Két diszciplína határán – interjú Landgraf Ildikóval

Milyen történeti kérdések kutatásában vethet fel újfajta szempontokat a folklorisztika? Miként őrizte meg a néphagyomány Ferenc József emlékét, s hogyan vált az uralkodó a „véreskezű megtorlóból” „jó királlyá” a folklórban? Milyen mondák, anekdoták kötődnek a Habsburg-ház tagjaihoz? E kérdésekről Landgraf Ildikóval, az MTA BTK Néprajztudományi Intézet tudományos főmunkatársával Bereznay István beszélgetett.


Landgraf Ildikó

Újkor.hu: Miként indult el az Ön pályája az egyetemen?

1984-ben kezdtem meg tanulmányaimat történelem-magyar szakon az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. Egyetemi éveim nagyon érdekes korszakra estek, mivel ekkortájt már megkezdődött a szocialista rendszer felbomlása. E folyamattal párhuzamosan azt tapasztalhattuk, hogy hétről-hétre változott bizonyos történelmi események megítélése is. A 20. századi egyetemes történeti előadáson például az egyik héten még tabutéma volt a Molotov–Ribbentrop-paktum titkos záradéka, a következő héten viszont már erről is lehetett beszélni. A rendszerváltozás körüli évek, az első szabad választások kora meglehetősen izgalmas időszak volt, egy történész hallgatónak kiváltképp. Az egyetemen is szabadabb volt már a légkör az előző évtizedekhez képest. Bejártunk más szakok óráira, így például történelem-magyar szakosként is hallgattam régészeti, néprajzi, esztétika szakos órákat, sőt, egy féléven keresztül a Természettudományi Karon fizikai antropológiát is tanulhattam. Több tanszék munkájába, az ott folyó kutatásokba is beleláthattam, lehetőség volt újabb szakok felvételére, mások leadására. Végül történelem–néprajz–finn szakokon szereztem diplomát.

A történelmen belül milyen témakörök érdekelték Önt kiemelten?

A történettudományon belül mindig is elsődlegesen a társadalomtörténet és a mentalitástörténet érdekelt. Az e téren szerzett ismereteket utóbb néprajz szakosként is jól tudtam kamatoztatni. Az 1980-as évek az Annales-iskola magyarországi recepciójának fontos időszaka volt: egymás után fordították le magyar nyelvre Pirenne, Braudel, Duby és LeGoff munkáit. Az életmód, a mindennapi szokások történeti változása iránti érdeklődés vezetett el a néprajztudományhoz. Az európai élvonalba tartozó finn folklorisztika kutatásai pedig a finn és a magyar népköltészet alaposabb megismerésére ösztönöztek.

A történelem–néprajz–finn szak hármasából miért a néprajz mellett köteleződött végül el elsődlegesen?

A néprajz interdiszciplináris kutatásokat tesz lehetővé, kutatásai több tudományszak érdeklődésével érintkeznek, ez volt az elsődleges ok. Szövegfolkloristaként szemléletmódban, módszertanilag igyekszem mindazt hasznosítani, amit a két másik diszciplínából elsajátítottam.

Mely egyetemi oktatók, kutatók gyakoroltak jelentős hatást pályája alakulására?

Történelem szakon több, nagy tudású professzornak nemcsak az előadásait hallgathattam, hanem volt szerencsém szeminarizálni is náluk. Szakmai igényességük ösztönzőleg hatott a diákokra, kínos volt készületlenséggel, nem tudással leégni előttük: közéjük tartozott például Komoróczy Géza, H. Balázs Éva, Granasztói György, Engel Pál, idősebb Bertényi Iván, Poór János és Klaniczay Gábor is. A finn és a néprajz abban az időben kis szakok voltak, ahol a hallgatók a tanszékek valamennyi tanárával mindennapi szoros kapcsolatban álltak. A finn tanszéken Tuomo Lahdelma volt akkor a vendégprofesszor, aki irodalmárként sokat tett azért, hogy a finn nyelvészeti stúdiumok mellett minél többet halljunk finn irodalomtörténeti, folklorisztikai és művelődéstörténeti kérdésekről. Támogatott a finn népköltészet iránti érdeklődésemben. Az ő támogatásával pályáztam Finnországba és kutattam, tanítottam a Jyväskyläi Egyetemen. Emellett meg kell említenem édesanyámat is, aki ókortörténészként a szombathelyi Berzsenyi Dániel Főiskolán (ma NyME-SEK) volt tanszékvezető és tanított egészen 2015-ig. Az ő szakmai igényessége, oktatói kvalitásai is nagyon erősen hatottak rám.

Kandidátusi disszertációját XIX. századi hősök és hőstípusok a magyar történeti mondahagyományban címmel írta meg. Miért pont ezt a témát választotta?

Abban az időben nehezebb volt az átjárhatóság az egyes európai országok tudományosságai között. Manapság az Európai Unión belül nincs különbség, hogy valaki Jyväskyläben doktorál-e vagy Budapesten, mindkét esetben el tudja fogadtatni fokozatát Európa-szerte. Az 1990-es években ez még nem ment ennyire egyszerűen. Kutattam finn népköltészeti témákban, elsősorban az epikus énekköltészet témakörében, foglalkoztam finn-magyar összehasonlító műfajelméleti, rendszerezési kérdésekkel, de végül magyar folkloristaként elsősorban a magyar tudományosságban próbáltam megtalálni a helyemet, ezért választottam a magyar történeti mondahagyományt szövegfolklorisztikai disszertációm témájául.

Miért éppen a történeti mondakutatás mellett kötelezte el magát?

Amikor fiatal végzősként az MTA Néprajzi Kutatóintézetébe kerültem ösztöndíjasként, az intézet akkori igazgatója, illetve korábbi tanárom, Paládi-Kovács Attila szerette volna, ha a történeti monda műfajának vizsgálata, archívumának építése, rendszerezése új lendületet kap a kutatóhelyen. Foglalkoztatott a történeti monda műfaji sajátosságainak kérdése, érdekelt, hogy a 19. századi hősök folklórjának mondai hősteremtését a saját élménytörténetek, az olvasmányok, a vizuális élmények és a folklór ismert történettípusai és motívumai együttesen miként formálták. Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc hőseinek folklórjáról születtek már korábban is publikációk, de a Habsburg-folklórral a magyar kutatás hosszú ideig nem foglalkozott, hol politikailag is kényes, nem kívánt téma volt, hol csak egyszerűen érdektelen. Szövegközlések szórványosan akadtak monda- és anekdotagyűjteményekben, de a Ferenc Józsefről, Erzsébet királynéról és a Rudolf trónörökösről szóló folklórtörténetek bemutatását, értékelését kerülték a néprajzi összefoglalások, kézikönyvek, mintha nem is léteznének. Ez ösztönzött arra, hogy e feldolgozatlan témakör kutatásába belevágjak.

Milyen anyag képezte az Ön kutatásainak alapját?

Az 1990-es évektől kezdtem feltérképezni a Habsburg-folklór nyomait a szóbeli hagyományokban, a publikált néprajzi gyűjtésekben és a néprajzi archívumok kiadatlan gyűjtéseiben. Többek között feldolgoztam egy nagy terjedelmű kéziratgyűjteményt, az 1947-ben végzett országos, néprajzi gyűjtés anyagát, amelynek gyűjtőnaplóit a budapesti Néprajzi Múzeum őrzi. Az 1848-as magyar forradalom és az 1848/49-es szabadságharc százéves évfordulójára meghirdetett gyűjtés célja a kiírók szándéka szerint az volt, hogy kiderítsék, milyen formában élnek a magyar szabadságharc eszméi, hősei, eseményei a magyar nép emlékezetében száz évvel az események után, a parasztok mit gondolnak, és mit tudnak 1848/49-ről. Az országos gyűjtést hatszáz, a magyar szabadságharc fontos helyszíneihez, csatáihoz közel eső településen végezték. A gyűjtött anyagban a szabadságharc magyar hősei mellett nagy gyakorisággal esik szó a Habsburg-család tagjairól is, különösképpen az uralkodóról, Ferenc Józsefről, és nem mindig negatív szereplőként.

Kiadásra került ez az anyag?

A centenáriumi gyűjtés anyagából két válogatás jelent meg, az első, 1952-ben nem sokkal a gyűjtést követően, de természetesen a kötetbe csupán azok a történetek kerülhettek be, amelyek a politikai rendszer szellemiségével is egyeztek, ebbe a pozitív Habsburg-folklór nem fért bele. Az akkori politikai reprezentáció fontos elemévé váltak a 48-as centenáriumi ünnepségek, amelyek Petőfit igyekeztek a megemlékezések középpontjába állítani.

Miként válhatott Ferenc József „véreskezű megtorlóból” „jó királlyá” a folklórban?

Ferenc József a magyar folklórban pozitív és negatív alakban egyaránt megjelenik. Nevéhez mondatípusok, motívumok kötődnek. Közülük a leggazdagabb talán az ún. késett kegyelem-mondatípus, amely ismert más történeti személyekhez kötve is. Ferenc József a maga elhatározásából vagy még több esetben Erzsébet sugalmazására megkegyelmez az aradi tizenhármaknak, de a kegyelmi parancs nem érkezik meg időben a futár szándékos vagy vétlen késlekedése miatt, esetleg Haynau nem vesz róla tudomást, és a parancs ellenére kivégezteti a honvédtábornokokat. A mondák gyakran azzal magyarázzák a véres megtorlásokat, hogy az uralkodó még fiatal volt és gonosz tanácsadók, vagy rosszakaratú anyja, Zsófia sugallatára cselekedett helytelenül. Ferenc József nevét a 48-as centenáriumi gyűjtésekben gyakran együtt emlegették Kossuth Lajoséval. Pl. „Meghalt Ferenc József oda a boldogság, meghalt Kossuth Lajos oda az igazság!” Mindkettejük érdemeként szóltak a robot eltörléséről. Nemcsak a mondákban, hanem a dalokban, még a Kossuth-nótában is előfordult, hogy Kossuth nevét kicserélték az uralkodóéra. Az első világháború idején a király arcképével megjelenő tárgyak: például a katonai emléklapok, falvédők, tányérok, poharak gyártása tömegméretű lett, olyan olcsóvá váltak, hogy a társadalom széles köréhez eljuthattak, erősítve a népünk jó atyja, jó királya-képet.


Ferenc Józsefet ábrázoló plakát a világháború idején (a képet Landgraf Ildikó bocsátotta rendelkezésünkre)

Az első világháború idejére a királyt ért személyes csapások: testvére, egyetlen fia, majd felesége tragikus elvesztése szánalmat, részvétet; matuzsálemi kora pedig tiszteletet váltott ki alattvalóiban. Már az 1850-es években megjelent az a kortársi vélekedés, hogy Ferenc Józsefnek majd tizenhárom családtagjával kell bűnhődnie az aradi tizenhármak kivégzéséért. Az emberi arányérzék számára irreálisan sok erőszakos halál, amely az uralkodó családját sújtotta, könnyen beépülhetett a folklórba.


A központi hatalmak uralkodóit, köztük Ferenc Józsefet ábrázoló világháborús emléklap (a képet Landgraf Ildikó bocsátotta rendelkezésünkre)

Mit őrzött meg a Habsburg-ház más tagjairól a néphagyomány?

Az imént már említettem Erzsébet királynét, a mondák szerint nemcsak az aradi tizenhármak megmentéséért próbált közbenjárni az uralkodónál, hanem mesélték róla, hogy Ferenc József az ő kérésére töröltette el a botozást vagy bocsájtott szabadon politikai foglyokat. A magyar folklórban alakja sok esetben összefonódott Árpád-házi Szent Erzsébetével mint a „magyarok oltalmazója”, a „magyar nép védőangyala.” Rudolf-trónörökös folklórhőssé válása tragikus hirtelenségű halálával kezdődött. A halála körüli számtalan rejtély megindította az emberek fantáziáját, hogy valójában nem is halt meg, csak elbujdosott vagy száműzték, esetleg bebörtönözték, és majd ha a magyaroknak szüksége lesz a segítségére, akkor visszatér, addig álruhában járja a világot. A népköltészet örökéletű hőseinek sorába illesztette a trónörököst.

1948-ban tehát – általánosságban véve – pozitívan ítélték meg Ferenc József uralkodását, illetve a kiegyezés korszakát?

A forradalom és a szabadságharc centenáriumának alkalmából szervezett néprajzi gyűjtés anyagában az Osztrák-Magyar Monarchia kora több esetben is mint boldog békeidő jelenik meg a megkérdezettek történeteiben. Annak megvannak a maga szociálpszichológiai magyarázatai, hogy a jelen többnyire rosszabbnak tűnik a megkérdezettek számára egy korábbi, sokszor etalonként megjelenő múlthoz képest, az emlékek megszépülnek. Az is igaz viszont, hogy a gyűjtésre nem sokkal a második világháború után került sor, amikor a háborús veszteségek, majd a társadalmi-politikai változások súlyos teherként nehezedtek arra a falun élő agrárnépességre is, ahonnan a gyűjtés adatközlői jobbára kikerültek. Úgy érezték, hogy az ő életük sokkal nehezebbé vált, mint nagyszüleiké volt, akiknek lehetősége volt az önálló gazdálkodásra, vállalkozásra, sokan szóba hozták, hogy akkor a pénznek értéke volt. A mondák egy jelentős részében Ferenc József a 48-as hősök ellenpontjaként, az ellenséges hatalom megtestesítőjeként, az aradi tizenhármak kivégeztetőjeként, a szabadságharc véreskezű megtorlójaként jelenik meg, ezekben az uralkodó ábrázolása sematikus. Azok a történetek, amelyekben Ferenc József a történeti mondák „jó királyának” jellemvonásait ölti magára pl. a népe ügyét mindenekelőtt szem előtt tartó, igazságos, könyörületes, megbocsátó, az alakja összetettebb, történetei epikusabbak, érdekesebbek.


Ferenc Józsefet ábrázoló falvédő (a képet Landgraf Ildikó bocsátotta rendelkezésünkre)

Mely történeti témákban használható még a folklorisztika?

Sokat elmond egy korról, hogy milyen a folklórja, lásd a 19. század végének anekdotáit vagy a szocializmus korának politikai vicceit. Az is érdekes, hogy egy-egy időszak emléke miként őrződött meg a szóbeliségben, mit mesélnek róla két-három generációval később, hogy a nagyszülők által átélt események miként jelennek meg az unokák emlékezetében. Az oral history a történettudomány módszerei közé a 20. században épült be, a múltra vonatkozó emlékek, az életút elbeszélések kutatási témaként és módszerként a néprajztudományban, a folklorisztikában viszont e tudományszakok megszületése óta, a 19. század második felétől folyamatosan jelen vannak. Fontos szerepe lehet a néprajzkutatóknak, a folkloristáknak a személyes irattárak, családi archívumok feltárásában is. A terepmunka során gyakran kerülnek elő érdekes családi levelezések, naplók, visszaemlékezések, amelyek más perspektívából mutatják a kort, mint a politikatörténet forrásai. A terepen gyűjtő folklorista nem csak az iratokat ismerheti meg, hanem abba is betekintést nyerhet, hogy ezeket a személyes dokumentumokat hol, hogyan őrzik, mit jelentenek a családtagok számára. Magam is tapasztalhattam, hogy a nagypapa első világháborús hadifogolynaplójának jelentősége miként értékelődik újra a délszláv háborút átélő unoka számára.

Milyen kutatási tervei vannak a jövőre vonatkozóan?

Több is van. Többek között Bácskában azt vizsgálom, hogy a 20. század sorsfordító eseményei – a magyarok 1941-es bejövetele, az 1944–45-ös megtorlások, a Vörös Hadsereg bevonulása, a titói korszak, a délszláv háborúk – mi módon őrződtek meg a vajdaságiak emlékezetében, milyen történetekben mondják el a család, a falu és a nagyobb közösség, a Délvidék múltbéli eseményeit, miként értelmezik azokat. Nemcsak a szóbeli emlékanyagot gyűjtöm, hanem a témakör tárgyi és kéziratos emlékeit, például acsaládi feljegyzéseket, leveleket és naplókat. Vizsgálom a mindennapi történetmondások alkalmait, hol, mikor, milyen történetekkel szórakoztatják egymást a mesélők. Fontos, hogy egy folklorista ne csak azt gyűjtse, elemezze, amit már egy-két jótudású adatközlő kivételével alig tud valaki. Ne csak az archaikumra, az egyedire, a különlegesre legyen figyelme, hanem fontos, hogy észrevegye azt, ami a jelenben él, ami köztudott a közösségen belül, és akkor nyilvánvalóvá válik a folklór folyamatos megléte, jelenléte, ugyanakkor állandó változékonysága, nélkülözhetetlensége, örökléte.

Bereznay István

Ezt olvastad?

A modern, polgári Magyarország „teremtésmítoszának” kétségkívül az egyik legfontosabb sarokköve az 1848-49-es szabadságharc, valamint az azt megelőző reformkor és a
Támogasson minket