„…tudtuk, hogy átlépjük a Rubicont” – interjú Rácz Árpáddal

Az 1989 óta működő Rubicon folyóirat neve összefonódik főszerkesztőjéével, Rácz Árpádéval. A lap 400. száma idén jelent meg, s ez kiváló alkalmat teremtett számunkra, hogy felkeressük őt. A beszélgetés során megtudtuk, hogy miért tematikus lapszámok jelennek meg, milyen különbségek vannak a mai és a rendszerváltás korabeli lapkiadásban, vagy mivel foglalkozik a folyóirathoz kapcsolódó intézet. Az is kiderült, hogy miként adtak programot a névadással, s miért érezték úgy, hogy a lapalapítással átlépik a Rubicont.

Újkor.hu: Hogyan indult el a Rubicon folyóirat?

Rácz Árpád: 1989-ben, a rendszerváltás idején óriási társadalmi érdeklődés volt a történelem fehér foltjai iránt. Korábban minden területen csak a Lapkiadó Vállalathoz tartozó központi lapok lehettek, minden területen legfeljebb egy. Történelmi téren ez volt a História. A piac felszabadulásával ki lehetett adni olyan könyveket, amiket korábban nem engedélyeztek, és el lehetett indítani olyan lapokat, amelyek immár nem a pártközponttól függtek. Ezen a nyáron kaptam egy felkérést, hogy készítsem el egy új lap tervét az Ötlet nevű kiadónak.

Honnan jött a lapindítás ötlete?

Alapító tagja voltam a Történelemtanárok Egyletének, bár hamar szétváltak az útjaink. Én fogalmaztam meg az egylet első programját, s ebben írtam, hogy el kellene indítani egy új történelmi lapot, amely egyaránt hasznos a tanárok és a diákok számára. Átmeneti időszakban voltunk, nem születtek még meg az új tankönyvek, a régiek viszont már használhatatlanok voltak ideologikus meghatározottságuk miatt. Innen jött az ötlet, és ez kapcsolódott az Ötlethez.

Milyen témával indult el a Rubicon?

1989 októbere volt az első olyan október, amikor szabadon lehetett beszélni 1956-ról, ezért ezt választottuk témának. A lapszám egyik fele a forradalommal foglalkozott, a másik fele pedig a birodalmak természetével. Ez is kapcsolódott 1956-hoz persze, hiszen a magyar forradalmat a szovjet birodalomtól függés keretében kell értelmezni. Ezt akkor már le lehetett írni, és mi le is írtuk. Ezzel, persze, így is rizikót vállaltunk, hiszen nem tudhattuk, hogy valóban bekövetkezik-e a rendszerváltás, és ha igen, akkor hogyan. Tudtuk, ha esetleg mégis visszarendeződés következik be, az óhatatlan következményekkel jár. Ehhez kapcsolódik a névadás, ami programadás is volt. A Rubicon időtlen idők óta jelkép. Határt jelent, amelynek átlépése egyfajta vállalás, kiállás, aminek korántsem láthatók a következményei. Jelen esetben szembefordulunk az addig uralkodó történelemfelfogással, rendszerrel, hatalommal. A kocka tehát el lesz vetve. Akkor és később is sokan kifogásolták, hogy miért nem egy „rendes” magyar nevet választottunk. Ám tudható – túl az előbb említett vállaláson –, hogy a latin nyelv elválaszthatatlan a magyar történelemmel való foglalkozástól, hiszen 1844-ig a latin volt a hivatalos nyelv Magyarországon, így ez volt például az országgyűlés – a diéta – nyelve is.

Amikor a Rubicon elindult, akkor volt már egy másik ismeretterjesztő profilú történelmi lap a piacon, mégpedig a História. Milyen volt a viszony a két folyóirat között?

Alapvetően teljesen más volt a két lap háttere. A História mögött az egy ideig miniszteri tisztséget is betöltő Glatz Ferenc, illetve az általa vezetett MTA Történettudományi Intézete állt, mi pedig alulról építkeztünk. Fel sem merült bennünk, hogy összevessük magunkat velük. Próbáltunk keresni egy sarkot a pályán, ahol meghúzódhatunk, megvethetjük a lábunkat. Aztán ezt a sarkot elkezdtük tágítani, és ahogy teltek az évek, kialakult egyfajta verseny a két lap között. Ez nagyon jó volt olyan szempontból, hogy nem engedett minket ellaposodni. A História 2013-ban feladta ezt a versenyt, így végül is mienk lett a pálya, ahol eleinte csak megragadni szerettünk volna.

Egyébként számomra éppen a rendszerváltás előtt volt a legérdekesebb a História. Glatz Ferenc a kormányon belül első kézből értesült arról, hogy miként változik a politika, s annak érzékeny részeként hogyan változik a viszony a múlthoz. Glatz nemcsak szemlélte, de alakíthatta is ezt a folyamatot. Ha a Históriában cikk jelent meg egy korábban fehér foltnak számító témáról, az jelzés volt arra, hogy az ideológiai szemafor szabadra váltott. Egy ötletet vettünk át: a História minden évben kiadott egy vagy két dupla számot, ami egy adott téma köré rendeződött. A tematikus anyagszervezés szerintem nagyon jó koncepció, mert lehetőséget teremt arra, hogy egy témát több oldalról, több szerzői nézőpontból járhassuk körbe. Ezt a multiperspektivikus megközelítést ma is gyakorlom.

A rendszerváltás környéki indulással együtt járó megújulási szándékban volt ideológiai háttér is?

Abban, hogy újra akartuk értelmezni a múltat, igen, de ez nem jelentette azt, hogy beálltunk volna valamilyen párt mögé. Mi nem valamelyik politikai tábort akartuk kiszolgálni, hanem szakmai alapon akartunk újat csinálni. Ebből fakadóan számomra mindig is az számított – és számít ma is –, hogy egy cikk jól legyen megírva, és nem az, hogy a szerzője vagy a leendő olvasója melyik párthoz tartozik vagy mit képvisel. De túl az alkotói oldal sokszínűségén, jól látható ez az olvasók politikai oldalaktól független sokszínűségén is, például ha végigböngésszük az előfizetőink listáját, a parlamenti patkó mindegyik oldaláról találhatunk benne ismert nevet, ami azt mutatja, hogy lehet szakmai alapon történelmi folyóiratot üzemeltetni.

Technikailag mennyire volt nehéz a lap elindítása?

Minden kezdet nehéz, tekintetbe véve, hogy egy folyóirat elindítása pénzkérdés is. Meg kellett tanulni a különböző üzleti formákat, az alkalmazhatóságukat. A magunk bőrén tanultuk meg a feleségemmel, aki velem együtt dolgozik a lapon, hogy mivel jár egy családi vállalkozás, és miként kell üzemeltetni egy céget, hogy a lapkiadás folyamatos legyen.

Mennyiben volt más a kilencvenes évek elején lapot csinálni és mennyiben más most?

Ha a tartalmat nézzük, akkor semmiben. Ki kell találni új témákat, és meg kell nézni, hogy ezeket milyen történettudományi eszközökkel és milyen oldalról lehet megvizsgálni. Sztenderdek kellenek. Abból kell kiindulni, hogy mindig lesz olyan olvasó, aki először találkozik az adott témával, ezért el kell mondani az alapokat. Ezután lehet kibontani a részleteket, mellékszálakat. Olyan ez kicsit, mint amikor először veszünk egy fenyőfát, aztán ráaggatjuk a díszeket, s az összkép adja a karácsonyfa szépségét. Ehhez tartozik persze az is, hogy nem elég a szöveg. A tördelésnek, az illusztrációknak egyaránt szemet gyönyörködtetőnek kell lenniük ahhoz, hogy jó legyen kézbe venni a lapot.

Másfelől viszont a szerzők ügyében látok változásokat. Hallatlanul érdekes volt számomra, hogy amikor 1989-ben, outsiderként megkerestem akár hosszabb karrierrel a hátuk mögött álló történészeket, sehol sem találtam elutasító vagy lekezelő megközelítést. Mindenki rendkívül segítőkész volt. Mára ez megváltozott. Ahogy a társadalom egyre inkább megosztottá vált, a történészi szakmában is táborok alakultak ki, és sokszor eszerint szelektálják, hogy az adott lapba hajlandóak-e írni. Ilyesmivel a rendszerváltás időszakában nem találkoztam. Ez a jelenség túlmutat Magyarországon. Az Egyesült Államokat vagy az Európai Uniót nézve hasonló törésvonalak vannak, és a különböző partokon állók egy része nem hajlandó szóba állni a túloldallal, és kirekesztően szól azokhoz, akik megteszik. A gyűlölködés természetessé vált. Valamilyen szinten ez ért el ide is, de összességében minket ez nem zavar. A probléma viszont messze túlmutat a történelmi folyóiratok horizontján.

A kilencvenes évekhez képest óriási különbség az is, hogy széles körben használttá vált az internet. Ez mennyiben változtatta meg a Rubicon életét?

Mint az más dolgokról is elmondható, áldás is és átok is az internet megjelenése. A magyar társadalom nagyon pragmatikus, és ha megszokta, hogy valamit ingyen is megkaphat, akkor azért nem fizet. Mostanra már szinte mindennek utána lehet nézni az interneten, lehet információkat találni, a laikus olvasó viszont nem tudja minősíteni, hogy az, amit talált, mennyire jó vagy mennyire hiteles. A szerkesztett lapoknál van egy szűrő, egy minőségbiztosítás, ami a búzát az ocsútól elválasztja. Itt már nem kell a hitelességet vizsgálni, mert az adott cikk a bekerüléssel megkapja a hitelességi pecsétet. Ez továbbra is a nyomtatott lapok mellett szól, és persze az is, hogy a rendszeresen olvasó emberek még mindig szeretik a papírt. Annak idején volt, aki a mozi megjelenésekor azt mondta, hogy nem lesz szükség színházra, a televízió megjelenésekor pedig a mozit temették. Mégis mindegyik fennmaradt. Így van – lesz – ez a rádió esetében, amely a podcastok formájában kapott most versenytársat. A változás nem tesz feleslegessé korábban kitalált, jól működő dolgokat.

A Rubiconnál úgy látom, hogy az online megjelenés nem helyettesíteni akarja a nyomtatott lapot, hanem kiegészíteni.

Nagyon fontos dolgot mondott. Tudatosan döntöttünk így. Persze mehettünk volna olyan irányba, hogy az online jelenlét váljon elsődlegessé, de azzal magunk alatt vágtuk volna a fát. Továbbra is a lapkiadás az elsődleges tevékenységünk, de marketingszempontból igyekszünk kihasználni az internetben rejlő lehetőségeket. Létezik persze a lapnak online változata is, de azt csak előfizetők olvashatják. Külön előfizetési csomagok vannak a nyomtatott lapot megrendelőknek, az online változatot választóknak és azoknak, akik mindkettőt kérik. Az árszabást úgy alakítottuk ki – sok más lappal ellentétben –, hogy nálunk az online hozzáférés drágább a print megjelenésnél. Így próbáljuk szolgálni a Gutenberg-galaxis fennmaradását.

A nyomtatott lapok kiadása mellett szerteágazó könyvkiadási tevékenységet is folytatnak.

Igen. Az első könyvünket 1999-ben adtuk ki Nagy képes millenniumi arcképcsarnok címmel, ami egy gigászi vállalkozás volt: 100 portrét válogattunk össze a magyar történelemből, körülbelül 80 szerzővel együtt dolgozva. Aztán jött a Nagy képes millenniumi hadtörténet, szóval elmondhatjuk, hogy először a nagy összegzések vonzottak minket. Utána jött a Kádár-könyvünk a tematikus Kádár-lapszámunk nagy sikerére alapozva, és voltak más könyveink is, amelyek egy-egy számból nőttek ki. Engem személy szerint nagyon érdekelnek az olyan alkotások, amelyek valamilyen jelenségnek a történetét járják végig. Legutóbbi könyvünk például a zaj történetét mutatja be, nemrég pedig egy olyan kötet munkálatait kezdtük el, amely az energia történetét taglalja. Fontos könyveink azok is, amelyek valamely szerzőnk kutatásait mutatják be összetettebben, és a magyar nemzeti múlt egy-egy szeletét elemzik mélyebben.

Ha lehet ilyet kérdezni, mit tart a laphoz kötődő legnagyobb élményének?

A rendszerváltásig tanárként tevékenykedtem, és addig másodfelhasználó voltam. Azért másod-, mert az első felhasználás a tankönyv volt, de attól én már tanárként elszakadtam. Itt már nem felhasználó vagyok, hanem tartalomszolgáltató. Nyilván a Rubiconban szerzői szövegek jelennek meg, de az egész lap témaválasztása, felépítése és bizonyos témakörökben az egésznek a kialakítása, kifejtése a Rubiconon keresztül már egy önálló alkotás, és mindig megújuló szerzői közösségek jelennek meg ebben. József Attilásan szólva tanárként egy-egy osztályt oktattam, szerkesztőként egész népemet taníthatom nem középiskolás fokon. Ha megjelenik egy történész a maga szövegével, akkor ő az azzal a korszakkal foglalkozóknak mond egy nagyon konkrét dolgot, és mindig a maga kutatásáról beszél, ami az egésznek a része. Nekem az a dolgom, hogy az egészet egyben lássam és láttassam, hogy átgondoljam, milyen asszociációk kapcsolódnak hozzá, milyen analógiák vannak még a világban, és eszerint kérjek fel további szerzőket. Ennek az összképnek a megkomponálása már alkotói feladat, ami túlmutat egyes cikkek megjelenítésén.

Hogyan kapcsolódik a folyóirathoz a Rubicon Intézet tevékenysége?

Minden szervezet életének velejárója a bővülés. A lapkészítés mellett régóta tartunk történelmi konferenciákat, műsorfolyamokat rádiók számára, továbbképzéseket pedagógusoknak, érettségi-felkészítőt, azaz több lábon állva igyekeztünk alátámasztani a Rubicon kiadását. Alaptevékenységünk, a lapkiadás kifejezetten forrásigényes. A Covid-időszakban különösen elszaladtak az előállítás költségei, és érdekes módon nem mentek vissza a járvány után. Ezt a helyzetet kezelni kellett, és kiegészítő tevékenységet kellett keresni, ami további jövedelmet hoz, hogy a lap ne kerüljön veszélybe. Ezt szolgálták a párhuzamos lábak.

Az intézet és a lap tevékenysége sok ponton kapcsolódik. Mindkettő fő tevékenységi köre az ismeretterjesztés, és ebben a lapnak szélesebb lehetőségei vannak azzal, hogy nagyobb a merítési bázis, és a szerzői kör nem állandó. Az intézetnél a szakmai munkát az oda felvett közösség formálja, de ott is a történettudomány élő szereplőivel való állandó kapcsolattartás a feladat, hogy minél szélesebb közönséget érjünk el. Igyekszünk országos érdeklődést kielégíteni, és széles körben terjeszteni a történelmi ismereteket. A bővülés során azonban figyelembe kell venni, hogy a nap csak 24 órából áll, és a lap folyamatos jelenlétet igényel. Nem volt még olyan kiadványunk a Rubicon fennállása alatt – beleértve a könyveket is –, amelyet ne magam gondoztam, olvastam, alakítottam volna végig, az elsőtől az utolsó betűig. Úgy gondolom, egyfajta igényességnek mindig meg kell maradnia, hogy elégedett legyek a munkánkkal.

Szőts Zoltán Oszkár

Ezt olvastad?

Az indiánkép változása Az apacs harcos című filmben

Hogyan jelennek meg az indiánok az amerikai mozikban? Milyen előzményei voltak Az apacs harcos című filmnek? Hogyan ábrázolják ebben a filmben az

X