A királyért, a köztársaság ellen – A Huhogók című filmről
A francia forradalom kitörésének bicentenáriumához (1989) közeledve egyre több film idézte meg a forradalmi eseménysort. Philippe de Broca francia filmrendező 1988-ban forgatott Huhogók című kalandfilmje is ebbe a hullámba illeszkedik. De Broca neve Magyarországon leginkább a kosztümös filmekről ismert, mint a Cartouche (1962) vagy a Púpos (1997).
De Broca egy kényes témához nyúlt, amikor a bicentenárium előestéjén a Bretagne-i királypárti felkelést választotta filmje tárgyául. A királypárti felkelések hosszú ideig kényelmetlen témát jelentettek Franciaországban, hiszen a köztársaság-ellenes, „király és egyház” jelszavát hangoztató, valamint a tartományi jogokat védelmező népmozgalmak nem fértek bele a republikánus és nacionalista narratívába. Éles ellentét feszült az 1793-94-es évek véres polgárháborújának emléke és az egységes Franciaország nemzeti mítosza között. Nem is olyan régen Reynald Secher francia történész azzal hívta ki kollégái jelentős részének haragját, hogy népirtásnak minősítette a leghíresebb köztársaság-ellenes népmozgalom, a vendée-i felkelés leverését. Franciaországban a vendée-i felkelés és az erre válaszul hirdetett terror körüli viták ma is telítettek érzelmekkel és indulatokkal, annál is inkább, mert Vendée-nek saját legendáriuma és folklórja alakult ki. Természetesen az ellentét még élesebb volt 1988-ban.
Mielőtt rátérnék a film elemzésére, érdemes megjegyezni, hogy aki a királypárti népmozgalmakkal szépirodalom formájában kíván megismerkedni, annak három könyvet érdemes elolvasnia, három régió királypárti mozgalmáról. Balzac a Huhogók (1829) című regényében a breton huhogók (chouans) mozgalmát örökítette meg. Victor Hugo a Kilencvenhárom (1873) című regényben bemutatta részben Bretagne, részben Vendée mozgalmát. Idősebb Alexandre Dumas a Jehu és társaiban (1857) egy kevésbé ismert mozgalomról, a Jehu Szövetségéről írt, amely a francia Délvidéken tevékenykedett, és valószínűleg átfedésben volt egy másik titkos mozgalommal, a Nap Barátaival. Míg Balzac és Dumas regénye már a forradalom végpontján, 1799-ben játszódnak, addig Hugo, mint ahogyan a regény címe is utal rá, a jakobinus diktatúra idején dúló eszmei és fegyveres küzdelmeket választotta témaként.
Rögtön el kell oszlatni egy közkeletű félreértést: De Broca filmje nem Balzac regényén alapul. A két mű címe és néhány szereplő neve hasonló, a helyszín is Bretagne, ám a film cselekménye és időpontja is más, mint a regényben. Balzac nem véletlenül helyezte a történetet 1799-re. A regényben Bonaparte Napóleon nevezetes – a forradalmi naptár szerint – brumaire 18-19-i államcsínye (1799. november 9-10.) előtt járunk. Napóleon lezárta a forradalmat, egyúttal stabilizálta annak társadalmi eredményeit. Az első konzul (1799-1804), majd császár (1804-1815) megerősítette a forradalom által kialakított tulajdonviszonyokat, lehetetlenné téve az ancien régime, azaz a „régi rend” visszaállítását (ez a visszatérő Bourbon-dinasztiának sem sikerült, illetve el kellett fogadnia sok tekintetben a forradalom és Napóleon örökségét). 1799 volt az ideális kiindulópont a polgári társadalom jellegzetes személyiségtípusait és élethelyzeteit bemutató Emberi színjáték sorozathoz.
Evariste Carpentier: A huhogók leshelye (Forrás: wikipedia)
Ezzel szemben a film cselekményének nagy része 1793-ban játszódik, és a vendée-i felkelés meg a huhogó mozgalom képei keverednek, noha a huhogók felkelése (chouannerie) valójában csak 1794 januárjában kezdődött, Vendée vérbe fojtása után. Bizonyos értelemben szükségszerű volt, hogy – a cím ellenére – utaltak a Vendée-ban zajló eseményekre. Nem csupán azért, mert az Atlanti-óceán mellett fekvő Vendée és Bretagne régió földrajzilag szomszédosak, vagy, mert a vendée-i felkelés azon túlélői, akik a köztársasági katonák elől egérutat nyerve átkeltek a Loire-on, csatlakoztak a breton felkelőkhöz, hanem legfőképpen azért, mert Vendée-ben dúlt klasszikus háború. A vendée-i felkelés története nem egészen egy év alatt játszódott le, a dicsőségtől a bukásig, míg a huhogók ellenállása kevésbé látványosan, sokszor föld alá szorítva, de kitartott 1815-ig
Franciaország nyolcvankilenc megyéjéből hatvan megtagadta az engedelmességet Párizsnak. Vendée-ban már a girondista kormány idején, 1793 márciusában kitört a felkelés. A parasztok sérelmeire a háborús sorozás tette az utolsó pontot. Miként a filmben elhangzik a Grospierre nevű breton paraszt szájából: „Ki fog dolgozni, ha a legényeket elviszik katonának?” A vendée-i felkelés körülményei kicsit emlékeztethetnek a Dózsa-parasztháború előzményeire: információhiányos paraszti népesség, kapkodó kormányzati intézkedések, bizalmatlanság a központi hatalom iránt. Lényeges különbség, hogy míg 1514-ben az urak voltak azok, akik nem akarták a paraszti népesség hadba szállását, 1793-ban a párizsi kormány követelte, hogy a legtávolabbi vidékek parasztjai is adjanak katonát a hazának. Utóbbiak viszont nem érezték úgy, hogy életüket kell adniuk a távoli Párizsért, és, miként a filmben elhangzik Grospierretől, „egy jelszóért”.
Grospierre jobbra (Forrás: wikipedia)
A girondisták júniusi 2-i megbuktatását és a Közjóléti Bizottság megalakítását követően Normandiában girondista felkelés tört ki, Lyonban, Avignonban, Marseille-ben, Bordeaux-ban és Toulonban városi felkelések, Bretagne-ban, Anjou-ban, a francia Baszkföldön, a Délvidéken – a földrajzi adottságoknak megfelelően – erdei gerillamozgalmak szerveződtek. Ezek nem voltak mind királypárti színezetűek, sokszor csak a regionális érdekek és hagyományok megsértése, a lakosság vallásos érzéseinek lábbal tiprása vezetett el a konfliktushoz. A normandiai és a városi felkelésekben a girondisták vittek vezető szerepet, és a résztvevők politikai színezettől függetlenül a föderalizmust írták jelszóként a zászlajukra.
Szabályos háború csak Vendée-ben alakult ki, mert a felkelők itt szerveződtek hadsereggé, amely több alkalommal fényes győzelmet aratott az egyenruhájuk színéről „kék”-nek nevezett köztársaságpárti csapatok fölött (ne feledjük el, hogy a francia hadsereg java a külső határokon harcolt a nemzetközi koalíció seregei ellen). A vendée-iek szervezettségét mutatja, hogy még mobil kórházat is alakítottak, amelyben a köztársaságpárti foglyokat is ápolták (ám a felkelés elején, amíg nem szerveződtek meg olyan tehetséges vezérek keze alatt, mint Cathelineau, La Rochejaquelein gróf vagy Bonchamps márki, valamint a parancsnokaik halálát követő fejetlenség közepette a kegyetlenség jellemezte őket is). A szakirodalom egy része egyenesen vendée-i háborúnak nevezi 1793 vendée-i eseményeit.
A filmben szereplő bujkáló pap, akit a köztársaságpártiak elüldöztek, egy titkos éjszakai gyűlésen a „katolikus és királyhű” hadsereg nevet adja a paraszti fegyvereseknek. Valójában ezt a nevet a vendée-iek viselték, nem a breton huhogók. Az viszont teljesen megfelel a történelmi hitelességnek, hogy utóbbiak a kuvik hangját használták figyelmeztető jelzésként. Ezt a jelzést a sócsempészektől vették át. Való igaz, hogy eleinte a parasztok és katonaszökevények a papok közül gyülekeztek. Későbbiek során azonban a földesuraikat választották vezérüknek. Így került például az élre La Rochejaquelein gróf, Bonchamps márki, François Charette de la Contrie és Louis Marie de Lescure. Ám a főparancsnokságot a paraszti származású Cathelineau-re ruházták, aki elsők között fogott fegyvert: ez óriási morális hajtóerőt jelentett.
Kerfadec gróf oldalán fogadott gyermekivel, Aurellel és Célinenel (Forrás: imdb.com)
A filmben az idős Kerfadec gróf kastélyában nevelteti fiát, Aurele-t, és két fogadott gyermekét, az alacsony sorból származó, árva Céline-t és Tarquint. Az amerikai útjáról hazatérő Aurele és a Párizsból visszatérő Tarquin ellentétes oldalra sodródnak 1793-ban: Aurele fokozatosan a királypárti mozgalom egyik vezére lesz, míg Tarquin konventbiztosként a jakobinus kormányt szolgálja. A Huhogók bemutatja, miként ábrándulnak ki az emberek a forradalomból, és a kezdeti reménykedést miként váltja fel a megdöbbenés, a keserűség, majd a harag. Legjobban az öreg grófon keresztül érzékelhetőek a változások.
Amikor Tarquin megviszi a kastélyba a Bastille lerombolásának a hírét, a felvilágosult, amatőr léghajó-építész Kerfadec gróf ünnepséget rendez, ahová meghívja az urakat és a parasztokat. Az ő kastélya nem is esik áldozatul az 1789 nyári „nagy félelem” népi haragjának (igaz, Bretagne-ban a kastélyok lerombolása nem is volt olyan gyakori, mint az ország más, fejlettebb területein). 1793-ban, amikor a templomban a párizsi futár fölolvastatja XVI. Lajos kivégzésének hírét, a gróf felkiált: „Megölték a királyt! Majdnem az Istent.”
Kerfadec nevelt lánya, Céline viszont készpénznek veszi, hogy a királyt jogosan végezték ki. Amikor a gróf ellentmond, miszerint nincs rá bizonyíték, a lány azt válaszolja, hogy „majd megtalálják”. Céline lelkesen csatlakozik a forradalmárokhoz, iskolát nyit, ahol a város gyerekeit tanítja. Ám a terror őt is elborzasztja, és végül szerelmével, Aurele-lel emigrál Amerikába.
A film cselekményének egyik szála a parasztfiú, Yvonne története. Fölcsap újoncnak, hiába óvja ettől apja, Grospierre. Yvonne az erdőben rejtőzködő zsiványok fogságába esik, akik csak azért nem ölik meg, mert ismerősük, Grospierre fia. Később a száműzött plébános felhasználja a bandát saját céljára. Sok zsivány valóban fölcsapott királypártinak, mellére vagy nemezkalapja szegélyére tűzve a fehér kokárdát. Ám a „kékek” előszeretettel mosták egybe a banditákat és a királypártiakat. Végül megszületett a köztársaságpártiak hivatalos ideológiája, miért nem kell kegyelmet adni a vendée-i és breton királypárti parasztoknak: aki fegyvert fogott a köztársaság ellen, az útonálló, és az útonállók nem érdemelnek kegyelmet. Így lett a retorikában minden királypárti paraszt útonálló, miközben néhány útonálló valóban királypárti lett. A köztársaságpártiak kollektíven bűnözőnek állították be, kriminalizálták ellenfeleiket. A kriminalizáció, párosulva a forradalom nyers politikai nyelvezetével és a fanatizmussal, részben felelősnek tekinthető a Vendée-ben elkövetett köztársaságpárti kegyetlenségekért.
Részlet a filmből (Forrás: imdb.com)
A plébános kényszeríti Yvonne-t, hogy szúrja le az alkotmányra fölesküdött papot, akit a plébániára küldtek. A népharag valóban sokszor fordult az úgynevezett „fölesküdöttek”, vagyis azon papok ellen, akik fölesküdtek a papság világi alkotmányára. A parasztok gyanakodva fogadták őket, lehetetlenné tették a munkájukat (szabotálták a misét, elvágták a harangkötelet stb.), gyakran elűzték, és olykor meggyilkolták őket. A filmben három réteg képviselteti magát a királypárti felkelők között: a papok, a nemesek és a parasztok. Leginkább e három rétegnek voltak sérelmei, de ahogyan láthattuk, volt példa városi felkelésekre is (pl. Lyon, Toulon, Marseille), és a vendée-i felkelés felívelő szakaszában halászok, tengerészek, városi polgárok és kézművesek is támogatták a mozgalmat. A vendée-i vezérek között fuvarost és parókakészítőt is találunk. Az is megfelel a valóságnak, hogy Vendée-ban a malmok lapátkerekeinek állásával üzentek egymásnak a felkelők.
A film megmutatja a polgárháború kegyetlenségét. Kegyes magatartásra és brutalitásra egyaránt akadt példa a „fehérek” (királypártiak) táborában, míg a köztársaságpártiak csak a büntetésben látták a megoldást. Aurele Kerfadec igyekszik védelmezni a köztársaságpárti foglyokat, de eredménytelenül. Hasonló személyiség volt Bonchamps márki, aki La Fayette oldalán harcolt önkéntesként az amerikai függetlenségi háborúban, és a harcban megsebesülve, halálos ágyán megkegyelmezett a köztársasági hadifoglyoknak. Ám feldühödött katonái nem teljesítették kívánságát, és a foglyok lemészárlásával álltak bosszú vezérük haláláért.
Tarquin konventbiztosként (Forrás: imdb.com)
A kegyetlenül szigorú Tarquin konventbiztosként fanatikusan képviseli a Közjóléti Bizottság akaratát Bretagne-ban. Társadalmi állására nézve kiugrott pap, mint számos jakobinus és sanc-culotte vezető (Fouché, Jacques Roux, Pierre Gaspard Chaumette). Nem érdektelen, hogy a forradalmárok többségéhez hasonlóan ő sem nélkülözések közepette élt: Kerfadec kastélyában elsajátította az elit műveltségét. Ellentmondásosnak tűnik, hogy a nép javára hivatkozik, de egyáltalán nem érti, és nem ismeri a népet, és műveltsége azokhoz köti (a nemességhez és papsághoz), akiket megvet. Hogy mennyire nem érti Bretagne viszonyait, azt mutatja, hogy megkérdezi a parasztfiút, olvasta-e a sorozásról szóló hirdetményt. Kerfadec világosítja fel, hogy a fiú nem tud olvasni (miként a korban a parasztság túlnyomó része)
A Huhogók tartalmaz meseszerű elemeket (pl. kezdetleges repülőszerkezettel menekülés), illetve a romantika szokásos kliséit (szerelmi háromszög eszmei-politikai ellentétekkel átszínezve), ám erénye, hogy árnyaltan ábrázolja az 1793-as eseményeket, kerülve a szembenálló felek egyoldalú elítélését. Voltaképpen a filmben mindkét oldalon láthatunk az „ügyért” becsületes eszközökkel harcolókat és becsteleneket, és mindkét oldal követ el bűntetteket (a huhogók oldaláról ilyen például a senkinek sem ártó fölesküdött pap meggyilkolása). Két szereplő van, akinek a nézetei változnak az események hatására: Kerfadec gróf XVI. Lajos kivégzésekor inog meg forradalom-pártiságában, Céline-t pedig Aurele iránti szerelme hajtja a jakobinus állásponttól a királypártiság felé. A többiek eszmei álláspontja nagyjából változatlan marad. A Huhogók jó példa arra, hogyan lehet izgalmas történetbe csomagolva árnyaltan elmesélni egy emlékezetpolitikában kényes történelmi eseménysorozatot.
Paár Ádám
Ezt olvastad?
További cikkek
Egy régi polgár a népi demokráciában – Az Apám néhány boldog éve című film
Simó Sándor filmrendező (1934–2001) saját novellájából forgatta az Apám néhány boldog éve című filmjét, amelyben emléket állít egy korszaknak, az ún. népi demokrácia éveinek (1945–1948) és egy embertípusnak, a kisvállalkozó […]
Most vagy soha! – Alkotói szabadság vs. történelmi hitelesség
Március 14-én került a mozikba az 1848. március 15-i eseményeket feldolgozó történelmi kalandfilm a Most vagy soha! Fontos a filmet helyén kezelni. Mindenki a saját szemszögéből vizsgálja az alkotást, jelen […]
Tom Hanks repülő cirkusza – A levegő urairól történészszemmel
2024. január 26-án mutatták be az Apple TV+ felületén a Levegő urai (Masters of the Air) című minisorozat első epizódját. A kilenc részes háborús dráma utolsó epizódjának premierjét március 15-re […]
Előző cikk
Törvénysértő perek 1945 után – a kutatás új útjai
Kutatástervezési és módszertani szempontból egyaránt fontos rendezvény zajlott le a Kúria épületében 2019. szeptember 17-én. A Törvénysértő perek 1945 után – a kutatás lehetőségei című konferencián Darák Péter, a Kúria […]