Egy régi polgár a népi demokráciában – Az Apám néhány boldog éve című film

Oszd meg másokkal is:

Mozgókép

Simó Sándor filmrendező (1934–2001) saját novellájából forgatta az Apám néhány boldog éve című filmjét, amelyben emléket állít egy korszaknak, az ún. népi demokrácia éveinek (1945–1948) és egy embertípusnak, a kisvállalkozó polgárnak.

Sokáig nem volt ildomos filmben emlékezni a népi demokrácia korára, mert a Rákosi-korszakban és a Kádár-korszak első éveiben a hatalmon lévők úgy tekintettek az 1945–48 közötti évekre, mint egyszerű átmenetre: ez a pár év már nem a Horthy-korszak, társadalmilag nem az „úri” Magyarország világa, de még nem is a szocializmus, hanem, kommunista szemmel nézve, egy „se hús, se hal” időszak. A kommunista párt vezetői számára több szempontból kínos volt emlékez(tet)ni ezekre az esztendőkre. A működő többpártrendszer aláaknázása és fölszámolása, a közéletben a lopakodó szovjetizálás, a politikai rendőrség és a kommunista vezetésű belügyminisztérium segítségével végrehajtott, a Kisgazdapárt ellen folytatott „szalámitaktika”, Nagy Ferenc miniszterelnök megpuccsolása és emigrációba kényszerítése 1947 májusában, a „kékcédulás” választás 1947. augusztus 31-én, a Magyar Függetlenségi Párt mandátumainak megsemmisítése, a Szociáldemokrata Párt „bedarálása”, a joguralom és az egyesületi élet fölszámolása kerülendő témának számítottak. Jószerével csak egyetlen eleme volt ennek a pár évnek, amelyről a mozi nyelvén beszélni lehetett, bár ilyen minőségben is csak torzítottan: a „fényes szelek” nemzedéke, azaz a népi tehetségek kiemelése, és némelyik film óvatosan utalt a „világot holnapra megforgató” fiatalok megtöretésére, kiábrándulására is (Falak, 1968, Fényes szelek, 1969).

Részlet az Apám néhány boldog éve című filmből. Forrás: Port.hu
Részlet az Apám néhány boldog éve című filmből. Forrás: Port.hu

Az 1977-ben készült Apám néhány boldog éve az első fecskék egyike volt, amely megidézte az átmeneti korszakot, és azon belül a polgárság világát. A film számos elemében utalt az időszakra, de a fő történetszál az önálló kisvállalkozás vs. államosítás szál, úgy is, mint a kistulajdonosi demokrácia vs. nagytulajdonon alapuló diktatúra ellentéte. Simó Sándor vegyészmérnök foglalkozású apjáról mintázta a főhőst, Török Jánost, és a személyes szálat hitelesíti, hogy csak apja halála után írta meg a novellát. Maga Simó eredetileg szintén vegyészmérnök végzettséggel rendelkezett.

A film mégsem egyszerű életrajzi alkotás, inkább egy társadalmi rétegnek, pontosabban e réteg archetípusának a portréja. Simó a vállalkozó hajlandóságú, weberi etikájú kispolgárságot kívánta bemutatni, amely a társadalmi hierarchiában elfoglalt helyénél, liberális demokrata fölfogásánál fogva nem tudott érvényesülni a Horthy-korszakban, és rövid föllélegzés után vesztese lett a berendezkedő kommunista rendszernek.

A film elkészítése nem szakítható el a korhangulattól: Magyarország az 1968-as új gazdasági mechanizmus meghirdetését követően a (nekilendülő, lelassuló, megtorpanó) reform lázában égett ezekben az években. Kevés inspirálóbb eszme volt a 20. századi magyarországi baloldalon, mint a szocializmus valamilyen piaci módszerekkel végrehajtott korrekciója, az ún. „piaci szocializmus” ideája: az emigráns Jászi Oszkárnak az Anti-Marx című kéziratban megfogalmazott „liberális szocializmusa” kísérletet tett a szocialista igazságosság és a (monopóliumokat, trösztöket, kartelleket kiküszöbölő) kistulajdonosi, kisvállalkozói etika összeházasítására, és a gondolat, miszerint lehetséges piaci alapon létező szocialista modell, reneszánszát élte a reform irányáról és mélységéről szóló közgazdasági vitákban az 1960–70-es években, gondoljunk a közgazdász Liska Tibor életművére, valamint a szociológus Hegedüs András és az MTA Szociológiai Kutatócsoportja munkásságára, valamint olyan lengyel szerzőkre, akik komolyan foglalkoztak a szocializmuson belüli „bürokratikus osztály” uralmának lebontásával (Jacek Kuroń, Karol Modzelewski, Leszek Kołakowski). Jellemző az is, hogy Jászi kézirata 1989-ben A kommunizmus kilátástalansága és a szocializmus reformációja címen jelent meg.

Az Apám néhány boldog éve története a háború idején kezdődik. A csöndes, szerény, kissé félénk, ámde törhetetlen optimizmusú Török János vegyészmérnök (Lohinszky Loránd) és barátai, családtagjai Budapest ostromát túlélve reménykedéssel tekintenek a jövőbe. Az élni akarásukat hangsúlyozza a jelenet, ahogyan az első, őket barátságosan köszöntő szovjet katona megérkezésére táncra perdülnek az óvóhelyen. Közben mindegyikük elmondja a terveit a kamerába. Török azt mondja, hogy

„ha a Jóisten megsegít, most kevesebb hülye előzi meg az embert, mint eddig. És akkor érdemes lesz egy kicsit dolgozni.”

Vágya, hogy kifejlesszen egy új gyógyszert. Egy barátja azt mondja, „hogy ismerem az orosz irodalmat. Az a nép, amelynek ilyen irodalma van, nem lehet értelmiség-ellenes.” A másik lovakkal akar foglalkozni, mert „ha tegyük fel, demokrácia lesz, mi a különbség azok között, aki a lovat hajtja és aki egy hivatalban ül.”

Egy idős, jómódú nagypolgári özvegyasszony, Irma néni (Patkós Irma) jószívűségének és adakozásának köszönhetően egy egész gyár hullik váratlanul Török ölébe. Irma néni fölismeri, hogy az új rendszerben nagypolgári származása előnytelen, és szüksége van a kispolgári Török segítségére. Török gyárvezetőként komolyan veszi az új demokratikus rendszert: minden kérdésben megosztja a döntést és a felelősséget munkatársaival, és régi vágású igazgatóként a munkásokkal együtt zenél a gyár zenekarában. Közben merészen lóvizelettel kísérletezik, orvosság előállítása céljával.

Részlet az Apám néhány boldog éve című filmből. Forrás: Port.hu

Török János indulása párhuzamba állítható A napfény íze likőrgyáros família első generációját képviselő Sonnenschein Emmanuel sorsával. Mindketten próbálnak kitörni a szegénységből. A két férfi jelképezi a polgárság két nekirugaszkodását: az Osztrák–Magyar Monarchiában gyárat alapító Sonnenschein megalapozza a családi vagyont két egymást követő generációra, de a zsidótörvények és a holokauszt folyamata kettétöri a Sonnenschein, utóbb Sors család fölívelését, Török karrierje pedig nem tart tovább néhány évnél. Török elmegy egy kommunista politikussá lett egykori osztálytársához, aki megnyugtatja: igaz, hogy „előbb-utóbb minden tőkeforma megszűnik, a kistőke is”, de ez „évek, évtizedek kérdése”.

A II. világháború után valóban sok vita folyt arról, kívánatos-e az államosítás, és megteremthető-e egyfajta vegyes tulajdonon alapuló gazdasági modell. Nyugat-Európában sor került államosításokra, aminek jogosságát az ásványkincseket, a villamosenergiát, erőműveket és a bányákat illetően kevés kritika érte, annál több vita folyt az iparban és szolgáltatások terén végrehajtott nacionalizálásról. A filmben hivatkoznak Török előtt a brit Munkáspárt által végrehajtott államosításra, amely a legszélesebb körű volt a háború utáni kapitalista rendszerekben, kiterjedve a szénvagyonon és a bányákon kívül a vas- és acéliparra, a vasutakra, a kikötőkre, repülőterekre és a bankrendszerre, amit a munkáspárti kormány egyenesen levezetett a párt alkotmányának nevezetes – azóta hatályon kívül helyezett – 4. cikkelyéből. Nyugat-Németországban és Svédországban jóval kisebb volt az állami tulajdon jelentősége, ami azt bizonyította a magyar kereszténydemokratáknak és kisgazdapártiaknak, hogy a nép jólétének kialakításában nem a tulajdonforma a lényeges, hanem más tényezők, például a társadalombiztosítás, a lakáspolitika, az egészségügy meg az iskolarendszer mélysége és színvonala.

Magyarországon minden irányzat elfogadta az államosítások egy bizonyos szintjét. Ebben nem volt különbség bal- és jobboldal között. Különbség a mélységet és a távlati terveket illetően volt. Az emigráns, „liberális szocialistaként” önmagát definiáló Jászi Oszkártól a kereszténydemokrata Barankovics Istvánig és Mihelics Vidig hosszú azon gondolkodók sora, akik pártolták az ésszerű vegyes gazdaságot: míg az ásványkincsek, energiaforrások, a vas- és acélipar tekintetében támogatták a racionális mértékű állami tulajdont, kiálltak az ipari kis- és középüzem, valamint a paraszti kisbirtok egyéni vagy családi tulajdona mellett. Az 1945-ös magyarországi államosítások (a szénvagyoné, a bányáké) még nem is mentek messzebb, mint a nyugat-európaiak. 1946. december 1-jén viszont a négypárti koalíciós kormány államosította az öt legfontosabb nehézipari üzemet, majd 1947-ben – immár a kisgazdapárti Nagy Ferenc megpuccsolása után – a bankokat. Török jogosan aggódhatott, meddig terjedhet az állami jelenlét a gazdasági életben.

Török a latinos, humanista műveltségével és naivitásával mindinkább kilóg a széles társadalmi környezetből. A május 1-jei majálison, amikor családjával és legközvetlenebb munkatársaival, valamint Irma nénivel piknikezik a szabadban, elmagyarázza kisfiának, hogy a majális a római Maia, a termékenység és a tavasz istennője kultuszából származik. Párhuzamosan Szekeres Ede (Madaras József), a kommunista munkás arról oktatja barátnőjét, hogy a majális emlékezés az 1886-os chicagói sortűzre. A pártok közötti élesedő küzdelmet jelzi, hogy a gyerekek jelszavakkal teli cédulákat ragasztanak a házfalakra. Török kérdőre vonja a fiát, egyszerű diákcsínyt látva a cédularagasztásban, mire fia elsírja, hogy az osztályban minden gyerek valamely párt tagja: ki szocdem, ki kommunista, ki „paraszt” (ti. parasztpárti). A gyógyszer előállítására koncentráló Török nem ért sokat a külső világból, figyelmen kívül hagyja a politikai viszonyokat, holott a felhők egyre gyülekeznek a vállalkozás fölött.

Részlet az Apám néhány boldog éve című filmből. Forrás: Port.hu
Részlet az Apám néhány boldog éve című filmből. Forrás: Port.hu

Az államosított bank nem hitelez Töröknek. Nem képes fizetni az alkalmazottakat, sőt a lovászokat sem, akik szállították neki a lóvizeletet. Utóbbiak beverik az általuk „pesti csibésznek” tartott Török ablakát, és kis híján tettlegességre kerül sor, csak Török barátja, az őt több alkalommal figyelmeztető, realista Zsiga (Bujtor István) közbelépése akadályozza meg a tragédiát. Bár dátumot nem látunk sehol kiírva, feltehetően ekkor 1948 végén járunk. Ez évben a nacionalizálás újabb szintet lépett, párhuzamosan a többpártrendszer fölszámolásával: márciusában államosították a 100 főnél több alkalmazottat foglalkoztató üzemeket, júniusban az egyházi iskolákat, majd decemberben kormányrendelet született a mezőgazdasági termelőszövetkezetek létesítéséről. Az államosítás elérte a középüzemet, amelyről nem volt szó az 1945–47-es demokráciavitákban. A gyógyszergyár államosítása nem volt indokolható, kizárólag pártpolitikai érvekkel. Ekkorra már Török barátja, a kommunista politikus is eltűnik a színről, jelezve a leszámolásokkal teli új időket. A gazdasági rendőrség letartóztatja Török Jánost, és kényszermunkára ítélik. További pályafutását nem ismerjük, a film befejezése éppen csak utal arra, hogy kiengedik a börtönből, túléli a Rákosi-korszakot, de persze az önálló vállalkozásnak örökre vége.

Simó Apám néhány boldog éve című filmje bátor alkotás volt, mert szembesítette a rendszert azzal, hogy számos vállalkozó kedvű, és Törökhöz hasonlóan társadalmilag érzékeny embert tett tönkre a Rákosi-korszak, és előzményként az 1938–1945 közötti időszak. A magyar polgárság ezekben az évtizedekben megtört, elveszítette egzisztenciáját, klasszikus lateiner műveltsége leértékelődött, és a vele hulló polgári hagyományokat nem lehetett ott folytatni évtizedekkel később, ahol abbamaradtak.

Paár Ádám

Ezt olvastad?

Sok Széchenyi-életrajz, értelmezés, cikk, tanulmány született már Széchenyi Istvánról, a „legnagyobb magyarról”. Széchenyi megjelenik a tankönyvek lapjain, rendszerint saját alfejezetet
Támogasson minket