Második világháborús kiskáté

A Napvilág Kiadó 2012-ben indította útjára a Kérdések és válaszok című kiadványsorozatát. Ebben az egyes témaköröket kérdések és erre adott 1-3 oldalas válaszok keretében, egyfajta káté módjára járják körbe. A könyvsorozat előbb aktuális politika- és társadalomtudományi kérdéseket (Európai Unió, cigányság) vett górcső alá, majd 2013-tól szisztematikusan ment végig a 20. századi magyar történelmen. Ennek keretében tíz kötetben tekintették át Magyarország múltját a dualizmustól a rendszerváltásig. A 2022. évi könyvhétre jelent meg az említett könyvsorozatnak az utolsó eleme, ami Ignácz Károly és Paksa Rudolf szerkesztésében, 10 szerző (a szerkesztőkön kívül Bartha Ákos, Kázmér László, Kerepeszki Róbert, L. Balogh Béni, Pécsi Tibor, Stark Tamás, Szécsényi András, Turbucz Dávid) közreműködésével, közel 100 kérdés-válasz keretében tekinti át Magyarország második világháborús történetét.

A korábbi kötekhez hasonlóan találhatunk itt is két részre osztható kérdéseket: általánosabb, egyes történelmi eseményekre vonatkozókat, illetve mítoszromboló, provokatívakat. Utóbbiak elsősorban a zsidóságra (Öngyűlölő zsidó volt-e Hitler? Működött-e gázkamra Magyarországon?) valamint a háború emlékezetére (Miért csak a nácik bűneire emlékezünk, a kommunistákéra miért nem?) vonatkozólag jelennek meg. A különböző szócikkek alapvetően az időrendben haladva, viszont nem szigorú rendben követik egymást. A kötet témaköreit (hadtörténet, nemzetközi helyzet és Magyarország, revízió, belpolitika, társadalom, zsidóság és holokauszt, következmények és emlékezet) a könyv végén található tematikus bontás teszi átláthatóbbá. A szócikkek két tekintetben is túlmutatnak a kötet szűken vett témáján, Magyarország második világháborús szerepén. Egyfelől, a könyvben hangsúlyos szerepet kapnak a magyar hadbalépést megelőzően történt revíziók. Másrészt, a mű kitekint a háború Magyarországon túlmutató dimenzióiba, mint például a Pearl Harbor elleni japán támadásra.

A kötetet áttekintésekor az olvasónak elsősorban az tűnhet fel, hogy egy „klasszikus” második világháborús szakmunkával szemben a tárgyalt műben jelentősen visszaszorul a hadtörténet. Az I. gyorshadtest 1941. nyári-őszi harcai, a 2. hadsereg 1942-1943-as doni szereplése, vagy éppen a magyar megszállók tevékenysége csupán egy-egy szócikk erejéig jelennek meg. A magyarországi harcok kapcsán is mindössze Budapest ostroma szerepel a műben. Ezek a szócikkek jórészt a különböző mítoszokra reflektálnak – így például a 2. hadsereg rossz felszerelésére -, s ennek keretében kevéssé foglalkoznak a hadműveletek konkrét lefolyásával – igaz, erre aligha adódna tér a kötet terjedelmi korlátai mellett. Mindamellett találhatunk hadtörténeti szempontból is érdekes elemeket a kötetben. Külön kiemelendő a katonává válásról és a hadkiegészítésről szóló cikkek, ugyanis ezek olyan kérdéskörök, melyek egyébként a második világháború magyar hadtörténeti olvasataival kapcsolatos szakmunkákban is rendszerint elmaradnak. Hasonlóan kiemelendők a mindennapi élettel foglalkozó szócikkek is, ahol az iskolába járástól a mozik filmkínálatáig tudhatunk meg új információkat.

Egy ilyen kötet aligha vállalkozhatott arra, hogy részleteiben áttekintse Magyarország – és annak nemzetközi környezetének – második világháborús történetét, mégis egy-egy, máig a közvéleményben vitatémának számító kérdéssel is érdemesebb lett volna foglalkozni. Így a holokauszt kapcsán – még ha a munkaszolgálat rendelkezik is külön szócikkel – érdemes lett volna reflektálni a „mozgó vesztőhely” toposzra. A deportálások felfüggesztése kapcsán pedig a mai napig vitatott csendőrpuccs, valamint Koszorús Ferenc közbelépésének értékelése ért volna meg akár egy-egy külön szócikket.

Természetesen találhatunk olyan apróbb részleteket, melyeket egy-egy szócikknél érdemes lett volna beemelni. Így például a Kamenyec Podolszkij-i tömeggyilkosság „elsőségében” (Miben volt első Kamenyec-Podolszkij?) azt is érdemes kett volna kiemelni, hogy a nemzetiszocialista megsemmisítő politikában ez alkalommal lépte át először az egy alkalommal kivégzettek száma a tízezer főt. Ugyancsak nem megkerülhető a megszálló csapatok polgári lakosság elleni fellépésének értékelése kapcsán az sem, hogy milyen ideológiailag motivált ellenségképet festettek fel a magyar katonák számára.

Emellett a rövid és tömör szócikkekben megjelenő adatok kifejtetlensége megzavarhatja az olvasót. Így nem tudhatjuk meg, hogy a „nyugati légi háború” miért éppen Drezda bombázásával ér véget (96.), ha még az európai háború elkövetkező két és fél hónapjában is jelentős légi aktivitás volt Németország felett. Ugyancsak érdemes lett volna egyértelművé tenni, hogy két szerzőnél miért eltérő napokon történt meg Budapest bekerítése (1944. december 25. (146.) illetve 26. (157.)).

Összességében a mű méltó befejezését adta a Napvilág Kiadó kötetsorozatának. A nagyközönség felé nyitottan, informatívan, közérthetően, mégis tudományos igényességgel sikerült képet adni Magyarország második világháborús múltjáról.

Fóris Ákos

Ezt olvastad?

Szovjet szemmel a Don-kanyarban – Ványai Márton kötetéről

Ványai Márton szakmai munkásságának egyik legfontosabb szeletét a második világháború történetének kutatása jelenti. Az általa feldolgozott témák alapját szinte kivétel

X