Konstanz 600
A 2014-es évben elsősorban az I. világháborúról megemlékező konferenciák, kiállítások, rendezvények kerültek a figyelem központjába. Ennek ellenére egy másik jelentős európai esemény 600. évfordulójáról is meg kell emlékeznünk. 1414. november 5-én ült össze a konstanzi zsinat, amely leginkább arról ismert, hogy véget vetett az 1378 óta húzódó nagy nyugati egyházszakadásnak, valamint eretnekként elítélte Husz János cseh vallásreformert.
Václav Brožík: Husz János a konstanzi zsinaton c. festménye (1883)
A zsinati évforduló programkínálata kevésbé széles, mint az I. világháborús rendezvényeké, viszont rendkívül színvonalas. A zsinat egykori helyszínéül szolgáló németországi Konstanzban ötéves programsorozatot szentelnek a város történetében nagy szerepet játszó eseménynek. Az egyházak, a város felsőoktatási, turisztikai és kulturális intézményei fogtak össze, hogy Konstanz testvérvárosaival (Fontainebleau, Tabor, Lodi és Richmond) az évenként változó tematika köré megszervezzék a kiállításokat, tudományos konferenciákat. 2014 Zsigmond király éve, 2015 Husz János kivégzésének 600. évfordulója. 2016-ot Imperia, a város szimbolikus jelentőségű szobra kapta: az 1990-es években elkészült nőalak a zsinat idején a városban működő örömhölgyeket jelképezi, egyik tenyerében a pápát, másikban pedig a császárt tartja. Az Imperia-év elsősorban a 15. század hétköznapi életébe nyújt majd betekintést. 2017-ben a 600 évvel korábban megválasztott V. Márton pápa kerül a középpontba, végül zárásként 2018 a kultúra éve, Oswald von Wolkenstein minnesänger főszereplésével. A konstanzi programokról bővebben a rendezvény honlapján olvashatunk.
A magyar középkorászok sem feledkezhettek meg a konstanzi zsinat évfordulójának jelentőségéről: 2014. november 5-e és 7-e között a debreceni Kölcsey Központban a „Konferencia a konstanzi zsinat 600. évfordulója alkalmából” (Causa unionis, causa fidei, causa reformationis in capite et membris) című rendezvény ad lehetőséget a témával kapcsolatos eszmecserére.
Ezt olvastad?
További cikkek
Végzete felé repült a dél-koreai utasszállító gép
1983 szeptemberének első napjaiban a híradások megdöbbentő eseményről számoltak be: a Szovjetunió lelőtte a dél-koreai légitársaság egyik menetrend szerint közlekedő utasszállító repülőgépét, mert engedély nélkül hatolt be a légterébe. A […]
Előre- vagy visszalépés volt Napóleon büntető törvénykönyve?
Kevesen tudják róla, de Bonaparte Napóleon hadvezéri és politikusi tevékenysége mellett a jogalkotás terén is maradandót alkotott. A regnálása alatt keletkezett törvényművek közül kiemelkedik az 1810. évi Code Pénal. Napóleon […]
A francia büntetési rendszer forradalma – Az 1791. évi büntetőkódex születése
Az európai büntető törvényhozás és jogalkalmazás több évszázados zűrzavarát, illetve kegyetlenségét a felvilágosodás nem hagyta szó nélkül. Számos gondolkodó igyekezett alapelveket alkotni egy átszellemült, humánus büntetőjog kialakításához. A reformeszmék hatására […]
Előző cikk
Mit mondanak a mának Mátyás corvinái? – interjú Zsupán Edinával
Mátyás király könyvtáráról mindannyian hallottunk, de nem mindannyiunknak adatott meg a lehetőség, hogy naponta láthassuk köteteit. Zsupán Edina corvinakutatóval, az Országos Széchényi Könyvtár tudományos titkárával a wolfenbütteli Herzog August Bibliothek […]