Magyarország NATO-csatlakozásának története, 1988‒1999

2024. március 12-én mutatták be a HUN–REN Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet Tanácstermében Békés Csaba és Kecskés D. Gusztáv könyvét. A „Magyarország NATO-csatlakozásának története, 1988‒1999” című kötet Magyarország NATO-csatlakozása 25. évfordulója alkalmából készült, és ez az első olyan kiadvány, amely levéltári forrásokat is felhasználva mutatja be a magyar csatlakozási folyamatot. Az esemény moderátora Fejérdy András, a BTK Történettudományi Intézetének igazgatóhelyettese volt.

Tálas Péter, az NKE tudományos főmunkatársa felszólalásában a munka újszerűségét hangsúlyozta, hiszen az a levéltári források mellett a korabeli főszereplőkkel készített interjúkra is épít. Kiemelte, egy adott téma „a történészek keze által válik igazán nagy eseménnyé.” A monográfia úttörő jellege mellett hangsúlyozta, hogy ez az első olyan kötet, amelyet történészek írtak Magyarország NATO-csatlakozása tárgyában, így objektíven mutatja be ezt a történelmi eseményt. Felszólalása végén reményét fejezte ki, hogy a kutatás folytatódik, és a „kis monográfiából egy nagy monográfia lesz”, amely világossá teszi az egész régió, a kelet-közép-európai országok viszonyát a NATO csatlakozáshoz.

Fejérdy Gergely kutató, egyetemi oktató és korábbi diplomata megjegyezte, a kötet a külföldi források közül elsősorban francia anyagokra épít, amely felhívja a figyelmet a NATO-n belüli francia helyzet különlegességére. Egyetértett az előtte felszólalóval, hogy ez egy nagyon izgalmas és hiánypótló mű, ezért a további kutatások is indokoltak a témában. Végül megemlítette, oktatóként a kötetet fontos kézikönyvnek tartja, amelyet az oktatásban is jól lehet hasznosítani. Mondandóját egy Habsburg Ottó idézettel zárta: „az európai egyesülés a béke egyetlen reális elképzelése”.

Simonyi András gratulált a valóban „hézagpótló” könyv szerzőinek, és megállapította, hogy Magyarország NATO-csatlakozása nem jöhetett volna létre az amerikai Clinton-kormányzat nélkül. Felelevenítette, hogy számára 1992 októberében indult el az egész folyamat, amikor még kezdő diplomataként egy telefonhívást kapott. A vonal másik végén Antall József miniszterelnök volt, aki tudni szerette volna, hogy előre lendíti-e Magyarország NATO-csatlakozását, ha hajlandóak átengedni az amerikai katonai repülőgépeket az ország légtere felett; és „így kezdődött az egész történet”. Simonyi fontosnak tartotta hangsúlyozni a magyar álláspont egységességét, amely pártpolitikától függetlenül egyetértett abban, hogy Magyarországnak kétségkívül helye van a transzatlanti közösségben, és hosszútávú érdeke, hogy az USA vezetői szerepe megmaradjon a szövetségen belül.

Sztáray Péter államtitkár „fiatal diplomataként, békaperspektívából” élte meg az akkori történéseket. Leszögezte, óriási diplomáciai sikernek tartja, hogy Magyarország NATO-csatlakozása rögtön az első bővítési körben létrejött.. A csatlakozásról szóló magyarországi referendummal kapcsolatban kiemelte, a népszavazás jelentős mértékben hozzájárult a csatlakozás politikai támogatottságához. Véleménye szerint a transzatlanti szövetséghez való tartozás ma is azon kivételes politikai kérdések egyike, amelynek megkérdőjelezhetetlenségében széleskörű konszenzus van Magyarországon.

Csóti György szintén biztatta a kötet íróit a megkezdett munka folytatására, hiszen a már kellő történelmi távlat megléte mellett még az élő szemtanúk élményei, elbeszélései is szélesíteni tudják a perspektívát. Véleménye szerint a védelmi szervezet nagyban hozzájárult az atlantizmus népszerűsítéséhez és az 1997-es népszavazás eredményéhez, amely a 85,3% -os támogatottsággal példátlanul nagy volt az összes NATO tagországot figyelembe véve. Nemcsak Magyarországon, de egész Kelet-Közép-Európában nyilvánvalónak kell lennie annak, hogy a transzatlantizmusnak és a NATO-nak nincsen alternatívája.

Jeszenszky Géza szintén egyetértett a többi hozzászólóval, hogy bőven van még lehetőség e kötet folytatására más országok levéltári anyagainak a felhasználásával, illetve az oral history kiaknázásával. A csatlakozási folyamat főszereplői közül kiemelte Bill Clinton elnököt, illetve külügyminiszterét Madeleine Albright-ot, akiknek szerinte kardinális szerepük volt abban, hogy Kelet-Közép-Európa országai, elsősorban Lengyelország, Csehszlovákia és Magyarország a Nyugat partnerévé váljanak. Jeszenszky továbbá megemlítette Antall József miniszterelnököt, aki kiemelkedően jó kapcsolatot ápolt az Amerikai Egyessült Államok és a NATO akkori vezetőivel. Hozzátette, a jó diplomáciai viszony ellenére az amerikai szenátus és a politikai elit meggyőzése és a csatlakozás mellé állítása nehéz és fontos feladat volt. Rendkívül fontosnak vélte kiemelni, hogy „a NATO csatlakozással Magyarország hajója egy békés és biztonságos kikötőbe ért”.

Martonyi János, az 1999-es csatlakozási dokumentum egyik aláírója hangsúlyozta, hogy a csatlakozásig vezető út nagyon hosszú és fáradságos folyamat volt. Elmondása szerint a könyv olvasása során ébredt rá igazán, mennyire más egy történészi munka, és mennyire más egy adott eseménnyel kapcsolatos memoár vagy visszaemlékezés. Az előző hozzászólókra reflektálva ő is kiemelte az Antall-kormány külpolitikájának három pillérét, illetve a könyvben említett magyar–csehszlovák versengést, mely szintén hozzájárult a közös cél megfogalmazásához és eléréséhez, azaz a Nyugathoz és Európához való visszatéréshez. Martonyi szerint a rendszerváltozás korszakával kapcsolatban fontos és érdekes kérdés lehet az, hogy vajon milyen mértékben játszottak közre az átalakítási és együttműködési folyamatban azon tényezők, amelyek Közép-Európára jellemzőek: az egyedi történelem, kultúra és szellemiség, ami meghatározza ezt a területet, ez a bizonyos „közép-európaiság”, mint identitás, ami később a V4-ek alapjául is szolgált.

Békés Csaba a rendezvény lezárásaként hangsúlyozta, a kötet egy kiindulópont, rövid és tömör összefoglalása a csatlakozás történetének, melyet a terjedelmi korlátok mellett az évforduló közelsége is indokolttá tett. Ugyanakkor hozzátette, a munka kibővítése tervben van. A szerzők célja a távolságtartás, a szubjektivitás kizárása és a kiegyensúlyozott megközelítés volt, melynek – reményei szerint – Kecskés D. Gusztáv szerzőtársával meg is feleltek.

 A könyvbemutatón felszólaló személyek

• Fejérdy Gergely: a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem adjunktusa, a Habsburg Ottó Alapítvány tudományos igazgatóhelyettese.
• Gyarmati István: biztonságpolitikai szakértő, egyetemi oktató, diplomata; a Fejlődésért és Demokratikus Átalakulásért Alapítvány főigazgatója.
• Jeszenszky Géza: történész, egyetemi tanár, politikus, diplomata.
• Martonyi János: jogtudós, diplomata, politikus, ügyvéd, egyetemi tanár.
• Simonyi András: diplomata, külügyi szakértő. A washingtoni Johns Hopkins Egyetemen a Paul H. Nitze Nemzetközi Tanulmányok Intézet transzatlanti kapcsolatokkal foglalkozó központjának ügyvezető igazgatója.
• Sztáray Péter: diplomata. A Külgazdasági és Külügyminisztérium Biztonságpolitikáért felelős államtitkára.
• Tálas Péter: a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) John Lukács Intézetének tudományos főmunkatársa, a Stratégiai Védelmi Kutatóintézet korábbi igazgatója.

Magyarország 25 éves NATO-csatlakozásáról egy korábbi beszélgetés: NATO 25 – Magyarország negyed évszázada a NATO-ban

Ezt olvastad?

A Tomb Raidertől a brit–magyar diplomácia történetéig – interjú M. Madarász Anitával

A 28. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra jelent meg M. Madarász Anita Kulturális csatatér. Brit–magyar diplomácia, 1945–1970 című könyve. A kötet a

X