„Nem most van itt az ideje a felelősség megvitatásának!” – Budapest ostroma

A Budapest ostroma című kötet hiánypótló munkának ígérkezik. A könyvet két részre osztották a szerzők, az elsőben Tulok Péter és Mihályi Balázs tanulmányai szerepelnek, melyeket a praktikusság kedvéért sorban haladva ismertetek. Tulok Péter a svédek diplomáciai jelentéseit ismerteti és teszi ezt rendkívül nagy gonddal. Szerencsés módon mutatta be a háború alatti diplomáciai viszonyokat, itt gondolhatunk Sir Owen O’Malley brit nagykövet távozására, ami után a svéd nagykövetség veszi át az egykori nagykövetség épületét megőrzésre (a britek csak 1944-ben térnek vissza Debrecenbe). A svédek szerepkörébe tartozott továbbá a szovjet hadifoglyok ügyeinek intézése, illetve a nagykövetségük értékeinek megőrzése, a szerző pedig a teljes joggal jegyzi meg azt az ironikus helyzetet, amikor a szovjet katonák a svéd követséget kifosztva magukkal viszik a Szovjetunió által a svédekre bízott ingóságokat. A diplomaták feladatainak sokrétűségét jelzi, hogy az egyes államok külügyminisztériumi részfeladatai mellett a hírszerzés, valamint a német és szovjet civil lakosság elleni túlkapásokról tett feljegyzéseket, információkat is bemutatta a szerző. Utóbbi esetek az ostrom előtt kerülnek különösképpen előtérbe. Különösen értékes forrásnak bizonyulnak e tekintetben Carl Ivan Danielsson követ számjeltáviratai, melyekből az aktuális politikai fordulatok, illetve Budapest helyzete is felvázolásra kerül és többek között nyomon követhetjük a svéd külügy szemszögéből a nyilas hatalomátvételt, a Margit-híd felrobbantását, valamint a szovjet csapatok közeledését, majd azok érkezését is. Per Anger visszaemlékezései szintén értékes információval szolgálnak a svéd nagykövetség leterheltségét illetően. Pontosan hét állam magyarországi ügyeit intézték, melyhez nyolcadiknak a német nagykövetség is csatlakozott; az épületet ún. „svéd védelem” alá helyezték. A svéd diplomaták emellett a menekülő magyar, illetőleg zsidó lakosságot is igyekeztek valamilyen módon segíteni, noha az ő helyzetük is meglehetősen szorongatott volt, hiszen december 24-én már a svéd nagykövetséget is nyilas támadás érte. A harcok során a svájci nagykövetség biztosított menedéket a svédeknek, hozzátéve, hogy ekkor már sejtették, hogy a szovjetek megérkezése sem fog jelentékeny mértékben javítani helyzetükön. A megszállást követően  – az előbbi fél követelésére – el is hagyták az országot.

Mihályi Balázs – Rohánszky Mihály – Tulok Péter: Budapest ostroma – Svéd diplomaták, terror, kitörés, 2022, 260 oldal.

A következő rövid fejezet, melyet Mihályi Balázs és Tulok Péter neve fémjelez, a nyilas uralom áldozatainak emlékezetét vizsgálja közevetlenül a Budapesti harcokat követően. Varga Béla volt az egyik szereplő, akit a „Náci és nyilas rémtettek kivizsgálására alakult bizottság” elnökévé választottak (a katyini mészárlás iratainak Svájcba csempészésében is ő volt az egyik főszereplő). Ez a bizottság igen komoly nyomozást folytatott, ennek köszönhetően pedig bár hiányosnak nevezhető, de így is komoly forrásanyag keletkezett. A bizottság legfőbb eredményei – az elsősorban hozzávetőleges számadatok mellett – a Maros utcai és a Városmajor utcai nyilas tömeggyilkosságok elkövetőinek azonosítása. Emellett nagy számú exhumálásra is sor került, illetőleg újratemetésekre is. Az új politikai rendszer természetesen rövidúton margóra tette a bizottságot és a politikai rendőrségre bízta annak feladatait. Ami a téma forrásait illeti: ezek egyrészt bizottsági jelentések, melyeknél politikai prekoncepció aligha tapasztalható, valamint az egyes nyomozati anyagok, kihallgatási jegyzőkönyvek és vádiratok. Emellett a tanúvallomások alapján összeírt névsor és az exhumált áldozatok száma sem egyezett, (vélhetően hanyagság okán) emellett pedig a Maros utcai egykori zsidó kórház helyén álló emléktáblán is ellentmondásos adatok kerültek fel, melyet a szerzők (nagyon helyesen) szembe is állítanak saját eredményeikkel.

A Budapest ostroma című könyv következő öt fejezetét Mihályi Balázs írta. Tanulmányaiban foglalkozik a nyilas razziákkal, mint a Zichy utcai ideiglenes kórház „szerencsés megmenekülése” vagy a svéd követségi épületben menedéket kereső zsidók tragikus sorsával. Emellett a a budapesti zsidóság „felszabadulás” alatti és utáni helyzetét is feldolgozza. Láthatunk olyan embereket, akik várják az ostrom végét és a felszabadulást, majd komoly csalódással veszik tudomásul, hogy ügyük nem oldódik meg. Voltak, akik viszont „rugalmasabbak” és szerencsésebbek voltak. A szerző Márait idézi, amelyben egykori nácibarátok GPU vendégeltek. Eközben a zsidók helyzete olyannyira kilátástalan volt, hogy még az egykori munkaszolgálatosokat is elhurcolták a hadifogolytáborokba. A szovjetek és a lakosság közötti atrocitások természetesen nem csak a munkaszolgálatosokat és zsidókat érintették. Természetesen a magukat megadó katonák helyszínen történő agyonlövésével kapcsolatos forrásokkal ellentétben a civilekkel szembeni atrocitásokat már sokkal nehezebb munka felkutatni. Mihályi Balázs itt egy anyakönyv feldolgozást, majd ezt követően földrajzi megközelítést alkalmaz, mégpedig rendkívül kreatív módon, ráadásul az eltelt időintervallumokat is figyelembe veszi („egyhetes átmeneti időszakot definiál”), hiszen nehéz meghatározni, hogy valaki a harcok során esett el, egy eltévedt lövedék, avagy repesz következtében, vagy azokat követően került összetűzésbe a szovjetekkel. Az anyakönyvek feldolgozása után következik tehát a földrajzi pontosítás, majd az átmeneti időszak, ezt követően pedig megvizsgálja az egyes haláleseteket a szerző. Azért tartom fontosnak ezt a részt kiemelni, mert gyakorlatilag egy tankönyv letisztult pontosságával bontja le a szerző az alkalmazott módszertant, így azoknak is könnyen értelmezhető a kutatás menete, akik maguk esetleg nem foglalkoztak még kutatásmódszertannal.

Kényszerlakhelyként kijelölt csillagos ház a budapesti Retek utcában – Szomorú mementó Budapest ostroma és a vészkorszak időszakából (Kép forrása: Fortepan / Lissák Tivadar)

A civil áldozatok mellett a politikai rendőrség berendezkedését is érdemes megemlíteni. A legkülönösebb jelenség kétségkívül az egyes nem kommunista párt által alapított nyomozócsoportok és rendőrségek. Természetes, hogy a párt ezeket a lehető leghamarabb ki kívánta iktatni. Ezen csoportok mögötti szándékok eltérőek voltak, részint a  revans, részint a fejetlenséget kihasználva előnyhöz jutás lehetett a céljuk.

A szerzők a könyv második részét a forrásközléseknek szentelték. A felhasznált források átértékelése és kritikája minden tudományos műben szükségeltetik, azonban ahogyan láthatjuk, a szerzők joggal érezhették szükségét annak, hogy a források problematikájával külön is foglalkozzanak. Kardinális problémakör a szovjet forrásanyagok helyzete, melyek korlátozottan elérhetőek, adott esetben a számok pontatlanok is lehetnek: a globális emlékezetpolitikai tendenciák és a nemzetiségek viszonya a Vörös Hadseregben témakörében. Emellett a könyvben találunk számos alaprajzot, korabeli térképeket, melyek átélhetőbbé teszik a munkát, különösen amennyiben az olvasó megkeresi a tárgyalt helyszíneket a telefonján olvasás közben. A szovjet iratok mellett az ún. „Historia Domus” források segítik az események rekonstrukcióját, melyek a plébániák saját feljegyzéseit tartalmazzák. Ezekből a forrásokból számos következtetés vonható le, emellett pedig átélhetőbbé válik a szorongató légkör, amely a németek által megszállt és a szovjetek által ostromlott, majd megszállt Budapestet jellemezte.

Budapest ostroma – A korábbi brit követség lerombolt épülete a Budai Várban 1945-ben (Kép forrása: Fortepan / Carl Lutz – Archiv für Zeitgeschichte ETH Zürich / Agnes Hirschi)

A Budavári Nagyboldogasszony-templom könyvében például az alábbit olvashatjuk:

„Mihelyt a németek fővárosunkat és országunkat 1944 március 18-án és 19-én puccsszerűen megszállották, elindult Budapest ellen is a kíméletlen repülőtámadások egész özöne. Nap mint nap 7-8 órát töltöttünk a pincékben, de arra senki sem gondolhatott, hogy a légi támadások 10 és fél hónapig fognak bennünket rettegésben tartani”. „A Koronázó Főtemplom is sok kárt szenvedett. De nem csoda! Járdája tele volt köröskörül ágyúkal. lőszerkocsikkal és benzintankokkal. Így a templomot is találatok érték és bizony nagyon megrongálódott.”.

A Nagyboldogasszony-templom mellett az Egyházi Hatóságnak küldött helyzetjelentés tartalma is beszédes:

„Menteni akarták, amit tudtak, e nem igen lehetett menteni semmit, mert a németek erőszakkal elvittek mindent és a szomszéd falvak csőcseléke mindent elhurcolt, amit a német meghagyott. „A német katonák is, azután meg az oroszok is a sekrestyében tanyáztak és a templomot piszkolták és amiből tudták kifosztották”. „Az orosz megszállás után való napokban összefogdosták a német nevű soroksáriakat – férfiakat 18-45 év között, nőket 18-30 év között elhurcolták, senki sem tudja hová.”

Budapest ostroma – kilátás a Királyi Palotától a Krisztina körút házsora és a budai hegyek felé (Kép forrása: Fortepan / Carl Lutz – Archiv für Zeitgeschichte ETH Zürich / Agnes Hirschi)

A fent említett Historia Domus mellett Rohánkszy Mihály mutatja be a kitöréssel kapcsolatos szovjet iratokat. Korrekt módon ismertetésre kerül az orosz levéltári anyagok már fentebb említett problémája. Emellett a helyzet alapvető ismérveinek tisztázása is, mint például a német parancsok és az egyes magyar szereplők viszonya, amely finoman szólva is ellentmondásos. A kitöréssel kapcsolatos orosz anyagok is nehezítik az eligazodást, amennyiben többek között a magukat kitörés közben megadó katonák kivégzéséről is legfeljebb indirekt módon tesznek utalásokat. Az egyéb pontatlanságok miatt is nehéz helyzetben vagyunk a kitörők veszteségeinek becslésénél, eklatáns példája ennek a 11 lovashadosztály, a 19. lövészhadosztály, valamint a 2. gárda-gépesített hadosztály adatai, melyek összesen majdnem 15 ezer fős veszteséget jelentenek, míg a területükön működő egyéb hadosztályok listáit, információit nem ismerjük. A szerző rendkívül érdekfeszítő értékelést is tesz a kitörés kapcsán, mely esetében más erődnek nyilvánított városok kitörési kísérleteit veti össze, ezzel pedig fel is vet egy rendkívül érdekes történeti kérdést. Mindemellett megjelennek kihallgatási jegyzőkönyvek, archív fotók, alap- és tervrajzok, többek között pedig Horváth Sándor vezérkari ezredes levele. Utóbbiak felfedezését az olvasóra bízom, feltételezvén, hogy magam csak rontanék ezeknek az anyagoknak az élményén.

Budapest ostroma – Kilátás a Halászbástyáról 1945-ben (Kép forrása: Fortepan / Carl Lutz – Archiv für Zeitgeschichte ETH Zürich / Agnes Hirschi)

A fentiek mellett Tulok Péter közli a svéd diplomatajelentéseket is. A magyar külpolitikai helyzetet és szándékot a tárgyalt időszakban jelentősen árnyalják a felhozott források, valamint a fentebb tárgyalt tanulmány is. Említhetjük itt a kiugrási kísérlet időszakában tapintható feszültséget és a háborúból való kiútkeresést, melyet a német megszállás gyakorlatilag lehetetlenné tett. (A megszállás előtt a magyar vezetés katonai mozgások útján próbálta akadályozni a német puccskísérletet.) A források általában túlmutatnak önmagukon, például K. A. Damgren emlékeztetője, amely a magyarországi helyzet német sajtószemléje, a Deutsche Allgemeine Zeitung, amely a Kállay-kormányt bírálja a „bolsevik veszély” lebecsülésével, avgy épp a Deutsches Nachrichten Büro, mely Horthy rádióbeszédére hivatkozva elítéli a kormányzót. Valamint megjegyzik: „Sztójay és kormánya akarata ellenére Herr von Horthy és a hozzá közelálló intrikus, áruló, gyáva és zsidó üzleti klikk szabotálni kezdte az új kormány intézkedéseit, és ettől kezdve egyre nyíltabban konspirált a német és magyar nép ellenségeivel.” A fenti külügyi állásfoglalások mellett rövid táviratokat és jelentéseket találhatunk, melyek adott esetben kifejezetten mellbevágóak. Ilyen többek között Uddgren számjeltávirata a külügyminisztériumnak az oroszok magyarországi garázdálkodásáról: „Bolgár és más menekülők Magyarországról azt jelentik, hogy az oroszok garázdálkodása, pusztítása ott felülmúlja a német propaganda legrosszabb jóslatait”.

Emellett pedig Danielsson számjeltávirata is érdekes forrás – szintén a külügyminisztériumnak december 2-án: „Az itteni banki körök kérik, hogy értesítsem az Enskilda és a Skandinviska bankokat, hogy az itteni nagybankok vezetőségeit kényszerítik a Sopronban és más településekre való költözésre. Az illetők azt javasolják, hogy a svéd és svájci bankok hagyják figyelmen kívül azokat az utasításokat, amelyek más helyekről, azaz nem Budapestről származnak. Attól félnek, hogy a szóban forgó bankok valutaköltségvetésit Németországba fogják utalni”.

Ezt a könyvet mindenkinek tudom ajánlani, legyen szó akár tudományos kutatásról vagy ismeretbővítés céljáról . A tanulmányok kifejezetten jó munkák lettek, a forráskritika kiváló, a módszertan bemutatása pedig az indokolt helyeken üdítően tiszta és követhető egy nem tudományos szempontból vizsgálódó olvasó számára is. Ami a forráskiadvány részt illeti, szintén bárkinek tudom ajánlani, hiszen testközelből követhetjük a zsidómentést, az ostrom napjait, a kitörést, valamint a szovjet megszállást – a civilektől a hadvezetésen át egészen a külföldi diplomatákig.

Horváth Olivér

Ezt olvastad?

Petőfi Sándor örökbecsű versének címe jutott eszembe Gazdag Péter adatokban bővelkedő – egyelőre négyrészes – sorozatának olvasásakor, mely – a
Támogasson minket