Vörös Hadsereg
A Kvantung-hadsereg külföldi tevékenysége
Japán már a 19. század második végétől erősen militarizálódott, mely csak jobban felélénkült az Oroszország elleni 1905-ös háborúval, majd az első világháborús győzelmével. Ezek mind-mind előkészítették Japán katonai állammá válását,
Vágy és valóság – Magyarország lehetőségei az 1945 körüli években
Egyetlen nép, nemzet, állam története sem értelmezhető önmagában, szűk keretek között. Minden ország történetében döntő hatása van a nemzetközi eseményeknek, a világpolitika porondján zajló történéseknek. Ez kétségtelenül igaz nemzetünk, hazánk
„Nem most van itt az ideje a felelősség megvitatásának!” – Budapest ostroma
A Budapest ostroma című kötet hiánypótló munkának ígérkezik. A könyvet két részre osztották a szerzők, az elsőben Tulok Péter és Mihályi Balázs tanulmányai szerepelnek, melyeket a praktikusság kedvéért sorban haladva
Szovjet parlamenterek a magyar emlékezetben – Steinmetz és Osztapenko századosok halála és szobrai
A második világháború utolsó időszakában, 1944 végén Budapest ostromakor két szovjet parlamenter – Osztapenko és Steinmetz százados – veszítette életét. Haláluk után néhány évvel köztéri szobraik felállítását kezdeményezte a korabeli
Küzdelem a Távol-Keleten. A szovjetek és a japánok Haszan-tavi és Halhin-goli összecsapásai
Írásomban két kevéssé ismert háborút, az 1938-as Haszan-tavi és az 1939-es Halhin-goli konfliktusokat kívánom röviden bemutatni. A két háború elsősorban a szovjetek és a japánok között zajlott – ugyan a
Egy speciális helyzet az emlékezetpolitikában – A berlini szovjet emlékművek
1945. május 8-án délután három órakor Berlinben elhallgattak a szovjetek ágyúi. A városra a visszaemlékezések szerint „fülsüketítő csönd” ereszkedett. A győzelemért a szovjetek nagy árat fizettek. Veszteségük halottakban 81.116 ezer
A román kommunizmus különös története (és szerencsétlen következményei)
A román történelem iránt érdeklődő olvasóközönség számára magyar történészek által írott történettudományi munkák száma nem tekinthető kifejezetten korlátozottnak. Az elmúlt évtizedekben – a Kádár-korszak konszolidáltabb periódusában (kb. az 1970-es évek
Az alföldi páncéloscsata – Harcok a Tiszántúlon
2020-ban immár harmadik kiadását érte meg Számvéber Norbert monográfiája az alföldi páncéloscsatáról. Az első kiadás még Páncélosok a Tiszántúlon címmel jelent meg a Paktum Nyomdaipari Társaság jóvoltából 2002-ben. Ezt követte
A háborúkban megerőszakolt nők emlékezete
A Budapest Főváros Közgyűlése 2020. január 29-én kelt határozatával elindult Háborúkban megerőszakolt nők emlékezete című projekt előadássorozatának második rendezvényére október 1-én 17 órai kezdettel került sor Budapest Főváros Levéltárában (az
Hálaadás a Vörös Hadseregnek – A „Felszabadulás” első ünnepe Budapesten, 1945. április 8.
Azt gondolnánk, hogy április negyedikét, a Felszabadulás Ünnepét először 1946-ban, az első évforduló alkalmából tartották meg, de mégsem így volt. Már négy nappal Magyarország felszabadulásának hivatalosan deklarált időpontja után, 1945.