Népszámlálások Magyarországon – A kezdetektől napjainkig

A Központi Statisztikai Hivatal 2022. október 1. és november 28. között bonyolítja le hazánk történetének 16. népszámlálását. Ebből az alkalomból Horváth Balázs, a Központi Statisztikai Hivatal Könyvtár munkatársa, a magyarországi cenzusok előzményeit, valamint történetét tekinti át, néhány példával pedig illusztrálja is gyakorlati jelentőségüket.

„Az államra és társadalomra nézve fontos, hogy azon alapokat ismerje, melyeken ereje nyugszik s azon tényezőkről legyen fogalma, melyekből hatalma fejlődik. (…) a népesség puszta számán kívül ismerni kell a népesség alkotó részeinek, az egyéneknek testi és szellemi, vallási és nemzetiségi stb. minőségét, egymáshoz és a társadalomhoz való viszonyukat, az államéletben elfoglalt helyöket, a népességnek az államhoz való vonatkozásait, föladatait és körülményeit. (…) E viszonyok nagy részének számbavétele csakis a népszámlálások utján sikerülhet s ezért foglalnak el ezek napjainkban mind kiválóbb helyet a statistika egyes műveletei között.”

Keleti Károly, az 1867 májusában a Földművelés-, Ipar- és Kereskedelemügyi Minisztériumon belül felállított statisztikai szakosztály (majd 1871-től hivatal) első vezetője e szavakkal kívánta tömören érzékeltetni az általa szervezett statisztikai tanfolyam hallgatói számára a népszámlálások jelentőségét. A 19. századhoz hasonlóan, a népszámlálások napjainkban is a statisztikai hivatalok egyik, ha nem a legfontosabb adatgyűjtésének számítanak. A cenzus során ugyanis egy meghatározott időpontra (eszmei időpont) vonatkozóan lehet egy adott állam teljes lakosságát, valamint élet- és lakáskörülményeit, számos ismérv (a népesség megoszlása kor, nem, családi állapot, nemzetiség, vallás, végzettség, foglalkozás, gazdasági aktivitás stb.) szerint összeírni, mely adatok – ahogy azt Keleti is kiemelte 1869. évi előadásában – nagy jelentőséggel bírnak nemcsak az állam működése és vezetése, de a társadalom szempontjából is.

Keleti Károly (1833–1892), a statisztikai szakosztály, majd hivatal első vezetője 1867 és 1892 között. Forrás: KSH Könyvtár

A jelenlegi népszámlálásokhoz hasonló adatgyűjtéseket már az ókori egyiptomiak, görögök és rómaiak is végrehajtottak, azonban a mai szempontoktól eltérően, alapvetően katonai, adózási és közigazgatási célzattal. Magyarországot illetően szintén megfigyelhető ez az irányultság a modern cenzusok megjelenése előtti századokban: e téren megemlítendők a 15. századtól ismeretes dicalis összeírások, melyek az adófizető háztartások számának megállapítását célozták, de ebbe a kategóriába sorolhatók a dézsmajegyzékek és az urbáriumok is. A 18. század elején a – hazánkat is magába olvasztó – Habsburg Birodalom is megszervezte állandó hadseregét, melynek megjelenésével párhuzamosan a katonai célú adatgyűjtésre is találunk példát: ilyen volt az 1715. évi országos összeírás, melynek adatai alapján tervezte a hatalom a katonaság fenntartási költségeit az adózó népességre hárítani. A birodalmi adatgyűjtések fókuszában a 18. század végén figyelhető meg érezhető változás, melynek hátterében a kormányzati döntéseket megkönnyítő, egyúttal a nagy volumenű gazdaságpolitikai és katonai célok eléréséhez nélkülözhetetlen adatok megszerzésére irányuló uralkodói igényt feltételezhetjük.

A Mária Terézia (1740–1780) által elrendelt 1777. évi népszámlálás felekezetre és társadalmi osztályra való tekintet nélkül gyűjtött adatokat a teljes lakosságra vonatkozóan, azonban csak az örökös tartományokban hajtották végre, Magyarországon nem. Ennek oka a magyar nemesség előjogai között szereplő megszámlálás alóli mentesség volt, melynek köszönhetően a hazai nemesség meg tudta akadályozni – viszonylag hosszú időn keresztül – az adatgyűjtés magyarországi lebonyolítását. 1784-ben azonban II. József (1780–1790) – az 1777. évi népszámlálás módszertana szerint – rendelte el leiratában a magyarországi lakosság összeírását, melynek végrehajtását a magyar nemesség több megyében is tapasztalható fegyveres ellenállása sem hiúsíthatta meg. Ennek értelmében az 1784 és 1787 között, az egymást követő években lezajlott népösszeírást az első teljes körű magyarországi népszámlálásnak könyvelhetjük el. A cenzust illetően – többek között Thirring Gusztáv (1861–1941) kutatásai alapján – egyértelműen megállapítható, hogy a katonai szempontok meghatározók voltak a lakosság csoportosítása során; ezt az adatgyűjtés több rovatának magyarázata is bizonyítja.

A II. József által elrendelt népszámlálás eredményeit feldolgozó kötet borítója. Forrás: KSH Könyvtár. (Raktári jelzet: I 001 B 0145)

II. József halálát követően első ízben az 1791–92. évi országgyűlés foglalkozott a népesség összeírásának kérdésével, azonban a következő ilyen jellegű adatgyűjtés csak 1804-ben valósult meg – annak ellenére, hogy 1791-ben a magyar nemesség ígéretet tett egy népszámlálás megtartására. Mindazonáltal, az 1804 és 1848 között évenként végrehajtott népösszeírások nem minősülnek teljes értékű népszámlálásnak, hiszen azok csak az ún. nemtelenek adatait tartalmazzák és nem terjednek ki a nemességre, valamint a papságra sem. Az 1848–49. évi szabadságharc, majd a Birodalom azt követő politikai és közigazgatási átszervezése immár Magyarországon is elkerülhetetlenné tette egy újabb teljes körű népszámlálás lebonyolítását. Az 1850 nyarára tervezett adatgyűjtést azonban egyrészt megzavarta a Poroszország elleni fegyverkezés így csak 1851 nyarán fejezték be, másrészt a magyar lakosság – a hatalom törvénytelenségére hivatkozva – nem ismerte el annak jogszerűségét, és akadályozta annak végrehajtását. Mivel már a kortárs szakemberek is felismerték, hogy a népszámlálás nem járt megfelelő eredménnyel (5-6%-os alulszámlálást gyanítottak), így a birodalmi Belügyminisztérium a cenzus sikertelenségét látva hozzálátott egy új népszámlálás-tervezet összeállításához. Az 1857. október 31-ei eszmei időpontra kitűzött népszámlálás esetében azonban továbbra is megmaradtak – magyar részről – a törvénytelenségét, illetve a begyűjtött adatok helyességét és pontosságát illető kritikák. Jelentős eltérés azonban a két osztrák szervezésű adatgyűjtés között, hogy míg előbbi még inkább a katonai jellegű népösszeírások közé, addig utóbbi már a modern, elsősorban demográfiai célzatú cenzusok közé sorolható.

A Habsburg Birodalom ethnográfiai térképe, 1855. Forrás: Wikimdia Commons

Bár a magyar tudományos élet képviselői közül többen is felismerték a megbízható népszámlálási adatok hiányát, a Magyar Tudományos Akadémián belül életre hívott Statisztikai Bizottság sikertelenül fordult a Helytartótanácshoz népszámlálási javaslatával. A Bizottság által koordinált és az egyházak közreműködésével végrehajtott 1860–61. évi népszámlálás pedig csak részben tartalmazott értékelhető eredményeket.

A kiegyezés megkötését követően a magyarországi adatgyűjtések szervezése és lebonyolítása kikerült az osztrák statisztikai hivatal hatásköréből és a bevezetőben már említett, 1867. május 25-én megalakult magyarországi hivatalos statisztikai szolgálat szerve, a statisztikai szakosztály „kezébe került”. A frissen felállított, mindössze 7 fős szervezet szinte azonnal elkezdte az 1868. évi népszámlálás előkészítését, mely mögött politikai (az ország saját kormánya és közigazgatási szervei által, önállóan végrehajtott népszámlálás) és gyakorlati (az éves újoncállítás a legutóbbi, 1857. évi népszámlálás adatai alapján történt) okokat is felfedezhetünk. A népszámlálásra végül 1870 januárjában került sor, melynek keretében első alkalommal mérték fel a lakosság műveltségét, valamint a – cenzusoktól idegen módon – a hasznos háziállatok számát is. Az adatgyűjtés korszakban betöltött jelentőségét mutatja, hogy Keleti Károly 1871-ben megjelent és a népszámlálás eredményeit taglaló monumentális munkája (Hazánk és népe a közgazdaság és társadalmi statistika szempontjából) elnyerte a MTA nagydíját is.

Az 1870. évi népszámlálás díszkiadása. Forrás: KSH Könyvtár

Magyar szempontból az első világháború előtti népszámlálások (1870., 1881., 1891., 1900. és 1910. évi) talán legjelentősebb és legnagyobb érdeklődést kiváltó eredménye az anyanyelvi, és ennek nyomán a nemzetiségi statisztika összeállítása volt. Egyrészt a magyar kormányok számos olyan intézkedést hoztak ebben az időszakban, melyekkel az egyes nemzetiségek minél nagyobb arányú asszimilációját igyekezték elősegíteni, másrészt a magyarság országon belüli számaránya rendkívüli, nemzetépítő jelentőséggel is bírt. Fontos tény azonban, hogy a nemzetiségre vonatkozó direkt kérdés egészen 1941-ig nem szerepelt a népszámlálási kérdőívekben, mivel nem volt kialakult konszenzus a meghatározását illetően. Keleti – Eötvös József meghatározása mentén elindulva – ugyan foglalkozott a kérdéssel, de mint ahogy azt írja az 1870. évi népszámlálás kérdéssorával kapcsolatban,

inkább a fölvétel nehézsége, a nemzetiség fogalmának nehéz meghatározása s a bizonytalan eredmény vétettek itt tekintetbe

így ez a pont bár szerepelt a tervezetben, végül kikerült a kérdőív végleges változatából. Az 1910. évi népszámlálás eredményei mutatták először a magyarság abszolút többségét az országon belül, azonban ennek az első világháborút követő terület-elcsatolások következtében már csak csekély jelentősége volt.

Az 1910-es népszámlálási adatoknak volt azonban egy másik hasznosítási vetülete. 1918 őszén gróf Teleki Pál földrajztudós, későbbi miniszterelnök a statisztikai hivatal népszámlálási adatai alapján készítette el híres „vörös térképét”, mely más néprajzi térképektől eltérő módon, már figyelembe vette a népsűrűség mértékét is. Érdekesség, hogy az első világháborút lezáró béketárgyalásokra összeállított anyagok közül a magyar delegáció vezetője, Apponyi Albert egyedüliként ezt a térképet mutathatta be a győztes hatalmak vezetői számára, ám döntésükre – mint ismeretes – nem gyakorolt hatást.

A gróf Teleki Pál által szerkesztett „vörös térkép”. Forrás: Wikimedia Commons

A 20. század további magyarországi népszámlálásait illetően is általánosan érvényes a tény, hogy megpróbáltak reagálni a hazai társadalmi és gazdasági változásokra és a lehető legpontosabban igyekeztek mérni is azokat. Így az 1920. és az 1949. évi összeírások alkalmával a statisztikai hivatal a háborús veszteségeket is megpróbálta számszerűsíteni, és kiemelten foglalkozott a hadi cselekményekben elhunytakkal, a hadi árvákkal, -özvegyekkel, -és rokkantakkal is. A korszak gépesítésével haladva, a KSH az 1930. évi összeírás alkalmával használt például először Hollerith-típusú lyukkártyás gépeket a népszámlálási adatok feldolgozása során. A már említett 1941. évi népszámlálás kérdőívébe miniszterelnöki kérésre bekerülő, a nemzetiséget tudakoló kérdés ellenben alapvetően nemcsak e folyamatok mérésére, hanem a magyarországi németek lojalitásának megítélésére is szolgált Teleki számára. Megemlítendő, habár ez nem a KSH felelőssége, hanem az akkori kormányzaté, hogy a második világháborút követően e népszámlálás adatait is felhasználva telepítették ki a magyarországi németeket, megsértve ezzel a népszámlálási adatok bizalmas kezelését és az adatbiztonságot.

A 20. század második felének népszámlálásai (1960., 1970., 1980. és 1990. évi) egyrészt a technikai fejlődés előrehaladásának köszönhetően, már több kombinációs lehetőséggel dolgoztak, illetve egyes kiemelt kérdésköröket illetően részletesebb adatfelvételre is alkalmasak voltak. Míg az 1970. évi adatgyűjtés során használtak először számítógépeket az adatok feldolgozása során, addig 1990-ben már a hiányzó adatok valószínűség-alapú pótlását is sikeresen megoldották. Ez utóbbi népszámlálás kiemelt jelentőségét az adta, hogy első alkalommal nyílt lehetőség a rendszerváltozást követő társadalmi-gazdasági változások mérésére. A népszámlálások közötti 10 éves periódusok között 1963 óta úgynevezett kis népszámlálásokat (mikrocenzus) is tart a KSH, melyek általában a népesség 1–2%-át érintik. Kivételt képez ez alól a 2016. évi mikrocenzus, amely egy jóval nagyobb, 10%-os mintával dolgozott.

A 21. századba lépve a KSH elsősorban a technikai modernizáció megvalósítására, az adatvédelem magas szintjének elérésére, valamint a felhasználóbarát (adat)szolgáltató hivatal szerepkörének betöltésére helyezte a hangsúlyt. Ezeket a pontokat a 2001. és 2011., valamint a most is zajló 2022. évi népszámlálás esetében is igyekezett az intézmény érvényesíteni, illetve fejleszteni. Míg 2011-ben már megvolt a lehetőség a kérdőív online kitöltésére, addig a jelenlegi adatgyűjtés az első teljes egészében online formában lebonyolítandó népszámlálás, azaz ennek során már nincs papíralapú kitöltés. Ebben az időszakban a hivatal számos kérdést (anyanyelv, nemzetiség, vallás stb.) már szenzitívként azonosított, melyekre nem kötelező a válaszadás, sőt az egyes adatcsoportok bővítését illetően, a 2016. évi mikrocenzus során többféle kiegészítő kérdőívet (foglalkozások presztízse, egészségügy, vándorlás, társadalmi jóllét) is tervezett.

Zárszóként, Keleti Károly bevezető mondataira visszautalva; „a népszámlálás az összes statistikának egyik legfontosabb, egyuttal legnehezebb művelete.” Remélem, sikeresen jelenítettem meg nemcsak politikai, kormányzati és államvezetési, hanem valós társadalmi értéküket, jelentőségüket is. A téma rendkívül széles spektrumát e cikk keretein belül csupán vázlatosan mutathattam be, így az érdeklődők számára az alábbi irodalomjegyzéket ajánlom.

Horváth Balázs

Válogatott irodalomjegyzék:

Dányi Dezső: Az 1850. és 1857. évi népszámlálás. Központi Statisztikai Hivatal. Budapest, 1993.

Az első magyarországi népszámlálás, 1784–1787. Szerk.: Dányi Dezső – Dávid Zoltán. Statisztikai Kiadó. Budapest, 1960.

Dávid Zoltán: Statisztikai adatgyűjtések Magyarországon a XVIII–XIX. században (II.). Statisztikai Szemle. 1965. 43. évf. 6. évf. 625–638. old.

Keleti Károly: Statistikai előadások. II. füzet. A népszámlálás. Ráth Mór. Pest, 1869.

Keleti Károly: Hazánk és népe a közgazdaság és társadalmi statistika szempontjából. Ráth. Buda-Pest, 1873.

Konek Sándor: A statistikai bizottság által megindított népszámlálás. Statisztikai Közlemények. 1861. 1. évf. 3–21. old.

Kovács Tibor: Az 1804–1830. évi conscriptiokról. Statisztikai Szemle. 1964. 42. évf. 11. szám. 1098–1102. old.

Lencsés Ákos: A statisztikai adatszabályozás módszerei a kezdetektől napjainkig Magyarországon. MTA KIK–KSH Könyvtár. Budapest, 2020.

A Magyar Korona országaiban az 1870. év elején végrehajtott népszámlálás eredményei a hasznos háziállatok kimutatásával együtt. Athenaeum. Pest, 1871.

A Magyar Korona országaiban az 1881. év elején végrehajtott népszámlálás eredményei némely hasznos házi állatok kimutatásával együtt. Athenaeum. Budapest, 1882.

A Magyar Korona országaiban az 1891. év elején végrehajtott népszámlálás eredményei. Pesti Könyvnyomda Rt. Budapest, 1893.

A Magyar Szent Korona országainak 1910. évi népszámlálása. Első rész. A népesség főbb adatai községek és népesebb puszták, telepek szerint. Athenaeum. Budapest, 1912.

A magyar népszámlálások előkészítése és publikációi, 1869–1990. Népszámlálási rendeletek, törvények, nyomtatványok, népszámlálási kérdések, publikációk. Központi Statisztikai Hivatal. Budapest, 1990.

A magyar népszámlálások előkészítése és publikációi, 1869–1990. A népszámlálások feldolgozási segédletei, az alkalmazott nómenklatúrák és csoportosítási rendszerek módszertani ismertetése. Központi Statisztikai Hivatal. Budapest, 1992.

Rózsa Gábor: A hivatalos magyar népszámlálások és más nagy népesség-összeírások, 1870–2016 – I. rész (1870–1949). Statisztikai Szemle. 2017. 95. évf. 11–12. szám. 1159–1180. old.

Rózsa Gábor: A hivatalos magyar népszámlálások és más nagy népesség-összeírások, 1870–2016 – II. rész (1960–2016). Statisztikai Szemle. 2018. 96. évf. 1. szám. 65–90. old.

Segyevy Dániel Zoltán: Térképművek Trianon árnyékában: Magyarország néprajzi térképe, 1918. KSH Könyvtár. Budapest, 2016.

Thirring Gusztáv: Az 1804. évi népösszeírás. Magyar Statisztikai Szemle. 1936. 14. évf. 1. szám. 1–21. old.

Thirring Gusztáv: II. József magyarországi népszámlálásai. Magyar Statisztikai Szemle. 1931. 9. évf. 2. szám. 112–134. old.

Elektronikus forrás:

Népszámlálási Digitális Adattár (NÉDA)

Ezt olvastad?

2024. március 11-én kerekasztal-beszélgetést tartottak az ELTE Társadalomtudományi Karán abból az alkalomból, hogy Magyarország negyed évszázada tag a NATO-ban. A
Támogasson minket