Női életírás a 19–20. században – konferenciabeszámoló

Naplók, magánlevelek és visszaemlékezések – a nők személyes írásai egyre nagyobb figyelmet kapnak a történeti kutatásokban. A „Női életírás a 19–20. században” című konferencia 2025. április 24–25-én, a budapesti Humán Tudományok Kutatóházában ezeknek a gyakran kéziratban maradt szövegeknek az értelmezési lehetőségeit tárgyalta.

A kutatók ma már nemcsak adatforrásként tekintenek ezekre a dokumentumokra, hanem olyan írásos önképekként is, amelyek sokat elárulnak a kor társadalmi viszonyairól. Az úgynevezett énforrások – témától és szerzőtől függetlenül – ma már önálló kérdéseket vetnek fel, és saját jogon is a történeti gondolkodás részeivé váltak.

A tanácskozást az MTA Nőtörténeti Munkabizottsága és a HUN-REN BTK Történettudományi Intézet részéről Fedeles-Czeferner Dóra tudományos munkatárs, az MTA Nőtörténeti Munkabizottság társelnöke és Huhák Heléna tudományos munkatárs, az MTA Nőtörténeti Munkabizottság tagja, a HUN-REN BTK Irodalomtudományi Intézet részéről pedig Török Zsuzsa tudományos főmunkatárs, az MTA Nőtörténeti Munkabizottság elnöke szervezte.

A kétnapos esemény középpontjában azok a személyes hangú írások – naplók, különböző önéletírások, visszaemlékezések és levelezések – álltak, amelyeket a nők gyakran nem a nyilvánosságnak szántak, mégis fontos lenyomatai annak, hogy miként éltek, éreztek és gondolkodtak. Az előadók azt is áttekintették, hogy milyen egyéni, társadalmi vagy kulturális indíttatásból születtek ezek a szövegek, és milyen információkkal szolgálnak írójukról.

A konferencián szó esett a szerzőség kérdéseiről, az átírásokról, a cenzúráról és az alteregókról is, valamint arról, hogy miként viszonyul az író a közönséghez vagy önmagához. A személyes kapcsolatok – barátság, szerelem, házasság, szerelmi háromszögek – mellett előkerültek a művészi körök, a példaképek, a vallási közösségek és az ideálként megélt identitásformák is. Külön figyelem irányult a szerepkonfliktusokra, a szerepek elhagyására vagy átalakítására, az elvárások elfogadására és megtagadására, illetve ezek írásban való megjelenítésére.

Világossá vált, hogy mennyi minden válhat „szereppé”: a forradalmár, a feleség, az ellenzéki vagy az alkotó alakja éppúgy, mint az, amikor egy nő férfiszerepeket vesz fel, hogy otthonosabbá tegye magának azt a világot, amelybe írásaival belép. A szövegek olvasatát az egyéni ambíciók, a társadalmi közeg, valamint akár a sztárkultusz elvárásai is keretezhetik, az életírások pedig megjelenhetnek politikatörténeti beszámolóként vagy a legmélyebb lelki dimenziók feltárásaként is. A kétnapos tanácskozáson tinédzserektől az idősekig, parasztasszonyoktól arisztokratákig sokféle női életúttal ismerkedhettünk meg, elsősorban saját szemszögükből.

A program elején Török Zsuzsa köszöntőjében felhívta a figyelmet a női életírások kutatásának aktuális kérdéseire, és a tanácskozás előtörténetét is felvázolta. A konferencia ugyanis egy olyan nőtörténeti konferenciasorozatnak az ötödik rendezvénye is volt, amelyet 2017-ben a HUN-REN BTK Irodalomtudományi Intézet indított. A rendezvényt Fejérdy András, a konferenciának otthont adó HUN-REN BTK Történettudományi Intézet igazgatóhelyettese és tudományos főmunkatársa nyitotta meg, hangsúlyozva, hogy ezek a kutatások a szakma és mindkét intézet számára egyaránt kiemelt jelentőséggel bírnak.

Identitások, kapcsolatok, túlélések

A tanácskozás első szekciójának levezető elnöke Huhák Heléna volt és olyan előadások hangzottak el, amelyek a 19. századi női élettapasztalatokra reflektáltak. Géra Eleonóra, az ELTE BTK Történeti Intézet Művelődéstörténeti Tanszékének habilitált egyetemi docense az 1844-ben született Szuk Róza gordonkaművész naplóján keresztül mutatta meg, hogy miként formálta a család és a polgári közeg egy nő művészi karrierjét. A fiatal lány tudatosan döntött úgy, hogy a sikeres fellépések után a családi életet választja – így ez a napló nemcsak koncertbeszámoló, hanem lényegében egy életpálya lezárása is. Gyimesi Emese, a HUN-REN BTK Történettudományi Intézet tudományos munkatársa Szendrey Júlia 1848–1849-es naplóit és levelezését vizsgálta abból a szempontból, hogyan ütköztek a magánéleti és a közéleti szerepek a forradalom idején. Bemutatta, hogy Szendrey Júlia a szabadságharc hátországában miként élte meg a családi és társadalmi elvárásokat, miközben férje, Petőfi Sándor politikai radikalizálódása fokozódó feszültségeket okozott. Török Zsuzsa az életírások és a könyvpiac kapcsolatát vizsgálta a 19. század második felében, problémaként felvetve, hogy a női önéletírások piaci értékké válása jelentős hatást gyakorolt a szövegek szerkezetére és tartalmára. Rámutatott: a nők – például Vachott Sándorné, aki antológiaszerkesztéssel próbálta kiegészíteni bevételeit, vagy Ferenczy Teréz, akinek tragikus sorsa növelte ismertségét – hírnevük révén kapcsolódtak be az irodalmi piacra. Az időszaki kiadványok oldalain és a könyvpiacon egyaránt jelen lévő életírások így a 19. század második felében komplex, gyorsan változó műfajjá váltak, hozzájárulva a sztárkultusz kialakulásához, miközben a közeg egyszerre támogatta és bírálta a nők nyilvános szerepvállalását. 

A Tény és fikció határán elnevezésű szekciót Hites Sándor, a HUN-REN BTK Irodalomtudományi Intézet osztályvezetője, tudományos főmunkatársa vezette. Az előadások az önéletírás narratív és műfaji határait járták körül. Kucserka Zsófia, a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Klasszikus Irodalomtörténeti Tanszékének egyetemi adjunktusa a Fanni hagyományai című művet és más korai női önéletírásokat vizsgált. Kiemelte, hogy a barátnő mint bizalmas címzett meghatározta az elbeszélés hangnemét és az önreflexió irányát. A női barátságok nemcsak a szövegek lelki motorjai voltak, hanem a társadalmi meghatározottságok lenyomatai is. Földes Györgyi, a HUN-REN BTK Irodalomtudományi Intézet tudományos főmunkatársa előadásában Kemenczky Judit NapFutók (1996) című önéletrajzi-vallomásos prózakötetét elemezte. A mű a szerző bostoni tartózkodását, valamint férjének, Bakucz Józsefnek és közeli barátainak elvesztését dolgozza fel a neoavantgárd poétika, valamint kelet-ázsiai és keresztény misztikus elemek keveredésével. Wirágh András, a HUN-REN BTK Irodalomtudományi Intézet tudományos munkatársa Erdős Renée életírásainak hibrid műfaji sajátosságait elemezte, különösen az Ifjúságunk és az Ősök és ivadékok című, önéletrajzi ihletésű művekre koncentrálva. Előadásában rámutatott, hogy miként dolgozta fel Erdős a hírnevének és magánéleti válságának – különösen a Bródy Sándorral való viszonyának – tapasztalatait kulcsregény formájában, amely egyszerre szolgált önigazolásként és személyes vádiratként.

A délutáni blokkban, a Párkapcsolati tükör szekcióban Fedeles-Czeferner Dóra töltötte be az elnöki szerepet. Az előadók a női visszaemlékezések érzelmi és kapcsolati dimenzióit vizsgálták. Dalos Anna, a HUN-REN BTK Zenetudományi Intézet tudományos tanácsadója Hollós Róza visszaemlékezéseit elemezte, aki színésznői karrierjét és orvosi tanulmányait hátrahagyva, titokban ment feleségül Lajtha László zeneszerzőhöz, mindkettőjük családjainak heves tiltakozása ellenére. Az előadás feltárta a fiatal pár kapcsolatának mikrotörténetét és a késői életútinterjúk hitelességének kérdéseit is. Zeke Zsuzsanna, a Petőfi Irodalmi Múzeum főosztályvezető muzeológusa és az ELTE BTK Irodalomtudományi Doktori Iskola doktorandusza Boncza Berta (Csinszka) memoárírói gyakorlataira reflektált. Rámutatott, hogy Csinszka folyamatosan újraírt emlékezéseiben az önkifejezés és a férje, Ady Endre iránti hűség váltakozott. Az előadás érzékletesen ábrázolta, hogyan próbált Csinszka saját láthatóságot teremteni az írás révén, miközben szorosan kapcsolódott Ady legendájához. Szilágyi Zsófia Júlia, a Ferenczy Múzeumi Centrum Muzeológiai és Irodalmi Osztályának osztályvezetője Szántó Piroska egyedülálló, rajzos naplóját elemezte, amelyben a festőnő a Vas Istvánnal való bonyolult kapcsolatát és a háborús időszak élményeit örökítette meg. A napló nemcsak szerelmi történetként, hanem a női tapasztalatok és szerepváltozások vizuális lenyomataként is értékes forrásként szolgál.

A napot a Holokauszt-elbeszélések szekció zárta, Szécsényi András, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának tudományos kutatója vezetésével. Az előadások a női túlélés különböző narratíváit járták körül. Huhák Heléna a sömmerdai női kényszermunkatábor naplóit vizsgálta, amelyek eddig szinte teljesen ismeretlenek voltak a holokausztkutatásban. Előadásában tárgyalta, hogy miként tükrözik ezek az írások a túlélés hétköznapi stratégiáit és az embertelen körülmények között is megőrzött közösségi szolidaritást. Klacsmann Borbála, a University College Dublin posztdoktori kutatója a náci orvosi kísérletek magyar áldozatainak 1960-as évekbeli jóvátételi kérelmeit vázolta, különös tekintettel a női túlélők vallomásaira. Rámutatott, hogy a sterilizálás és az orvosi kísérletek tapasztalata jellegzetes női történetté vált a magyarországi holokauszthoz kapcsolódóan. Ugyanakkor a vallomások gyakran a jóvátételi eljárás célrendszeréhez igazodva születtek, így nem minden esetben tükrözték hitelesen a megtörtént eseményeket.

Közösségek, szerepek, hangok

A második nap a Felekezetiség szekcióval kezdődött, Géra Eleonóra elnökletével. Az előadók vallásos közösségek és hitbéli tapasztalatok női megfogalmazásait vizsgálták. Völgyesi Orsolya, a HUN-REN BTK Történettudományi Intézet tudományos főmunkatársa Tímár Mónika fiatal ciszterci apáca 1957–1962 között vezetett naplóját elemezte, amely az illegalitásban működő Boldogasszony Háza közösség mindennapjait és a hivatástudatuk formálódását dokumentálja. Kiemelte, hogy Tímár tudatos önfelajánlása a bebörtönzöttek szabadulásáért szakrális jelentőséget adott a naplónak, amely ezáltal a közösség önértelmezésének meghatározó forrásává vált. Kunt Gergely, a Miskolci Egyetem Történettudományi Intézetének igazgatója, habilitált egyetemi docense Kornássy Éva (álnév) 1940–1947 között vezetett, mintegy 1500 oldalas naplósorozatát vette nagyító alá, amely minden valószínűség szerint a leghosszabb közgyűjteményben őrzött magyar női napló a második világháború időszakából. Előadásában kiemelte, hogy a református hátterű, fiatal értelmiségi nő kivételes önreflexióval figyelte meg saját helyzetét a férfiak uralta társadalomban, különös tekintettel a nemi egyenlőtlenségekre és az érvényesülés lehetőségeire. Sárai Szabó Katalin, a Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyűjteménye tudományos főmunkatársa Zsindelyné Tüdős Klára visszaemlékezéseit vizsgálta, aki ruha- és jelmeztervezőként, filmforgatókönyvíróként, filmrendezőként és néprajzkutatóként a két világháború közötti magyar közélet meghatározó női alakja volt. A szövegekből kiderül, hogy Tüdős Klára miként igyekezett összeegyeztetni vallásos küldetéstudatát magánélete ellentmondásaival, valamint társadalmi szerepvállalásának változó megítélésével.

A Közélet és magánélet szekcióban Huhák Heléna töltötte be az elnöki szerepet. Az előadások a magánéleti és közéleti szerepek összefonódását vizsgálták női életírásokban. Gyáni Gábor, a HUN-REN BTK Történettudományi Intézet kutatóprofesszora egy anya és lánya, ifj. Andrássy Gyuláné és Pallavicini-Andrássy Borbála naplóinak összehasonlító elemzését végezte el. Előadásában kiemelte, hogy miként tükröződik a társadalmi változás az anyai és a leánygeneráció közötti értékrendbeli különbségekben, és miként rajzolódik ki a 20. század tragikus eseményeinek eltérő olvasata. Fedeles-Czeferner Dóra egy folyamatban lévő könyvprojekthez kapcsolódva vázolta fel, hogy miként jelenik meg mai szóhasználattal élve a brandépítés és a celebkultusz, valamint az önlegitimáció Schwimmer Rózsa különböző önéletrajzi vonatkozású írásaiban. Rámutatott, hogy Schwimmer saját életének dokumentálása, amelyet az utókor feldolgozására bízott, milyen körülmények következtében vált egyfajta mániás önigazolás eszközévé.

Az Énforrás és identitás szekcióban Gyáni Gábor a látta el az elnöki feladatokat. Az előadások az önírás identitásformáló szerepére fókuszáltak. Balázs Edit, az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem rektori tanácsadója, a Történelem Tanszék nyugalmazott főiskolai docense és Mátay Mónika, az ELTE Történeti Intézetének docense Dr. Czeglédi Ágnes Emlékeim című, 2010–2012 között írott visszaemlékezését elemezték, aki Szombathelyen született, majd Budapesten praktizált háziorvosként. Memoárjában a holokauszt, az 1956-os forradalom, valamint a kikeresztelkedett zsidó családi háttér által meghatározott identitáskeresést dolgozta fel. A szöveg érzékenyen rajzolja meg a női életterek, a család széthullása és a túlélés filmszerűen részletes történetét. Kiss Zsuzsanna, az ELTE TáTK Összehasonlító Történeti Szociológia Tanszékének egyetemi docense, az ELTE TáTK, Szociológia Intézetének vezetője egy 1938–1939-ben vezetett női naplót elemzett, amelyet családtagja, Pajkr Hildegárd, egy harmincéves, budapesti felső-középosztálybeli nő írt angol nyelven. Bemutatta, hogyan konstruálta a szerző a „nyilvános ént” társadalmi eseményeken és szabadidős tevékenységeken keresztül, miközben a „privát én” rétegeit – vallásosságát, családi kötődéseit és párkapcsolati dilemmáit – a naplóírás intimitásán keresztül tárta fel.

A konferencia zárószekcióját, a Szakmai öntudat tematikáját Ispán Ágota Lídia, a HUN-REN BTK Néprajztudományi Intézet tudományos munkatársa vezette. Az előadók a női önreprezentáció szakmai és társadalmi kereteit járták körül. Nagy Zsolt, a HUN-REN BTK Néprajztudományi Intézet tudományos munkatársa előadásában Nagy Olga néprajzkutató és szépíró női (ön)életírásait és parasztvallomásait mutatta be. Kiemelte, hogy Nagy Olga a népi női tapasztalatok közvetítése mellett saját szakmai identitását is tudatosan formálta és dokumentálta. Munkái a paraszti női sorsok empatikus ábrázolásának fontos forrásai, ugyanakkor szakmai oldalról számos kritika érte. Kovácsné Magyari Hajnalka, a HUN-REN BTK Lendület WORK Kutatócsoport munkatársa Baumfeld Dezsőné (Gelbmann Gabriella) avagy a szövegeiben is használt becenéven Lucika magánkiadásban fennmaradt memoárjait elemezte. Rámutatott, hogy miként épített karriert egy vajdasági, magyar ajkú, izraelita származású nő a 20. század elején, egyszerre hagyományőrző és nonkonformista szereplőként. A naplórészletek feltárták a kozmetikus szakma professzionalizációjának mikrotörténeti aspektusait is.

Időgép hiányában…

A konferencia végén Huhák Heléna zárszavában kiemelte: figyelemre méltó volt az a széles körű tematikai és elméleti ív, amely az előadások során kibontakozott. Visszatérő kérdéssé vált a privát és a nyilvános én viszonya – a magánélet tere, valamint az, hogy mit jelentett a napló egy adott korban. Több kérdés is felvetődött, amelyekre az egyes előadásokból válaszokat kaphattunk, például: Hogyan sérül a naplótitok, ha valaki beleolvas ezekbe a szövegekbe? Vagy már eleve úgy születnek ezek az írások, hogy publikációra szánják őket? Ez utóbbi kérdés az önéletírás piaci térnyerésével is összefügg, ahol már egyfajta tudatosság is megfigyelhető – akár jogi kérdéseket is felvetve.

Bár az előadások különböző problémákat jártak körül, egy közös pont mégis kirajzolódott: mindegyik azt mutatta meg, hogyan éltek a nők a 19–20. században. És mivel – sajnos vagy szerencsére – nem rendelkezünk időgéppel, csak azokból az információkból tájékozódhatunk, amelyeket a szövegek szerzői „megosztottak” velünk. E ponton pedig komoly módszertani és forráskritikai kihívásokkal kell szembenézni: a kutatók feladata, hogy a fennmaradt szövegeket értelmezzék, dekonstruálják, és azokat releváns tudássá formálják. 

Szőts-Rajkó Kinga 

Ezt olvastad?

Vallás, kultúra, identitás a Habsburg Monarchia világában

2026. április 16-án és 17-én piarista közreműködéssel konferenciát tartottak a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola dísztermében, melynek témája: vallás, kultúra, identitás a

X