Premontrei 900 | Konferenciafelhívás
Konferencia a premontrei rend magyarországi történetéről, kulturális és művelődéstörténeti jelentőségéről
- A konferencia időpontja: 2020. március 17–19. (kedd–csütörtök)
- A konferencia helyszíne: Gödöllői Premontrei Apátság
- A konferencia szervezője: A Magyar Premontrei Cirkária
A premontrei rend megalapításának 900. évfordulója alkalmából a Magyar Premontrei Cirkária háromnapos nemzetközi tudományos konferenciát szervez a Gödöllői Premontrei Apátság épületében.
A konferencia célja az, hogy a premontrei rend magyarországi tevékenységének középkori, újkori és legújabbkori történetét, a rend lelkiségét, valamint kulturális és művelődéstörténeti jelentőségét egyaránt vizsgálja.
A premontrei rend történetével kapcsolatos áttekintések mellett a konferenciára kifejezetten várjuk az új kutatási eredményeket bemutató, illetve a módszertanilag újszerű előadásokat. A tervek szerint az interdiszciplináris konferencia fókuszában a mikrohistóriai megközelítés és az esettanulmányok bemutatása áll majd, amelyek mentén a premontrei rend magyarországi történetének új narratívái alakíthatók ki.
A konferenciára – meghívott előadók mellett – szenior és fiatal kutatók jelentkezését egyaránt örömmel fogadjuk, valamennyi tudományágból. A konferencia előadásaiból szerkesztett tanulmánykötetet jelentetünk meg.
A konferencia tervezett tematikus egységei:
1. Szent Norbert és követői: premontrei lelkiség-, eszme- és liturgiatörténet
2. A premontrei rend magyarországi története a középkorban és a kora újkorban
3. A premontrei rend magyarországi története a hosszú 19. században
4. A premontrei rend magyarországi története az első világháborútól napjainkig
5. A premontrei rend oktatói tevékenysége a 19–20. században
6. Premontreiek a magyar tudománytörténetben
7. A premontrei rend gyűjteményei, könyvtárai és levéltárai
8. Premontrei irodalomtörténet
9. Premontrei építészeti emlékek a középkortól napjainkig
10. A premontrei rend hatása a magyarországi képzőművészetre
11. Takács Menyhért emlékezete
A konferenciára jelentkezni a 20 perces előadás tervezett címével, rövid összefoglalójával (max. 300 szó), az előadó rövid önéletrajzával (max. 200 szó) lehetséges. Kérjük, hogy jelentkezésükben tüntessék fel az előadás témájához kapcsolódó legfontosabb levéltári források, illetve szakirodalom jegyzékét is (max. 5 tétel).
A jelentkezéseket 2019. október 13-ig várják a szervezők ezen az e-mail címen.
A kép forrása: Fortepan/Somlai Tibor
Ezt olvastad?
További cikkek
Alulnézetből – Bemutatják az 1979–1989-es afganisztáni háborúról szóló könyvet
Hiánypótló szakkönyvet mutat be a Zrínyi Kiadó és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) 2024. szeptember 25-én. Ion Valer Xenofontov moldáv történész professzor Az afganisztáni háború (1979–1989) címmel, Bandi István […]
Darryl Cooper „tévedései” a második világháborúról
A történelmi ismeretterjesztés a történettudományt művelők egyik, ha nem legfontosabb feladata, hiszen nem elég a kutatásokat elvégezni, eredményüket kommunikálni is kell az érdeklődők felé. Ez részint azért szükséges, hogy a […]
„Nem. Én vagyok, az apád!” – James Earl Jones emlékére
93 éves korában, 2024. szeptember 9-én elhunyt James Earl Jones amerikai színész. Hangja sokak számára ismerős lehet, hiszen olyan ikonikus karaktereknek kölcsönözte, mint Darth Vader vagy Mufasa – emellett a […]
Előző cikk
Kinyitott (film)történelem – Dupla recenzió
Az utóbbi évek közbeszédét nemcsak az egyes történelmi eseményekről, de a történelem ontológiájáról szóló viták tették ki. A magyar „őstörténet”-ről, a Tanácsköztársaságról, Trianonról szóló diskurzusok metszetében a tudományos történelem művelői, […]