Reagan elnök „csillagháborús terve” és a „gonosz birodalma” beszéd 40 év távlatából

Ronald Reagan, az Egyesült Államok történetének egyik legnépszerűbb és legnagyobb hatású konzervatív elnöke 1983. március 23-án bemutatta az amerikai nemzetnek a világhíressé vált Strategic Defense Initiative, avagy a Stratégiai Védelmi Kezdeményezés nevet viselő nagyszabású stratégiai haderőfejlesztési tervet. Tette mindezt az ugyancsak híressé vált március 8-i floridai beszéde után, amiben a sátáni gonosz birodalmának (evil empire) nevezte a Szovjetuniót. A mélyen vallásos, konzervatív moralitású és politikai eszmeiségű Reagan elnök számára a vallásüldöző diktatúrát fenntartó szovjet rendszer maga volt a megtestesült gonoszság erőtere a Földön. Reagan elnök felfogása szerint, amellyel a legtöbb jobboldali konzervatív amerikai és nyugati polgár egyetértett abban az időben, e gonosz politikai hatalom ellen küzdeni valójában minden szabadságszerető ember és politikai döntéshozó kötelességének és küldetésének kell lennie a szabad világban. Az alábbiakban e két fontos történelmi esemény, illetve jelenség okait, hátterét fogjuk körül járni és a lehetőségekhez mérten részletesebben megvizsgálni, a sokak szerint többpólusú hidegháborús korszak küszöbén.

Az 1980-as években diadalútjára induló Csillagok háborúja filmtrilógia népszerűsége mentén a szaksajtó és a kritikus közvélemény csak „csillagháborús tervként” (the star wars project) címkézte a több tízmilliárd dollárra rúgó és évtizedes költségvetéssel rendelkező megaprojektet. Az óceán túloldalán, a Reagan elnök által csak a sátáni „gonosz birodalomnak” nevezett Szovjetunió fővárosában, Moszkvában egyre nagyobb irigységgel és félelemmel tekintettek az új amerikai elnök lendületes szovjetellenes külpolitikájára és ambiciózus űrhadviselési elképzeléseire. Amint évtizedekkel később a nyilvánossá vált titkos szovjet és amerikai feljegyzésekből kiderült, a szovjet katonai és politikai döntéshozók aggodalmai, félelmei igencsak megalapozottak voltak az amerikai tervekkel és Reagan elnök által meghirdetett új fegyverkezési, technológiai verseny kihívásaival kapcsolatban.

A sci-fi irodalomban és különösképpen a Csillagok háborúja filmből közismertté vált lézer és mikrohullámú energiafegyvereket, műholdas és szuperszonikus elfogórakétákat is tartalmazó csillagháborús terv ötlete, illetve szándékosan kiszivárogtatott részletei majdhogynem sokkolták Moszkvát és komoly fejtörést okoztak a vörös blokk vezetői körében. Az egyre nehezebb helyzetben lévő Szovjetunió, a költséges és véres afganisztáni háború foglyaként, illetve a válság jeleit mutató gazdasága és katonai védelmi ipara tekintetében, a korábbi évtizedekkel ellentétben immár egyáltalán nem tudta a lépést tartani az amerikai SDI-vel, sem pénzügyi, sem műszaki fejlesztési vonatkozásban.

A Reagan elnök által felvállalt és meghirdetett védelmi csillagháborús tervek egyáltalán nem voltak újkeletűek avagy ismeretlenek az amerikai hadvezetés körében, csupán a korábbi évtized washingtoni politikai elit vezetői, mint a Nixont követő Gerald Ford, majd a Demokrata párti Jimmy Carter elnök nem bízott a furcsa, sci-fibe illő katonai projekt-terv hatékonyságában, és mindenekfelett túl költségesnek találta. Ronald Reagan azonban nem így gondolkodott. Bár konzervatív (és mélyen vallásos) politikus volt, ugyanakkor nyitott volt minden új megoldásra, ötletre, amellyel az ellenséges nagyhatalmat térdre kényszeríthette az Egyesült Államok a hidegháború utolsó évtizedében. Rá jellemző módon amikor egy kérdést kapott, hogy mit gondol majd a történelem róla és erről a nagyon költséges, megalomán és bizonytalan eredményességű csillagháborús projektről, viccesen ironikus módon azt válaszolta, hogy nem érdekli, amúgy is a történelem utólag többnyire mindent eltorzít és hazugságra hajlamos …

Természetesen, a 20. századi amerikai tudomány és filmművészet történetét ismerve kérdezhetnénk, hogy volt-e esetleg magyar szereplője a csillagháborús tervnek és az SDI projektnek Reagan elnök tanácsadói körében. Nyilvánvalóan igennel válaszolhatunk, bár kevésbé ismert, hogy a nagy terv egyik ihletője és megálmodója nem más volt, mint a világhírű magyar atomfizikus Teller Ede, az amerikai „hidrogénbomba atyja”.  

A híres magyar tudós és Reagan ismeretsége, barátsága sem volt újkeletű, hiszen Reagan még kaliforniai kormányzó korában, 1967-ben meglátogatta a kaliforniai Lawrence Livermore Nemzeti Kutató Laboratóriumot, amelynek a fura akcentusú, különc tudós hírében álló Edward Teller volt az alapító igazgatója hosszú éveken keresztül. Teller érdekes, bár nagyon megosztó tudós személyiség volt az amerikai atomfizikusok körében, különösképpen a Manhattan-tervben és a botrányos Oppenheimer-ügyben betöltött szerepe nyomán.

A magyar zsidó származású Teller különc tudós személyisége és militáns náci- és kommunizmusellenessége folytán ugyancsak sok ellenséget szerzett magának még az Egyesült Államokban is, ahol sokan inkább a szovjetekkel való kiegyezésre és a békés egymás mellett élésre szavaztak, mintsem a nyílt konfrontációra az ellenséges kommunista szuperhatalommal a 2. világháború borzalmait követően.

Teller Ede Kaliforniában felismerte, akárcsak Ronald Reagan — az egykori katonai hírszerző-elhárító tiszt, majd antikommunista színész is, — hogy nagyon sok amerikai személyiség a művészvilágban. illetve még a haderő kötelékeiben is idealista módon szimpatizált baloldali marxista eszmékkel és földalatti szervezetekkel, amely egyre nagyobb nemzetbiztonsági kockázatot jelentett a Truman- majd az Eisenhower-adminisztrációk számára. A hírhedt angliai „vörös tudósokból és köztisztviselőkből” álló hírszerző csoport kémtevékenysége Cambridge-ben, Londonban és Kanadában hozzásegítette a KGB-t és a szovjet hadvezetést érzékeny nyugati atomtitkok és technológiai újítások megismeréséhez, ami nyilvánvalóan az amerikaiak, így Teller Ede és Reagan tudomására is jutott. Mindketten meggyőződéssel bíztak és hittek az amerikai álomban és a nyugati élet és létforma felsőbbrendűségében és létjogosultságában a szovjet kommunizmus és a külső-belső ellenség ellenében.

Teller Ede különc személyisége és az elrettentő termonukleáris fegyverek iránt tanúsított „imádata” Stanley Kubrick filmrendezőt is megihlette, amikor 1964-es híres filmjében, Dr. Strangelove avagy hogyan szerettem meg a bombát címmel, állítólag Tellerről mintázta az őrült tudós főhős, Dr. Strangelove figuráját. 

Reagan igencsak komoly rokonszenvet mutatott az 1956-ban az elnyomó kommunista Szovjetunió által megnyomorított magyar szabadságharc és nemzet iránt, amire nagyhatású beszédeiben, és rendszeres rádióműsoraiban is többször kitért. Ugyancsak elnyerte Reagan tetszését Teller elképzelése egy újfajta irányított energiájú sugárfegyverrendszerről, a DEWs (directed energy weapon) fegyverről, amely az elképzelések szerint hatékonyan semlegesíthette volna a szovjet interkontinentális ballisztikus rakétákat (ICBMs).

Egy évtizeddel később, egy másik nevezetes alkalommal, amikor Reagan meglátogatta a híres NORAD-ot Colorado Springsben, az észak-amerikai kontinens légtérellenőrző atombiztos bázisát a Cheyenne hegység gyomrában, újra eszébe jutott Teller Ede forradalmian új és vélhetőleg eredményes elképzelése. A lenyűgözően monumentális katonai komplexum bejárásakor, James Hill tábornok tájékoztatása nyomán Reagan tudomására jutott, hogy az amerikai légtér valójában védtelen volt a szovjet rakétákkal szemben és csupán a válaszcsapásra lett volna talán idejük a pusztító első csapás után kevesebb, mint 20 perc alatt. Ezért a tábornok szerint olyan katonai technológiai megoldásra lenne szükségük, amely már az ellenséges rakétasilókban vagy a kilövés utáni korai szakaszban is képes megsemmisíteni az ellenséges atomrakétákat.

E kijózanító NORAD-os tapasztalata után nem sokkal, rögtön Reagan elnök megválasztását követő fél évben, 1981 őszére rögtön a gyakorlatban is kísérletet tett egy teljesen új védelmi, fejlett technológiai megoldás kivitelezésére, amelyben fontos szerepet kapott Teller Ede és csillagháborús ötlete. Megszületetett a híres 12. számú Nemzetbiztonsági Határozati rendelet (National Security Decision Directive 12), amelyben már közvetlenül is megjelent az SDI-t tartalmazó terv megvalósításának gondolata, egy átfogó és mélyreható stratégiai bombázó és ballisztikus rakétavédelmi program (Strategic Forces Modernization Program) formájában, amelyet jelentős költségvetéstervezet is követett a Kongresszus számára.

Reagan elnök harsány republikánus szovjetellenes retorikájába szervesen beleillett az amerikai védelmi ipar fejlesztése, akárcsak az úgyszintén megrögzött kommunistaellenes Teller Ede ötletének felvállalása és megvalósítási tervének támogatása a Pentagon háttérintézményein keresztül.

Az 1982-ben nyilvánosságra hozott SDI olyan korszerű technológiai megoldásokat, védelmi (és támadó) rendszereket is tartalmazott Teller Ede ötlethalmazából, amelyek csak részben vagy évtizedekkel később, a hidegháború után, a 21. században valósulhattak meg. Ilyen volt a csillagpor (star dust) terv, a szovjet hadászati nukleáris rakéták megsemmisítése műholdakról indítható energiafegyverek révén, illetve a klasszikus star wars terv, a szintén műhold-alapú koncentrált energianyalábú lézerfegyver kifejlesztéséről. Ez utóbbi program első sikeres tesztjére BEAR (beam experiment aboard rocket)  kódnév alatt 1989-ben, az új-mexikói White Sands rakétatesztelő bázison került sor, immár Reagan utóda, az alelnökből elnökké váló idősebb George Bush elnök adminisztrációja idején. Az SDI szerves részét képező star wars programra évente mintegy 4 milliárd dollárt költött az amerikai Védelmi Minisztérium, még Reagan elnök 1987-ből származó előterjesztése nyomán.

Érdekes módon, a kvázi hivatalossá vált star wars elnevezés az amerikai ellenzéki, liberális sajtó gúnyolódásai mentén alakult ki, elsősorban Strobe Talbott washingtoni tudósító (majd később a Clinton-kormányzatban védelmi miniszterhelyettes) és Ted Kennedy, legendás Demokrata párti szenátor ironikus címkézése nyomán. Természetesen, a szovjet propaganda is átvette a kétes értelmű, negatív célzatú metaforát az amerikai ellenzéktől, és Jurij Andropov szovjet főtitkár is azzal vádolta Reagan elnököt, hogy elvakult szovjetgyűlöletében felelőtlen módon még kirobbant egy igazi csillagháborút, avagy 3. világháborút a szuperfegyveres műholdjaival, amire nyilván a szovjet haderő is reagálni tudna hasonlóképpen.

Érdekes módon az elnök szűk Fehér házbeli stábja körében nem mindenki osztozott az elnök lelkesedésében, ádáz szovjetellenességében és kiváltképp az SDI sikerébe vetett hitében. Richard Allen, Robert McFarlane, az elnök tudományos és nemzetbiztonsági tanácsadói bíztak az új fegyverkezési verseny sikerében és az SDI elrettentő erejében a szovjetek ellen, ugyanakkor a tapasztalt katonai stratéga, Paul H. Nitze védelmi miniszterhelyettes vagy Paul Wolfowitz védelmi tanácsadó már jóval szkeptikusabbaknak bizonyultak. Nitze admirális, a legendás NSC 68. számú, 1950. januári keltezésű Nemzetbiztonsági határozat szövegezője, a szovjetek katonai feltartóztatásának egyik legfőbb amerikai stratégája, sajátos módon nem bízott az új furcsa, csillagháborús fegyverrendszerekben és túlzottan költségesnek és futurisztikusnak találta a terveket.

A Reagan első elnöki ciklusának jelképévé is váló SDI program mellett, ugyancsak ikonikussá vált harsány szovjetellenes radikalizmusa, amelynek elhíresült, markáns megnyilvánulása volt az 1983. március 8-án elmondott beszéde a Szovjetunióról mint a „gonosz birodalmáról” (evil empire speech), az evangéliumi (neoprotestáns) pedagógusok 41. Országos Konferenciáján Floridában.

Reagan elnök legendássá vált, és főként a nyugati baloldali véleményvezérek által vehemensen kritizált beszédében kifejtette jobboldali politikai filozófiájának erkölcsi tartalmát, amelynek lényeges pontjait a következőképpen lehetne összefoglalni: az a társadalom, avagy politikai rendszer, amely önmagát (mint gyarló, bűnös embert) imádja, vagy erőnek erejével isteníti  (szovjet marxizmus, leninizmus személyi kultusza) a transzcendens teremtő hatalom (Isten) tisztelete és elismerése ellenében, illetve annak drasztikus tiltása mellett, nos, az a hatalom csakis gonosz és embertelen, istentelen lehet. T. S. Eliot angol-amerikai költő, katolikus filozófus bölcsességét idézve Reagan elnök rávilágított arra a felismerésre, hogy gyakran a halk szavú, kifinomult beszédű leendő diktátorok és értelmiségi propagandisták politikai üzenetei vezetnek a koncentrációs táborok és a szibériai „Gulág szigetcsoport” borzalmaihoz.

Reagan másik, szállóigévé vált mondása még kaliforniai kormányzó korából, 1967-ből származott, miszerint a „kivívott szabadság nem ajándék és csupán egy nemzedékre vagyunk annak teljes elvesztésétől” amennyiben nem vigyázunk értékeinkre és szellemi, fizikai védekező potenciánkra, legyen az a híres amerikai életmód, avagy Teller Ede elrettentő fegyvere, a hidrogénbomba, illetve a csillagháborús tervként is becézett SDI program.

A reagani beszéd az ökumenikus keresztény tanítás és politikai filozófia pragmatikus amerikai megnyilvánulása volt hidegháborús kontextusban, amely sok szempontból időtállónak bizonyult és napjainkban is érvényes üzenettel bír, főleg a még fennmaradt diktatórikus marxista-maoista államok (Észak Korea, Kína, Venezuela, Kuba) esetében. A máig ható reagani felismerésben nagyon sokan egyetértettek a Fehér Házban és azon kívül is, miszerint a gonosz erők ellen nem szabad megengedni az erkölcsi magabiztosság és katonai erőkivetítés (force projection) képességének hanyatlását, alsóbbrendűségét, mert az bizony a gyors vég kezdete lehet egy univerzális totalitárius ideológiával szemben.

Reagan vallásos, konzervatív politikai eszmeisége egyfajta manicheusi jó-rossz harcaként is megragadható volt a világpolitikai kontextusba vetítve. Ugyanakkor pragmatikus és realista is volt, hiszen úgy vélte, hogy ha az ellenfél nem vallja a szellem és a keresztény szeretet meggyőző erejébe vetett hitet, akkor csak nyers fizikai erővel lehet ellenállni neki, amit tisztelnek és elfogadnak (mármint a szovjetek), a cromwelli protestáns bölcsesség jegyében: „bízzál Istenben és tartsd szárazon a puskaport!”.

A híres-hírhedt reagani reálpolitika foglalata volt a „béke erő által” (Peace through Strength) jelmondat, amely még elnöksége első évéből származott. E reagani koncepcióban előkelő helyet kaptak az elrettentő, végítéletnapi nukleáris és csillagháborús elhárító fegyverrendszerek a „gonosz” távoltartására. Kijelenthetjük, hogy e militáns, elrettentő erőre alapuló attitűd nem sokat változott az amerikai kül- és biztonságpolitikai stratégiák tükrében az elmúlt fél évszázad során.

Az amerikai jobboldali vezetők számára az 1980-as évtized első felének kijózanító eseményei Európában rávilágítottak a szovjet rendszer álarca mögötti durva valóságra, különösképpen a régi vágású, keményvonalas kommunista hírében álló Andropov főtitkár kormányzása idején. Mindössze két év alatt lezajlott a lengyel Szolidaritás szakszervezeti munkásmozgalom letörése és korlátozott katonai diktatúra bevezetése Lengyelországban, a veszélyesen népszerű lengyel pápa, II. János Pál elleni kommunista titkosszolgálati merénylet, majd a dél-koreai utasszállító óriásgép könyörtelen lelövése Kamcsatka felett 1983 szeptemberében, illetve mindezeket követően ugyanezen év novemberében az Able Archer fedőnevű, nagyszabású NATO hadgyakorlat Norvégiában, amely majdnem a 3. világháború akaratlan kirobbanásához vezetett az események gyors alakulása és sajátosan önjáró láncolata folytán.

Az idős, beteg szovjet vezetők gyors cseréje (elhalálozása) után, akikkel Reagan elnök saját bevallása szerint „nem tudott egyszer sem találkozni személyesen, mert folyton meghaltak”,  Mihail Gorbacsov főtitkár és szovjet elnök színre lépésével új idők új stílusa és korszaka következett úgy a szovjet tömb lakóinak életében, mint a kétoldalú szovjet–amerikai kapcsolatok tekintetében. Némi erőteljes, de közvetett amerikai ráhatással (SDI csillagháborús program, Charlie Wilson képviselő szellemháborúja Afganisztánban az amerikai Stinger-rakétákkal szovjet harci helikopterekre lövöldöző falusi mudzsahedín harcosok felfegyverzésével) utólag világosan kimutatható, hogy a szétforgácsoló külső és belső tényezők jelentősen felgyorsították a Szovjetunió felbomlását és a hidegháború végét.

Amint utóbb kiderült, a történelem és a szovjet összeomlás részben Reagan elnök stratégiai elképzelését igazolta, illetve a sokat kritizált nagyszabású csillagháborús technológiai verseny is eredményesnek bizonyult, hiszen a szovjetek igencsak lemaradtak minden vonatkozásban a versengésben és végül már a teljes stratégiai megegyezésre, nukleáris leszerelésre is hajlandóak voltak a hatalmi státus fenntartása és rendszerük túlélése érdekében. Ez utóbbi stratégia különösképpen hangsúlyos szovjet politikai irányvonal és alapállás lett az új, pragmatikus reformer szovjet vezető, Gorbacsov kormányzása idején.

Az amerikai SDI programtól való szovjet aggodalom látványosan megnyilvánult az 1986. október 12-i reykjavíki amerikai–szovjet csúcstalálkozón, a kudarcba fulladt stratégiai atomfegyver korlátozó és leszerelési tárgyalásokon Reagan és Gorbacsov között. A Reagan elnök naplójában közzétett tárgyalási beszámoló és a napvilágot látott jegyzőkönyvek szerint Gorbacsov főtitkárt nem is a 22 ezer amerikai nukleáris töltet és több száz hordozórakéta hadrendben tartása zavarta igazán, hanem az immár nyilvánvaló módon az amerikai katonai technológiai, stratégiai előnyt biztosító SDI program teljes leállítását kérte a nagymértékű szovjet nukleáris leszerelésért cserébe. Reagan elnök Gorbacsov főtitkár kérése nyomán, nem kis meglepetésre hirtelen felállt a tárgyalóasztaltól, felismerve „gyermeke”, az SDI stratégiai jelentőségét és fontosságát Amerika és a Nyugat külső biztonságának garantálása érdekében, érzékelve a technológiai lemaradásban lévő szovjet vezető frusztrációját. Reagan elnök és a nyugati államok hadvezetése is tudatában volt a hatalmi erőegyensúlynak, miszerint a tervezett majdnem teljeskörű nukleáris leszerelés, illetve az amerikai SDI program feladása, avagy törlése esetén a szovjetek elsöprő konvencionális haderővel és katonai, politikai dominanciával rendelkeztek volna Európában, amellyel szemben a Nyugat (NATO) képtelen lett volna hatékonyan fellépni vagy elrettentő hagyományos katonai erőt felsorakoztatnia.

A befejezetlen SDI fontossága és reaktiválása évtizedekkel később, a 21. század első felében újra előtérbe került az újabb, immár többpólusú, USA-Nyugat versus Oroszország, Kína, Irán, Észak-Korea képviselte feltörekvő hatalmi centrumok konfrontatív szembenállása, napjaink hidegháború 2.0-nak is nevezett időszakában. Az amerikai stratégiai védőernyő hiányosságai és a csillagháborús tervek tovább fejlesztésének gondolata négy évtized után láthatóan újra előtérbe kerülnek Washingtonban, különösképpen az észak-koreai ballisztikus rakétaprogram gyors fejlődése miatti aggodalom, akárcsak az orosz és kínai hiperszonikus ballisztikus támadórakétákkal szembeni amerikai légvédelmi sérülékenység és potenciális támadási kitettség felismerése nyomán.

Csutak Zsolt

Források és irodalom:

Atomic Heritage Foundation: Strategic Defense Initiative. 2018.

Burr, William: „The Master of the Game” Paul H. Nitze and US Cold war strategy…, 2004

Brzezinski, Zbigniew – Scowcroft, Brent: Amerika és a Világ. Budapest. AJTK, 2019.

Csutak Zsolt: A hidegháború 2.0 újratöltve. 2022.12.17. Újkor.hu

Magyarics Tamás: Az amerikai külpolitika története. Budapest. AJTK, 2015.

NationalSecurityDecisionDirective 12.

Nitze, Paul: SDI, Arms control and Stability. Routledge. 1987.

Reagan, Ronald: Egy amerikai élet. Budapest. AJTK. 2011.

Reagan, Ronald. Evil Empire Speech.1983.

Ronald Reagan Presidential Library Archives. Simi Valley, California. 2019.

Tietz, Tabea: Edward Teller and Stanley Kubrick’s Dr.Strangelove. 2023.

Ezt olvastad?

Kísérlet a társadalom „kijózanítására” – Gorbacsov és az alkoholellenes korlátozások a Szovjetunióban

Gorbacsov nevéről leggyakrabban a „peresztrojka” (átalakítás) és a „glasznoszty” (nyilvánosság) jelszavak jutnak mindenkinek az eszébe, azonban ezeket számos más reformkísérlet

X