Szimpózium az Eurovíziós Dalfesztiválról az Andrássy Egyetemen

Conchita Wurst 2014-es győzelme után a 2015 májusán megrendezésre kerülő Eurovíziós Dalfesztivál házigazdája ezúttal Bécs lesz. Az esemény mintegy felvezetéseként a budapesti Andrássy Egyetem és az Osztrák Kulturális Fórum egy szimpóziumot szervezett 2015. május 11-ére, amelyen szakértői előadások, pódiumbeszélgetés és zenei program várták az érdeklődőket. A többnyelvű rendezvény eseményeit a vendégek szinkrontolmácsok segítségével követhették.

Fotó: Márkus Beáta

Az Osztrák Kulturális Fórum nevében Dr. Susanne Bachfischer köszöntötte a közönséget, majd át is adta a szót Dr. Lénárt Orsolyának, az AUB oktatójának, aki ezt a szekciót moderálta.

Az első referens, Dean Vuletic történész angol nyelven tartotta meg előadását, ami többek közt lehetővé tette, hogy elsüsse a poént arról, hogy noha Ausztriáról beszél, Ausztráliából jött. Mint megtudhattuk, Bécsben tartott egyetemi kurzusa az Eurovíziós Dalfesztivál és Európa történetének összefüggéseiről az egyetlen e témában a világon – ennek rövid, érdekes kivonatát vázolta fel most Budapesten. A dalfesztivál története szorosan összefonódott az európai integrációéval, amit mutat, hogy a kezdeti időszakban, az 1950-es években általában ugyanazok a nyugati országok vettek rajta részt, amelyek a közös Európa építésében is. A projektet mozgató érdek sokkal kevésbé volt gazdasági, mint inkább technikai – a fő kihívást az ekkor még gyerekcipőben járó nemzetközi televíziós sugárzás megoldása jelentette. Jelentős eredmény volt, hogy olyan sztárokat termelt ki, akik mind a Vasfüggöny mindkét oldalán népszerűvé váltak (példaként Karel Gott-ot említette az előadó). A fesztiválok időről időre reflektáltak az aktuálpolitikára, például 1968-ban a csehszlovák eseményekre, vagy a holokausztra Ofra Haza 1983-as dalával (a szöveg angolul http://www.diggiloo.net/?1983il ). A rendszerváltás egyben a résztvevő országok körében is nyitást jelentett, és ez a folyamat az EU bővítéssel párhuzamosan azóta is zajlik.

                                                  Ofra Haza: Chai

A legnagyobb várakozás bizonyára Mario L. Lackner előadását övezte a Conchita Wurst-jelenséggel kapcsolatban, aki néhány példányt is kiosztott a tavalyi győztesről írott könyvéből. Lackner igyekezett a folyamatot bemutatni, hogyan alakult ki az az egyedi vizuális jelenség, aki 2014-ben női ruhában és sminkkel, de erőteljes arcszőrzettel állt ki a világ elé, megbotránkozást vagy épp csodálatot kiváltva, míg végül karizmájával, kompozíciójával és show-jával megszerezte hazájának a második győzelmet a verseny történetében. Az előadó beszélt a sztárt ért folyamatos támadásokról, az online halálos fenyegetések tömegéről, az anti CW-oldalakról is, amelyek szerinte javarészt olyan férfiak agressziójának az eredményei, akik számára Conchita tükröt mutat, mivel bennük is van – erősen elnyomva – igény a nőiességre. Ezeknek valószínűleg soha nem is lesz vége, mivel sokan képtelenek a Thomas Neuwirth által létrehozott karakter valódi üzenetét megérteni önmagunk felvállalásáról, noha Neuwirth az átlag eurovíziógyőzteshez képest sokkal többet nyilatkozott, többek közt beszélt az EU-parlament előtt is.

Mario L. Lackner (Fotó: Márkus Beáta)

Andra Octavia Drăghiciu, az AUB PHD-hallgatója a rendszerváltás előtti kelet-európai popkultúráról tartott érdekes előadásában bebizonyította, hogy noha az akkori politikai rendszer igényt formált volna az ifjúság ízlésének és szórakozási módjának irányítására, ez mennyire sikertelen kísérletnek bizonyult. Mivel a Truman-doktrína fegyveres alátámasztásától az USA hamar visszariadt, elsősorban a propaganda volt az eszköz, amellyel a szembenálló rendszert igyekeztek bomlasztani, például a felénk is jól ismert Szabad Európa Rádió. A vasfüggöny nem tudta megállítani a zene és a divat beáramlását, és noha a politikai vezetés igyekezett ezt korlátok közé szorítani (saját farmernadrág gyártásával, a kevésbé kritikus diszkózene felkarolásával, vagy épp saját dalfesztivállal, amire még nyugati sztárokat is elhívtak, például a Boney M-et), a jazz, a rock&roll és még a punk is kiirthatatlanul terjedt a fiatalok közt. Gorbacsov alatt már a Szovjetunióban is szólt a rock, sőt a metál is, a rendszerváltás után pedig szabad utat kaptak korábban tiltott zenekarok, például a Metallica 1991-ben a korábban felvonulásokhoz használt katonai reptéren léphetett fel, és a fellépésről készült felvételen látható tömeg arra enged következtetni, hogy a zenekart az oroszok sem csak a Szovjetunió felbomlása után kezdték el hallgatni…

                                          Metallica koncert Moszkvában (1991)

A szekció záróelőadásában Dr. Georg Kastner, a Közép-Európa Tanulmányok Kar dékánja az osztrák identitás és az eurovíziós dalfesztivál összefüggéseiről tartott előadásában először arra tért ki, mi is az osztrák identitás, különösen 1945 után, mivel a fogalom eleve problémás, maguk az osztrákok sokszor úgy tartják magukról, hogy bármik legyenek is, de nem németek. Noha Ausztria zenei hagyományai igencsak mélyen gyökereznek, az Eurovízió sokkal inkább kudarcok sorozata: a tavalyi győzelem és Udo Jürgens 1966-os sikere leginkább csak üdítő kivételek, de az osztrák versenyzők általában az utolsó helyek nem túl büszke birtokosai lettek (az egyik kivétel 2003-ban Alf Poier 6. helye a lenti dallal  – vajon milyenek lehettek, amik még e mögött végeztek?). 2010-ben a németek győzelme viszont mintha felébresztette volna az osztrákok versenyzési kedvét, és lám, 4 év alatt tető alá hoztak egy győzelmet – noha kissé meglepőre sikerült az is…

                         Alf Poier osztrák Euróvíziós versenyző 2003-ban

Kastner a kudarcok szórakoztató felsorakoztatása után végül szót emelt az osztrákok érdekében is, akik valójában nagyon is sokkal járultak hozzá a dalfesztiválhoz, számos résztvevő lett sikeres hazájában, és sokan nem tudják például, hogy az 1975-ös holland győztes Teach In fülbemászó dalát is egy született stájerországi énekesnő adta elő. Szintén sajátos, hogy az osztrákok voltak az elsők, akik a dalfesztivált politikai okból bojkottálták (1969-ben nem mentek el Franco Spanyolországába), illetve többször előfordult, hogy vallási vagy etnikai kisebbség képviselte az országot a megmérettetésen.

Dr. Georg Kastner, a Közép-Európa Tanulmányok Kar dékánja (Fotó: Márkus Beáta)

Az előadásokat pódiumbeszélgetés követte részben az előadókkal, illetve Hammer Ferenc szociológussal, részben pedig két egykori versenyzővel, Kállay-Saunders Andrással és Nadine Beilerrel (a programban még szereplő Wolf Kati végül nem tudott eljönni). A beszélgetés számos izgalmas témát érintett, szóba került a dalok többnyire angol nyelvűségének problémája, a Conchita Wurst-jelenség, a dalok mondandójának fontossága, de olyan  kérdések is, mint hogy kinek melyik győztes dal a kedvence, vagy éppen az egykori résztvevők elküldenék-e a saját gyermekeiket versenyezni, amire nem feltétlenül volt igen a válasz. Az este zárásaként Nadine Beiler énekelt pár dalt, majd egy kisebb fogadás keretein belül volt még lehetőség a résztvevőkkel kötetlenül elbeszélgetni.

Kállay-Saunders András (Fotó: Márkus Beáta)

Ezt olvastad?

A magyarországi német kisebbség 1944/45-ös kálváriája – interjú Márkus Beátával

„1945 januárjában több tízezer civilt, nőket és férfiakat szállítottak fűtetlen, zárt marhavagonokban a Kárpát-medencéből kelet felé. A szerelvények a szovjet

X