Vörös és fehér. Egy Tolna megyei nagyközség viszontagságai a Nagy Háború után

Egy történész számára mindig öröm, ha lelkes lokálpatrióta közösségekről olvashat, az pedig külön szerencse, ha munkája során sikerül megismerkednie ezek közül néhánnyal. Őszintén megvallom, pár hónappal ezelőttig nem volt tudomásom a Tamási Helytörténeti Alapítvány létezéséről. Aztán az Újkor.hu lelkes csapatának köszönhetően hozzájutottam egy, az alapítvány gondozásában megjelent kiadványhoz. Mielőtt még ennek az elemzésébe kezdenék, érdemes néhány mondat erejéig elidőznünk a társaság tevékenységénél. Ebben segítségünkre lehet a honlapjukon olvasható összefoglaló az 1996 és 2016 közötti időszakról.

Nos, az alapítvány a létrejöttét követő mintegy 25 esztendőben több emléktáblát állított jeles helyi személyiségek sírjánál, kezdeményezte a helytörténeti gyűjtemény életre hívását, amelynek kezelését, bővítését azóta is aktívan végzi. Tagjai rendszeres résztvevői, több esetben ötlet- és házigazdái a városi rendezvényeknek. Ha valakit a történeti érdeklődés hajt – Tolna megye vagy éppen Tamási helytörténetével ismerkedne, netán felmenőit kutatja ‒, érdemes ellátogatnia az alapítvány fent említett weboldalára. Az itt található anyagot a tematikus könyvek és írások mellett a helyi újságok, fénykép-, tárgy-, irat- és térképgyűjtemény, filmek és videók mellett a hírek és aktualitások színesítik.

Utóbbi menüpontban olvashatunk a 2019. december 18-án a városi könyvtárban tartott könyvbemutatóról, amelynek főszereplője K. Németh András, a szekszárdi székhelyű Wosinsky Mór Megyei Múzeum régésze és legújabb kötete, a Tamási 1919-ben. Ellenforradalom, vörösterror, fehérterror című kiadvány volt. A szerzővel Bödők Gergely történész, a Clio Intézet társ-ügyvezetője beszélgetett. A rövid beszámolóban, valamint a korábban közzétett, az eseményt beharangozó bejegyzésben részletek olvashatók a könyvből. Aki ennél többet szeretne megtudni az egykori Tolnatamási 1919-es történéseiről, érdemes kézbe vennie a kötetet, és végiglapozni, beleolvasni az egyes fejezetekbe – az Összegzés akár könyvajánlóként is megállná a helyét ‒, figyelmesen megnézni az illusztrációkat, a nem kevésbé informatív képaláírásokkal együtt. Szöveg és kép együtt segítenek közelebb kerülni a történtekhez, átlátni a 20. századi magyar történelem egyik legzűrzavarosabb időszakát, amelyet a mai napig nem sikerült kellőképpen megismernünk, ebből következően megfelelően értékelni sem tudjuk.

Kép forrása: Infó Tamási

A megismerésben és értékelésben a hazai történésztársadalom e korszakot kutató része komoly segítséget jelenthet, harag és részrehajlás nélkül feltárva a vörös- és fehérterror egymást követő eseményeinek láncolatát. Ezt a kiegyensúlyozott látásmódot képviseli K. Németh András is, aki bár – mint azt az imént említettem – szakmáját tekintve régész, az archeológusokra jellemző alapossággal és részletességgel tárja elénk a Tamásiban és környékén 1919-ben végigsöprő terrorhullám időszakát. (Aki kíváncsi arra, milyen eredményekre jutott a kutató a település történetének más korszakait illetően, keresse fel a Tolnatamási blogot. Jó szívvel ajánlom.)

A 144 oldalas kiadvány előszava eligazít minket a szerző indíttatásáról. „Az 1980-as években abba az iskolába jártam Tamásiban, amelynek falán márványtábla emlékeztetett az 1919-es ellenforradalom helyi áldozataira.” – a kötet ezzel a felütéssel indul. A szerző idősebb helyi lakosok és olvasmányai révén megtudta: nem az emléktáblán felsorolt nevek mögött rejlő személyek voltak a Nagy Háborút követő véres esztendő első áldozatai, hanem azok a polgárok,

„akik ellen éppen az ott megörökített vörös fegyveresek is harcoltak az úgynevezett tamási ellenforradalom során, amikor a Tanácsköztársasággal elégedetlen helybeli lakosok fegyvert fogtak a hatalom ellen.” (5. oldal)

A továbbiakban a kutatás mozgatórugóiról is olvashatunk: „Zavart, hogy a rendszerváltoztatás után, amikor már senki nem tiltotta, miért nem foglalkozik a település közvéleménye a Tanácsköztársaság alatt helyben történt eseményekkel…” (Uo.) A szerző kivételként mindjárt megemlíti Szabó Béla forrásértékű, rövid írásait. Ezeket leszámítva viszont 2009-ig nem jelent meg olyan anyag, amely a tamási ellenforradalom 1945 után elhallgatott történetét feldolgozta volna. Ekkor látott ugyanis napvilágot K. Németh Ellenforradalom és vörösterror – Tamási 1919 című kötete, amelyet Ablonczy Balázs lektorált. Az előzménykötet publikálását éppoly alapos kutatás előzte meg, mint a mostani, Marosi Tibor József által szakmailag ellenőrzött könyv megjelenését. Jól mutatja ezt a bőséges irodalomjegyzék és a két kiadvány terjedelme is.

Felmerül a kérdés: miért kellett három hónap alatt erőszakos halállal meghalnia 21 embernek, köztük 12 helyi lakosnak az egymást követő terrorok következtében? Erre aligha kaphatnánk választ, ne is keressük. A szerzőnek sem ez a célja. Arra törekszik, hogy a mikrotörténelem eszközeivel: személyes visszaemlékezések révén megírja a kétféle terror esettanulmányát, amely fogódzót adhat a hasonló ellenforradalmi események, azok leverése és az arra adott reakciók értelmezéséhez.

Az előszót és a köszönetnyilvánítást követően a kötet a kutatástörténet és a forrásanyag alapos ismertetésével folytatódik. A 20. század eleji Tamásiról mindössze egy oldalon olvashatunk, a továbbiak szempontjából viszont ez az egyetlen oldal is elegendő információt tartalmaz. Az őszirózsás forradalom és a Tanácsköztársaság idején a községben történtekről szóló leírás már a konkrét témához kapcsolódik. A kiadvány fontos szerkezeti eleme az ellenforradalom eseményeit tárgyaló fejezet, amely a május 30-án kibontakozó események okainak feltárásával indul, majd a felkelés menetének és a résztvevő személyek életútjának, a történtekben játszott szerepük bemutatásával folytatódik. A fejezet a felkelés leverésével, valamint a hatalomellenes lázadás értékelésével zárul, elhelyezve azt az ellenforradalmi megmozdulások között.

Az ellenforradalom leverésével kezdődő vörösterror időszaka bebörtönzések, kínzások, a forradalmi vésztörvényszék által hozott halálos ítéletek és kivégzések egymásutánját hozta magával, dacára annak, hogy a támadók büntetlenséget ígértek a község védői számára. A vörösök nem elégedtek meg az emberéletek kioltásával. Bevonulásuk után tartós élelmiszert, vágómarhákat, pénzt, fegyvereket és katonai célra használható eszközöket zsákmányoltak – saját kifejezésükkel élve rekviráltak – a proletárhatalom nevében. A helyi lakosok közül túszokat szedtek, akiket vasúton, Dombóváron és Rétszilason keresztül Szekszárdra szállítottak. A foglyok többsége egy hónap után szabadult, hármukat, a községben fogva tartottakkal együtt csak az illetékes politikai nyomozó közbenjárására engedték el.

A vörösterror és a fehérterror közti időszakban az országos sajtóban és népgyűléseken is megjelent a tamási ellenforradalom története – különösen a megtorlás. A Tanácsköztársaság bukása után nem maradt el a helyi vezetők számonkérése és az elhunytakról való megemlékezés sem. Ahogy az országban számos helyen, úgy itt is sor került igazoló eljárásokra.

A fehérterror válaszcsapása nem sokat váratott magára. A tiszti különítményesek az ellenforradalom véres megtorlásával vádolt 11 embert – hét dombóvári kommunistát és négy tamási lakost – végeztek ki augusztus 18-án. Életútjukat az A kivégzettek címet viselő alfejezetben ismerhetjük meg. A szerző teljességre törekszik: a megtorlásban résztvevő különítményesek szerepét és tevékenységét is elénk tárja, de a további eseményekben érintett helyi kommunistákról és a lakosságot sújtó számonkérésekről sem feledkezik meg.

A vörösök ellen 1920–1936 között lefolytatott perek egy külön fejezetet kaptak, mint ahogy a tamási ellenforradalom két világháború közötti utóélete és 1945 utáni értékelése is. A két utóbbi fejezet közé ékelődve, Az ellenforradalom és a vörösterror emlékhelyei Tamásiban cím alatt az áldozatok sírjairól, az 1919-es emlékműről, a felkelők és az evangélikus áldozatok emléktábláiról olvashatunk. Ennek párja az A fehérterror áldozatainak emlékhelyei című fejezet a tamási és dombóvári helyszínekről; mindkettőt gazdag képanyag egészíti ki.

Ha idáig eljutottunk, még néhány fölmerülő kérdést érdemes számba venni: Tamási 1919-es eseményeit az erőszak története szempontjából és a társadalomtörténeti vonatkozások felől közelítjük meg, valamint zsidók és nemzsidók egyéni sorsát is megismerhetjük.

A főszöveget a két részre osztott Függelék egészíti ki. Az első részben található az események kronológiája és a résztvevők névsora: a direktórium tagjai, felkelők, bebörtönzöttek, vörösőrök, a dombóvári fegyelmi szakasz tagjai, pécsi bányászok, a Fabik-csoport tagjai, a Tamásiban fogva tartott kommunisták és Bánó Kálmán tiszti különítményének tagjai. A második rész az előszóban is említett visszaemlékezéseket tartalmaz, szám szerint hatot. Az irodalomjegyzéket a levéltári források, arcképes tablók, a rövidítések, valamint a képek jegyzéke követi. A kötetet részletes tartalomjegyzék zárja.

Bízom abban, hogy K. Németh András kiváló munkája nyomán más településeken is elindul az 1919-es év eseményeinek kutatása, amelyből minőségi igénnyel megírt kiadványok születhetnek.

Váczi Márk 

A kötet adatai: K. Németh András: Tamási 1919-ben. Ellenforradalom, vörösterror, fehérterror. Tamási, Tamási Helytörténeti Alapítvány, 2019, 

Ezt olvastad?

Az Emlékpontba belépve elsőként annak hatalmas mérete tűnt fel, hiszen Hódmezővásárhely – mondhatni – kisváros, ahol a nagy épület valósággal