Divat, kultúra, történelem divattörténeti tanulmánykötet | Könyvbemutató

Időpont
2018 okt 16.
18:00 - 20:00
Helyszín
Kiscelli Múzeum
A divat jelenségét sokan próbálták már definiálni, maradéktalanul azonban senkinek sem sikerült, mert maga a divat fogalma is állandóan módosul. A viselet egyik legfontosabb tulajdonsága, hogy maga is információ, amely egy az aktuális gazdasági és politikai helyzet hatására változó folyamat során követendő példává lesz. A divatjelenségek dinamikájában tehát nem az a leglényegesebb mozzanat, hogy egy új forma megjelenik, hanem hogy ez az új forma elterjedtté válik-e, és milyen számban akadnak követői. A divattárgyak azáltal is jelentésesek és informatívak lehetnek, hogy külseje alapján képesek egy egyént az adott társadalomban elhelyezni, mi több tükröződései annak, hogy viselőjük miként határozza meg önmagát.
A modern viselettörténet-tudomány ebben a szellemben foglalkozik a változó divatjelenségekkel. A témáról Divat, egyén, társadalom címmel 2016-ban az Eötvös Loránd Tudományegyetem kiadásában és az ELTE Eötvös Kiadó gondozásában már megjelent egy tanulmánykötet. Jelen könyv az ekkor megkezdett utat folytatja, a divat fogalmát, kialakulásának, elterjedésének okait járja körül, szoros összefüggésben az adott kor kultúrájával és történelmi eseményeivel.
A kötet, értekezéseinek szövedékébe fűzve, ízelitőt ad a Budapesti Történeti Múzeum Kiscelli Múzeumának Textilgyűjteményéből, szerkesztői ugyanis rendkívül fontosnak tartották, hogy a divat történetének alakulását a megidézett korszakokra jellemző műtárgyak képes anyaga által is illusztrálják.
A könyvbemutató Facebook-eseménye ide kattintva érhető el.
Ezt olvastad?
További cikkek
A pozsonyi Erzsébet Tudományegyetem elhelyezése Trianon után
2018 okt 16. @ 18:00 - 20:00 - A divat jelenségét sokan próbálták már definiálni, maradéktalanul azonban senkinek sem sikerült, mert maga a divat fogalma is állandóan módosul. A viselet egyik legfontosabb tulajdonsága, hogy maga is információ, amely egy az aktuális gazdasági és politikai helyzet hatására változó folyamat során követendő példává lesz. A divatjelenségek dinamikájában tehát nem az a leglényegesebb mozzanat, hogy egy [...]Kecskés D. Gusztáv és Scheibner Tamás: Az 1956-os magyar menekültek és nemzetközi befogadásuk | Előadás
2018 okt 16. @ 18:00 - 20:00 - A divat jelenségét sokan próbálták már definiálni, maradéktalanul azonban senkinek sem sikerült, mert maga a divat fogalma is állandóan módosul. A viselet egyik legfontosabb tulajdonsága, hogy maga is információ, amely egy az aktuális gazdasági és politikai helyzet hatására változó folyamat során követendő példává lesz. A divatjelenségek dinamikájában tehát nem az a leglényegesebb mozzanat, hogy egy [...]Klement Judit: Siemens – egy multinacionális vállalkozás Magyarországon, 1887–1951/1960
2018 okt 16. @ 18:00 - 20:00 - A divat jelenségét sokan próbálták már definiálni, maradéktalanul azonban senkinek sem sikerült, mert maga a divat fogalma is állandóan módosul. A viselet egyik legfontosabb tulajdonsága, hogy maga is információ, amely egy az aktuális gazdasági és politikai helyzet hatására változó folyamat során követendő példává lesz. A divatjelenségek dinamikájában tehát nem az a leglényegesebb mozzanat, hogy egy [...]Előző cikk
PÁRT-ÁLLAM-PÁRT | Adatbázis bemutató
Térkép nem érhető el Időpont 2018 okt 16.18:00 - 20:00 HelyszínKiscelli Múzeum A divat jelenségét sokan próbálták már definiálni, maradéktalanul azonban senkinek sem sikerült, mert maga a divat fogalma is […]