X. Hallgatói Középkorász Konferencia az ELTE-n

2024. június 3-án, két évvel a IX. alkalom után rendezték meg a X. Hallgatói Középkorász Konferenciát az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán. Kováč Szilárd és Sütő Botond hallgatói szervezők az ELTE BTK Középkori Történeti Tanszék oktatóival együttműködve rendezték meg az eseményt. A négy szekció moderátorai Bagi Dániel egyetemi tanár, a Kelet-, Közép-Európa Története és Történeti Ruszisztikai Tanszék tanszékvezetője, Vadas András egyetemi adjunktus, Mikó Gábor egyetemi adjunktus és Rudolf Veronika egyetemi tanársegéd voltak.

A konferenciát és a középkori krónikákkal, krónikairodalommal foglalkozó első szekciót Nagy Balázs habilitált egyetemi docens, a Középkori Történeti Tanszék tanszékvezetőjének bevezetője után Sütő Botond kezdte meg, „A lengyel dinasztikus szentkultusz csirája Gallus Anonymus gesztájában” című prezentációjával. Az előadó felvázolta értekezésének problémafelvetését, hogy míg Magyarországon, Csehországban és a Kijevi Ruszban több dinasztikus szentet is avattak a középkor folyamán, Lengyelországban ebből hiány figyelhető meg. Kimutatta viszont, hogy Gallus Anonymus gesztájában a dinasztikus szentkultusz lengyelországi megtelepítésére utaló jelek találhatóak. Már régóta kutatott, hogy az első lengyel krónika párhuzamokkal rendelkezik a magyar őskrónikával és a Hartvik-legendával, illetve hogy Gallus Anonymus megfordult volna Magyarországon Könyves Kálmán uralkodásának idején. Ezt erősítik a párhuzamok I. Boleszláv és Szent István, illetve Mieszko herceg és Szent Imre között, melyekkel az Árpádok dinasztikus szentkultuszát imitálja a szerző. A forrás I. Boleszlávot mint ideális királyt mutatja be, temetése esetén pedig szöveghelyi egyezések is kimutathatóak a magyar krónikával. Mieszko esetében toposzok egyezéséről beszélhetünk, a szűziesség programját leszámítva számos ponton ismerhetünk benne Imrére.

Kováč Szilárd „A 14. századi Magyarország egy cseh ciszterci krónika tükrében” című előadásában bemutatta az 1305 és 1339 között keletkezett Königsaali Krónika magyar vonatkozású adatokat tartalmazó fejezeteit, majd beszámolt azok pontosságáról, kontextusáról és kutatási lehetőségeiről. Az előadásból megtudhattuk, hogy a krónikát a prágai udvartól nem messze található königsaali ciszterci monostor két apátja, Otto von Thüringen és Peter von Zittau írta, céljuk pedig az utolsó Přemyslidák és a Luxemburgiak birodalmi igénycímeinek védelme volt. A krónika keletkezési körülményeinek bemutatása után az előadó áttekintést nyújtott a krónika magyar vonatkozású adatairól, melyekhez kritikai észrevételeket fűzött. Megtudhattuk, hogy a szerzők által közölt adatok többnyire pontosan, részletgazdagon egészítik ki ismereteinket a 14. század eleji cseh–magyar kapcsolatokról, az 1320-as évek politikatörténetének legfontosabb csomópontjairól és ezek kontextusáról. Emellett a krónika lehetőséget biztosít a visegrádi királytalálkozóig vezető út cseh szemszögből való megismerésére. Végül az előadó kitért az eseménytörténeti adatokat nem tartalmazó, de Magyarországra, magyarokra, vagy magyar vonatkozású személyekre utaló fejezetekben rejlő lehetőségekre, melyek a történetíró gondolkodásába, világnézetébe nyújtanak betekintést.

Pardi Boglárka „Havelok, a dán: krónikarészlet vagy középangol regény?” című előadását tartotta meg. A Havelok-történet tizenhárom, a 15. század vége előtt írt műben szerepel, amelyek közül mindössze kettő irodalmi mű: az első az anglo-normann Lai d’Haveloc a második pedig a középangol Havelok the Dane című regény. Az összes többi változatot különböző krónikák tartalmazzák. Az előadás a történelem és irodalom közötti kapcsolatokra igyekezett rávilágítani, azáltal hogy Havelok történetét különböző művekben (Gaimar: Estoire de Engleis, Lai d’ Haveloc, Havelok the Dane, Boun: Le Petit Bruit, Peter Langtoft Krónikája) vizsgálta meg. Ahogy a krónikák történetei könnyen utat találtak maguknak az irodalmi művekbe, úgy a regények cselekményeire is hivatkoztak a krónikákban. A Havelok-epizódot gyakorlatilag érintetlenül ki lehetett emelni Gaimar krónikájából, és önállóan is megállta a helyét, mint lai (a középkori líra egyik műfaja) és mint regény, amelyet a 14. században már Boun használt fel a saját krónikájában. Bár Havelok története teljes mértékben fiktív, mégis újra és újra helyet kapott a krónikákban, melyek állításuk szerint az igazságot írják meg az ősök nagy tetteiről, és igyekeznek minél hitelesebbnek tűnni. Míg Gaimar krónikájában varázsgyűrű és varázskürt is előfordulhatott, addig a 14. századi krónikák már elhagyták a mesés elemeket. A szerzők saját céljaiknak megfelelően módosították, tovább mesélték Havelok történetét, így az 250 év alatt sem kopott ki a krónikákból még azután sem, hogy a középangol irodalom része lett.

Az európai középkorral foglalkozó második szekció első előadójaként Besztercei Márk „ψευδώνυμοι τινὲς ἱερεῖς – Az eretnekek ábrázolása a 649-es lateráni zsinat aktáiban” címmel tartotta meg előadását, melyben a 7. századi teológiai viták korába kalauzolta el a hallgatóságot. Az előadás elején felvázolta a 649-ben összeült, I. Márton pápa elnökletével lezajlott lateráni zsinat történeti előzményeit és kontextusát, valamint a zsinati aktákról is szót ejtett. Ezt követte különféle szövegrészek elemzése, amelyek révén az előadó felvázolta, milyen módon is ábrázolták saját teológiai ellenfeleiket a zsinat résztvevői felszólalásaikban, leveleikben. Mint kiderült, a legnagyobb hangsúly az igaz egyház és az eretnekek közötti küzdelmen, valamint azon volt, hogy az eretnekek megtévesztéssel és újításokkal kívánták félrevezetni az igaz keresztényeket. Emellett azt is hangsúlyozták, hogy Izrael ószövetségi ellenségei, a korábbi „hamis tanítók” és saját koruk eretnekei között folytonosság van. Ezen jellemzőkkel lényegében – mint az előadó összefoglalásképpen hangsúlyozta – a zsinat megalkotott egy „eretnek identitást”.

Tóth Ákos „…Sclaviam devastaverunt…”. III. Ottó politikája az elbai szlávokkal szemben” című előadásában bemutatta az ezredforduló előtti Elba vidékének világát, és annak politikai eseményeit. Merseburgi Thietmar krónikájában és Brémai Ádám gesztájában fellelhető adatok alapján ismertette a lázadás lefolyásának állomásait, és elemezte a felkelés feltételezett kiváltó okait, melyben nagy szerepet játszottak a kizsákmányoló adók. Ezt követően a hildesheimi és quedlinburgi évkönyvek alapján összeállította a folytatódó hadjáratok jellemzőit, melyekből arra a következtetésre jutott, hogy a támadások kivitele is gátolta a térség visszaintegrálását. Végezetül előadását azzal zárta, hogy az elbai szlávok ellen végrehajtott hadjáratok inkább a lokális szász nemesség érdekét képviselték, melyet III. Ottó is támogatott periodikus jelenlétével.

Gazdag Fanni „A Mátyás király és Filarete – Itáliai építészetelmélet a magyar királyi udvarban” című előadásában bemutatott egy 15. századi építészeti értekezést, Antonio Averlino Trattato di Architetturáját és annak magyar vonatkozásait. A Filarete néven is emlegetett szobrász-építész műve egyedülálló az építészetelméleti írások között, nem követi a műfajnak sem formai, sem tartalmi hagyományait. Mátyás király ­– akinek könyvtárában korábban is megtalálhatók voltak építészeti értekezések – Filarete népnyelven írt, gazdagon illusztrált művét maga fordíttatta latinra. Egyes elméletek szerint a Trattato és annak utópiába hajló épülettervei akár az uralkodó budai egyetemről szőtt elképzeléseinél is inspirációként szolgálhattak.

A magyar középkor témáival foglalkozó szekcióban Bálint Krisztina „Egyháztörténeti kérdések a szlovák és a magyar historiográfia fényében” című előadásában a Zobor-hegyi apátság történetével kapcsolatban a szlovák és a magyar egyháztörténetírás vitás kérdéseinek áttekintését adta. Az alap kontextus, a szlovák történészek többsége által képviselt morva kontinuitás elméletének ismertetése után a zobori bencés monostor története került a középpontba – mint az egyházi intézmények folytonosságának bizonyítására szolgáló eset. A monostor Szent István kori létezéséről tanúsított források bemutatása után az apátság alapításának kérdéséről alkotott történészi nézetek felvázolása következett. Ennek során kiderült, hogy míg a szlovák történetírás javarészt a zobori monostor 9. századi morva előzményeit hangsúlyozza – bár a szlovákok esetében is vannak példák ezen elméletek felülírására –, a magyar szakirodalom sincs egységes állásponton az alapítástörténet tekintetében. Tehát egy igen bizonytalan történeti kérdésről van szó, amely megoldásához, az előadó véleménye szerint, további együttműködésre lenne szükség a két nemzet történészei között. 

Fekete Zsuzsanna „A tatárjárás régészete Magyarországon: A pusztítás és védekezés nyomai három terület régészeti kutatásainak fényében” címmel tartott előadásában Tázlár/Szank, Pest és Abaújvár régészeti eredményeit vetette össze a mongol invázióról fennmaradt kortárs forrásokkal, hogy mennyi mutatható ki a Rogerius és Spalatói Tamás által megfestett pusztításból a tárgyi emlékekben. Három különböző természeti adottságokkal rendelkező lelőhely vizsgálatán keresztül világított rá az ellenséggel szembeni védekezési mód sokszínűségére, valamint a nagyléptékben fejlődő tatárjárás kutatásában a régészet és történettudomány együttműködésének lehetőségeire.

Göncz Zsófia „IV. Béla legkedvesebb leánya: Anna hercegnő” című előadásában Anna macsói és boszniai hercegné életútját és politikai szerepvállalását vizsgálta. Az előadó kutatásához elsősorban elbeszélő forrásokat használt, ezen belül is leginkább Ottokar aus der Gaal Stájer rímes krónikájára támaszkodott. Az előadó egyrészt arra kereste a választ, hogy milyen körülmények segítették Annát ahhoz, hogy nőként a két király belháborújában, illetve IV. Béla halála után is az események aktív résztvevője lehessen, másrészt célja volt egy kiegészített, modern Anna-életrajz összeállítása is. Az előadás továbbá rámutatott arra is, hogy a korábbi szakirodalommal ellentétben Anna hercegnő apja halála után is jelentős szerepet töltött be az ország politikai életének alakulásában, amit legékesebben a Stájer rímes krónikában megőrzött 1271-es követjárása bizonyított.

A konferencia záró, nemeskutatással foglalkozó szekcióját Kiss-Komjáthy Andor „Gutkeled nembeli István szlavón báni tevékenysége” című előadása nyitotta. István bán szlavóniai méltóságviselésével foglalkozott, különös tekintettel a báni intézkedéseire és berendezkedésére a tartományban. A forrásokban 1242 és 1260 között szereplő bán IV. Béla király hű embere volt, sok magas méltóságot viselt, mint a lovászmester, országbíró és nádor, emellett számos megye ispánjaként is szolgált. Karrierjének nagy részében a szlavón báni hivatalt viselte, az Árpád-korban kiemelkedően hosszú ideig 1248 és 1260 között. Hosszú hivatalviselése során birtokvizsgálatokat folytatott, városokat is betelepített, valamint alatta indult meg a báni pénzverés is: intézkedései nyomán sikerrel stabilizálta a szlavón tartományt. Az előadó újabb érvekkel támasztotta alá a bánok itineráns életmódjának 13. század közepi meglétét, sikerrel azonosította négy, a szakirodalom számára ismeretlen familiárisát és Gutkeled nembeli István szlavóniai birtokainak funkciójára is fényt derített. Összegzésként megállapította, hogy István bán szlavóniai ténykedései és kapcsolatai megalapozták fia, Joachim tartomány-építési törekvéseit, ugyanakkor maga István, a királyhoz hű ember lévén ilyenre nem törekedett.

Pál Krisztián „A Mohorai Widffy család felemelkedése a 15. században” című előadásában beszámolt arról, hogy a mohorai Widffy család históriáját helytörténeti kutatásai során felvetődött kérdések miatt kezdte el kutatni. Ezen köznemesi família történetével foglalkozó szakirodalmat jelentősebb mértékben sikerült kiegészítenie, miáltal a felemelkedésük is kirajzolódott. A címerszerző és névadó ős, Mihály fia Vid a 15. század elején megalapozta azt a kapcsolatrendszert – melyet természetesen leszármazottjai generációról generációra bővítettek, – amelynek köszönhetően fia, János pályája csúcsán ítélőmester, János fia Miklós királyi követ volt a pápai udvarban, illetve a pápa kamarása és familiárisa, továbbá a század végén János fia Ambrus már az országnagyok sorában jelent meg. Sajnálatos módon Ambrus korai elhalálozása után a családban többé nem termett hasonló ambíciókkal rendelkező személy, s a század végére magszakadás miatt el is tűntek mind az országos, mind a vármegyei politikai életből.

A konferenciát Novák Veronika egyetemi docens összefoglalója zárta. A középkorász konferencián elhangzott előadások nyomán készült tanulmányokból, ahogy a korábbi Hallgatói Középkorász Konferenciák esetében is történt, a szervezők a Magister Historiae következő számának megszerkesztését és publikálását tervezik.

Sütő Botond

Ezt olvastad?

Fiatal középkorászok találkozója – A IX. Hallgatói Középkorász Konferencia

A járvány okozta kétéves kihagyást követően 2022. május 20-án immár kilencedik alkalommal rendezték meg a Hallgatói Középkorász Konferenciát az Eötvös

X