Portré
Életrajzok és interjúk
A társuralkodó, a helytartó és a 18. század második fele – interjú Kulcsár Krisztinával
Kulcsár Krisztina történész, főlevéltáros, a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára munkatársa, ahol az 1945 előtti kormányszervek főosztályán a helytartótanácsi és a bírósági iratanyag referense, a levéltári honlap A hét dokumentuma
„Amikor az embernek a foglalkozása a hobbija” – interjú Pilkhoffer Mónikával
Építészettörténet, városiasodás, Pécs története, urbanizáció, modernizáció, lakáskultúra – néhány kulcsszó Pilkhoffer Mónika kutatásaiból. A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Modernkori Történeti Tanszékének oktatójával Máté Zsolt beszélgetett pályájáról és kutatásairól. Pilkhoffer Mónika.
Eljutni a „világ végére” – interjú Fischer Ferenccel
Fischer Ferenc főként az egyetemes történelem kérdései, szűkebben Latin-Amerika története iránt érdeklődik. A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Modernkori Történeti Tanszék professzora, a kari Történettudományi Intézet, az Ibero-Amerikai Központ, valamint az
„A hallgató nem évszámgyűjtemény vagy lexikon” – Interjú Vitári Zsolttal
Vitári Zsoltot elsősorban az egyetemes történelem, közelebbről az 1945 előtti Németország történetének kérdései foglalkoztatják. A Hitlerjugendről különösen sokat publikált. A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Modernkori Történeti Tanszék habilitált egyetemi docensével,
„Magyar-Osztrák Monarchia?” – interjú Fiziker Róberttel
Fiziker Róbert középiskolai tanárként kezdte pályáját, tudományos kutatóként folytatta, jelenleg pedig a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára főlevéltárosa, ahol az 1945 előtti kormányszervek főosztályán a külügyi iratanyag referense. Doktori értekezését
„A közélet iránti érdeklődés nem választható el a történelemtől” – interjú Fazekas Csabával
Fazekas Csabát Magyarország 19-20. századi politika- és eszmetörténete foglalkoztatja, különös tekintettel az egyháztörténetre. A Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kar habilitált egyetemi docensével, gazdasági és tudományos dékánhelyettesével, a ME BTK Politikatudományi Intézet
Páncélos-hadviselés a második világháborúban – interjú Számvéber Norberttel
Számvéber Norbert őrnagy hadtörténész, levéltáros, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum bécsi kirendeltségének vezetője, a második világháború páncélos-hadviselésének elismert kutatója. Pályájáról, kutatásairól és terveiről Berkes Mártonnal beszélgetett. Számvéber Norbert Újkor.hu: Milyen gyökerei
Parasztasszony a főispáni székben: Berki Mihályné Szakács Magdolna
Harminckét esztendeje, éppen nemzetközi nőnap alkalmából tüntették ki Berki Mihályné Szakács Magdolnát a Szocialista Magyarországért Érdemrenddel. Ő az a fejkendős parasztasszony, akiről 1948 decemberében országszerte cikkeztek a lapok, hiszen ő
Nő- és neveléstörténet felsőfokon – interjú Kéri Katalinnal
Kéri Katalin a Pécsi Tudományegyetem egyetemi tanára, a PTE BTK Neveléstudományi Intézet igazgatója, az „Oktatás és Társadalom” Neveléstudományi Doktori Iskola vezetője. Szakmai pályájáról és kutatásairól Czeferner Dórával beszélgetett. Kéri Katalin
„Minden szál hozzá vezetett” – Arany János, az ember
„Mint ha pásztortűz ég őszi éjtszakákon, / Messziről lobogva tenger pusztaságon…” – Talán alig akad ember széles e hazában, akinek e sorok ne derengenének, s az iskolás diákok bizonyára napjainkban