Római császárportrék másképpen – avagy pszichológia és vezetéselmélet a római egyeduralom témakörén keresztül

A jelenleg hatályos kerettantervek és érettségi szabályozások legnagyobb vesztese az ókori történelem. Minden egyetemes témáról elmondható, hogy immár szigetszerűen kell azt feldolgozni, ugyanakkor ez a korszak az, amely időkeretében a leginkább visszaszorítására került. A tartalmi szabályozók és az ezekre épülő tankönyvek a hangsúlyt a 9. évfolyamon az államok és a monoteista vallások kialakulására és tanításaira, valamint a középkor esetében a társadalmi rendek működésére helyezték. A tanulók mozaikszerű ismeretei az ókor világában az athéni demokrácia, illetve a római köztársaság és a principátus működésére, az antikvitás kultúrájára, valamint a népvándorlás korából a Hun Birodalom szervezetére korlátozódnak. Ezen témák közül a görögök középszinten, míg a rómaiak és a hunok emelt szinten kerülnek elő, a rómaiak esetében kifejezetten Caesar és Augustus összehasonlításában. A tanulók arra a kérdésre, hogy miért nyertek egyes uralkodók legitimitást, míg mások miért vesztek el a történelem süllyesztőjében, nem kapnak választ, így számukra talán kevésbé érthető, hogyan maradt fenn ennyi ideig a Római Birodalom. Történelmi személyiségek, vezetők itt kerülnek először igazán elő, itt lehet megragadni a személyiség, a politika és a legitimitás kapcsolatát, amely a diákok későbbi tanulmányaiban meghatározó összefüggés lesz.

Már a korábbi kerettanterv sem részleteiben tárgyalta a császári dinasztiák történetét (nem is lehetett ennyi évet áttekinteni), de a kilencvenes évek Nemzeti Alaptantervében még külön említették a császárkort is. Leginkább ez azt jelentette, hogy a tanulók megismerték a Julius-Claudius dinasztia, a Flaviusok, valamint az Antoninusok híresebb, nevesebb alakjait. Ezek a személyiségek ma is említésre kerülhetnek, gondoljunk a római tűzvészre, a Colosseum építésére, a Vezúv kitörésére vagy éppen Dacia provincia meghódítására és a limes kiépítésére. Császárnevek és intézkedések nélkül is beszélhetünk a római kultúráról, de ezzel személytelenné és még inkább töredezetté válik az összefüggések halmaza, mivel kontextus hiányában nehéz ezeket a tartalmakat bárkihez is kötni.

Már a római történelem feldolgozása során is hatalmas fába vágjuk a fejszénket, hiszen Caesar és Augustus hatalomra kerülésének és intézkedéseinek értelmezéséhez szükség van a köztársaság működésének és polgárháborújának megismerésére. Ráadásul tapasztalatom szerint jóval több órában, mint amit az időkeret javasol. A Nemzeti Alaptanterv és a kerettanterv szellemiségét a forráskritikán alapuló, konstruktivista pedagógiai szemlélet jellemzi, amelynek egyik implementációja a különböző narratívák megismerése és összehasonlítása. Mindez nincs másképp a római császárportrék esetén sem, de vajon hogyan lehet ezt megragadni úgy, hogy valójában annak tartalma nem is szükséges a kimeneti követelmények szempontjából?

A római történelem sajátosságait egy olyan időszakban ismerik meg a tanulók, amikor változás kezdődik az életükben, felső tagozaton vagy középfokú intézményben folytatják tanulmányaikat. Mindemellett serdülnek, keresik önmagukat, próbálják definiálni érzelmeiket és személyiségüket, összehasonlítják magukat társaikkal, és mindeközben sokkal nyitottabbá válnak az impulzusokra. Ebben a tekintetben nyújthat segítséget a tanulói érdeklődés felkeltése a római császárportrék iránt, ha azok feldolgozása pszichológiai szempontok figyelembevételével történik.

Az önismeret fejlesztése kiemelt helyet foglal el a nevelési feladatok között. Ennek módszertanát használhatjuk történelemórán is, segítve ezzel nemcsak egy-egy történelmi személyiség megismerését, de a mögöttes motivációk megértését is. A tanuló a módszerek használata révén fejleszti saját reflektív gondolkodását, empatikus készségét, továbbá kommunikációját, ahogy verbalizálja a történelmi személyek hátterét. A vizsgálati módszerek közül kiemelhető az Online történelemtanár Facebook-közösségben is bemutatott SWOT-analízis vagy a Johari-ablak, melyek nemcsak tanórai helyzetekben, de a mindennapokban is hasznosnak bizonyulnak. Mindkét eszköz lehetőséget adhat a tanórai feldolgozás során a következtetések levonására, hogy például mi vár Caesarra vagy éppen Augustusra az adott történelmi kontextusban.

A polgárháború, az egyeduralom vagy a principátus politikai anatómiájának illusztrálásához használhatunk filmes párhuzamokat is, így a Római Birodalom remekül összehasonlítható a Csillagok háborúja filmek (Star Wars) Galaktikus Birodalma vagy az Éhezők viadalának Panemje. Mindkét történet kifejezéseiben és politikai technikáiban is hasonlóságot mutat római elődjével. Ezek és az eltérések összevetése mellett megismertethetjük a tanulókkal a Lewin által leírt három vezetési stílust, a különböző vezetők kommunikációját, valamint azoknak a csoportra, társadalomra gyakorolt hatását is, így eljuthatunk a diskurzus során az ellenállás kérdésköréhez és ahhoz, hogy miért válik valaki egy politikai rendszer ellenzékévé. A hatalomgyakorlás tekintetében felhasználhatjuk a később úgyis előkerülő hatalommegosztás elvét, vagy beszélhetünk a hatalom megtartásának technikáiról és támaszairól is. Készíthetünk személyiségprofilt is az ellenállókról, indítékaikról és kapcsolataikról.

A politológia nézőpontjából a legnagyobb kérdés minden esetben a trónutódlás (Tóth, 23. oldal), illetve az ellenállás kialakulása. Ezek össze is függnek, hiszen az ellenálló a hatalomra is törhet, ilyen esetekben beszélhetünk polgárháborús helyzetről, trónharcokról. A római történelem mindkettőre ad példát. Az elnyomást sokszor nem csak az egyszemélyi vezető jelenti, hanem maga a rendszer, annak kiépített struktúrája, politikai elitje. Ez utóbbi lehet egy párt, a hadsereg, a testőrség, azok a hívek, akik feltétlen engedelmességgel bírnak az adott vezető iránt. A római egyeduralom, a principátus vagy a dominatus fennmaradásának megértéséhez vizsgálható a vezető, a vezető elit, illetve a szélesebb társadalom kapcsolata, konfliktusai, az elnyomás mértéke a konfliktuspedagógia alapján, illetve ez alapján beszélhetünk az ellenállás formáiról, hogy vajon mikor jut el odáig egy ellenálló, egy csoport, hogy meg akarja dönteni a fennálló rendszert. A római példánál maradva a párhuzam megtalálható a korábban említett Éhezők viadala történetek között, ahol a tulajdonnevek, az állam felépítése hasonlatos a római mintájához, de abban is hasonlít, ahogy a római központ fényűzésben él, míg a szövetségesek vagy provinciabeliek Oszd meg és uralkodj elve alapján éltek századokig (Tóth, 67. oldal). Disputa módszerével feldolgozhatjuk, hogyan oldaná meg a konfliktusos helyzetet például egy versengő vagy kompromisszumkereső császár, mit tud ajánlani a vele szemben kialakult lázadóknak.

Egy diktatúra megdöntése során felmerülhet az a morális kérdés is, hogy az mennyire helyes. Nyilvánvalóan a demokratikus értékrend magában hordozza, hogy elítéli a diktatúrát és minden ellenállót szabadságharcosoknak tekint, de vita is szervezhető arról, hogy ez tényleg így van-e. Egyéni, de akár csoportszinten is más-más érdekek vezérlik a diktatúra megdöntőit, amelyeket ha megvizsgálunk, nem mind tekinthető morálisan elfogadottnak, önzetlennek, másfelől egy egyeduralom megdöntése nem jelenti a stabilizáció kezdetét, sőt kifejezetten anarchiába süllyeszthet egy-egy államot. Minden lázadásnak megvan az ára, és sokszor ezek nagyobbak, mint a rendszer fennmaradása, különösen, ha az áldozatokat és az erőforrásokat tekintjük. Másfelől történelmi tapasztalatok bizonyítják, hogy a lázadások többnyire elbuknak (Tóth, 71-72. oldal).

Az uralkodói egyéniségek megértéséhez hasznosíthatjuk a csak Jéghegy-modellnek nevezett metaforát, vagyis mi az, ami látható, és azok mögött milyen tulajdonságok, érdekek, történetek húzódnak. Ezzel összefüggnek a mások észlelésének és az abból fakadó tévedéseknek a modelljei, vagyis a percepció és annak torzításai, továbbá a sztereotípiák is. A tantárgyi célok között szerepel a kritikai gondolkodás fejlesztése, ennek megfelelően a különböző forrástípusok összevetése, egyes kútfők esetén a forráskritika használata, vagyis annak elemzése, hogy a forrásnak ki a szerzője, mikor keletkezett, mi a célja és kinek használ. A tanórai feldolgozás során készíthetünk kis történeteket az egyes császárokról, amelyeket el kell játszani, akár hangosan, akár pantomimmel, hogy aztán a közös megbeszélés során verbalizáljuk az érzelmeket, feltételezéseket fogalmazzunk meg az uralkodásról, az adott személyiségről. A feladat fejleszti a kreativitást, az érzelmek kifejezését és az empátiát is, amellett, hogy szórakoztat és oldja is a hangulatot (Makádi, 2009). Ennek kapcsán beszélgetés indítható arról, hogy miért kerül elő a forrásokban egy-egy uralkodó testi fejletlensége, betegsége, vagy akár az egyes tulajdonságok hogyan határozzák meg az emberekről alkotott képet, miért fontosabbak egyes jellemzők, mi befolyásolja az észlelésünket?

Összegzés

Minden állam irányításához, így a római császárok uralkodásához is szükségesek a támogatók, a megfelelő vagyon, a politikai rendszer hatékony működése és eredményei, a megfelelő társadalmi kapcsolat, legyen az a jogok vagy a védelem biztosítása, a propaganda és nem utolsósorban a személyiség. Máshogy fog uralkodni egy olyan személy, aki mellőzöttként, rokonai árnyékából bújt elő, másként egy olyan, aki nárcisztikus személyiséggel bír, és megint másképpen egy olyan, aki valóban hivatásként tekint az uralkodásra. A kortársak és az utókor is másképp ítéli őket meg, a források leírásai eltérhetnek, de a tények, az eredményesség vagy éppen a pusztítás magáért beszél. Arra a kérdésre, hogy miért nem lázad a Római Birodalom lakossága, választ adhat a Pax Romana eszménye, a köztársaságot már nem ismerő generációk belenyugvása, a csak szűk kört érintő terror működése vagy éppen a látszólagos gazdasági prosperitás.

Szerepkártyák a Julius-Claudius dinasztia tagjaihoz (saját):

 Davidovics Dávid

Felhasznált források:

Johari-ablak: https://bit.ly/4hFDS9G (Utolsó elérés ideje: 2025.02.15.)

Konfliktuskezelési stratégiák: https://bit.ly/42St97t (Utolsó elérés ideje: 2025.02.15.)

Lewin vezetési stílusok: https://bit.ly/3QqzgrX (Utolsó elérés ideje: 2025.02.15.)

Makádi Mariann: A kompetenciaalapú pedagógia lehetőségei a tanítási-tanulási folyamatban. Mozaik Kiadó, 2009.

2004. Kollár Katalin – Szabó Éva: Pszichológia pedagógusoknak. Osiris Kiadó, 2004.

Római császárok arcképe: https://bit.ly/4hFvLdm (Utolsó elérés ideje: 2025.02.15.)

SWOT-analízis: https://bit.ly/4hIMhJO (Utolsó elérés ideje: 2025.02.15.)

Tóth Csaba: A sci-fi politológiája. Athenaeum, 2016.

Ezt olvastad?

Történelemtanítás az 1925-ös népiskolai tantervben

A tantervi irányelvek minden korszakban kulcsszerepet töltöttek be a közoktatás alakításában, hiszen meghatározzák, milyen tartalmakat és szellemiséget közvetítsenek az iskolák.

X