A történész mint hacker, avagy merre tart a történettudomány?

A történettudomány forrásait nagyrészt a könyvtárak, levéltárak, irattárak anyagai jelentik. Hogyan alakul át a kutatás a digitális forradalom hatására? Hogyan fogják kutatni a jövő történészei azt a kort, amelynek kommunikációja már nem papíralapon, hanem elektronikusan történik? Merre halad a történettudomány? Természetesen nem tudhatjuk, mit fog hozni a jövő, azonban el kell gondolkodni az előttünk álló kihívásokon. Cikkünk elsősorban vitaindító szándékkal íródott.

A mai Internet ősén az 1950-es években kezdtek dolgozni. Az amerikai hadsereg olyan számítógéprendszert kívánt létrehozni, amely atomtámadás és egyes részeinek megsemmisülése után is működőképes maradhat. A 60-as évek végére a tervet sikerült átültetni a valóságba, majd a 70-es évek derekára az Internet kifejezés is megszületett. A világháló a 90-es évekre alaposan túlhaladta a katonai célokat, az élet valamennyi területén általánossá vált. Napjainkban felhasználási köre szinte korlátlan. Megjelenése tehát ugyanolyan átfogó hatású információs forradalmat jelent, mint amilyet a maga idején a beszéd, az írás vagy a könyvnyomtatás kialakulása jelentett. Léte a történettudományt is új kihívások elé állítja.


Forrás: Ai.arizona.edu

A jelen történésze csak úgy lesz versenyképes, ha professzionális módon ért a szövegszerkesztéshez, ha kiismeri magát az Internet információs sztrádáján, ha ismeri és tudja kezelni az online könyvtári és levéltári katalógusokat, ha átlátja és professzionálisan használja a különböző formákban elérhető történettudományi adatbázisokat, ha tud olyan cikkeket írni, amelyek az online közönség igényeinek megfelelnek. Ráadásul ez még mindig elégtelen a jövő történésze szempontjából, akinek bizony mindazokkal az ismeretekkel is rendelkeznie kell majd, mint napjaink hackereinek, ha hozzá akar jutni azokhoz az információkhoz, amelyek segítségével az 1991 – azaz a World Wide Web megszületése – utáni korszakot rekonstruálhatja. Hogy miért állítom mindezt? Nézzük sorra.

A világháló olyan mennyiségű adatot tartalmaz, ami nem hagyható figyelmen kívül a kutatás során. Tematikus honlapok, online folyóiratok, online adatbázisok, intézményi weblapok tömege áll rendelkezésünkre, mindezt megspékeli a napjainkban hódító web2-es alkalmazások tömege is. Bármilyen témát kutatunk, a keresést az Interneten érdemes kezdenünk, ezzel jelentős időt takaríthatunk meg. Ehhez iránytűt kell adnunk a fiatal kutatók, egyetemi hallgatók kezébe, mert könnyű elveszni az információk dzsungelében. Mire gondolok iránytűként? Elsődleges fontosságú, hogy ellenőrzött és hiteles információkat kapjunk kereséseink során. Ehhez legelsősorban a „hagyományos” műveltségünkre van szükség, ismernünk kell azokat a tudományos intézményeket, műhelyeket, szaklapokat, szakembereket, amelyek és akik biztosan hiteles tartalmat bocsátanak ki. Ha ezzel a „valódi világban” elboldogulunk, akkor a „kibertérben” sem fog problémát okozni.

Fontos elgondolkoznunk arról is, hogy az online katalógusok lassan, de biztosan teljességgel fel fogják váltani a hagyományos cédulakatalógusokat, ezért a bennük való keresés elsajátítása elementáris fontosságú. Emellett rögtön itt van a digitalizálás kihívása.


Forrás: Wikipedia.org

A könyvtárak, levéltárak a jövőben egyre több tartalmat fognak digitalizálni, és kizárólag online elérhetővé tenni, mégpedig két okból. Az egyik az állományvédelem, a dokumentum digitalizálása egyszeri igénybevételt jelent, megőrzése a jövőben jóval könnyebbé válik, ha csak elektronikus változatát szolgáltatják. A másik az online piaci verseny. A könyvtári látogatottság jelentősen csökkent az Internet elterjedésével párhuzamosan, az olvasók egyre inkább preferálják a távoli eléréseket ahelyett, hogy a helyszínre fáradjanak egy-egy munkáért. De a változás nemcsak a tárolás helyét érinti, hanem a közreadásét is. A könyv- és folyóirat-kiadás drasztikus átalakuláson ment és megy keresztül. A piac súlypontja fokozatosan áthelyeződik az online elérhető termékekre. Az olvasóközönség jelentős része már elsődlegesen az Internetről tájékozódik, ami olyan tendenciát jelent, amelyet nem hagyhatunk figyelmen kívül. Az oldalletöltések alapján például az Újkor.hu-t már most többen olvassák, mint amennyi a nyomtatott szaklapok példányszáma. A szakmai lapok papír alapú kiadása tudományos szempontból továbbra is elengedhetetlen (bár itt is el kell gondolkodnunk ezek digitalizált tükrének létrehozásáról), de az ismeretterjesztés fórumai közül az online lapok megjelentetése kulcsfontosságúvá válik, ezt minél nagyobb arányban kell felvállalnia a történésztársadalomnak. A szakmailag megfelelő színvonalú lapokkal pedig el kell jutni a közönséghez és a látogatókat meg kell tartani. Ehhez olyan tartalmakat kell szolgáltatnunk, melyek érdekesek és aktuálisak számukra. Történészkollégáimat tehát őszintén biztatom az online felületeken való jelenlétre. Csak így kerülhetjük el, hogy rossz szándékú, vagy csak nem kellően hozzáértő amatőr írók szabják meg a társadalom történeti tudatát. Az Internettől való elzárkózás nem járható út. Az informatikai fejlődés nem állítható meg, de nem is lenne értelme. A benne rejlő lehetőségek használatával új távlatok nyílnak meg a történettudomány előtt is.

A fentiek során vázoltam már a könyvtári és levéltári dokumentumok hangsúlyának átkerülését az elektronikus formába, mely a digitalizálással fog megszületni. Közös jellemzőjük azonban ezeknek az anyagoknak, hogy mindnek van papíralapú eredetije. A World Wide Web megjelenése óta viszont egyre nő azoknak az anyagoknak a száma, amelyeknek sohasem volt és sohasem lesz papíralapú változatuk. Gondoljunk csak arra, hogy egyre több hivatalos ügy intézhető el online módon anélkül, hogy bármilyen hagyományos papíralapú irat keletkezne erről. Jó esetben a kiállító szervek ugyanolyan digitális archívumot vezetnek ezekről, mint korábban a papíralapúakról, így a mindenkori adatvédelmi törvények függvényében ezek a későbbiekben kutathatóak lehetnek. Ugyanez a helyzet a különböző állami, egyházi vagy egyéb társadalmi szervek és szervezetek által kibocsátott digitális anyagokkal. Fennáll azonban a veszélye annak, hogy ezeket az archívumokat nem adják át a nyilvánosságnak, vagy egyszerűen csak törlik őket, mikor hatályukat vesztik. Még nagyobb veszélyben van egy másik forráscsoport, mégpedig a levelezéseké. Amíg papír alapon zajlottak, addig jó eséllyel hagyatékok részeként bekerültek a levéltárakba. A hivatalos és magánlevelezések azonban napjainkban elektronikus formában zajlanak, e-mailekben, chateken, különböző website-ok, illetve web2-es felületek belső, titkosított fórumain, közösségi oldalakon. Szinte kizárt, hogy ezek a jövőben a ma megszokott formában kutathatóak legyenek. Például nagyban függ a szolgáltatótól, mi történik a felhasználói fiókkal halál esetén. Bizonyos szolgáltatóknál a halotti anyakönyvi kivonat bemutatása után a fiók teljes tartalma törlésre kerül. Más szolgáltatóknál a törléssel együtt archiváltatni is lehet annak tartalmát, amely a jövőben így kutatható lesz, amennyiben a család hagyatékként átadja valamely levéltárnak.


Forrás: Wikipedia.it

A fentieket úgy tudom összefoglalni, hogy amennyiben szabályos archiválás és digitális formában levéltári vagy irattári átadás történik, úgy az anyagok ugyanúgy kutathatóak lesznek, mint a papíralapú dokumentumok. Ha azonban ez nem történik meg, úgy az adatokhoz való hozzáférés csak a különböző szerverek backup-másolatain vagy esetleges adattükrözésein keresztül lesz lehetséges, ez azonban olyan képességeket és tárgyi tudást kíván meg, amelyek ma nincsenek a történészek birtokában, és történettudományi képzés keretében nem is adhatóak át nekik. Ehhez olyan számítástechnikai szakemberekre van szükség, akik az informatikai rendszerek működését kiemelkedő szinten ismerik, és képesek olyan adatok kinyerésére, amelyek az átlagemberek számára elérhetetlenek. Ezeket a szakembereket a mai informatikai terminológia hackernek nevezi. Akár pejoratívan, akár pozitívan használjuk ezt a szót, gyorsan átláthatjuk, hogy a jövő történettudománya szorosan össze fog fonódni a számítástechnikával. Könnyen elképzelhető, hogy a harmadik évezred legkomolyabb felfedezéseit olyan történész-hackereknek köszönhetjük majd, akik létezését mai tudásunkkal elképzelhetetlennek tartjuk. Ehhez azonban már most nagyobb hangsúlyt kellene a történészek informatikai képzésére fektetni az eddiginél.

Szőts Zoltán Oszkár

Ezt olvastad?

A Magyarország Bécsi Nagykövetségére látogatók Mária Terézia 1741. évi pozsonyi koronázását megörökítő impozáns képsorozattal találkozhatnak. Maga az alkotás az eseménykép