Csendőrök és rendőrök a Tilosban

Stílusosan a The Casualties, amerikai punk együttes Resistance című számával kezdődött a Tilos Rádió Spanyol inkvizíciójának március 23-i műsora, amelyben Bezsenyi Tamás történész-kriminológus Csapó Csaba történésszel beszélgetett a fővárosi bűnözésről a dualizmus korában, egyúttal a csendőrök és rendőrök nyomába is eredve.


Rendőrök pénzhamisítókat fülelnek le (A Kis Újság 1908. november 5-ei számának borítója)

Ezt az adást áprilisban még egy hasonló témájú követte Dulai Péter bűnügyi újságíróval kiegészülve, majd egy alkalmat a dualista időszak csendőrségének is szenteltek. Noha valóban sokat megtudtunk a rendészeti közegeknek „ellenállókról” a három beszélgetés során, a leginkább mégis a korabeli rendőrség és csendőrség munkájába tekinthettünk be.

Az első két adás tehát a fővárosi bűnözést érintette, néhol vidéki esetekre is kitekintve. A beszélgetés résztvevői azonban nem pusztán elmesélték a különféle bűneseteket, hanem – közérthető példákon keresztül – a korszak bűnözése kapcsán felmerülő legfontosabb problémákat és kérdéseket vették sorra. Az 1873-as városegyesítést követően Budapesten a lakosság folyamatos növekedése, a vidékről érkezők nehézkes beilleszkedése, az elidegenedettség és a szegénység miatt emelkedett a bűncselekmények száma. Csapó Csaba a fővárosi bűnözés sajátosságainak szemléltetésére Végh (Peschnek) Verona prostituált meggyilkolását emelte ki. Az 1885-ben elkövetett szenzációs bűneset a sajtó számára lehetőséget adott olyan témák boncolgatására, mint a nagyvárosi bűnözés vagy a prostitúció. A korabeli rendőrség elé komoly feladatot állított egy örömlány ügyfélkörének gyors feltérképezése. Ennek ellenére 24 órán belül megtalálták az elkövetőt, Balentics Imrét, akiről a hatóságok – a gyilkosság rendkívüli brutalitására való tekintettel – elsőként azt próbálták meg kideríteni, hogy elmebeteg-e. Ez utóbbi azért volt kulcsfontosságú, mert az 1878. évi V. tc. (Csemegi-kódex) értelmében felmenthetik az elkövetőt, ha nem igazolható a beszámíthatósága. Balentics Imrét beszámíthatónak ítélték, és a tárgyaláson bűnösnek mondták ki. Viszont a büntetését már nem tölthette le, ugyanis a tárgyalás után nem sokkal tüdővészben elhunyt.

A fővárosi rendőrség, amelyet csak pár évvel korábban hoztak létre, sikeresen mutatkozott be a közönség előtt a gyors és eredményes eljárásával a Balentics-ügyben. Többek között ennek az esetnek a kapcsán is adódott a következő kérdés: milyen módszerek álltak a bűnüldözési hatóságok rendelkezésére a tettesek azonosítására és nyilvántartására a 19. században? Milyen előzményei voltak az 1909-ben létrejött Országos Bűnügyi Nyilvántartó Hivatalnak? A két adás alatt részletesen körbejárt probléma összefüggött a modern kriminológia és kriminalisztika kialakulásával és a bűnözésről folytatott korabeli tudományos diskurzussal.


Nelson Edwards baltimore-i detektív saját készítésű mozifelvevő-gépével, melyet utcai zavargásoknál és bűnügyeknél használt.

A technikai újításokat megelőző időszakban a különféle személyleírások segítették a bűnüldöző szervek munkáját. Csapó példaként Rózsa Sándor 1857-es leírását olvasta fel, illetve összeszedett néhány ismertetőjelet (pl. sebhely, tetoválás), amelyek hozzájárulhattak az elkövetők azonosításához. Ám a körözőlevelek sematikus jellemzései alapján nehezen lehetett elkapni a tetteseket.


Rózsa Sándor a fogságban (Kép forrása: Wikipedia)

Az azonosítási lehetőségek fejlődésében a következő állomást a fényképek jelentették. A fotográfiák felhasználásának fejlettebb verziójaként az Alphonse Bertillon által kidolgozott rendszer tűnt fel. A bertillonage módszerében, a fényképek mellett, egy – a testméretekre és ismertetőjelekre fókuszáló – részletes személyleírást is készítettek a letartóztatottakról.

A fényképek és leírások azonban csak az elkövetők elfogását segítették elő, a nyomozáshoz valódi bizonyítékot nem szolgáltattak. A századfordulót követően a bertillonage módszerét felváltotta egy új technika, az ujjlenyomatvétel (daktiloszkópia). Az újítást Pekáry Ferenc, főkapitány helyettes közvetítésével Angliából vette át a budapesti rendőrség 1902-ben. Az ujjlenyomatvétel a nagy közönség számára a 1907-es dánosi rablógyilkosság kapcsán vált ismertté. A nagy port kavart bűnesettel kapcsolatban a beszélgetés rámutatott a hatóságoknak egy másik problémájára is, a vándorcigányok ellenőrzésére és nyilvántartására.


Ujjlenyomatvétel Londonban

A dánosi rablógyilkosság tulajdonképpen átvezet a harmadik adás tárgyára, a csendőrségre, ugyanis az ügy felderítésében a csendőrség és a rendőrség együttesen vett részt.Csapó Csaba, akinek a témában A Magyar Királyi Csendőrség története 1881-1914címmel 1999-ben jelent meg könyve, elsőként felvázolta a csendőrség létrehozásának körülményeit. Az 1881-ben kialakított szervezet lényegében az 1849 és 1867 között fennálló császári-királyi csendőrséget váltotta fel. A szervezet megszüntetésének döntően politikai okai voltak: a hatalomra jutott elit úgy vélte, hogy nem szolgálhatják a rendszert azok, akik korábban tevékenyen részt vettek az elnyomásban. A politikai döntéshozók előtt azonban világossá vált, hogy az 1848 előtt Magyarországon működő pandúrrendszer nem biztosítja megfelelően a közbiztonságot. Ez a szervezet megyénként épült ki, és emiatt eltérő módon, egymástól függetlenül működött, amely csökkentette a hatékonyságot. A problémát az egységes, országos hatáskörű, a Belügyminisztériumnak és a Honvédelmi Minisztériumnak alárendelt csendőrség felállítása oldott meg, amellyel az állam magára vállalta a megyei közbiztonság ellátását. 


Dánosi asszonyok csendőrök kíséretében

Bezsenyi Tamás tette fel azt a kérdést, hogy voltaképpen mi a különbség a csendőrség és a rendőrség között. Csapó válaszában kifejtette, hogy a rendőrség egy polgári és a városokban működő, a csendőrség pedig egy katonai és vidéken tevékenykedő szervezet volt. Emellett két tényező alapján mutatta be a két rendfenntartó szervezet eltérését.  Budapesten az 1881. évi XXI. tc. intézkedett az állami rendőrség létrehozásától, de a  törvényhatósági jogú városokban  a helyi vezetés, az önkormányzat hatáskörébe tartozott a rendőrség, ezért –  a csendőrséggel szemben – a politikai befolyásolta a működését. Arra nézve, hogy mennyire nem szólhatott bele a csendőrség belső ügyeibe a politika, egy konkrét példát is hallhattunk. Groze Nicefor, Erdélyben szolgálatot teljesítő, román nemzetiségű csendőrtisztet az 1880-as évek első felében a helyi közigazgatás egyik magyar tisztviselője feljelentette. Viszont a csendőrség belső vizsgálata után a tisztet – Tisza Kálmán utasítása ellenére – nem zárták ki a testületből, hanem áthelyezték és oktatási feladattal bízták meg Kassán. Ahhoz azonban, hogy a csendőrség mindenfajta politikai befolyástól mentesüljön, szükség volt egy olyan autonóm személyiségre, mint Török Ferenc, aki 1886-tól állt a szervezet élén felügyelőként.

A másik jelentős különbség a két rendfenntartó szerv között a fegyverhasználati jogban mutatkozott meg. A hétköznapi emberek számára is ebben vált leginkább tetten érhetővé, mert ez okozta a legtöbb incidenst a gyakorlatban. A csendőröknek előírta a szabályzat, hogy kötelesek a fegyverüket használni, ha valaki megtámadja őket vagy arra kísérletet tesz. A problémás eseteknél, például, ha egy igazoltatott személy meghalt az intézkedés során, a csendőrbíróság folytatott vizsgálatot és hozott ítéletet a fegyverhasználat jogosságáról.  Egy érdekes adalékot is megtudhattunk: míg a csendőrökről egy katonai jellegű bíróság döntött, addig sértett fél polgári peres eljárásban, az államtól követelhetett kártérítést.


Rabosító fényképek a korszakból

A beszélgetés végén, utolsó szempontként felmerült az a kérdés, hogy miért vált szükségessé a korábbi csendbiztosok alkalmazása az újonnan felállított csendőri szervezetben.  Bezsenyi arra utalt, hogy esetleg a tapasztalatok és a helyismeret indokolták.  Csapó szerint inkább az emberhiány tette sürgetővé, de igazából nem tudtak megfelelni a szigorú feltételeknek (pl. nőtlenség). Mindehhez pedig hozzáfűzte, hogy a szabályzatnak megfelelően a csendőrőrsökön folyamatosan vezették a helyi viszonyokkal kapcsolatos adatokat, így egy áthelyezett tiszt isgyorsan kiismerte magát a vidéken.  Ezzel szemben a nyelvismerettelmás volt a helyzet, ez ugyanis elengedhetetlennek bizonyult a munkavégzéshez egy nemzetiségek lakta területen. A csendőrök mindennapi életére is kiterjedő szigorú előírások egy újabb nagy témakört, a tisztek magánéleti viszonyainak problémáját vetítették előre. Ám ennek és a mai közbeszédben is felbukkanó, a csendőrség visszaállítását célzó kezdeményezés kérdéskörének a részletesebb megvitatását a beszélgetőpartnerek egy következő alkalomra tűzték ki.

A Tilos Rádió műsorát hallgató közönség három közvetlen hangulatú beszélgetés során bővíthette tudását a dualizmuskori bűnözéstörténetről. Ezen túlmenően általánosan is képet kaphatott a bűnözésről, ugyanis az elkövetők módszerei, stratégiái gyakran hasonlóan alakultak az idők során. Ennek következtében – ahogyan az egyik adásból is kiderült – akár a 1990-es évek alvilágával is összehasonlítható a tárgyalt korszak. Reméljük, hogy valóban lesz folytatás, hiszen a csendőrséggel kapcsolatbanszámtalan nyitott kérdés maradt. Az „ellenállás” nyitógondolatára visszatérve, például a lakosság és a tisztek közötti konfliktusok, a sortüzek, a választási küzdelmekben való részvétel vagy általában a hatóság elleni erőszak problémája izgalmas témát nyújthat egy újabb adás számára.

Matolcsi Réka

Az adások teljes hosszukban meghallgathatóak az alábbi linkekre kattintva: 

Első adás

Második adás

Harmadik adás

 

Ezt olvastad?

Az elmúlt években több rendezőt és forgatókönyvírót is megihletett a kolumbiai drogbáró, Pablo Escobar története. Ezek közül a legnagyobb sikert