„Legyőzhették Németországot, de Európa térdre rogyott” – Hitler után

2016. április 6-án a budapesti Francia Intézetben mutatták be David Korn-Brzoza és Olivier Wieviorka rendezők kétszer negyvenöt perces dokumentumfilmjét, amely a Hitler után címet viseli. A vetítést követően Olivier Wieviorka történész, a film egyik rendezője és Békés Csaba, a Budapesti Corvinus Egyetem tanára, a Hidegháború-történeti Kutatóközpont alapító vezetője beszélt a filmről. A vetítés és az azt követő történészvita angol nyelvű volt.

(Kép forrása: franciaintezet.hu)

A rendezvény a Francia Intézet mozitermében zajlott, amelynek nézőterét közel teljesen megtöltötték az érdeklődők. A megjelenteket Hervé Ferrage, az Intézet igazgatója köszöntötte. Elmondta, hogy a Hitler után folytatása annak a Hitler utolsó éve című dokumentumfilmnek, amelyet egy nappal korábban vetítettek a Közép-európai Egyetemen. Mindegyik alkotást vetítették a francia televíziókban is.

A film a II. világháború európai hadszínterének lezárását ünneplő tömegek képeivel indított. „Legyőzhették Németországot, de Európa térdre rogyott” – mondta a narrátor, s mindezt a kontinens nagyvárosainak romos épületeiről készült felvételekkel támasztották alá. A romos házak, a részben megsemmisült  infrastruktúra mellett áruhiány is jelentkezett, amely Németország esetében a vidékre menekült városlakók visszaköltözése miatt még tovább súlyosbodott.

A háború és az azt követő időszak nagy hatással volt a nőkre: egyrészről a háború alatt már dolgoztak, de később a gyártósorokról a romok közé kerültek. A női munkaerőre a tizenegymillió hadifogoly miatt is szükség volt. Másrészről ahogy a frontvonal előrehaladt, rengeteg nőt megerőszakoltak, de a film arra is felhívta a figyelmet, hogy később az amatőr és profi prostitúció is megjelent.

A film bemutatta, hogy mennyi különböző okból alakult ki a háborút követő „népvándorlás”: a narrátor elmondta, hogy 48 millió fő volt úton: a felszabadult táborokból hazatartó zsidók, az elhurcolt, munkaerőnek használt emberek, a hadifoglyok és a front elől menekülők tömegei. A Hitler után erős képekkel mutatja be a világháborút követő „népítéleteket”. Egyrészről Lengyelországban pogromra is sor került, amelyben több mint száz hazatérő zsidót öltek meg. Másrészről ahogy Franciaországban levágják a németekkel intim kapcsolatot kialakító nők haját, de volt, akinek a felakasztását is bemutatták.

A második rész a már előrehaladt újjáépítést mutatja: elefánt rakja a gerendákat a kocsikra, a rohamsisakokból tésztaszűrőt csináltak vagy a panzerfaustból konzervdobozt. A németek kitelepítésére is kitér az alkotás, s egy nyolcmilliméteres kézi kamerás felvételt mutat be arról, ahogy Csehszlovákiában egy út mentén kitelepítésre ítélt németeket végeznek ki. Amíg az első részben csak a Potsdami konferenciánál került elő a nagyhatalmi politika, addig a második részben ez kapott nagyobb teret: az egyes közép-európai országokban történt hatalomátvételek, a berlini légihíd vagy a szovjet atombombarobbantás bemutatásakor a záró képsorokban.

A film az említett cseh felvételt leszámítva mindvégig fekete-fehér eredetiből színezett felvételeket mutatott be. Azonban nagy érdeme az alkotóknak az, hogy rengeteg olyan aspektust emeltek be az alkotásba, amely hiányzik a történelemkönyvekből. Különösen az első részben, melyben a hétköznapi életből mutatnak képeket. Azonban fontos megemlíteni, hogy néha erős, a nyugalom megzavarására alkalmas képeket mutatnak, például egy kollaboráns akasztásának felvételét, vagy egy, a katonák által megerőszakolt, síró nőt. Véleményem szerint ha ezeket a nyomasztó képeket kivágnák, a film az oktatásban is jól használható lenne, iskolai felhasználását példul megkönnyíti a tömör narráció.

A vetítést követően először a film rendezője mondta el, hogy nehéz volt franciaként filmet készíteni erről a korszakról. Míg 1945-49 között Franciaországban elmondása szerint boldogság volt, addig Közép-Európában kommunista hatalomátvétel zajlott. Békés Csaba elmondta, hogy a film nagy érdeme, hogy a hétköznapi ember szintjét jobban bemutatja, mint a legtöbb más dokumentumfilm. Illetve többek között kitér a német kitelepítésre, amelyet sok egyetemes történeti dokumentumfilm nem tesz meg. Békés azonban felhívta a figyelmet a film több tárgyi vagy nézőpontbeli hibájára: Ilyen volt, hogy a narrátor kétezer nőt említ az erőszak áldozataként, amelyet a rendező elismert, hogy a rossz fordítás miatt hangozhatott el. Lengyelország határainak nyugatra tolása pedig nem a második világháború eredménye Békés szerint, hanem már az első világháborút követően eldőlt a frissen szerzett területek nagyszámú, nem lengyel lakossága miatt.

Hiányolta a filmből, hogy nem mutatja be, miként mondott le az Amerikai Egyesült Államok 1945 tavaszától Közép-Európáról, s miért nem akadályozta a szovjetizációt. A filmben 1945 után rossz térképet használtak, mivel Magyarország határait az első bécsi döntés alapján voltak megrajzolva. A rendező a felvetésekre elmondta, hogy térségünk kapcsán a hatalomátvételek bemutatására koncentrált elsősorban, s a tévedésekért elnézést kért.

A közönség soraiból is érkeztek kérdések. Például, hogy miért hiányzott Auschwitz a filmből, amelyre a rendező elmondta, hogy nem volt hiteles korabeli felvétel, mert amit találtak, azt a szovjetek a környéken élőkkel eljátszatva vették fel. A német kitelepítés okaira irányuló kérdésre Békés Csaba elmondta, hogy ennek az okai már a rossz első világháborús határrendezéshez köthetők, amelyet az 1945 utáni németellenesség csak megerősített.

A közel két és fél órás program igen tanulságos volt, mivel egy új, nagyszabású kutatómunkát követően készült dokumentumfilmet láthattunk, amelyet egy parázs vita követett. A film ügyesen játszott az emberi érzelmekkel, mert amíg az egyik jelenetben a helyzet ellenére vidám hétköznapokról, s az újrakezdés iránti vágyról láthattunk szép felvételeket, a következőben az 1945-49 közötti népharag képei következtek. Mindenesetre remélem, hogy a jövőben készül magyar szinkron a filmhez, és a hazai televíziók is bemutatják, nem csak mert hazánkról is láthatunk benne felvételeket, hanem mert jobban megérthetjük a kontinensünkkel történt folyamatokat.

Máté Zsolt

Ezt olvastad?

Stephen Hopkins 2016-os Race - A legendák ideje című filmalkotásában arra vállalkozott, hogy bemutassa azt az utat, miként vált az