Egyházszakadás a kora újkori Oroszországban: A raszkolnyik mozgalom története

Luther Márton fellépésének következtében olyan egyházszakadásra került sor a nyugati kereszténységben, amely a kora újkorban meghatározta Európa történetének alakulását. Kevésbé ismert azonban, hogy a reformáció és a hozzá kapcsolódó eseményektől függetlenül Oroszországban is lezajlott a 17. század során egy hasonló egyházszakadás a raszkolnyik, azaz az óhitűek mozgalmának köszönhetően, akik szembe helyezkedtek az orosz ortodox egyházban meghirdetett reformintézkedésekkel.

I. Mihály cár (Forrás: wikipedia.org)

Az ún. zavaros időszak (1598–1613) – amelyen IV. (Rettegett) Iván másodszülött fia, I. Fjodor cár halála és a Romanov-dinasztia hatalomra kerülése között eltelt polgárháborús időszakot értjük – nem csupán világi problémákat, hanem egyháziakat is eredményezett. Az egyházi reformok egyértelműen szükségessé váltak, ám az elhúzódó polgárháborús időszak és az azt követő konszolidáció miatt nem lehetett azokat könnyen véghez vinni. Noha az államnak érdekében állt volna az egyház megerősítése, de e helyett a társadalmi és gazdasági súlyát tovább gyengítette a Kolostorügyi Hivatal létrehozásával. A hivatal a teljes egyházi népesség fölött bíráskodással bírt, s ez alól csak a pátriárka földjei képeztek kivételt. Az egyházi földbirtokok sem maradtak érintetlenek, ugyanis egy az 1648-ban érkezett beadványban az 1580 után az egyházhoz került összes földbirtok elkobzását kérvényezte a köznemesség. Ha ilyen mértékben a kérvény nem is teljesült végül, de a cár a következő évben kiadott törvénykönyvével az egyház városi birtokainak elkobzásáról rendelkezett. Mindebben az is szerepet játszott, hogy 1645-ben meghalt I. Mihály (1613–1645) cár és a helyére lépő I. Alekszej (1645–1676) – az uralkodásának kezdetén – nem merte a köznemesség által elvárt, drasztikus lépéseket meghozni, amiben az is szerepet játszott, hogy elődjéhez képest teljesen más elképzelései voltak egyházügyi kérdésekben.

I. Alekszej cár (Forrás: wikipedia.org)

Miután 1652 tavaszán meghalt I. Joszif pátriárka az új vezető megválasztására egyetemes zsinatot hívtak össze, amelynek eredményeként Nyikon[1] novgorodi metropolita követte az elhunyt vezetőt, aki az egyházi könyveket és szertartásokat érintő reformokat vezetett be. Reformtervezetét a pamjaty[2] nevű dokumentum rögzítette, amelyben Nyikon a nagyböjti ima alatti meghajlás, és a keresztvetés módjának megreformálásáról értekezett. A kétujjas helyett háromujjas keresztvetés mellett az istentiszteleti könyvek fordítási hibáinak javítása is a reformjai között szerepeltek. Ugyanakkor megjelentek olyan újítások is, mint a háromszoros „alleluja” a régi, kétszeres helyett, de Krisztus nevének írásmódját is megváltoztatták, s így lett abból Iszusz helyett Iiszusz. A templomok külső és belső részeinek átalakítása és a templomi körmenet a nap járásával ellentétes irányba való módosítása a korábbi nappal megegyező helyett is újdonságot jelentett az egyház és a hívők életében.

Nyikon pátriárka (Forrás: wikipedia.org)

Az orosz vallási hagyományokat sértő intézkedés ellen szinte azonnal fellépett Nyeronov[3] és Avvakum,[4] akik a reformokkal szembe helyezkedő óhitűek vezetőjévé léptek elő hamarosan. Az óhitűek úgy vélték, Nyikon reformjai megkérdőjelezhetővé tették az ortodox hit tisztaságát, s szerintük – Nyikonnal ellentétben – a görög nyelvű könyvekből lefordított szláv könyvek őrizték az autentikus keresztény hagyományokat. A moszkvai pátriárka fellépésének köszönhetően Nyeronovvot augusztusban száműzték, majd az ősz folyamán több társa is hasonló sorsra jutott. Nyeronov és Avvakum 1653–1654-es levelezéseiből kiderül, hogy a pátriárkával történt összetűzés oka nem a pamjaty-ban található javaslatoknak köszönhető, sokkal inkább az egyházszervezet irányításában jelentkező túlkapásoknak, ugyanis Nyikon hatalomgyakorlási eszköztárának – a világi hatalomhoz hasonlóan – része volt a megfélemlítés és az erőszak. (Hozzáállását önmagára használt megnevezése is hűen tükrözte: „Nagy uralkodó, legfőbb rangú Nyikon, Moszkva, egész Nagy-Oroszország, Kis- és Fehéroroszország, valamint számos egyházmegye főpapja, ezek földjeinek és tengereinek pátriárkája”.)

Novgorodi Nyikon emlékmű (Forrás: wikipedia.org)

1654 tavaszán Moszkvában zsinatot tartottak, ahol Nyikon az orosz istentiszteleti könyvek korrigálását javasolta az ószláv és görög kéziratok alapján, illetve a korábban ismertetett reformjavaslatok kérdését is megtárgyalták. A zsinat szinte egybehangzóan támogatta az újításokra tett javaslatokat, ugyanakkor a határozatból hat vezető aláírása hiányzott. (Közülük Pavel kolomnai püspököt a zsinatot követően száműztek.) A határozatnak megfelelően a pátriárka felállította a Könyvnyomtató Udvart és megkezdődött az istentiszteleti könyvek javítása. 1654 nyarán azonban pestisjárvány tört ki, majd pedig napfogyatkozás volt látható Moszkvában. Mindezekre a jelekre Isten büntetéseként tekintették a hívek, amiért a pátriárka reformjait okolták, így Nyikon támogatottsága csökkent. Bár a hamarosan kitörő lázadást fegyverrel sikerült gyorsan letörni, de a reformokkal való szembe helyezkedés nem hagyott alább és az óhitű, azaz a raszkolnyik mozgalommá nőtte ki magát. Nyikon szerencséjére az 1655-ös évben a Moszkvába látogató Gavriil szerb pátriárka és Makariosz antiochiai pátriákra az orosz nép előtt kiálltak a reformjai mellett. Az óhitűekkel szembeni küzdelemben 1656 februárjában továbbment, és a kétujjas keresztvetést eretnek szokásnak nyilvánította, amelyet külön zsinat erősített meg. Módszerei miatt azonban személye továbbra is megosztó maradt az egyházon belül.

Alekszej Mihajlovics cár és Nyikon tanácskozása (Forrás: wikipedia.org)

A cár az orosz-svéd-lengyel háborúja alatt (1654–1656) az állam irányítását Nyikonra bízta, s a világi hatalomban betöltött szerepe miatt a bojárság jelentős része is a pátriárka ellen fordult. Mivel azonban a pátriárka nem csupán bizalmasa, ha nem egyben barátja is volt a cárnak, békében és zavartalanul élhetett és tevékenykedhetett. Barátságukból eredő kezdeti szövetségük további fontos alapját képezte, hogy I. Alekszej a keleti pravoszláv világ uralkodójának tekintette magát, amelyet a pátriárka támogatott. Miután azonban a cár a háború alatt megismerkedett nyugatabbra elterülő civilizációval, új tapasztalatai révén lassan eltávolodott, majd szembe helyezkedett a konzervatív pátriárkával. Kapcsolatuk elmérgesedése miatt Nyikon 1658 nyarán egy istentiszteletet követően bejelentette, hogy a Voszkreszenszki-kolostorba vonul, ugyanakkor hivatalosan nem mondott le a székéről.

Az Uszpenszkij-székesegyház (Forrás: wikipedia.org)

A pátriárka elvonulása reményt adott az óhitűek számára, ugyanis I. Alekszej cár gyakorlatilag átvette az egyházi ügyek irányítását majdnem egy évtizedig, amikor végül új pátriárka került kinevezésre. Mindez jól mutatta, hogy Nyikon befolyása az egyházban meghatározó maradt távolléte ellenére is, s merész lépés lett volna leváltásával kísérletezni. A cár azonban a társadalmi elégedetlenség csillapítása érdekében megpróbált kiegyezni az óhitűekkel, s így többek között Avvakum is visszatérhetett Moszkvába a száműzetésből. „Megérkeztem tehát Moszkvába. A cár és a bojárok úgy fogadtak, mint az Isten angyalát. Mindnyájan örültek jöttömnek” – emlékezett vissza hazatéréséről Avvakum. Az 1666-1667-es zsinat azonban az egyház rendjének helyreállítása helyett egyházszakadáshoz vezetett. A zsinat megfosztotta Nyikont hivatalosan is a hatalmától és az északi Ferapontov kolostorába száműzte, új pátriárkát is választott, s a cári hatalmat egyházi ügyekben korlátozta, ugyanakkor elismerte a Nyikon-féle reformokat, és szorgalmazta az „eretnekek” megbüntetését. A jelentősebb raszkolnyik vezetőket Moszkvába vitték, s azokat, akik megtagadták, hogy bűnbánatot gyakoroljanak – közöttük Avvakumot is – kiátkozással sújtották. Ezt követően a cár száműzte Avvakumot és három óhitű társát a pusztozerszki erődbe, mi több büntetésképp nyelvüket is kivágták, hogy ne terjeszthessék a továbbiakban nézeteiket.  Avvakum ekképp írt a történtekről:

Moszkvában több más társunkat is megégették vagy megsütötték: Iszaiját megégették, utána Avramijt is, és kivégezték az egyháznak sok más harcosát is. Csak az Isten tudja ezeknek a számát. Különös hogy nem jutnak jobb belátásra az üldözők. Tűzzel, korbáccsal, és akasztófával akarják megszilárdítani a hitet! Melyik apostol tanítót ilyet? Nem tudom. Az én Krisztusom nem mondta az apostoloknak, hogy így tanítsanak, hogy tűzzel, korbáccsal és akasztófával térítsék a népet.

A Fehér-tenger egyik szigetén elhelyezkedő Szoloveckij-kolostor[5] azonban továbbra is megtagadta a reformok alkalmazását, s 1667-ben a cárhoz fordultak a nevezetes „ötödik kérvénnyel”, amit az óhitűek legjelentősebb dokumentumai között tartunk számon. A cár válaszul elkobozta a kolostor vagyonát és megtiltotta a sziget számára az áruk küldését is. Miután a kiéheztetés nem volt sikeres, katonákat küldött a rendkívül nehezen megközelíthető kolostor elfoglalására, de a kolostor a fegyveres ellenállás mellett döntött és nyolc éven keresztül kitartott. Szoloveckij-kolostor mellett az óhitű mozgalom másik központjává Pusztozerszk vált, ahol a száműzetésüket töltő Avvakum és társai levelek és kérvények sorát fogalmazták meg. I. Alekszej cár halát követően, fia III. Fjodor (1676–1682) jóval keményebben lépett fel az óhitűekkel szemben, s tizennégy év fogságot követően kivégeztette Avvakummot, de a Szoloveckij-kolostor túlélőit is mindegy szálig megölette.

Avvakum máglyahalála (Forrás: wikipedia.org)

III. Fjodor cár halálát követő kaotikus időszakban az óhitűeknek lehetőségük nyílt nyilvános vitákat folytatni, amíg Zsófia régensnő fel nem lépett velük szemben. 1685-ben 12 cikkelyt adtak ki az raszkolnyikok üldöztetésére vonatkozóan, amelyek lehetőséget adtak kínvallatásukra, és megégetésükre is, miközben a legenyhébb büntetési formának megmaradt a száműzetés. Az óhitűeket bújtatókra korbácsolás várt. Ezt követően letartóztatásokra, és kivégzésekre is sor került, aminek következtében nagy tömegek menekültek a peremvidékre, ahol jó eséllyel háborítatlanul gyakorolhatták hitüket a továbbiakban is. Az óhitűek üldöztetése csupán II. Katalin (1762–1796) uralkodása alatt enyhült.

Szoloveckij-kolostor (Forrás: wikipedia.org)

Mindeközben a Nyugat-Európából érkező protestáns bevándorlókra semmilyen vallási korlátozást nem vetettek ki, ami jól mutatta, hogy noha Oroszországban elítélően nyilatkoztak a nyugati kereszténységről, de gyakorlatban csupán az óhitűeket üldöztették. Az egyház egységét veszélyeztető, 17. századi raszkolnyik mozgalomnak a despotikus Oroszországban – ahol az ortodox egyház az uralkodó befolyása alatt állt, és segített fenntartani a mindenható cár képét a köznép előtt – esélye sem lehetett akaratát keresztülvinni. Mivel a vallás a cári hatalomtechnika eszközét képezte, ezért sikerük vagy bukások elsősorban az aktuális uralkodó hozzáállásától függött, annak ellenére, hogy csupán hitbeli kérdésben és az egyházreformokkal szemben léptek fel. A reformjavaslatok a zsinat támogatást élvezték köszönhetően részben Nyikon pátriárka és I. Alekszej cár barátságának, az óhitűek mozgalmának kibontakozását pedig csupán a pátriárka módszereivel szembeni elégedetlenség, valamit a cári család belügyeinek és vetélkedésének alakulása teremtette meg időszakosan. A mozgalom kudarcával az egyházszakadás véget ért, az orosz ortodox egyház  egysége pedig tartósan visszaállt.

Tornai Csongor

Felhasznált szakirodalom:

Avvakum protopópa önéletírása. Szerk.: Juhász József. Kriterion Könyvkiadó. Budapest, 1979.

Az orosz irodalom kistükre. Szerk.: Iglói Endre. Európa Könyvkiadó. Budapest, 1981.

Filippov, Szergej: Az oroszországi egyházszakadás és helye a 17. századi orosz történelemben. In.: Aetas. 1998/1.

Heller, Mihail: Orosz történelem. I. Osiris Kiadó. Budapest, 2000.

Obolensky, Dimitri: The Byzantine Commonwealth. Praeger Publishers Inc. New York, 1971.

Onasch, Konrad: Grundzüge der russischen Kirchengeschichte. GmbH & Co. KG. Göttingen, 1967.

Pethő-Szirmai Judit: Tairova-Yakovleva, T.: A vallás és Nyikon pátriárka szerepe Ukrajna és a Moszkvai Nagyfejedelemség egyesítésében. In.: Kisebbségkutatás. 2015/3.

Szili Sándor: Nyikon pátriárka. In.: Klió: történettudományi szemléző folyóirat. 2005/2.  

Szvák Gyula: A moszkvai Oroszország. Magyar Ruszisztikai Intézet. Budapest, 1997.

Warnes, David: Chronicle of the Russian Tsars. Thames & Hudson Ltd. London, 1999.

Ziegler, Gudrun: Das Geheimnis der Romanovs Geschichte und Vermáchtnis der russischen Zaren. Ehrenwirth Verlag GmbH. München, 1995.

[1] Nyikon először papi majd szerzetesi feladatokat látott el. 1646-ban ismerkedettmeg a cárral, akire nagy hatást gyakorolt jellemével. Az uralkodó felkarolta őt és ennek köszönhetően 1649-ben novgorodi metropolita lett. Egyházi körökben a szegények és elesettek oltalmazójaként vált ismereté.

[2] Emlékeztető (oroszul: pamjaty) a reformokat tartalmazó első dokumentum melyet az ország számtalan templomába és kolostorába eljutatott az új pátriárka. Az eredeti szövege nem maradt fenn csupán kortárs feljegyzésekből lehet tudni a létezéséről és tartalmáról.

[3] Iván Nyeronova kazanyi templom protopópája volt. 1655-ben megszökött fogságából és a cár tudtával élt titokban, Moszkvában. 1667-ben a cárral való kiegyezése után engedményeket kapott.

[4] Avvakum protopópa a pátriárka reformjainak legfőbb ellenzője. Óhitűek legnagyobb formátumú vezetője.

[5] Szoloveckij-szigetén található kolostor a Fehér-tenger nyugati részén. 1658 és 1663-ban is visszautasították a reformok betartását. Ennek köszönhetően óhitű mozgalom egyik szimbolikus helyévé vált.

Ezt olvastad?

Nagy Péter (1682–1725) Oroszország egyik legismertebb cárja volt, akihez az ország modernizációjának kezdetét, és Szentpétervár felépítését kötjük. A cikk az