Orpheusz szerint az Alvilág

Az alvilágról sokféleképpen gondolkodtak a görögök. A legtöbben borzalmas, sötét helynek tartották, amelytől jobb volna megszabadulni. Mások viszont úgy vélték, hogy a halál után igenis van boldog túlvilági lét, ehhez pusztán titkos tudásra kell szert tenni, azaz beavatási szertartáson kell átesni és az egyén máris megszabadul az alvilági büntetésektől és boldogság lesz az osztályrésze Hádészban. Az alábbiakban a következő kérdésekre keressük a választ: hogyan jelenik meg a görög szerzők szövegeiben az alvilág? Mit tanított Orpheusz az alvilágról? Mi volt Dionüszosz szerepe a túlvilági boldogság elérésében? A kérdések megválaszolása során egy Kr.e. 4. századi aranylemez rövid szövege lesz az útmutatónk.

Vélemények az alvilágról

Az alvilágról a Kr.e. 8/7. század fordulójától kezdve sokféleképpen írtak a görög szerzők. A Homéroszi Iliászban csupán a lélek Hádészba való távozásáról olvasunk (Homérosz, Iliász 22. 362.), miközben magát az alvilágot nem mutatja be a költő, az Odüsszeiában viszont már egy sötét, komor és unalmas alvilág jelenik meg, ahol az elhunytak lelke szenved: „Csak ne dicsérd a halált nékem soha, fényes Odüsszeusz. Napszámban szivesebben túrnám másnak a földjét, egy nyomorultét is, kire nem szállt gazdag örökség, mint hogy az összes erőtlen holt fejedelme maradjak” (Homérosz Odüsszeia 11. 488-491. ford. Devecseri Gábor). Homérosz után nem sokkal a boiót költő, Hésziodosz az alvilágot új térrel bővítette, a Boldogok Szigetével, ahová a héroszok haláluk után kerülnek: ,,Ott laknak, s lelkükhöz nem fér gond s szomorúság, mély örvényű Ókeanosz boldog szigetében, áldott hősök, akiknek mézédes gabonát ád, s esztendőnként háromszor virul újra a szántó, távol az isteni székhelytől s Kronosz ott a királyuk” (Hésziodosz Munkák és napok 170-174. ford. Trencsényi-Waldapfel Imre).

A túlvilági bűnhődés gondolata elsőként az Odüsszeiában jelenik meg: „Láttam: Sziszüphosz is hogy szenved, míly nagy a kínja, mindkét kézzel egy órjás sziklát tolva előre” (Odüsszeia 11.593-594., ford. Devecseri Gábor): Sziszüphosz túljárt az istenek eszén, titkaikat kifecsegte, ezért kellett bűnhődnie. Alvilági büntetéssel Platónnál is találkozunk, aki úgy vélte, hogy egyes alvilági bűnösök, „kifüggesztve a Hádész tömlöcében” intő például szolgálnak a többiek számára (Platón Gorgiasz 525c, ford. Péterfy Jenő). A Kr. e. 5. századi tragédiaíró, Aiszkhülosznál pedig a Tartaroszról, az alvilág legsötétebb, legmélyebben fekvő helyéről olvasunk, amit szörnyű, barátságtalan helynek képzelt el a költő, s ahol „a holtakat őrizi Hádész” (Leláncolt Prométheusz 152-155, ford. Trencsényi-Waldapfel Imre). A Tartaroszba kerültek azok, akik súlyos bűnöket követtek el az istenek és/vagy családtagjaik ellen, mint például Tantalosz, aki saját fia húsával kínálta az isteneket, a Danaidák, akik férjüket a nászéjszakán gyilkolták meg, vagy a már említett Sziszüphosz is.

A lélek sorsáról sem volt egységes álláspont. Voltak, akik úgy hitték, hogy a testtel együtt a lélek is elpusztul, mások viszont úgy vélték, hogy a lélek halhatatlan. Azonban egyesek azt tanították, hogy a halál után a lélek másik testbe kerül, azaz újjászületik. Nem meglepő, hogy a bizonytalan és nyomorúságos, olykor büntetésektől terhes alvilági léttől sokan szabadulni akartak. Az Attikai-félszigeten fekvő Eleusziszban, vagy Míkonosz és Szamothraké szigetén egyformán találkozhatunk misztériumszertartásokkal, ahol a beavatás során az illető olyan titkos tudásra tett szert, amelynek segítségével elérhette a kívánt túlvilági boldogságot. Efféle beavatásokra utalnak azok az aranylemezek is, amelyeket a mitikus dalnokhoz, Orpheuszhoz és az ő tanításaihoz kapcsolnak.

A 19. századtól napjainkig összesen 39 aranylemez került elő sírokból Mediterráneum-szerte. Az aranylemezek mérete 4-8, hosszuk pedig 1-3 cm között mozog. Anyaguk arany, amely tartóssága révén az örök életet szimbolizálja. A lemezeket segítő szándékkal, útmutatóként helyezték az elhunyt sírjába, ezért is nevezték őket egyes kutatók Totenpass-nak („halotti útlevélnek”). Szövegük változatos képet mutat: a leghosszabb lemez húsz sorból áll, míg a Peloponnészoszon talált lemezeken csupán egy név szerepel. A misztériumkultuszok rendelkezhettek ugyan szentéllyel, az Orpheuszhoz kötődő misztériumokat azonban központi szentély híján nem tudjuk egyetlen területre lokalizálni. Az aranylemezek szétszórtsága is erre utal, hiszen Dél-Itália, Kréta, Makedónia és Thesszália vidékein egyformán találtak aranylemezeket. Az alábbiakban egyetlen lemezzel foglalkozom, amelyen egy sajátos rituálé elemei bontakoznak ki előttünk.

A pelinnai aranylemezek

1985-ben a thesszáliai Pelinnában (Közép-Görögország) két lemezt találtak egy nő Kr. e. 4. századra datálható szarkofágjában. A borostyánlevél alakú aranylemezeket az elhunyt nő mellkasára helyezték. A lemez borostyán alakja és a mellette talált menád-szobor (a menádok Dionüszosz őrjöngő női követői, más néven bakkhánsnők) Dionüszosz isten jelenlétére utal, aki az orphikus mitológiában jelentős szerepet játszott. A lemez szövege így hangzik:

 „Most meghaltál, és most megszülettél, háromszorosan boldog e napon.

Mondd Perszephonénak, hogy maga Bakchiosz szabadított fel téged.

Bikaként ugrottál a tejbe.

Tüstént beleugrottál a tejbe.

Kosként estél a tejbe.

Áldott jutalmad bor lesz,

És beavatottként mész a föld alá, akárcsak a többi boldog.”

A lemez első sora az elhunyt azonnali újjászületéséről szól. Nem tudjuk, hogy pontosan milyen újjászületésre gondolt a szöveg írója. Két lehetőség adódik: a beavatott vagy az alvilágban éri el a boldogságot és az örök életet, vagy egy új földi élet vár az egyénre.

A második sor arról tudósít, hogy az elhunytat Dionüszosz (másik nevén Bakchiosz) szabadította meg: bizonytalan, hogy mire gondolhatott a szöveg szerzője. Dionüszosz talán ősei bűnétől és a reinkarnációs folyamattól szabadíthatta meg az egyént, aki így új életet kezdhetett a Boldogok Szigetén. Ennek alapját az az orphikus mítosz adja, amely szerint Dionüszosz Zeusz és Perszephoné (az alvilág királynője) gyermekeként látta meg a napvilágot. Ám a féltékeny Héra (Zeusz felesége) közbenjárására a titánok játékokkal terelték el a gyermek Dionüszosz figyelmét, majd széttépték, húsát pedig elfogyasztották. Zeusz haragjában villámával porrá zúzta a Titánokat, akiknek a hamvaiból jött létre az emberiség. A történetet egyesek úgy magyarázták, hogy mivel a titánok hamujában benne voltak Dionüszosz elfogyasztott részei is, emiatt az emberiséget rokoni szál fűzi Perszephonéhoz, de a titánokhoz is, és azok bűnét magában hordozza. Ha tehát az elhunyt bizonyítja, hogy megtisztult ettől a bűntől, azaz átesett a beavatáson, akkor Perszephoné lehetővé teszi, hogy a beavatott személy lelke együtt ünnepeljen a többi beavatottal a túlvilágon.

Érdekes, hogy a pelinnai lemezen szerepel Perszephoné neve. A korábbi aranylemezeken ugyanis nem nevezik meg az alvilág királynőjét, nevének kimondása félelmet keltett az emberekben, tabunak számított. A fenti történetet Platón közlése világítja meg, aki szerint a beavató papok az egyént meg tudják tisztítani ősei bűneitől: „Aztán meg kolduló papok és jósok kopogtatnak a gazdagok ajtaján, s elhitetik velük, hogy az istenektől áldozattal és ráolvasással megszerezhető varázserő fölött rendelkeznek, melynek segítségével, ha azok maguk vagy őseik igazsátalanságot követtek el, ezt kellemes szórakozások és ünneplések közben jóvátehetik (…)” (Platón Állam 364bc ford. Szabó Miklós).

A szöveg első sorában olvasható háromszorosan boldog formula talán éppen erre utal. Hérodotosz arról számol be, hogy az egyiptomiak hite szerint az újjászületési folyamat háromezer évig tart. A történetíró erről így ír: ,,Az higgye el az egyiptomiak beszédét, aki az ilyen dolgokat hihetőnek tartja. Nekem, miközben történeti munkámat írom, az a kötelességem, hogy mindenki szavát meghallgassam, s amit elmond, följegyezzem. Az egyiptomiak hite szerint az Alvilágban Démétér és Dionüszosz uralkodik. Az egyiptomiak vallották először azt a tant, hogy a lélek halhatatlan, s hogy a meghalt testből egy másik élőlénybe költözik, s ha már minden szárazföldi, tengeri és szárnyas élőlény testén átvándorolt, ismét egy újszülött ember testébe tér vissza. A léleknek ez a körbevándorlása szerintük háromezer évig tart. A hellének között is voltak olyanok, akik ezt a tant, ki előbb, ki később, úgy hirdették, mint a sajátjukat. A nevüket is tudom, de itt nem említem meg.” (Hérodotosz Görög-perzsa háború 2. 123., ford. Muraközy Gyula). Ennek tükrében az is lehetséges, hogy az elhunyt, miután ezt a periódust letöltötte, végül örökre megpihenhetett és nem kellett újjászületnie.

A tej, a kos és a bika

A lemezek második részében homályos értelmű, rituális cselekményre utaló sorokat olvasunk. Három esetben is a tej áll a központban, amelybe bikaként vagy kosként esik bele a beavatott. A bika említése nem meglepő ebben a kontextusban, Dionüszoszt ugyanis gyakran ábrázolták így, például a Bakkhánsnők című tragédiájában Euripidész alkalmazta ezt a képet, amikor Dionüszoszt bika szarvakkal látja unokatestvére, Pentheusz (Euripidész Bakkhánsnők 920-922.). A kos-áldozat szintén elterjedt volt Hellászban: lehetséges tehát, hogy kost áldoztak a tisztítórituálé során, hiszen egy másik orphikus forrás, a Kr.e. 3. század közepén keletkezett Gûrobi papirusz is említ effélét. Egy másik misztériumkultuszban, a Peloponnészoszon található Andaniában, a tisztítószertartáskor szintén kost áldoztak: „Az áldozati állatok, amelyeket a misztériumok megkezdése előtt rendelkezésre kell bocsátani: két fehér bárányt, a tisztító szertartáshoz egy egészséges arcszínű kost, amikor pedig a színházban végzik a tisztító szertartást, három kismalacot (…)” (Előírások az andaniai misztériumok személyzete számára részlet, ford. Hegyi Dolores). 

A tej fontos szerepet játszik Dionüszosz kultuszában, ezt Euripidész Bakkhánsnők című tragédiája is alátámasztja, ahol a hegyekben őrjöngő menádok lépte nyomán a földből bor, méz és tej bugyog föl (Euripidész Bakkhánsnők 704-711). A tej ugyanakkor fontos összetevője a halotti italáldozatnak is (libatio), amelyhez mézet és bort is hozzáadhattak: erre szintén Euripidésznél látunk példát, amikor Iphigeneia halotti áldozatot készít Oresztésznek: ,,Ó jaj, ó jaj, rossz istenség, egyetlen öcsémtől fosztasz meg, Hádészhoz küldöd; most neki én vágyom loccsantani, holtat ami illet: föld hátára nedvet, bércen bolygó tehén tejét, Bakkhosz borát loccsantom, s mit arany méhek raja munkál, ez a holtak vigasza mindig.” (Euripidész Iphigeneia a tauroszoknál 156-166, ford. Devecseri Gábor).  

A tejnek többféle jelentése lehetséges ebben a kontextusban. Az első magyarázat szerint a szoptatáshoz van köze. Szintén a Bakkhánsnőkben olvashatunk arról, hogy a mainasok vadállatokat etetnek: „Voltak, kik csöpp gidákat s farkaskölyköket emeltek karra, csorrant is fehér tejük, kik nemrég szültek s duzzadott még emlejük, s a csecsemőik otthonhagyták” (Euripidész Bakkhánsnők 699-702., ford. Devecseri Gábor). A kutatók között van, aki csillagászati elképzeléseket sejt a lemezek szövege mögött. Eszerint a tej említésén keresztül a Tejútra való utalás is elképzelhető, amit azzal a más lemezeken olvasható megfogalmazással lehet párhuzamba hozni, ahol a beavatott a „csillagos Ég” gyermekének vallja magát. Az utolsó magyarázat szerint a tejbe való beleesés az újjászületést fejezi ki. Mivel ezek a sorok múltidőben vannak megfogalmazva, feltételezhető, hogy még az egyén halála előtt történhetett a ,,tejbe esés” rituáléja.  Úgy gondolom, hogy a tejet felhasználhatták a beavatást megelőző tisztítórituálé során, és talán a beavatás előtti böjt ideje alatt is ezt fogyaszthatták. Az sem zárható ki, hogy a beavatottnak a tisztulás során tejben kellett fürödnie, miközben szóban elhangzott az aranylemezre rávésett szöveg.

A római költő Ovidius Püthagoraszról jegyzi föl, hogy a Dél-Itáliában nagy karriert befutott matematikus, vallási vezető követői számára megtiltotta a húsfogyasztást, míg a tejnek és a méznek a fogyasztását, illetve a vegetáriánus életmódot engedélyezte számukra: „Testeteket ne silányítsátok, földi halandók tiltott étkekkel! Hisz van gabonátok, az ágon függenek a dús almák, fürtökben duzzad a szőlő; édes fű is akad jó sok, mit főzni tudtok tűzlángon; nincs tiltva a tej sem előlünk, és nem a thymusi jószágokat lehelő gyönyörű méz; gazdagon oszt szelid étket a föld, már szinte pazarlón; vér és öldöklés nélkül nyújt jó lakomákat” (Ovidius Átváltozások 15. 75-82., ford. Devecseri Gábor). Püthagorasz említése jelzésértékű, hiszen a kutatók egy csoportja a lemezeket Püthagoraszhoz és tanításaihoz kötötte, elutasítva azt az elképzelést, hogy a táblák orphikusak és bakchikusak lennének. Ennek tükrében különösen érdekes, hogy Hérodotosz az orphikus tanításokat püthagoraszi és egyiptomi eredetűeknek tartja, erről pedig a következőféleképpen ír: ,,E tekintetben az Egyiptomban is elterjedt orphikus és bakchikus szertartások és a püthagoreizmus előírásaihoz tartják magukat, mert ezek tiltják, hogy aki be van avatva a szent szertartásokba, azt gyapjúruhában temessék el.” (Hérodotosz Görög-perzsa háború 2.81. ford. Muraközy Gyula). Valószínű, hogy a vegetarianizmus fontos eleme volt az orphikus-bakchikus tanításoknak. Erre ismét Euripidész egyik tragédiájában találunk utalást, ahol Thészeusz egy kiélezett családi konfliktus közepette Hippolütoszt gúnyolva a következőket mondja: „Csak büszkélkedj, kerüld a húsételt, zabálj növényt. Orpheuszt kövesd rajongva mint urad, és jámboran forgasd a füstös könyveket (…)” (Euripidész Hippolütosz 917-919., ford. Trencsényi-Waldapfel Imre).

A tisztítószertartás, illetve a beavató rituálé nem elegendő ahhoz, hogy az egyén elérje célját. Az életmódját érintő változásokat (pl. vegetáriánus életmód) meg kell tartania ahhoz, hogy a tisztítószertartáskor elért tiszta állapotot haláláig fenntartsa. Ugyanis a tiszta állapot hozzásegíti az elhunytat a megvilágosodáshoz, tehát nem elegendő pusztán csak részt venni a szertartásokon, megismerni a misztériumhoz tartozó mítoszokat, hanem életmódján keresztül is mutatnia kell, hogy ő másképpen él, mint a többiek.  A misztériumkultuszok eszköztárában a böjtölés, az alvásmegvonás és az önsanyargatás is megtalálható volt annak érdekében, hogy a beavatandó számára elősegítsék a megvilágosodás folyamatát.

A bor

A lemez utolsó két sorában a bor említésével találkozunk, amely Dionüszoszra emlékeztet és megidézi a libációt, vagyis az italáldozatot, amikor a görögök bort loccsantottak a földre az istenek tiszteletére. A halotti italáldozat során is volt libáció, ám az annyiban különbözött ettől, hogy ott nemcsak bort, hanem méz, bor és tej keverékét öntötték a földre az elhunytak vagy az alvilági istenek részére, ahogy azt az imént Euripidész Iphigeneia a tauroszoknál c. tragédiájában láttuk.

Az elhunyt bort kap jutalmul, a föld alá kerül a többi beavatott közé és együtt ünnepel velük: mindez azt sugallja, hogy sikeresen elérte célját. Görög síremlékeken gyakran ábrázolják az elhunytat szümposzion (a lakomát követő együtt italozás) közben, oldalán fekve és boroscsészét tartva. Ezt Platón is alátámasztja, akinél az örökös szümposzionról mint túlvilági jutalomról olvasunk: „Muszaiosz és fia még ezeknél is nagyszerűbb javakat juttattak az istenek részéről az igazságos embereknek: képzeletben az Alvilágba vezetik, asztalhoz ültetik őket és egy istenfélők lakomáját rendeznek, s ezután minden időt koszorúval a fejükön mámorban töltenek velük, mintha bizony az erény a legszebb jutalma az örökös mámor volna.” (Platón Állam 363cd. ford. Szabó Miklós). A tiszta, vízzel nem vegyített bort az élet italának tartották (a görögök vízzel keverve itták a bort, a keveretlen borivást barbárságnak tartották), gyakran kapcsolódott hozzá a szabadság gondolata is, ahogy azt Dionüszosz ,,Lysios” vagy „Lyaios” (megszabadító, feloldó) mellékneve is jelzi, de ugyanezt az elképzelést tükrözi a római vallás Liber nevű istensége is, akit később Dionüszosszal azonosítottak.

Összegzés

A polisban tehát többféle elképzelés élt a túlvilágról és az egyén számos misztérium, titkos tudást nyújtó beavatási szertartás közül válogathatott vallási igényeinek megfelelően. A misztériumkultuszokban a fő célt a túlvilági boldogság elnyerése jelentette, illetve a reinkarnációs ciklusból való kikerülés. A bakchikus-orphikus kultusz különlegessége abban rejlett, hogy eszerint a tanítás szerint Dionüszosz meg tudta szabadítani az embert a titánok bűneitől és így Perszephoné megbocsátása után kikerülhetett az újjászületések láncolatából. A misztérium beavatottjait ezért aranylemezzel temették el, amely útmutatóként szolgált arra, hogy a lélek elérje a túlvilági boldogságot. Ugyanakkor emlékeztető funkciója is volt, hiszen a lemezre karcolt szöveg emlékeztette az elhunytat arra, hogy mit kell mondania az alvilág úrnőjének. Az Orpheuszhoz kapcsolható misztériumkultusz tehát lehetőséget kínált arra, hogy az illető még életében megtisztuljon rituálék segítségével, azért, hogy halála után elérje a túlvilági lét óhajtott boldogságát, együtt ünnepeljen és szümposzionon vegyen részt a többi beavatottal, örökre megpihenjen, és ne kelljen újjászületnie egy másik földi életbe.

Felmerülhet azonban a kérdés, hogy az egyénnek miért volt szüksége arra, hogy egy különálló kultuszba beavatást nyerjen. Az ókori görög világban a vallás keretét a polisz határozta meg, nem volt egységes egyház, sem dogma, sőt, nem volt szavuk a vallásra sem. Tehát bizonyos keretek között rugalmas vallásról beszélhetünk, így, ha az egyén nem érezte elégnek a polisz által nyújtott lehetőségeket, felkereshetett egy beavatópapot (pl. az Orpheusz misztériumaiba beavató rituális specialistát), abban a reményben, hogy a Homérosz által megénekelt alvilági nyomorúság helyett boldog öröklét legyen az osztályrésze.

Ruppert Fanni

Felhasznált források és irodalom:

Bencze, Ágnes: ,,Bacchoi kai mystai. Eszkhatologikus hiedelmek és rítusok Magna Graeciában, in: Nagy, Árpád Miklós (szerk.): Olympos mellett. Mágikus hagyományok az ókori Mediterraneumban I., Gondolat, Budapest, 2013. 353-385.

Bernabé, Alberto – Jiménez San Cristóbal, Ana Isabel: Instructions for the Netherworld. The Orphic Gold Tablets, Brill, Leiden, Boston, 2008.

Betegh, Gábor: Eszkhatológia és kozmológia a görög gondolkodásban. Módszerek és problémák, Ókor, 2009/8., évf. 3-4., 34-44.

Bremmer, Jan N.: Initation into the Mysteries of the Ancient World, De Gruyter, Berlin, Boston, 2004.

Bremmer, Jan N.: Divinities in the Orphic Gold Leaves: Euklês, Eubouleus, Brimo, Kybele, Kore and Persephone, Zeitschrift für Papyrologie und Epigraphik, Dr. Rudolf Habelt GmbH, 2013, Bd. 187, 35-48.

Edmonds, Radcliffe G. III: Myths of the Underworld Journey. Plato, Aristophanes, and the ,,Orphic” Gold Tablets, Cambridge University Press, Cambridge, 2004.

Egyed Attila: Rituális tapasztalat az orphikus aranylemezekben. Dimenziók és folyamatok, Ókor, 2018/2., 27-41.

Felton, Debbie: A halottak szerepe a görög vallásban és mitológiában (ford. Harsányi Eszter), Ókor, 2009/8., évf. 3–4., 24-33.

Graf, Fritz – Johnston, Iles Sarah: Ritual Texts for the Afterlife. Orpheusz and the Bacchic Gold Tablets, Routledge, New York, 2007.

Hegyi Dolores: Görög vallástörténeti Chrestomathia, Osiris, Budapest, 2003.

Kotwick, Mirjam E.: Reconstructing ancient constructions of the Orphic theogony, The Classical Quarterly, Cambridge University Press on behalf of The Classical Association, 2014, Vol. 64, No. 1, 75-90.

Lindner Gyula: Personal Religion in Classical Athens, Budapest, Kódex Könyvgyártó Kft., 2020. (István Hahn Lectures VIII.)

Segal, Charles: Dionüszosz and the Gold Tablets from Pelinna, in: Greek Roman and Byzantine Studies, Duke University Press, United States 1990., Vol. 31, No 4, 411-419.

Ustinova, Yulia: To live in joy and die with hope: Experiential aspects of ancient Greek mystery rites, Bulletin of the Institute of Classical Studies, Oxford University Press, 2013, Vol. 56, No. 2., Ancient History Issue, 105-123.

West, Michael L.: The Orphics of Olbia, Zeitschrift für Papyrologie und Epigraphik, Dr. Rudolf Habelt GmbH, 1982, Bd. 45, 17-29.

A cikk az Újkor.hu és a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Történettudományi Intézet együttműködésének keretében született.

Ezt olvastad?

Pokoljáró Tari Lőrinc hősies útja

Tari Lőrinc, Luxemburgi Zsigmond király kalandos életű lovagjának és pohárnokmesterének életútja bepillantást enged nemcsak a korabeli Magyarország társadalmi viszonyaiba és

X