Pokoljáró Tari Lőrinc hősies útja

Tari Lőrinc, Luxemburgi Zsigmond király kalandos életű lovagjának és pohárnokmesterének életútja bepillantást enged nemcsak a korabeli Magyarország társadalmi viszonyaiba és politikai küzdelmeibe, hanem az akkori Európa nagyhatalmi politikájába, valamint vallási életébe is. A középkornak ebben a szakaszában megjelenő kialakult szokás szerint elzarándokolt a spanyolországi Santiago de Compostelába, valamint Szent Patrik purgatóriumához, ami a mai Írországban található. Ez utóbbi útjáról, és az ott átélt látomásairól készült beszámolója a középkori latin nyelvű magyar irodalom fontos emléke. A következőkben ezt a szokatlan, nem mindennapi zarándokutat és Lőrinc által átélteket szeretném bemutatni cikkemben.

,,Rege Szálott, férfi, néminemű Tarról,

Ki pokolt megjárta, ének vala arról”

Arany János, Toldi szerelme: II. 30. 5-7.

Tari Lőrinc élete

Tari Lőrinc Tari László fiaként született 1370 körül. Egy János nevű fiútestvéréről van tudomásunk még, aki 1402 körül halt meg. A királyi udvarban nevelkedett, így az írástudó Lőrinc kezdeti lépéseit a családdal szoros kapcsolatot ápoló rokon, Ilsvai Leusták vezette. Amikor Zsigmondot a főurak egy csoportja fogságba ejtette 1401. április 28-án, Lőrinc volt az egyetlen, aki a király védelmére kelt. A harc következtében szerzett sebeiből, csak évek múltán gyógyult ki. 1404–1406 között pohárnokmester, 1407–1409 között királynéi pohárnokmester, 1407–1408 között étekfogó mester, fősáfár, 1406–1413 között honti, 1407-ben pedig nógrádi ispán volt. Kérésére Zsigmond 1407-ben Pásztónak Buda kiváltságait adományozta.

1408 és 1411 között külföldön volt hivatalosan a zarándoklatai miatt, de ahogy Bárány Attila egy tanulmányában rámutatott, szerinte sokkal valószínűbb, hogy a diplomácia kapcsolatok kiépítése volt a végső cél:

,,Nem foglalkoztak vele, hogy miért töltött olyan sok időt, több hónapot Angliában, s miért utazott olyan módon, népes kísérettel, apródokkal, látványos processzusokkal menetelve be a városokba. Ruházata, pompakedvelése nem illik a zarándok-képbe. A források alapján feltételezem, Tari követségben járt az angol királynál és az armaghi érseknél, hiszen többször is titkos követként járt el Zsigmond szolgálatában. A titkos követségre azért volt szükség, mert Tari útja idejében még az angol politika fő iránya a Luxemburgok ellenfelei, a Wittelsbachok felé irányult, akikkel IV. Henrik szerződése életben volt. Éppen Tari útja idején kezd el ettől a szövetségtől távolodni Anglia, s még haza sem tér, angol követek keresik fel Zsigmondot. Maga a tény, hogy Magyarországon ismert volt a zarándokhely, s voltak vállalkozók, akik útrakeltek a Patrick-kegyhelyre, mutatja, hogy nem választották el Magyarországot és Írországot áthidalhatatlan távolságok a 14. században.” (Attila Bárány: Political Pilgrimage in Later Medieval Central Europe: A Case Study of a Hungarian Traveller to Ireland, 109.)

Zsigmondnak érdeke volt a széleskörű diplomáciai támogatás, köztük az angol uralkodóé is, egyrészt, hogy így nagyobb eséllyel szerezhesse meg a német-római császári címet, másrészt, hogy az egyházszakadás általa tervezett felszámolásában is szélesebb körű támogatást kapjon. Természetesen ezért az angolok nagyobb támogatást vártak Zsigmondtól a franciákkal vívott háborúik során. Mindez azért fontos számunkra, ugyanis lehetséges, hogy a cikkben vizsgált mitikus történet is elsősorban Lőrinc diplomáciai munkájának megerősítésére szolgált, növelve útjának jelentőségét.

Érdekesség még, hogy az előző királlyal, a trónról letaszított II. Richárddal, Luxemburgi Zsigmond rokoni kapcsolatban állt, mivel Zsigmond nővére, Luxemburgi Anna II. Richárd felesége volt.

Lőrinc, visszatérését követően 1411-ben lett a Sárkány Lovagrend tagja – erről tanúskodik a Taron található Szent Mihály templom déli kapujának a timpanonja is, ahol szerepel a sárkány renddel ékesített Tari család címere. 1413-ban Zsigmond kérésére Velencébe utazott diplomáciai ügyekben, majd rá egy évvel elkísérte őt Aachenbe, Avignonba és a konstanzi zsinatra is. Azonban mikor Zsigmond 1416-ban Angliában járt, arra nincs írásos bizonyíték, hogy Lőrinc is vele tartott volna. Élete utolsó esztendőit nehéz követni, valószínűleg kiszorult a politikai életből, viszont azt nem tudni, hogy pontosan milyen okból kifolyólag. Tari Lőrinc halálát valamikor 1426-27-re tehetjük, ugyanis az oklevelekben ezek után már csak a – később az 1448-as rigómezei csatában elesett – fia, Rupert hevesi ispán szerepel. A Tari család utolsó férfitagja György, Rupert fia, 1472-ben Taron hunyt el.

A zarándokút

A zarándok a középkor egyik jellegzetes figurája. Az egyik legismertebb ilyen személy, aki eszünkbe juthat a zarándokúttal kapcsolatban, az maga Szent Jakab, aki főleg Hispániában térített, a zarándokok védőszentje volt, kinek sírjához a kora középkorban is már rendszeresen zarándokoltak a hívek Európa-szerte. A zarándoklaton résztvevők között jelentős társadalmi rangbeli különbségeket fedezhetünk fel, hiszen a királytól egészen a koldusig részt vettek a zarándoklatokban. Az utazás népszerűségét az adta, hogy a középkorra amúgy is jellemző egyhangúságot váltotta fel. A zarándoklatok a 11. századtól kezdve egyre fontosabbakká váltak, az ezzel kapcsolatos források száma a 13-14. századból jelentősen megnőtt, ami jól mutatja jelentőségét.

Csukovits Enikő történész, a középkori zarándoklatokat három típusra osztja: kegyes, vezeklő és politikai. A kegyes zarándokutat a klasszikus zarándoklatnak lehetne nevezni, melynek célja, hogy meglátogatva szentjeink, nagy emberek nyughelyét, kegyhelyét, ezáltal közelebb kerüljünk hozzájuk. A késő középkorban jelentőssé váló vezeklő zarándoklatnak az volt a célja, hogy a háborgó lelkiismeretet hozza rendbe. A zarándokok nem csak saját döntés által indulhattak útra, hanem akár bírói végzés által is. A politikai zarándokútra általában a nemesség, nem egyszer uralkodók indultak el. A királyok, ha zarándokútra mentek akkor az adott ország – pontosabban a dinasztia – védőszentjeinek ereklyéit keresték fel. Ilyenek voltak a német-római császárok számára a Barbarossa Frigyes által a meghódított Milánóból Kölnbe átvitetett három királyok ereklyéi.

Magyarország királyai számára Szent István, Szent Imre és Szent László voltak a legjelentősebb védőszentek. Jelentőségük az Árpád-ház férfiágának kihalásával sem csökkent. Az utánuk következő, stabil uralmat megvalósító dinasztiák (Anjou, Luxemburgi) igyekezték ápolni emlékhelyüket, hogy mutassák a dinasztiához fűződő szoros kapcsolatukat. Az egyik legjelentősebb zarándokhely – Szent László sírhelye miatt – Várad (ma Nagyvárad) lett. Luxemburgi Zsigmondot is ide temették saját kérésére.

Fontos megemlíteni még a zarándoklatoknak egy sajátságos típusát, a késő középkorban Magyarországon a legjelentősebbé váló lovagi zarándokutat. A 14–15. század fordulójától kezdve egyre több a forrásunk van azokról a zarándokokról, akik büszkén vállalták, hogy világszerte utazva és lovagi tetteket végrehajtva, hírnevet és elismerést szerezzenek maguknak. Ezeknek az utazásoknak a két fő mozgatórugója a kíváncsiság (curiositas) és a kalandvágy (adventura) volt.

Tari Lőrinc zarándokútja

Tari Lőrinc történetét Yacobus Yonge jegyző tollából ismerjük. Yonge szerint, miután a vitéz visszaérkezett Dublin városába, különféle nagyurak arra kérték, hogy a zarándokút vállalkozásáról készüljön latin nyelvű följegyzés. Így Lőrinc, mielőtt elhagyta volna a szigetet, a hajóra várakozva lediktálta történetét Yonge-nak.

Eszerint Tari Lőrinc kérésére 1408. január 10-én királyi oklevelet kapott Luxemburgi Zsigmondtól, hogy ennek birtokában szabadon felkereshesse Európa főbb zarándokhelyeit. Ennek során megfordult Bariban, Krétán, Santiago de Compostellában. A Zsigmondtól kapott ,,útlevél” garantálta neki a szabad átutazást a királyságokban. Lőrinc, a feljegyzések szerint, IV. Henrik uralkodásának tizenkettedik évében, tehát 1411-ben érkezett Írországba.

Tari Lőrinc motivációi többrétűek lehettek, egyszerre jelenthetett számára ez lelki megtisztulást, kalandvágyának, valamint kíváncsiságának kielégítését, és végül, de nem utolsósorban egy diplomáciai küldetést. Lőrinc Jacobus Yonge számára zarándoklatának három okát jelölte meg. Egyrészt, hogy megnézze Szent Patrik – a legenda szerint Jézustól kapott pásztorbotját, alászálljon a purgatóriumba, hogy itt lássa szeretteit és innen megtisztulva térhessen vissza, valamint, hogy megbizonyosodjon a lélek létezésében.

Második céljaként azt jelölte meg, hogy királyát, Luxemburgi Zsigmondot támogassa ebben a cselekedetben. Sajnos ez az indok nincs részletesebben kifejtve, még a téma kutatója, Kropf Lajos történész számára sem volt „világos” ez a célkijelölés. Lehetséges,  hogy ez már a korábban említett Bárány Attila által kifejtett diplomáciai feladat elméletét erősíti.

Lőrinc utazásának harmadik okaként egyszerűen a kíváncsiságot, a csodás helyek megtekintését és önnön hírnevének növelését jelölte meg.

Szent Patrik barlangjánál

A német nyelvben gyakran előforduló szófordulat az ,,In Gottes Namen fahren wir” (Isten nevében utazunk). A középkorban komoly kockázattal járt az utazás, és megkívánta a bátor helytállást is. Ennek ellenére mégis sokan útnak indultak. A hosszú hajóútnál csak a túlvilági utazás jelentett nagyobb tettet.

A pokolba való alászállás már kedvelt téma volt az ókori görög irodalomban is, Homérosz nem késlekedett leküldeni Odüsszeuszt az alvilágba, de Plutharkhoszt is foglalkoztatta a túlvilággal kapcsolatos rejtelmek. A római irodalomban is fontos téma volt az alvilági leszállás, nemzeti eposzukban, az Aeneisben is megjelenik ez a motívum. Érdekes, hogy pont Dante is Vergiliust választotta kalauzául a Poklon át. A túlvilágba vezető út, átjáró összekapcsolódott egy olyan képpel, ahol minden sötét, zord, víziókkal teli. Később ezt a képzetet vette át a középkor is. Ebben az időszakban az utasok zöme világi ember volt, például katona, kereskedő polgár.

,,Azok a többnyire világi főrangúak, akik fizikai értelemben, testi valóságukban merészkedtek leszállni a rémes sötétség, a kegyetlen büntetések színhelyére, pusztán földi hírnevük gyarapítása és a bennük lobogó virtus bizonyítás végett, a vizionárius irodalom világi ágának feljegyzéseiben váltak halhatatlanná. Ezek a túlvilági kalandok ily módon a középkori lovagtörténetek válfajává váltak, távol a legendáktól, közel a mondákhoz.”(V. Kovács Sándor, Belia György: Tar Lőrinc pokoljárása, 13.)

A csodákkal ellentétben, amit sok helyen meg lehetett tapasztalni, a pokolba való leszállás annál kevesebb helyen volt lehetséges. A kevés hely egyikéhez tartozott az írországi Ulster tartomány Donegal nevű grófságának déli csúcsán található Szent Patrik-barlang vagy purgatórium. (A purgatórium és a pokol némileg rokon értelmű fogalmak, ami elválasztja őket az az időbeliség, amíg a purgatóriumban ideiglenes a szenvedés, addig a pokolban örök.)

A kápolna épülete északkeletre ,,várta” a látogatóit, két bejáratú, kőboltozatos barlanggal. A szűk barlangnyílás aknaszerű mélyedésbe vezetett, majd hirtelen vízszintesen kitágulva labirintusba ment át. Magyarázatot adhat a látomásokra, hogy a barlangban erős gázok terjedtek, így lehetséges, hogy legyengült, böjtölő szervezetre jelentősebb hatással volt. Ráadásul arra, aki ereje teljében, a böjtölés próbáját mellőzve ment le, az a veszély is leselkedett, hogy a szövevényes úthálózaton eltévedve soha többé nem talált ki onnan.

,,Százak pusztultak el nyomorultul a kéngázos labirintusban.” (V. Kovács Sándor, Belia György: Tar Lőrinc pokoljárása, középkori magyar víziók, 14.)

VI. Sándor pápa 1497-ben bezáratta a barlangot hitbéli kérdésekre hivatkozva, de a tiltakozások hatására hamarosan újra megnyitották. A barlangot később 1632-ben újra bezárták a protestáns erők, ráadásul a sziklát mely Szent Patrik lábnyomát őrizte belefordították a helyi tó vizébe. Viszont később mikor a szerzetesek újra visszatértek, ismét megnyitották a purgatóriumot. Utoljára még I. Anna, Anglia, Skócia és Írország királynője próbált tenni a bezárás ellen, de nem sok sikerrel járt. A 19. század végétől kezdve már elvesztette szakrális jellegét és csak egy kedvelt turistacélpont lett.

A Patrik-purgatórium a középkorban élte fénykorát, mikor a világ minden tájáról ide sereglettek nemes lovagok és kalandkereső vitézek. A leggyakrabban emlegetett pokoljárók közé tartozik Oenus angol lovag (1153), Sire de Beaujeu (1352), Eugenius O’Brion de Anglia (1353), Nicolaus de Becariis de Ferrara (1358) és Ludovicus Francus (1358) lovagok útjai. Történeteik folytán felvirágzott a látomásirodalom világi ága, melyet a szerzetesek vetettek papírra és másolták kódexekbe Európa-szerte. Érdekesség, hogy Magyarországon még a 17. század végén is szükségesnek tartották lefordítani Oenus lovag történetét (Szent Patricius purgatóriumjáról való história cím alatt, Eszterházy Pál fordítása). A mi lovagi mondáink is az Oenus típusú látomások közé tartoznak.

A Patrik-purgatórium történet három, a magyar történelemhez köthető személynél jelenik meg a középkorban: Krizsafán fia György (1353), Malatesta Ungarus de Arimino (1358) és Tari Lőrinc (1411). Irodalmi emléke azonban csak Krizsafán fia György és Tari Lőrinc történetének van, Malatesta pedig csak annyiban volt magyar, hogy 1347-ban Nagy Lajos Riminin magyar lovaggá ütötte, innen is ered mellékneve. Látomásai, ha voltak is, nem maradtak fenn.

Lőrinc pokoljárása

Lőrinc, mielőtt belépett volna a barlangba, úgy döntött, hogy nem követi az előírt 15 napos böjtöt, ehelyett csak 5 napot böjtölt Krisztus öt sebére hivatkozva. Ezután Lőrincet a kápolnába bevezető perjel figyelmeztette vállalkozásának veszélyességére, de – így szól a történet – a magyar főúr hősies, lovagi jellemét nem tudta eltántorítani küldetésétől. Miután megkapta az engedélyt az alvilágba való belépésre, levetette saját ruháját és a perjeltől kapott új nadrágot, femorale-t, a szintén perjeltől kapott három kanonoki albával (egyházi liturgiákon használt öltözet) együtt felvette. Ezt a folyamatot hosszú és hangos imádkozás követte. Miután kiértek a kápolnából, elindultak észak-kelet irányba a barlang bejáratához. Mielőtt Lőrinc egyedül belépett volna, a perjel szentelt vízzel hintette meg.

Yonge révén megtudhatjuk, hogy Lőrinc jó pár dolgot vitt magával az útra: egy viaszgyertyát, amit 9 részre osztott; egy igen értékes aranyból, ezüstből készített keresztet, ami berillel és más drágakövekkel volt kirakva, mely állítólag tartalmazta Jézus keresztfájának négy darab forgácsát és ruhájának három szövetdarabját; végül egy zsoltáros könyvet.

A gyertya kilenc részre osztása alighanem a kilences szám szimbolikus jelentőségéből ered. A kilenc a görög mitológiában az egyik leggyakrabban előforduló numerikus szimbólum. A kilenc, a próbatétel, a küzdés idejét jelenti, a beteljesülést, a tíz hozza el. A kilenc ezzel párhuzamosan a beavatás jelképe is: ennyi lépcsőfokot kell bejárni ahhoz, hogy valaki elérje a tíz tökéletességét, és a tudás részese lehessen. A középkorban a kilenc az égi teljesség jelképe – Dante az Isteni Színjáték kozmikus szerkezetét is erre építi. A Pokolnak, a Purgatóriumnak és a Paradicsomnak egyaránt kilenc-kilenc köre van. Ugyancsak ez a szám jelölte az Istenhez vezető létra fokainak számát.

A barlangba töltött idő alatt Lőrincnek négy látomással kellett megküzdenie. A négy kísértés és próbatétel megfelelhet a négy sarkalatos erény (Igazságosság, Erő, Okosság, Mértékletesség) kihívásának.

Első látomásában két démon jelent meg, akik nekiestek, megtépték ingét és megpróbálták kivinni a barlang bejáratához, de az ima és a kereszt hatására elmenekültek:

,,Uram, Jézus Krisztus, az élő Isten fia, könyörülj rajtam, bűnösön!”(V. Kovács Sándor, Belia György: Tar Lőrinc pokoljárása, középkori magyar víziók, 234.)

Ez feltételezhetően a bátorság próbája volt.

Második látomásában a démon egy öreg, szegény zarándok képében jelent meg, akit először Lőrinc megszánt, mivel lovagi erényei ezt diktálták. Az ősz zarándok ezt kihasználva azt mondta, hogy tisztában van Lőrinc műveltségével és ezért nem érti, hogy egy ilyen értelmes, nemes lelkű lovag, hogy imádkozhat Jézus Krisztushoz, mivel ő csak egy közönséges népámító volt. Miután az öregember álruhájában lévő alak szidalmazni kezdte őt és kérte hite elhagyására, Lőrinc ismét kitartónak bizonyult, az ima és a kereszt segítségével elűzte a gonosz szellemet. Ez az igazság próbájának felelt meg.

Harmadik látomásában a gonosz szellem plátói szerelmének alakját vette fel és így próbálta meg elcsábítani a lovagot. A viszonzatlan szerelem gyakori elem a középkori lovagi irodalomban, a trubadúrköltészet egyik fontos pontja. Az, hogy ki lehet a be nem teljesült szerelmének személye, rejtve maradt. Mindenesetre ez lehetőséget adott Lőrinc számára, hogy kifejtse véleményét a testi vágyakról: 

,,Milyen rövid, törékeny és mulandó is e test dicsősége! Mondd, te kéjenc, hol vannak a császárok, a királyok, a fejedelmek és a többiek, akik szeretőkkel szeretkeztek? Hol vannak azok ékességei, akik eme ocsmányságot élvezték? Szertefoszlottak, mint árnyék, elenyésztek, mint az álomkép: e világon csak aranyuk, ékességeik és rothadó tetemeik maradtak, ők pedig örök gyötrelmet szenvednek, ahol férgük soha el nem pusztul, és tüzük ki nem aluszik. Ó, jaj, ilyen homályos, ilyen ernyesztő veremmé, ilyen sötét üregekké válik e parányi vigasz! Ily hosszú fogsággá e parányi öröm! Ilyen hosszú szomorúsággá, ilyen hosszú ideig tartó és kínzó lángokká a parányi vidámság, ahol atya nem hallja meg a fiát, sem fiú az atyját, sem testvér a testvért, sem barát a barátját!” (V. Kovács Sándor, Belia György: Tar Lőrinc pokoljárása, középkori magyar víziók, 238.)

Ez a mértékletesség, önfegyelem próbája volt.

Végül a negyedik és egyben utolsó látomásban egy ismeretlen, egész testében zöld ruhába öltözött, vállát vörös lepellel borító férfi jelent meg előtte és héberül köszönt neki:

,Szlam alecha, Lőrinc – Béke veled!”

Az idegen bevallotta Lőrincnek, hogy ő Mihály arkangyal, akinek tiszteletére templom épült a falujában. Lőrinc kétkedéssel fogadta, nem tudja, hogy ez az ördög egy újabb cselvetése vagy esetleg tényleg Mihály arkangyal, a mennyei hadak vezére és győztes harcosa. Miután az angyal Isten követeként szólt hozzá, Lőrinc megbizonyosodott a személyéről. Ez az óvatosság, megfontoltság próbatétele volt.

Mihály arkangyal ruházata szimbolikus jelentőséggel bír. A zöld szín a kereszténységben a halhatatlanság, a feltámadás, a szentlélek színe, a reményé. Egyben jelképezheti Lőrinc újjászületésének szimbólumát, ahogy visszatér majd a pokolból. A teljes zöld alakban megjelenő alakról eszünkbe juthat az Artúr-mondakör Zöld lovagjának története is. A piros szín éppúgy lehet az élet, mint a halál jele, a zsidó és keresztény hagyományban a komolyság, a fenség színe. Az Ószövetségben a megtisztulást és az élet megújulását jelöli.

Az angyal ezután kérdőre vonta, hogy mit keres, mit kíván megtudni ezen a helyen. Lőrinc azt kérte, hogy mutassa meg neki valamennyi elhunyt jótevőjének lelkét, hadd tudja meg, hogy a pokolban, a purgatóriumban vagy a mennyben vannak-e. Mihály azt felelte neki, hogy csak azt mutathatja meg, amire méltó és csak úgy tudja megmutatni, hogy az nem a maga valóságában van. (Gyakori mitológiai elem, hogy a hősnek csak saját szintjéhez képest mutatkoznak meg a dolgok.) Mihály végül megmutatta Lőrincnek a purgatóriumban szenvedő szeretteit egy kivétellel. Mindez Lőrincet nagy szomorúsággal töltötte el, de Mihály arkangyal biztosította, hogy szenvedésük csak ideiglenes, amennyiben Lőrinc életét sok jócselekedet és misemondás kíséri.

Kiderül a történetből, hogy Lőrinc sok titkot megtudott az angyaltól, de az angyal utasítása szerint ezt magának a vitéznek kell majd személyesen elmondania. Viszont azt nem tudjuk meg, hogy pontosan kinek, milyen személynek vagy közösséghez kell szólnia. Ebben is visszatérő mitológia elemet találhatunk, mégpedig a megszerzett tudással való visszatérést.

Végül az angyal visszakísérte a kijárathoz Lőrincet, aki így szerencsésen kijutott a barlangból. A perjel kinyitotta a bejáratot, majd fogadta Lőrincet – ezzel véget ért az utazása.

Tari Lőrinc utazása Joseph Campbell és Vargyas Lajos elméletein keresztül

Számos kultúra, civilizáció történetének tanulmányozása során Joseph Campbell a legkisebb közös többszöröst a hős útjában találta meg, amit az Ezerarcú hős című művében tett közzé. Megállapítása szerint minden mítosznak, mondának, történetnek – értelmezésében  monomítosznak – ez az alapja. A mondák, népmesék, a folklór szereplői legtöbbször szegénysorsú parasztok, lovagok, zarándokok. A mi esetünkben Tari Lőrinc megtestesíti mind a lovag, mind a zarándok szerepét. A hős útja egy olyan utazás, amelyben a hős útnak indul az ismert világból az ismeretlenbe. Az út az elhivatással kezdődik, amikor a hőst valami elszólítja az útjára. Az elinduláshoz sokszor valamilyen külső segítség vagy kényszerhelyzet kell. Útján mindig van valami kihívás, próba, amik olyan hatással vannak a Hősre, amitől újjászületik és bölcsebben, tapasztaltabban tér vissza az ismert világba. Hőssé viszont csak akkor válik, ha a megszerzett tudással képes vissza is térni és képes azt felhasználni a közösségén belül.

Láthatjuk, hogy Yonge följegyzésében, leírásában Lőrinc sikeresen kiállja a próbákat, szert is tesz valamiféle tudásra, de mi, a történet olvasói a tudás mibenlétét pontosan nem tudjuk meg, és azt sem, hogy mit kezd ezzel.

,,A mitológiai hős hétköznapi kunyhójából vagy kastélyából önszántából útnak indul, vagy valami elcsábítja, vagy éppen elűzi onnan, és meg sem áll a kaland küszöbéig. Itt szembe találja magát az árnyékvilág küldötteivel, aki az átjárót őrzi. A hős legyőzi vagy meggyőzi a küszöb őrzőjét, és élve belép a sötétség birodalmába (testvérharc, küzdelem a sárkánnyal) vagy elesik az ellenség kezétől és alászáll a holtak birodalmába (feldarabolás, keresztre feszítés). A küszöbön túl a hős ismeretlen, mégis hozzá közel álló erők világában találja magát., útja során ezek az erők részben komoly fenyegetést jelentenek, részben mágikus hatalmat adnak neki (segítők). Amikor a mitológiai kör mélypontjára ér, átéli a legnagyobb megpróbáltatást, és ezért jutalomban részesül. Végül pedig a visszatérés marad már csak hátra. Az adomány, amelyet magával hoz, visszaállítja a világ rendjét.” (Joseph Campbell, Az ezerarcú hős, 2023, 278.)

Lőrinc története valószínűleg sok más történetből merített. Az Oenus lovagról szóló legendákból származnak például a világos mezőn megjelenő segítő szellemek, az ördögöt elűző Jézus mondás, a gonosz lelkek kísérlete, hogy visszavigyék a barlang bejáratához, a kínzások, és a földi paradicsom látványa.

Tari Lőrinc történetének elemzéséhez két érdekes szempontot hoz be Vargyas Lajos, népzenekutató, folklorista a Keleti hagyomány – Nyugati kultúra című könyvében. Az egyik sajátosság, amik nem vezethetőek le a nyugati típusú purgatóriumi látomásokból és mindkét magyar lovagunknál megtalálható, hogy mindketten érdeklődnek hozzátartozóik, szeretteik sorsáról és saját maguk sorsáról is.

„Közeli hozzátartozók, rokonok emlegetése túlvilági víziókban csak György látomása utáni időből ismeretesek, de akkor is csak igen ritkán, mellékesen és röviden.”(Vargyas Lajos: Keleti hagyomány-nyugati kultúra, 68.)

A másik, hogy a kapott feladatokat titokban kell tartaniuk, mi magunk se tudjuk meg azok pontos mibenlétét. További egyéni vonás még, hogy mindkét zarándoknál az előkelő, szeretett hölgy megjelenése, aki a terjedő udvari-lovagi élet hatására kerülhetett a történetekbe, mint közeli hozzátartozó és ismerős.

Összegzés

Láthatjuk, hogy Tari Lőrinc élete igen izgalmas és eseményekkel teli volt.  Köznemesi sorból,  bátor hőstette miatt, hogy megmentette Zsigmond királyunk életét, gyorsan főúri rangra emelkedett. Zsigmond, mivel bízott hősies vitézében úgy vélte érdemes rá, hogy hosszú, titkos diplomáciai utakon is részt vegyen, képviselve érdekeit. De elfogadhatjuk Lőrincnek azt a szándékát is, hogy lelke megtisztulása reményében indult el útjára. Pokoljárása jól beilleszkedik a hősmítoszok soraiba, azonban a megszerzett tudásról, amit ott kapott, nem tudunk semmi biztosat. Valószínűbb, hogy egy hősies lovagi történettel szeretett volna nagyobb súlyt adni utazásának. Tari Lőrinc zarándokútja, hősies pokoljárása egy értékes, különleges pillanat a középkori magyar történelemben, irodalomban egyaránt, melyet sok szempontból lehet vizsgálni.

Terestyák Tamás

Felhasznált irodalom

Attila Bárány: Political Pilgrimage in Later Medieval Central Europe. ln: A Case Study of a Hungarian Traveller to Ireland, Debreceni Egyetem, Debrecen, 2010, 109-120.,

Belia György – V. Kovács Sándor: Tar Lőrinc pokoljárása, középkori magyar víziók, Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1985.

Joseph Campbell – Bill Moyers, A mítosz hatalma, Szenzár Kiadó, Budapest, 2019.

Joseph Campbell, Az ezerarcú hős, Good Life Books, Budapest, 2003.

Csukovits Enikő: Középkori magyar zarándokok, MTA Történettudományi Intézet, Budapest, 2003.

Galuska László Pál: A hős útjai mesei és mítoszi karakterológiák és tipológiák Propp után. Gradus 2017/4. 48–57.

Kropf Lajos: Pászthói Rátholdi Lőrincz zarándoklása, Századok, 30.évfolyam, 1.füzet, Budapest, 1896, 716-730.

Mályusz Elemér: Zsigmond király uralma Magyarországon 1387-1437, Gondolat Kiadó, Budapest, 1984.

Pál József, Újvári Edit: Szimbólumtár, Balassa Kiadó, Budapest, 2005.

Szakonyi Balázs: A pokol kapuja. Szent Patrik Purgatóriuma a Lough Derg ködös szigetén. Archeológia – Altum Castrum Online Magazin.

Vargyas Lajos: Keleti hagyomány-nyugati kultúra, Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1984.

Ezt olvastad?

A 48-as veterángondozás és a Honvédmenház története

Kossuth Lajos elfogyott regimentje. A 48-as veterángondozás és a Honvédmenház története címmel, rendhagyó kiállítás nyílt március 13-án a Szegedi Tudományegyetem

X