Széchenyi Istvánról finnül a 20. század elején

Sok Széchenyi-életrajz, értelmezés, cikk, tanulmány született már Széchenyi Istvánról, a „legnagyobb magyarról”. Széchenyi megjelenik a tankönyvek lapjain, rendszerint saját alfejezetet vagy fejezetet szentelnek neki a tankönyvírók. Visszatérő jelleggel idézik őt. Magyarországon kultusza élő. Nekünk, magyaroknak nemzeti jelkép, viszonyulási pont, őserő, korszakhatár-jelző. Ugyanakkor külföldön neve a szakmát kivéve nem annyira ismert. Kodály, Bartók, Petőfi, Puskás Öcsi mellett nyilván neki is helye lenne a magyarokról kialakult nemzetközi pantheonban, de inkább csak Magyarországon, illetve a magyarság körében él kultusza. Éppen ezért rendkívüli eset, ha külföldön idegen nyelven, egy egész könyvet szentelnek neki. Még különlegesebb, ha mindez egy olyan távoli országban jelenik meg, mint az északi Finnország. 1901-ben Antti Jalava „Tapani Széchenyi” című művét jelentette meg a Helsinki székhelyű Kansanvalistus-Seura (Népművelő Társaság). Tapani az István keresztnév finn megfelelője.

Jalava 1901-ben megjelent könyve egyedülálló nemcsak azért, mert Széchenyi általában nem szokott más népek idegen nyelvű köteteinek témájaként szerepelni, hanem azért is, mert finn nyelven sem előtte, sem utána könyv nem jelent meg róla. Jelen tanulmány hiánypótló jellegű, hiszen hosszú évtizedek, sőt több mint egy évszázad alatt sem jelent meg semmilyen elemzés sem a műről, ami teljesen indokolatlan. Az, hogy ez a könyv megjelenhetett, egyedül Jalava érdeme. Ki volt a szerző? Mi köze volt Magyarországhoz? Miként ábrázolta Széchenyi grófot? Mennyire hiteles és/vagy elfogult az ábrázolás? Jelen rövid cikk ezekre a kérdésekre igyekszik választ nyújtani kisebb terjedelemben, meghagyva a lehetőséget, hogy később, nagyobb keretek között egy részletesebb tanulmány jelenjen meg ebben a hiánypótló témában.

Az író és tevékenysége a magyar kultúra szolgálatában

Antti Jalava (eredetileg svéd nevén, még nevének finnesítése előtt: Anton Almberg) 1846-ban, Turku közelében, Maskuban, egy kicsiny délnyugat-finnországi községben született. A turkui gimnázium elvégzését követően felvették a Helsinki Egyetemre, ahol a tudományok kandidátusa (1868), majd magisztere (1869) lett. Finn nyelvet tanított különböző iskolákban. Az egyetem magyar nyelvű lektorává is kinevezték, mely pozíciót 1881-től 1909-ben bekövetkezett haláláig töltötte be. Az ez idő tájt Oroszországhoz tartozó, de többé-kevésbé autonóm Finn Nagyhercegség élén álló szenátus és az országgyűlés mellett is dolgozott mint fordító, nyomdaigazgató, tolmács és titkár. [i]

1874-ben külföldi tanulmányútra indult, így ismerkedett meg 1875-ben a magyar kultúrával, mely azonnal elnyerte tetszését. Összesen hatszor járt Magyarországon, utoljára 1903-ban. Budapesten kívül járt a Balatonnál, Székesfehérváron, Egerben, Miskolcon, Debrecenben, valamint Erdélyben is. A szabadságharc iránti tiszteletből ellátogatott Aradra és Világosra is. Először a magyar nyelvészek mint kollégák kerültek közvetlen kapcsolatba vele (Budenz József, Hunfalvy Pál, Szinnyei József), azonban nemsokára egyéb tudományágak képviselőivel, sőt közéleti szereplőkkel is sikerült ismeretséget, barátságot kialakítania. Magyarországi élményeiről az Uusi Suometar nevű lapban számolt be, melynek szerkesztője volt. Élményeit igyekezett megosztani a szélesebb közönséggel is. Ráadásul könyvet is írt Unkarin maa ja kansa (Magyarország és népe) címmel, már 1876-ban, vagyis első magyarországi útját követően.[ii] Az Uusi Suometar egyébként esszenciális szerepet töltött be a finn nyelvnek a svéddel szembeni harcában, lévén fennomán orientációjú. Ennek a harcnak volt a része pl. az 1883-as nyelvrendelet, melyben a finnt az igazságügy terén a svéddel egyenrangúnak ismerték el, illetve ez alapján innentől kezdve a helyi önkormányzatok nyelvét kellett a bíróságokon is használni.[iii] Szinnyeivel közös művet is publikált a magyar nyelvről, „amelyben nyelvkönyvek módjára nyelvgyakorlatokhoz kapcsolódva ismerteti a magyar leíró nyelvtan fontosabb tényeit.” Jalava használta a nyelvkönyvet a Helsinki Egyetemen, ahol tanította a magyar nyelvet.[iv]

Más híres magyar személyekkel is közvetlen kapcsolatban állt. Görgei Artúr például Visegrádon vendégül is látta. Kora vezető magyar írójával, Jókai Mórral is jó kapcsolatot alakított ki, annál is inkább, mert néhány regényét átültette finn nyelvre. Jókai „Magyarország híres barátjának” nevezte Jalavát.[v] Több könyvet írt egyébként Jalava a magyar nyelvről, az országról. Lefordította Jókai Az új földesúr c. regényét és több más irodalmi munkáját is.

A magyar tudomány, illetve politika hálával tekintett Jalava irányába, hiszen a magyar kultúra népszerűsítését, terjesztését vállalta magára. Előbb a Magyar Történelmi Társulat tiszteleti tagjává (ma úgy mondanánk: tiszteletbeli tagjává), majd a Magyar Tudományos Akadémia külső tagjává választották; 1877-ben, illetve 1902-ben.[vi] Érdekes és egyben sajnálatos ugyanakkor, hogy bár Jalava volt az első finn, aki hazánkat megismertette és népszerűsítette Finnországban, valamint a magyar nyelvet tanította is, idővel neve teljesen feledésbe merült. Ez alól a finnugristák egy része kivételt képez.

A műről általában

A könyvet a Kansanvalistus-Seura (Népművelési Társaság) adta ki 1901-ben, Helsinkiben. A megjelenés helye nem meglepő: a finn kiadványok nagy része a fővárosban lett publikálva. A korabeli magyar viszonyokhoz képest még inkább főváros-centrikusnak mondható a finn sajtó, habár néhány vidéki kiadó és nyomda is létezett. Magyarországon is túlsúlyban volt Budapest, de nem ilyen mértékben.

A kiadvány egy életrajz-sorozat negyedik része. Az első három részben is fontos történelmi személyiségekkel találkozhatunk. Ők sorrendben a következők: 1. Johan Ludvig Runeberg, 2. Johan Henrik Pestalozzi, 3. Johan Vilhelm Snellman. Önmagában a tény, hogy egy finn sorozat negyedik részét Széchenyinek szentelték, egyedülálló. A sorozatban megjelent utána még Fredrik Cygnaeus, George Washington, Elias Lönnrot, Luther Márton, Frans Mikael Franzén, majd Deák Ferenc életrajza is. Érezhető tehát Jalava magyarbarátsága: az első tíz személyből kettő is magyar, amit nem indokol nemzetközi ismertségük, hanem a valódi ok a finn író elkötelezett magyarbarátsága. Ma a fent megnevezett személyek mindegyike szerepel a finn tankönyvekben, viszont a két jeles magyar államférfi nem. Jalava jelentőségét tehát a magyar történelem favorizálásánál nem lehet túlbecsülni. A tíz személy fele nem finn, ebből pedig kettő is magyar, ami egy megtisztelő egyharmados arányt jelent. Becsüljük meg ezt a tényt, mert egyáltalán nem jellemző sem más korabeli, sem jelenlegi sorozatban ilyen kedvező számvetés a magyarokról, sőt, egyáltalán magyar történelmi személyek megjelenése sem gyakori.

A sorozat első finn hősei nem véletlen választás eredményei. Mindannyian a finn nemzeti ébredés kiemelkedő alakjai. Logikailag tehát Széchenyi is szervesen kapcsolódik a ki nem mondott koherens vezérkapocshoz, a nemzeti felemelkedéshez. Lönnrotot nem kell bemutatni, irodalom órákon hazánkban a Kalevala alapvetőnek tekinthető. A Kalevala hősiessé tette az ősfinneket, ezáltal is hozzájárulva a nemzeti identitás kiépítéséhez. Runeberg ugyanezt tette a közelmúlttal, illetve ő szerezte a finn himnuszt. Franzén festészete azért fontos, mert kialakította a finn sztereotípiát a finn nemzeti tájról, melyet a tavak dominanciája jellemez.[vii] Mellesleg ezen tájábrázolás valóságon alapul, hiszen Finnország, az „ezer tó országa” tavakban bővelkedik, lekörözve a többi európai országot. Snellman a nép felemelését a népneveléssel, az oktatással, az általános műveltségi szint növelésével, az értelmiség szerepének kiemelésével és nemzetiesítésével, dinamikus módon, a sajtót maximálisan kiaknázva, nem csupán szűklátókörűen a nyelvkérdést nézve igyekezett (sikerrel) elérni. Az 1844-ben általa alapított és szerkesztett Saimaa egy olyan véleményfórummá vált, ahol a reformerek hallathatták hangjukat.[viii]

A könyvből hiányzik a ma már megszokott tartalomjegyzék. A fejezetek a következő címeket viselik:

1. Széchenyi István családja és apja. Gyermekkora és fiatalkora. Felkészülés a felelős feladatokra.

2. Betekintés Magyarország állami és nemzeti sajátosságaiba, hátterébe az elmúlt évszázad elejéig.

3. MTA, Nemzeti Kaszinó, Lótenyésztési Egyesület alapítása. A Nemzeti Színház létrehozása.

4. Széchenyi írásos művei: Hitel, Világ, Stádium.

5. Széchenyi materiális kezdeményezései: Lánchíd, Vaskapu, Tisza-szabályozás.

6. Széchenyi, az államférfi az 1832-36-os és 1839-40-es országgyűléseken.

7. Kelet népe. Beszéde az MTA éves közgyűlésén. Az 1843-44-es diéta.

8. Politikai programm-töredékek. Az 1847-48-as diéta. Magyarország első kormánya. Széchenyi nyilvános életének vége.

9. Széchenyi utolsó évei és halála. Családi élete.

A mű ezen kilenc fejezetre osztása nem meglepő, arányos, körülbelül megfelel annak, amit akkor és ma a gróf életének különböző szakaszairól gondoltak/gondolunk, illetve amit és ahogy a tankönyvekben tanítanak, legalábbis ami a felosztást illeti. Nem mindig pontos a cím, például a 8. fejezet egyik alfejezete a „Magyarország első kormánya” címet viseli, azonban itt kimaradt egy jelző: a „felelős”. Mindazonáltal a fejezetcímek és a fejezetek arányai, terjedelme elfogadható, a megfelelő súlypontokat tartalmazza. Tartalmilag a mű következetes, jól és arányosan strukturált.

Az ellenfél: Kossuth

Sajátságos, hogy már a kiadvány első oldalán (formailag ugyan ez az ötödik, de facto az elsőnek tekinthető, érdemi tartalommal rendelkező oldal) felmerül Kossuth neve, sőt, egy tőle vett híres idézettel veszi kezdetét a mű. Nem véletlen: Jalava ismerteti, hogy Széchenyi a legnagyobb magyar, akit még legkomolyabb politikai ellenfele, Kossuth Lajos (finnül: Lutvikki Kossuth) is méltatott.[ix] Itt már két jellemző egyértelművé válik a kutató számára. Első, hogy Széchenyi példaképként fog szolgálni a műben. Második, hogy Kossuthtal szemben egyértelműen Széchenyit pártolja a szerző. A példaképállítás logikus, hiszen a finn olvasóközönség számára hasonlóan pozitívnak ábrázolt portrékat igyekszik a sorozat bemutatni, mint akik a finn nemzeti felemelkedésért küzdöttek.

Kossuth gyakran szerepel a mű oldalain, de mindig Széchenyi ellentéteként, ellenfeleként. Ábrázolása sematikus, leegyszerűsítő, negatív. Megfelel Kemény Zsigmond értelmezésének. A szerző nem tudta és nem is akarta megkerülni a szokásos „Széchenyi vagy Kossuth?” dichotómiát. Kemény Zsigmond hatása kimutatható a műben, sőt, előfordul, hogy Jalava konkrétan idéz tőle, habár a citált kiadványt nem jelzi, csupán a szerző személyét. A Kemény-idézet kapcsán sem hagyta ki Kossuthot, Széchenyi szájába adott szavakat használva, flagellum Deinek, vagyis az Isten ostorának nevezvén őt az 1848-as háborús helyzetben.[x] Jalava egyébként gyakran idéz, de sem szél-, sem lábjegyzetet ezekben az esetekben nem használ, legfeljebb jelzi az idézet szerzőjét, aki általában maga Széchenyi, itt pedig Kemény Zsigmond. Lábjegyzetet kevesebb mint féltucat alkalommal használ, akkor is csupán egy gondolat pontosítása végett.

Kossuth mellé konstans módon odakerült a „heves/lobbanékony” jelző. A szó egyébként két, egymáshoz hasonló jelentéssel bír, melyből az első abszolút negatív regiszterű, míg a második kevésbé, de a szövegkörnyezet és a Kossuthtal szembeni Széchenyi-favorizálás alapján egyértelmű, hogy az alapvetően negatív jelentés az, ami Jalavánál használatos. Kossuth Jalavánál Széchenyi leghevesebb/legindulatosabb politikai ellenfele. A műben végig Széchenyi „mérsékelt, nyugodt”, míg Kossuth „keményvonalas”. A könyv végén használja Jalava Kossuthra a legterhelőbb kifejezést, amit úgy adhatunk vissza, mint „féktelen mértéktelenség”.[xi]

Látható tehát, hogy Kossuth a műben végig jelen van. Kossuthtal szembeni ellenszenve nyilvánvaló és következetes. Minél indulatosabb és negatívabb Kossuth, az agitátor, annál komolyabbnak, felelősségteljesebbnek tűnik az olvasó számára Széchenyi. Ezzel a leegyszerűsítő dichotómiával a szerző célja a Széchenyi-kultusz erősítése.

Széchenyi a műben

Ha egyetlen mondatot kellene kiválasztani Széchenyivel kapcsolatban a műből, mely legjobban összegzi a szerző véleményét és pozitív elfogultságát, az alábbit választanám: „Egyetlen más egyén sem tett annyit a magyar nemzet szellemi és anyagi fejlődése érdekében, mint Széchenyi.”[xii] Ez már a mű elején megadja az alaphangot, a viszonyulás mikéntjét, illetve a gróf helyét a nemzeti pantheonban. Emellett ez egy indoklás is a finn olvasóközönség számára, hogy miért éppen ő a könyv hőse.

Milyen módon erősíti Széchenyi pozitív imázsát, illetve milyen módszerekkel támasztja alá a gróf történelmi szerepét a mű a finn közönség előtt?

1. A kiadvány eleje sem hagy kétséget afelől, hogy egy, a magyar történelemben egyedülálló személlyel állunk szemben, aki egymaga többet tett a nemzetért, mint sokan mások együttvéve.

2. Széchenyi a mérsékelt, elmélyült, felelős gondolkodó. Vele ellentétben Kossuth heves, mértéktelen agitátorként jelenik meg. Nem kérdés számára, hogy Széchenyi látta jól a jelent és a jövőt. Kossuth karaktere egyoldalú és hiányos. Kossuth negatív ábrázolása is Széchenyi pozitivitását erősíti.

3. Olykor hasonlatokkal él az író. Széchenyit egyszer például a méhhez hasonlítja, amikor külföldről (elsősorban Angliából) hozott anyaggal építkező, szorgos építőnek ábrázolja. Ugyan ebben az esetben a cenki uradalommal kapcsolatos újításokat említi konkrétan, de nem hagy kétséget afelől, hogy ezt az egész országra is lehet érteni. Anyag, eszme, érzés, tapasztalat: mind importálta ezeket hazája érdekében.[xiii] A méh-hasonlat pozitív asszociációkat kelthet az olvasóban, különösen amikor a munka, haladás, építés világába helyezzük el.

4. Széchenyit (teljesen jogosan) egy kezdeményező szellemű, proaktív egyéniségnek ábrázolja, aki „nemes példájával” elöl járt szinte mindenben. Sok példát hoz erre, de a leginkább ismert példa a tudományos akadémia alapítása.[xiv]

5. A hatodik fejezet címében (is) a grófot államférfinek minősíti. Nem szükséges különösebb magyarázat arra vonatkozóan, hogy mi a különbség a „politikus” („poliitikko”), illetve az „államférfi” („valtiomies”) szavak használata között, hiszen köztudott a minőség- és értékbeli differencia. Széchenyi nála államférfi, Kossuth csak politikus.[xv]

6. Széchenyi imázsához hozzátartozik, hogy még mentális visszaesése idején is megőrizte kognitív kompetenciáit. Ezt így fogalmazza meg Jalava: „Széchenyi még betegelméjűként is bölcsebb volt, mint sok egészséges elméjű.”[xvi]

Összefoglalás

Antti Jalava szerepe Magyarországának népszerűsítésében kiemelkedő jelentőségű, 1901-ben finn nyelven megjelent műve Széchenyi Istvánról pedig kuriózum. Mindezidáig a magyar (és a finn) történettudomány által nem vizsgált szelete művelődéstörténetünknek ez a kötet. Ez súlyos hiányosság volt.

A mű nem mentes ugyan az elfogultságtól (pl. Kossuth túlzottan negatív jellemábrázolásakor), azonban alapjait tekintve egy pedagógiai célzatú, de történelmileg nem hiteltelen mű.

Összességében a mű alkalmas volt arra, hogy Széchenyit és vele Magyarországot a finn olvasóközönség számára megismertesse, közelebb hozza, sőt akár pozitív példának állítsa, és ez egyáltalán nem kevés.

Bea Csaba

Források és szakirodalom:

Csorba László: A beteg Széchenyi. Holmi, 1991/09. https://www.holmi.org/1991/09/csorba-laszlo-a-beteg-szechenyi

Csorba László: Széchenyi István. Officina Nova, Bp. 1991.

Jalava, Antti: Tapani Széchenyi.  (Széchenyi István) Helsinki, Kansanvalistus-Seura, Helsinki, 1901.

Jalava, Antti (1846 – 1909) Uuden Suomettaren päätoimittaja, unkarin kielen lehtori, suomen kielen opettaja. (Jalava Antti, az Uusi Suometar főszerkesztője, magyar nyelvi lektor, finn nyelvtanár.) In: https://kansallisbiografia.fi/kansallisbiografia/henkilo/2894

Kosáry Domokos: Széchenyi Döblingben. Magvető, Bp. 1981.

Lakó György: Antti Jalava, a finn-magyar kapcsolatok megalapozója. In: Honismeret, 1978. VI. évf. 1.sz. pp. 33-35.

Lakó György: Szinnyei József. Akadémia, 1986, Budapest.

Maticsák Sándor – Laihonen, Petteri: Fejezetek a finn-magyar lexikográfia történetéből. In: Maticsák Sándor, Tóth Anikó, Laihonen, Petteri {(szerk.) Maticsák Sándor}: Fejezetek a finnugor lexikográfia történetéből. Rokon nyelveink szótárai. Tinta Könyvkiadó, Budapest, 2014.

Rammi, Pirkko – Pohls, Maritta: Poliittisen fennomaanien synty ja nousu. (A politikai fennománok születése és felemelkedése.) PP. 69-118. In:(főszerk.) Tommila, Päiviö (szerk.) Pohls, Maritta: Herää Suomi – Suomalaisuusliikkeen historia. (Ébredj Finnország! A finn nemzeti mozgalom története.) Jyväskylä, Gummerus, 1989.

Tommila, Päiviö: Mitä oli olla suomalainen 1800-luvun alkupuolella. (Mit jelentett finnek lenni a 19. század elején.) P.57 In: (főszerk.):Tommila

[i] Jalava, Antti (1846 – 1909) Uuden Suomettaren päätoimittaja, unkarin kielen lehtori, suomen kielen opettaja. (Jalava Antti, az Uusi Suometar főszerkesztője, magyar nyelvi lektor, finn nyelvtanár.) In: https://kansallisbiografia.fi/kansallisbiografia/henkilo/2894 (Finn nemzeti biográfia)

[ii] Lakó György: Antti Jalava, a finn-magyar kapcsolatok megalapozója. PP.33-34. In: Honismeret, 1978. VI. évf. 1.sz. pp. 33-35.

[iii] Rammi, Pirkko – Pohls, Maritta: Poliittisen fennomaanien synty ja nousu. PP. 69-118. In:(főszerk.) Tommila, Päiviö (szerk.) Pohls, Maritta: Herää Suomi – Suomalaisuusliikkeen historia. Jyväskylä, Gummerus, 1989. pp.112-114. A fennománokkal szemben álltak az ún. svekamánok, akiket a Nya Pressen lap képviselt. A lap azt hirdette, hogy a finn nyelv fejletlen, a svéd alkalmasabb többek között a jog nyelvének szerepére.

[iv] A mű címe: Szinnyei József – Antti Jalava: Unkarin kielen oppi-kirja. 1880. Lásd: Maticsák Sándor – Petteri Laihonen: Fejezetek a finn-magyar lexikográfia történetéből. In: Maticsák Sándor,Tóth Anikó, Nikolett Petteri Laihonen {(szerk.) Maticsák Sándor}: Fejezetek a finnugor lexikográfia történetéből. Rokon nyelveink szótárai. Tinta Könyvkiadó, Budapest, 2014. p.193. Ugyancsak: Lakó György: Szinnyei József. Akadémia, 1986, Budapest. pp.19-20 és p.27.

[v] Lakó, p.33.

[vi] Lakó, p.34.

[vii] Tommila, Päiviö: Mitä oli olla suomalainen 1800-luvun alkupuolella. (Mit jelentett finnek lenni a 19. század elején.) P.57 In: (főszerk.):Tommila, 1989. pp.51-68.

[viii] Tommila, p.60.

[ix] Jalava, Antti: Tapani Széchenyi.  (Széchenyi István) Helsinki, Kansanvalistus-Seura, Helsinki, 1901. p.5.

[x] Jalava, p.104.

[xi] Jalava, pp. 5, 70, 101.

[xii] Jalava, p.101.

[xiii] Jalava, p. 13.

[xiv] Jalava, p.26.

[xv] Jalava, p.55.

[xvi] A döblingi elmegyógyintézetben szellemileg újra alkotó Széchenyiről meghatóan fogalmazta ezt meg Kosáry Domokos: „e mélységből miként emelkedett ki újra Széchenyi. Tört szárnnyal, félig bénultan is, e zárt falak között… hogyan találta meg ismét a politikai cselekvés eszközét.” Kosáry Domokos: Széchenyi Döblingben. Magvető, Bp. 1981. p.5. Ezen felül lásd még: Csorba László: Széchenyi István. P.170. Officina Nova, Bp. 1991. Valamint: Csorba László: A beteg Széchenyi. Holmi, 1991/09. https://www.holmi.org/1991/09/csorba-laszlo-a-beteg-szechenyi

Ezt olvastad?

A második Szidra-öböl feletti incidens

1989. január 4-en két amerikai F-14 Tomcat vadászrepülőgép lelőtt két líbiai MiG-23 Flogger vadászrepülőgépet. Az esemény diplomáciai és sajtóbotrányt kavart,

X