Egyéb
Régen minden rosszabb volt? – Steven Pinker: Az erőszak alkonya
Hét év késéssel, 2018-ban magyarul is napvilágot látott Steven Pinker jelentős médiareklámmal megtámogatott műve, Az erőszak alkonya. A könyv fele részben „emberiség története” színvonalú áttekintés, másfelől szociológiai és pszichológiai eszmefuttatásokat
Elveszett győzelmek – Erich von Manstein tábornagy második világháborús emlékirata
Nem gyakori, hogy Magyarországon egyszerre jelenjen meg egy könyv két különböző kiadónál. 2021-ben azonban a Kard és Penna, illetve a Hajja és Fiai Kiadó is bejelentette, hogy megjelenik náluk Erich
Az emlékezés és a veszteség kapcsolata. Judith Schalansky: Különféle veszteségek jegyzéke
Judith Schalansky könyvének megírása előtt néhány évvel látogatást tett egy északi városban. A település egy tengeröböl délnyugati csücskében helyezkedik el és lakóinak jelentős része halászmesterséggel foglalkozik, két macskaköves utcája és
Betekintés a Kádár-rendszer „zsidópolitikájába”
Kovács András szociológus kiemelten foglalkozik az antiszemitizmussal, az előítéletesség szociológiájával, valamint a zsidóság helyzetével a második világháborút követő Magyarországon. A következőkben A Kádár-rendszer és a zsidók című kötetének ismertetőjét olvashatjuk,
A társadalmi elit helyzete a 18. századi Magyarországon
„Nem másra szolgál a mi eleink tündöklése nékünk, mint hogy szövétnekként világító fáklyával fussuk be a mi életünk pályáját, nem lehetünk sötétben, sem mi, sem az mi cselekedeteink; ha jól
Magyar–kínai kapcsolatok 1949–1989
„Le a magyar revizionizmussal – vigyük végig az antiimperialista, antirevizionista harcot!”, „A Kína-ellenesség kudarcra van ítélve!”, „ tiltakozunk a magyar hatóságok fasiszta eljárása ellen ! (a pekingi magyar nagykövet
Könyvlapokra álmodott balatoni impressziók
Kovács Emőke történész több, mint két évtizede kutatja a Balaton történetét, és mint láthatjuk, bőven akad még történet a régi kövek között. Negyedik könyvében, a Balatoni impressziókban a 19-20. század
Hetvenéves a NATO: Egy egyedülálló védelempolitikai sikertörténet
Stoltenberg főtitkár fenti magasztos kijelentése, korunkra jellemző módon a Twitteren, a 70 éves évfordulóra készülve az Észak-atlanti Szerződés Szervezete (North Atlantic Treaty Organisation, NATO) sikerességéről egyáltalán nem túlzó, hiszen
„Indiának sebészeti beavatkozásra van szüksége”: A Wavell-terv és az indiai önkormányzat kérdései
A politikai mozgalmak harca India függetlenségéért már a 19. század közepén megkezdődött, a folyamat azonban a 20. század első felében érte el csúcspontját, komoly problémát okozva ezzel a brit kormányzatnak.
Amerikai magyarok – magyar amerikaiak
Az Eszterházy Károly Egyetem Történelemtudományi Intézete és a Magyar Történelmi Társulat Heves Megyei Tagozata szervezésében 2018. december 13-án került sor az Amerikai magyarok – magyar amerikaiak. A közös történelem kutatásának