Falkavadászat Erzsébet királynéval

A falkavadászat nem más, mint hajtás lóháton, kutyák segítségével leginkább róka, ritkább esetben szarvas vagy nyúl után. A rókavadászat az avatatlan szem számára egyszerűnek tűnhetett, valójában azonban csak a magas szintű lovagló tudással rendelkező lovasok tudták kifogástalan módon, többnyire balesetmentesen végrehajtani ezt a rendkívül megerőltető tevékenységet. Az angol típusú falkavadászat, amelyet szigorú szabályok, valamint hierarchia jellemeztek, a 19. században terjedt el igazán Európában, és hamar az arisztokrácia egyik kedvelt időtöltésévé vált. Magyarországra is Nagy-Britanniából érkezett meg a falkavadászat gyakorlata, amelynek patrónusai az 1820-as évektől többek között gróf Széchenyi István és báró Wesselényi Miklós voltak. Az 1848/1849-es események hatására a falkavadászat háttérbe szorult a térségben, azonban a kiegyezés után, főként az uralkodói pár érdeklődésének és támogatásának köszönhetően nagy népszerűségtől övezve újra elindultak a vadászatok a térségben.

Ferenc Józsefről ismeretes, hogy szeretett vadászni a neki adatott kevés szabadidejében, valamint, hogy saját kora egyik legjobb lovasának számított. Feleségéről, Erzsébetről szintén köztudott volt, hogy szenvedélyes, kitűnő és igen vakmerő lovas, aki hírnevével nem maradt el férje mögött, hiszen nem csak a magyar, hanem a híresen nehéz angol és ír terepen is kimagaslott képességeivel a lovasok közül. Ez a közös szenvedély nemcsak az uralkodói pár személyes életében játszott fontos szerepet, hanem a Monarchiában is meghatározóvá vált, hiszen a falkavadászat iránti érdeklődésük révén ezen sport újjászerveződése is megkezdődhetett. Ennek a folyamatnak az egyik legjelentősebb mozzanata volt a Rákosi Rókafalka Társaság 1872-ben történtő megalakítása. A társaság elődjének mondható Pesti Kopóvadász Társulat ugyanis 1867-ben befejezte működését, űrt hagyva maga után a lovasvadászatot kedvelők körében. Mindazonáltal a legnagyobb hatást a falka újjászervezésének ügyére Erzsébet érdeklődése fejtette ki. A királyné főudvarmesterén, Nopcsa Ferenc bárón keresztül már 1868-ban érdeklődött falkavadászati lehetőség iránt Andrássy Gyula grófnál, aki sok viszontagság után 1872-ben tudott eredményekkel válaszolni a kérdésre. A falka mondhatni sebtében alakult meg, és a tagok azt remélték a működésétől, hogy ezáltal a királyné több időt fog eltölteni az országban és vele együtt, ha csak közvetetten is, de Ferenc József közelebb kerülhet a magyar arisztokrácia tagjaihoz. A Rákosi Rókafalka Társaság mindössze pár hónapos felkészülés után, 1872 októberében tartotta meg első rókavadászatát a gödöllői térségben. Az első vadászat a betanulásról szólt, hiszen sem Erzsébet, sem pedig Ferenc József nem számítottak gyakorlottnak még ekkor a falkavadászatban. Az évek alatt Gödöllőn kialakult azonban a falkavadászat hagyománya, remek társasággal és illusztris vendégekkel. Ilyen volt például már az indulás évében többször megjelenő Vilmos főherceg vagy az 1873-as bécsi világkiállításon és a közben megrendezett falkavadászatokon is részt vevő angol trónörökös, a walesi herceg.

Erzsébet számára a falkavadászat a kezdetektől fogva azon ritka társadalmi események sorába tartozott, amelyen szívesen vett részt, mégpedig azért, mert ilyenkor sokkal szabadabban, már-már kötetlen formában élvezhette kedvenc sportját, a lovaglást. Mindenképpen kiemelendő, hogy a 19. században az angol mintájú falkavadászatokon való részvétel Európa minden táján presztízsértékkel rendelkezett, az arisztokrácia tagjai rangos társadalmi eseményként tekintettek rá, amely lehetőséget teremtett a formális és informális kapcsolatok kialakítására, valamint megerősítésére. A magyar királyné szemében azonban nem volt a falkavadászatnak elsődlegesen ilyen jellegű célja. Számára ilyenkor egyszerűen alkalom nyílt a kedvenc sportjának gyakorlására olyan emberek körében, akiket többnyire ő válogatott ki. Érdekesség, hogy Erzsébet legtöbbször nem azokat a személyeket hívta meg a gödöllői vadászatokra vagy vitte magával kíséretként Nagy-Britanniába, akik rangjukból fakadóan „megérdemelték” volna, hanem olyanokat gyűjtött maga köré, akik kellő szakmai háttérrel, vagyis kifogástalan lovaglótudással rendelkeztek. Ebbe a körbe tartozott a nemesség részéről többek között Rudolf Liechtenstein herceg, gróf Batthyány Elemér vagy éppen az a tatai Esterházy Miklós gróf, akit Európa-szerte a legkiválóbb úrlovasok között tartottak számon.

Annak ellenére, hogy a királyné szeretett Gödöllőn lenni saját kis létszámú falkája és a falkatagok társaságában, egy idő után már többre és merészebb kihívásokra vágyott. Erzsébet új dolgokat akart kipróbálni, mindezt persze távol a fővárostól és a bécsiektől, így valószínűleg húga, Mária, a nápolyi exkirályné hatására, aki ekkoriban Angliában tartózkodott, dönthetett úgy, hogy angol földön akarja kipróbálni tudását. Az alkalmat meg is kapta rá 1874-ben, ugyanis húga meghívta, hogy nézze meg, milyenek az angol falkavadászatok. Festetics Mária így írt erről az elhatározásról naplójában: Gödöllő, 1873. november 10.: (…) A sétakocsikázás alatt arra a meggyőződésre jutottam, hogy Őfelsége egyszer Angliába akar menni vadászatokra. Attól tartok azonban, hogy ennek rajta és az angolokon kívül senki sem fog örülni!”[1] Erzsébet kéréseit Ferenc József természetesen teljesítette, így a királyné 1874 és 1882 között több alkalommal is részt vett Nagy-Britanniában vagy Írországban rendezett falkavadászatokon saját lovaival, személyzetével, valamint kísérőivel körülvéve.

A falkavadászatnak megvoltak a saját szabályai, amelyektől eltérni illetlenségnek, sőt modortalanságnak számított. Érdekesség, hogy a szabályokat és előírásokat a legszigorúbban az angol arisztokrácia tartotta be, az írek valamivel elnézőbbek voltak ilyen téren. A gödöllői vadászatok alkalmával azonban a résztvevők és a szervezők igyekeztek a lehető legjobban megfelelni az angol területeken felállított szabályrendszernek, mivel a hatás, amely miatt a térségben is meghonosodott a vadászat ezen módja, onnan eredeztethető.

A továbbiak során azt fogom bemutatni, hogyan nézett ki Erzsébet egy falkavadászattal eltöltött napja, legyen szó a gödöllői vagy nagy-britanniai terepről. A vadászatok során mindenki az angol szokásoknak megfelelő öltözéket viselt, így Erzsébet is. Az angol mintájú férfi rókavadász-öltözék a következőképpen nézett ki: Klasszikus redingote szabású vadászkabát a falka színeinek megfelelően, vagy a vendégeknek kijáró színekben, szarvasbőrből készült fehér lovaglónadrág vagy bricsesz, és fekete, tompasarkantyús, végigtalpalt csizma. A kabát alatt sárga szarvasbőr mellény viselete volt ajánlott, amelyet fehér nyakkendővel és fehér inggel egészítettek ki. A balesetek elkerülése végett a nyakkendő sohasem lebeghetett, rögzíteni kellett. Elvárás volt a fehér vagy barna bőrkesztyű, esetleg az angol zsinórkesztyű, valamint a megfelelő fejfedő. Frakkhoz cilindert, míg falkavadászkabáthoz keménykalapot írtak elő a szabályok. A fejfedőket kötelező volt a gallérhoz rögzíteni, szintén a balesetmentesség jegyében. Az öltözéket egy minimum 50 centiméter hosszú, leginkább agancsban végződő kampós, ostorszíjjal ellátott pálca tette teljessé. A nők öltözéke ettől eltérőbb volt (manapság azonban már a nők is viselhetik ugyanazt, mint a férfiak), ugyanis egyszerűbbnek számított és kevesebb szabályt kellett betartani az öltözködés során.

A királynéra jellemző módon mindig kifogástalanul jelent meg a férfiak között, ez annak köszönhető, hogy lovaglóruháinak kiválasztására (a kevesebb és kevésbé szigorú szabályok ellenére) nagy hangsúlyt fektetett. „Felült egy nagy tükör előtt álló falóra, és ott tanulmányozta, hogy megfelelő-e a kosztüm szabása, és jól áll-e rajta.”[2] Kesztyűből hármat húzott egymásra, hogy védje kezét a sérülésektől, lovaglócsizmái pedig kicsik voltak, apró sarkantyúkkal, hosszú szárral és fűzővel kiegészítve, mindezek mellett kezében vagy nyergébe beledugva mindig volt vele egy legyező, hogy arcát eltakarhassa a kíváncsi szemek elől. A kesztyű hordást illető szabály alól Erzsébet csak és kizárólag a legnehezebb ír terepen való vadászatok alkalmával tért el, amikor is egyáltalán nem húzott kesztyűt és az sem zavarta, ha a bőre kisebesedett a kantárszártól, mivel így könnyebben tudta irányítani a lovát egy-egy nehéz ugratás során.

Az öltözködéssel indult tehát a királyné egy falkavadászattal töltött napja, amelyet aztán sok esetben reggeli torna, majd az utazás követett. Az út időtartama mindig attól függött, hogy éppen honnan indították az aznapi vadászatot, azaz a „run”-t. A magyarországi vadászatok esetében népszerű gyülekezőhelynek számított a Pascal vagy Paskál-malom környéke Káposztásmegyernél, Vecsés, valamint Göd puszta. Ezekre a helyszínekre a királyné lovaskocsin utazott többnyire Festetics Mária grófnő udvarhölgy kíséretében. Amennyiben Ferenc József is részt vett a vadászaton, gyakran megesett, hogy ő nyeregben közelítette meg a „meet”-et, vagyis a találkozásra kijelölt helyet. Nagy-Britanniai, valamint írországi falkavadászatok esetében mindig annak a falkának a „főhadiszállására” kellett utaznia a királynénak és úrlovas kíséretének, akik az aznapi vadászatot rendezték. Erzsébet a brit szigeteken az évek során többek között együtt vadászott a Bicester, a Grafton Hunt, valamint a the Ward Union Hunt tagjaival és kopófalkáival, általában Middleton kapitány vezetésével, aki a külföldi vadászatok során állandó kísérőjévé vált.

A „meet”-hez érve a tagokat pazar reggelivel fogadták, amelyről mindig az aznapi vadászatot szervező falka tulajdonosa gondoskodott. (Amikor Gödöllőn tartottak vadászatot és az uralkodópár valamelyik tagja is részt vett a hajszában, akkor rendszerint ők vendégelték meg a vadászaton résztvevőket függetlenül attól a ténytől, hogy a Rákosi Rókafalka Társaság neve alatt, és az általuk szervezett falkával folyt a vadászat vagy sem.) Erzsébetnek a falkavadászattal eltöltött évek során is megvoltak a saját étkezési szokásai, amelyekhez minden körülmény között ragaszkodott. Így általában még a „meet” helyszínére utazás közben elfogyasztotta reggelijét, amely egy rendkívül erős erőlevesből, két pohárka borból, valamint szendvicsekből állt. A vadászatok során pedig mindig magánál tartott egy ezüst dobozkát, amelyben elemózsia gyanánt sült marhahúst vitt magával.

A reggeli végeztével a falkatagok és a vendégek, így a királyné is nyeregbe szálltak, és elindultak a róka rejtekhelyéhez vagyis a „cover”-hez. Miután kiugrasztották a rejtekéből a rókát, a kopófalka igyekezett szagot fogni. Ha megtalálták a szagot, akkor a kutyák nyomukban az ostorosokkal a róka nyomába eredtek. Őket követte a „master”, azaz a falkanagy, aki mindig a hajsza élén haladt és tiszteletlenség volt megelőzni. A falkanagyot szorosan követték a legügyesebb lovasok, akik között mindig ott volt Erzsébet is. Lovaglótudása, ügyessége és bátorsága gyakran biztosította számára a vadászat végén a róka zászlaját, vagyis a farkát, amelyet általában az elsőként célba ért lovas kapott meg.

A hajsza vagy „run” időtartama változó volt. Legjobb esetben 3–4 órán keresztül is eltartott, míg utol tudták érni a prédát. Ezekről a vadászatokról általánosságban elmondható, hogy nagyon veszélyesek voltak, mivel sokszor kellett látatlanban nyaktörő akadályokon, vizesárkokon vagy bokrokon átugratniuk a lovasoknak. Festetics Mária udvarhölgy naplójában a falkavadászatokról írt benyomásai rendszeresen visszatérő elemnek számítanak. Az udvarhölgy ugyanis minden egyes vadászat alkalmával aggódott úrnője testi épségéért, mivel az hajlamos volt a vakmerő lovasmutatványokra annak érdekében, hogy utolérje a rókát. Az udvarhölgy félelme nem volt alaptalan, ugyanis a királyné Ferenc Józsefhez írt leveleiben saját maga is tudósít mind saját, mind pedig kíséretének legparádésabb mutatványairól. A vadásznapok általában este fél 6–6 óra körül értek véget, amelyet közös vacsora és mulatság követett. Aztán másnap kezdődött minden elölről. Egy-egy vadászidény során Gödöllőn általában heti 3 vagy 4 vadászatot rendeztek, ugyanakkor Angliában és Írországban a hét minden napjára talált magának Erzsébet vadászatra alkalmas falkát.

A királyné egy vadászattal eltöltött napjáról elmondható, hogy korán kezdődött és későn ért véget, ugyanakkor tele volt izgalmakkal és kihívásokkal. Az ilyen napokból viszont akadt bőven Erzsébet napirendjében az 1870-es évek során. A királynét ebben a bő egy évtizedben úgy ismerte meg az európai falkavadász- és úrlovas társadalom, mint a „vadászatok királynőjét”, aki képes volt a legnehezebb terepen, a legveszélyesebb akadályok átugratásával is célba érni. Mindezeken felül, magas szintű tudással is rendelkezett, mind a lovakról, mind pedig a lovaglás tudományáról. Ebben az időszakban Erzsébetet kevésbé kötötték a korlátok és kötelezettségek, valamint örömmel alakított ki informális kapcsolatokat a vadászatokon megjelent személyekkel.

Gliga Evelin

Felhasznált irodalom:

CORTI, EGON CÄSAR: Erzsébet: A királyné hátrahagyott iratai, leányának naplója és egyéb eddig ismeretlen naplók és feljegyzések alapján. Révai Kiadó, Budapest, 1935.

FESTETICS MÁRIA: Egy udvarhölgy naplójából: Festetics Mária grófnő, udvarhölgy naplójának Budán és Gödöllőn papírra vetett részei. Gödöllői Királyi Kastély Múzeum, Gödöllő, 2009.

HAMANN, BRIGITTE: Erzsébet királyné. Európa Könyvkiadó, Budapest, 2019.

NAGY IMRE: Lovasvadászatok: Falkavadászat, falkászat, vadászlovaglás. LAPU Bt. Lap–és Könyvkiadó, Székesfehérvár, 2000.

PRASCHL–BICHLER, GABRIELE: Sisi, a fitnesz és a fogyókúra királynője. Gabó Kiadó, Budapest, 2002.

WALLESHAUSEN GYULA: Erzsébet királyné falkavadászatai. Nimród Alapítvány, Budapest, 1998.

WELCOME, JOHN: The Sporting Empress: The Story of Elizabeth of Austria and Bay Middleton. Michael Joseph, London, 1975.

Briefe Kaiser Franz Josephs an Kaiserin Elisabeth. Hg.: NOSTITZ–RIENECK, GEORG. Verlag Herold, Wien, 1966.

Walterskirchen, Gudula-Meyer, Beatrix: Festetics Mária grófnő naplója: Erzsébet királyné bizalmas barátnője. Helikon Kiadó, Budapest, 2021.

A Kulturális és Innovációs Minisztérium ÚNKP-23-3-II. kódszámú Új Nemzeti Kiválóság Programjának a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból finanszírozott szakmai támogatásával készült.

[1] Festetics Mária 2009. Egy udvarhölgy naplójából: Festetics Mária grófnő, udvarhölgy naplójának Budán és Gödöllőn papírra vetett részei. Gödöllő, Gödöllői Királyi Kastély Múzeum. 49.

[2] Wallersee–Larisch, Marie Louise 2017. Sisi udvarában: A múltam. Emlékiratok. Budapest, Európa Könyvkiadó. 60.

Ezt olvastad?

Podmaniczky Frigyes arcai és szerepei

A honismereti mozgalom zászlóshajójának számító Honismeret folyóirattal nagyon régóta, majdhogynem portálunk indulása óta együttműködünk. A Honismeretet kiadó Honismereti Szövetség tömöríti

X