Sisi
Falkavadászat Erzsébet királynéval
A falkavadászat nem más, mint hajtás lóháton, kutyák segítségével leginkább róka, ritkább esetben szarvas vagy nyúl után. A rókavadászat az avatatlan szem számára egyszerűnek tűnhetett, valójában azonban csak a magas
Erzsébet királyné és a magyarok – Tudományos konferencia Pécsen
A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara (PTE BTK) és Egyetemi Levéltára, valamint a Magyar Tudományos Akadémia Pécsi Akadémiai Bizottsága (MTA PAB) 2023. április 27-én és 28-án közös szervezésben rendezte
„Erzsébet, nem Sisi” – észrevételek A császárné sorozatról I.
A Netflix új Erzsébet császárnéról szóló sorozata sok meglepetést rejt. Az alkotók láthatóan a két korábbi, a platformot máig uraló kosztümös sikersorozatából (A korona, Bridgerton), valamint a régebbi, az uralkodópár
Sisi a Móra Ferenc Múzeumban
2021. június 26-án, a Múzeumok Éjszakája rendezvénysorozat keretében nyílt meg a szegedi Móra Ferenc Múzeum pandémia utáni első időszakos kiállítása Sisi – Királyné feketén-fehéren címmel. A tárlat fő célja, hogy
„Drága Rudolf!” – A trónörökös is csak ember (szeretett volna lenni)
Rudolf, Ferenc József császár és Erzsébet királyné egyetlen fia csak egy hétköznapi hős lett volna szíve szerint. Lett helyette egy politikához jól értő, éppen ezért attól távol tartott trónörökös; egy
Erzsébet királyné görög tükörben – egy könyvbemutató margójára
Erzsébet királyné görög felolvasója, Konstantinos Christomanos naplójegyzeteit jelentette meg nemrégiben a Szépmíves Könyvek Kiadó. A kötet bemutatójára a Ráday utcai Bibliamúzeumban került sor. Az egykor botrányt kavaró, mára érdekességgé szelídült
Heti Ajánló 2018/45.
November első hete is bővelkedik változatos tudományos programokban. Ajánlónkban ezúttal a fővárosi és vidéki rendezvények mellett egy római könyvbemutató is helyet kapott. Az érdeklődők emellett tallózhatnak több tudományos konferencia, könyvbemutató,