A kirakatperben elítélt kommunista vezető – Rajk László pályája

Rajk László 1909. március 8-án Székelyudvarhelyen, erdélyi szász családban született. Magyar–francia szakos egyetemistaként csatlakozott a kommunista mozgalomhoz, majd többéves illegális tevékenyég után tevékeny szerepet játszott az 1945 utáni hatalomátvételben, majd a diktatúra kiépítésében. A belső hatalmi harcban elbukott, letartóztatták, majd koncepciós perben elítélték, és 1949. október 15-én (ma 75 évvel ezelőtt) kivégezték. Rajk László pályaképe eredetileg a Nemzeti Emlékezet Bizottsága (NEB) Tudástárának Pártvezetők adatbázisában jelent meg. A cikket a NEB és az Újkor.hu együttműködésének keretében másodközöljük.

Rajk László főbb tisztségei

Rajk László pályája

Eredeti neve Reich László volt. Szülei, Reich József erdélyi szász csizmadiamester és Mészáros Vilma tizenegy gyereket neveltek, ő volt a kilencedik. A család az 1910-es években magyarosította a nevét előbb Rájkra, ami később Rajkra módosult. Apja és testvérei mind a Rajk, mind a Rájk névváltozatot használták. Testvérei közül Rajk Endre az 1930-as évek második felétől Szálasi Ferenc hívének számított, a nyilas hatalomátvétel után készletgazdálkodási kormánybiztos, a közellátásügyi miniszter helyettese lett. Felesége, Földi Júlia kommunista funkcionárius, könyvtáros és levéltáros, fiuk, ifj. Rajk László építészmérnök, 1990 és 1996 között a Szabad Demokraták Szövetsége országgyűlési képviselője volt.

Szülővárosában elvégezte a református líceum öt osztályát. 1924-től egyik bátyjához költözve Budapesten, majd másik testvére lakhelyén, Nyíregyházán, az evangélikus gimnáziumban folytatta a tanulást. 1927-ben ott érettségizett, és beiratkozott a Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara magyar–francia szakára. Három félév lezárása után két szemesztert a franciaországi Besançoni Egyetemen végzett, 1930 elején tért vissza Budapestre; diákévei alatt óraadással, fordítással gondoskodott megélhetéséről. 1931 márciusában bekapcsolódott a Kommunista Ifjúmunkások Magyarországi Szövetsége tevékenységébe, az illegális szervezet főiskolás bizottságában a bölcsészek munkáját irányította. Még ugyanabban az évben felvették a szintén törvényen kívüli Kommunisták Magyarországi Pártjába. Rövidesen letartóztatták, három hónapig tartó vizsgálati fogság után szabadult. 1932-ben, másodszori letartóztatásakor is fölmentették, de 1933. júniusi lebukását követően eltiltották az egyetem folytatásától. Építőmunkásnak szegődött, hivatásos forradalmár lett, a szakszervezet keretében folytatta a kommunista szervezőmunkát. Részt vett az építőmunkások 1935. évi tömegsztrájkjában is, amely után – mint román állampolgárt – 1936. július 1-jén kitiltották Magyarország területéről.

Az illegalitásba menekült Rajknak pártja az emigrálást javasolta. Előbb Csehszlovákiában élt, ahol Pozsonyban csatlakozott a kommunista irányítás alatt álló Magyar Fiatalok Szövetségéhez. 1937 október 22-én – pártengedéllyel – Firtos László álnéven Spanyolországba utazott, ahol őrmesteri rendfokozatban a nemzetközi brigádok magyar századának a politikai biztosa lett, az ebrói csatában megsebesült. Ottléte idején egy kettős ügynök trockizmussal vádolta meg, a Kommunista Internacionálé szerveiben lefolytatott vizsgálat csak 1941-ben tisztázta. 1939. februárban a köztársaságiak veresége miatt Franciaországba menekült, ahol internálták: a St. Cyprien-i, a gurs-i, 1939 őszétől a Le Vernet-i táborban őrizték. A Szovjetunió megtámadását követően a németeknek szükségük lett a hátországi munkaerőre, s egy francia–német megállapodás lehetővé tette, hogy Rajk – sok más internálthoz hasonlóan – munkát vállaljon Németországban. Egy Lipcse melletti szintetikus gázt előállító gyárba került, 1941 augusztusában innen Bécsen keresztül szervezték meg a továbbszöktetését Magyarországra. A magyar rendőrség 1941. októberben ismételten őrizetbe vette, s – mint „Magyarországról végérvényesen kitiltott külhonost” – internálták. Három éven át Kistarcsán őrizték, csak 1944 szeptember 9-én tudta kihozni a pártja hamis elbocsátó papírokkal a Margit körúti fogházból. A következő két hónapban, az illegális munkába visszakerülve, a párt titkára volt. Részt vett a Magyar Front megbeszélésein, a szociáldemokratákkal akcióegységet vállaló tárgyalásokon, az akkori illegális kommunista szerveződések közül a Demény Pál vezette csoporttal való együttműködés egyeztetésében is. 1944. novemberben ismételten lebukott, Sopronkőhidára szállították, és a Vezérkari Főnökség különbírósága elé került. A hatóságok nem jöttek rá, hogy a keresett kommunista vezetőt fogták el, nyilas államtitkár bátyja el tudta érni, hogy ügyét polgári bírósághoz tegyék át. A fegyház kiürítésekor előbb osztrák, majd bajor területre hurcolták, s 1945. április végén a bírói tanács egy formális tárgyalás során minden vádlottal együtt felmentette.

Hazaérkezését követően 1945. májusban a Magyar Kommunista Párt első országos értekezletén a Politikai Bizottság és a Titkárság tagjává választották, egyúttal a Budapesti Területi Pártbizottság titkára lett, majd 1945. november 22-étől 1946. október 1-ig az MKP főtitkárhelyetteseként tevékenykedett. 1945. június 24-én bekerült az Ideiglenes Nemzetgyűlésbe, halála évéig a törvényhozás tagja maradt. 1945. szeptembertől a törvényhozás politikai bizottságának a tagja volt, két hónapra a Nemzeti Főtanácsba is beválasztották. A Nagy Ferenc vezetésével megalakult kormányban pártja 1946. március 20-án vele cserélte fel a belügyminiszteri poszton Nagy Imrét. Tökéletesen beváltotta az MKP-nek a tárca felügyeletéhez fűzött reményeit: radikális módszerekkel segítette a kommunisták térnyerését a közigazgatás intézményrendszerében (elsősorban a politikai tisztogatás céljából megindított B-listázás végrehajtásával). 1946–1947 fordulóján egyik szervezője és felügyelője volt a kommunisták által konstruált úgynevezett köztársaság-ellenes összeesküvésnek, amelynek tényleges célja a Független Kisgazdapárt parlamenti többségének felszámolása, illetve a párt szétzilálása volt. Belügyminiszterként közreműködött az MKP által a választói névjegyzékkivonatok segítségével (az úgynevezett kék cédulákkal) végrehajtott 1947. augusztusi csalássorozatban.

Míg a koalíciót fokozatosan felszámoló Rákosi-féle „szalámitaktika” kormányzati végrehajtójának számított, saját pártja vezetésén belül hatalmi rivalizálásba keveredett Péter Gáborral, a szervezetileg szintén a Belügyminisztérium részét képező Magyar Államrendőrség Államvédelmi Osztálya vezetőjével, valamint Farkas Mihállyal, a fegyveres testületeket felügyelő főtitkárhelyettessel, akik Rákosi Mátyással együtt az ő hivatali elöljárói státusát megkerülve működtették a politikai rendőrséget. A szociáldemokrata párt beolvasztásával 1948. júniusban megalakított Magyar Dolgozók Pártjában továbbra is a Politikai Bizottság tagja maradt, és újra bekerült a Titkárságba, de fokozatosan elvonták tőle az addig általa felügyelt szakterületeket, s 1948. augusztusi külügyminiszteri kinevezése – vagyis a belügyi tárca elvesztése – is befolyásának csökkenését jelezte. 1949 februárjában az akkor megalakult Magyar Függetlenségi Népfront titkárává választották, és a májusi országgyűlési választásokon a népfrontlista negyedik helyén szerepeltették, de Rákosi, Farkas és Péter Gábor már intenzíven formálták azt a „koncepciót”, amely alapján 1949. május 30-án őrizetbe vették. Letartóztatását csak három héttel később, június 19-én hozták nyilvánosságra.

A személyéhez kapcsolt kirakatper előkészítése két szakaszra oszlott. Az első fázisban a kegyetlen kínvallatások egy trockizmussal elegyített, „imperialista nyugati hatalmak” javára elkövetett kémhistória kialakítását körvonalazták. A második periódusban, miközben a korábbi koncepciót nem törölték, a Magyarországra küldött moszkvai tanácsadók irányításával a per előkészítésében a hangsúly egy Tito, illetve Jugoszlávia elleni propaganda-hadjáratra tevődött át. 1949. szeptember 24-én első, október 14-én másodfokon is halálra ítélték. Október 15-én az ítéletet végrehajtották, majd jeltelen sírba temették. Ugyancsak a perrel összefüggésben számolták fel itthon az általa különösen támogatott népi kollégiumi mozgalmat. A Legfelsőbb Bíróság 1955. júniusban minden ellene emelt vádpont alól felmentette. 1956. október 6-án kivégzett társaival együtt, százezres tömeg jelenlétében, ünnepélyes körülmények között újratemették.

Díjai, kitüntetései

Magyar Szabadság Érdemrend ezüst fokozata (1946); Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal és nagykeresztje (mindkettő 1947); Kossuth Érdemrend I. fokozata (1948); 48-as Díszérem (1949).

Fő műve

A magyar külpolitika útja. Rajk László előadása az MDP Politikai Akadémiáján. Budapest, Szikra, 1949.

Források és irodalom

Rajk László és társai a Népbíróság előtt. Budapest, Szikra, 1949.

Szász Béla: Minden kényszer nélkül. Egy műper kortörténete. Brüsszel, Nagy Imre Intézet, 1963.

Strassenreiter Erzsébet – Sipos Péter: Rajk László. Budapest, Akadémiai, 1974.

Segédkönyv a Politikai Bizottság tanulmányozásához. Szerkesztette Nyírő András. Budapest, Interart Stúdió, 1989. 306–307.

Hajdu Tibor: A Rajk-per háttere és fázisai. Társadalmi Szemle, 1992/11. 17‒36.

Bölöny József – Hubai László: Magyarország kormányai, 1848–2004. Ötödik, bővített és javított kiadás. Budapest, Akadémiai, 2004. 424–425.

Az 1947. szeptember 16-ra összehívott Országgyűlés almanachja. 1947. szeptember 16.–1949. április 12. Főszerkesztők: Marelyn Kiss József, Vida István. Szerkesztette Horváth Zsolt és Hubai László. Budapest, Magyar Országgyűlés, 2005. 339–340.

Duncan Shiels: A Rajk fivérek. Budapest, Vince, 2007.

Vukman Péter: „Tito és Rankovics bizalmi embere.” Rajk László és Lazar Brankov. In Magyarország és a Balkán a XX. században. Szerkesztette A. Sajti Enikő. Szeged, JATE Press, 2011.

Ötvös István: Koncepcióváltások. A Rajk-per katonai vonala. Budapest, Attraktor, 2012.

Zinner Tibor: „A nagy politikai affér”. A Rajk–Brankov-ügy. I–II. kötet. Budapest, Saxum, 2013–2014.

Ezt olvastad?

Technokraták a pártállamban – a szakértelem és a hatalom dinamikája a szocializmusban

Bódy Zsombor, az ELTE TáTK Összehasonlító Történeti Szociológia Tanszékének professzora hosszú ideje kutatja az 1945 utáni Magyarország szocialista nagyvállalatait, technokráciáját,

X