Boleyn Anna
A mindenható kancellár. Thomas Cromwell felemelkedése és bukása
A Tudor-dinasztia második uralkodója, VIII. Henrik, apjához hasonlóan nagyformátumú miniszterekkel vette körül magát, mint például Thomas Cromwell. Kiváló tanácsadói nélkül ugyanis az önfejű és meggondolatlan király sokkal kevesebb eredményt tudott
Feleséggyilkos vagy csak balszerencsés a szerelemben? VIII. Henrik feleségeinek története
VIII. Henrik az apja törekvéseinek megfelelően mindent elkövetett a Tudor-ház uralmának megszilárdítása érdekében. Neki könnyebb dolga volt VII. Henriknél: nem kellett megküzdenie újabb trónkövetelőkkel, hiszen ő már békés körülmények között,
VIII. Henrik első minisztere, Thomas Wolsey bíboros
VIII. Henrik hatalomtechnikai módszerei apja gyakorlatához igazodtak, hiszen VII. Henrikhez hasonlóan olyan tanácsadókkal vette magát körül, akik a tradicionális középkori eredetű végrehajtó hatalmi struktúra és hierarchia szerint a törvényesség határait nem
Nagyhatalmi vágyálmok. VIII. Henrik külpolitikája
VIII. Henrik uralkodása jelentős részét háborúskodás jellemezte a franciák, illetve a német-római császár ellen. Törekvései azonban nagyon is érthetőek voltak. A háború a királyok sportja volt, és az az uralkodó,
Wolf Hall: ahol a történelem nem díszlet
Hilary Mantel Wolf Hall trilógiája sokadszorra kalauzolja az olvasót VIII. Henrik udvarába. Ennek ő is tudatában volt, illetve a televíziós adaptációt rendező Peter Kosminsky is. A sokszor feldolgozott témának azonban