Wolf Hall: ahol a történelem nem díszlet

Hilary Mantel Wolf Hall trilógiája sokadszorra kalauzolja az olvasót VIII. Henrik udvarába. Ennek ő is tudatában volt, illetve a televíziós adaptációt rendező Peter Kosminsky is. A sokszor feldolgozott témának azonban Mantel egy teljesen új nézőpontot talált. Az unalomig ismert eseménysort ezúttal a többnyire a „gazember” szerepében feltűnő Thomas Cromwell szemszögéből lehet végigkísérni, méghozzá egészen kivételesen egy alapos kutatásra épülő munkában, amely cselekményét alakítja a történelem köré, nem pedig fordítva.

A derbyshire-i születésű Hilary Mantel jogászként végzett, és mivel úgy érezte, elszalasztotta a lehetőséget, hogy történész legyen, az egyetem befejeztével történelmi regényt kezdett írni a francia forradalomról. Ugyan hat év alatt befejezte ezt a munkát, a kiadásra még több, mint egy évtizedet kellett várnia, mivel a 900 oldalas könnyed olvasmánynak éppen nem nevezhető regény kiadását senki nem vállalta. Mantelnek rövidebb, kortárs közegben játszódó, és így biztosabb befektetésnek ígérkező regényeket kellett írnia, míg végül megjelenhetett első regénye is (A Place of Greater Safety, 1992). Átütő sikert viszont a Thomas Cromwell életét feldolgozó trilógia hozott számára (Wolf Hall, 2009; Bring Up the Bodies, 2012; The Mirror and the Light, 2020): két Man Booker díjat, valamint sikeres színházi és tévés adaptációt. A Peter Kosminsky által rendezett BBC minisorozat (2015) többek között Golden Globe és BAFTA díjakat nyert.

Az írónő (Forrás: theguardian.com)

Thomas Cromwell szerény származása ellenére emelkedett magasra, ráadásul nem egyházi pályán, hanem mindvégig világi emberként. Előbb VIII. Henrik lordkancellárjának, Thomas Wolsey kardinálisnak a szolgálatában állt, majd mikor a bíboros kegyvesztett lett, mivel nem sikerült elintéznie királya válását első feleségétől, átkerült a király szolgálatába, és végül Essex grófjaként halt meg. Cromwell bábáskodott az anglikán egyház megszületésénél, és kulcsszerepet vállalt az angliai szerzetesség átalakításában, kolostorok és egyházi birtokok szekularizációjában, és ő vezette a tárgyalásokat Thomas More (Morus Tamás) ellen is. Alakjával a történészek közül a legújabban Sir Diarmaid MacCulloch foglalkozott, aki 2018-ban megjelent monográfiájában (Thomas Cromwell: a Revolutionary Life) kiszabadítja Cromwellt a gátlástalan politikus szerepéből. Mikor MacCulloch elolvasta Mantel regényét, megállapította, hogy ugyanazt a Cromwellt találták meg és írt egy rajongói levelet az írónőnek, monográfiájának borítóján pedig Mantel ajánlása olvasható. Ennél jobban talán semmi sem példázza, milyen alapos munkát végzett az írónő. Szakmai segítséget elsősorban Mary Robertsontól, a kaliforniai egyetem professzorától kapott, aki doktori disszertációját a Cromwell szárnyai alól kikerülő ifjak pályájáról írta. Mantel végül neki ajánlotta könyvét.

Az írónő kitüntetést kapott Károly hercegtől (Forrás: express.co.uk)

Mantel ars poeticája a hűség a történeti tényekhez. Számára a történeti hitelesség és a drámaiság között nincsen ellentmondás, sosem változtatna dramaturgiai okokból a cselekményen, ahogyan az a történelmi sorozatok, filmek esetében szokásosan történik. Mantel regénye így mikro– és makroszinten egyaránt hiteles, és nehéz „hibát” találni benne. MacCulloch monográfiájával párhuzamosan olvasva található ugyan ténybeli eltérés, végső soron viszont inkább az figyelemre méltó, hogy a történelmi események és a források miként épülnek be a regénybe részletekig menően. Levélrészletekből eleven párbeszédeket varázsol, a főcselekmény szempontjából lényegtelen parlamenti törvénykezéseket képes véletlenül elejtett viccként beleszőni regényébe, az emberi viszonyokat előítéletek nélkül, a forrásanyag alapos újragondolásával alkotja meg. A karakterek tekintetében Mantel főszabálya annak tudatosítása, hogy emberekről ír, akik életük során nem tudhatták, hogy történelmi személyiségekké fognak válni, legkevésbé ennek mikéntjét. Szereplői a saját korukban élnek, és fogalmuk sincs róla, mi fog majd történni. Ráadásul mindvégig olyan dolgok esnek meg, amelyek korábban elképzelhetetlenek voltak. Izgalmas például, ahogy Boleyn Anna pere és kivégzése körül felbukkanó probléma a precedens hiánya, és ad hoc kell kitalálni, hogyan „illik” kivégezni egy királynőt.

Boleyn Anna kivégzése (Forrás: imdb.com)

Mantel Cromwellje egy kovács fia, apja ütlegei elől menekül külföldre, zsoldoskatona, kalandor, megtanul minden nyelvet, minden mesterséget, Itáliában a Frescobaldik konyhájából kerül a könyvelőik közé. Antwerpenben tanul kereskedni, mire Wolsey bíboros szolgálatába áll, már valóságos varázslónak tűnik. Thomas Cromwell életének első évtizedeiről nem nagyon vannak források, és Mantel mintha erre reflektálna lépten-nyomon. Kortársai és a történészek számára is talány, hogyan jutott ilyen magasra Cromwell, mivel töltötte ifjúkorát. „Maga intéz mindent, Cromwell. Most már mindenhol ott van. Azon töprengünk: hát ez meg hogy történt? […] Ezt kérdezzük magunktól, de Krisztus kiömlő vérére, nem tudunk előállni semmiféle nyavalyás válasszal.” (539. o.) A regényben újra és újra előkerülnek különböző „eredetmondák” Cromwellről: wales-i vagy ír származása, de vadabb történetek is, minthogy gyerekkorában kalózok rabolták el. Mantel felvillant képeket Cromwell gyerekkorából, de mintha csak a források hiányára utalna, mikor Cromwell gondolkodik: „…de miért lehet az, hogy gyermekkora emlékképei nem illenek össze, nem állnak össze?” (490. o.) Azt a keveset, amit tudnak a történészek, Mantel beépítette Cromwell életpályájába, de megjegyzendő, hogy időközben MacCulloch apa és fia kapcsolatára vonatkozóan azt sokkal pozitívabb fényben látni engedő forrásrészletre bukkant.

Thomas Cromwell (Mark Rylance) a sorozat egy jelenetében (Forrás: imdb.com)

A regénybeli Cromwell egyfelől a személyesség miatt szimpatikusabb, mint a szakirodalom Cromwellje, másfelől ellenfeleinek, például Thomas More-nak kevés lehetősége van megvédeni magát, de végeredményben az események ezúttal Cromwell szemszögéből kerülnek elmesélésre, az olvasó csak Cromwell szemével lát. „Ön a történelmet hívja segítségül, no de mi is a történelem az ön számára?” – teszi fel a kérdés a regény egy pontján Cromwell More-nak: – „Egy olyan tükör, amely Morus Tamást hízelgően mutatja be. Nekem is van azonban egy tükröm, és ha ön elé tartom, hiú és veszélyes embert látok, ha pedig megfordítom, akkor egy gyilkost: mert sokakat ránt majd magával…” (770–771. o.) Mantel előítéletek nélkül ír Cromwellről. „A történet jóval nagyobb annál, mint amilyennek eddig hitték. Nem lehet elkezdeni egy mesét, aztán váratlanul elhallgatni…” (703. o.) A regény ezen sorai érthetők akár arra is, amit Mantel tesz: nem szelektíven válogatja ki az epizódokat Cromwell életéből, nem pusztán Morus Tamás és Boleyn Anna bíráját, ereklyék elpusztítóját tárja az olvasó elé, hanem bemutatja a pozitív oldalát is, például George Cavendish Wolsey bíborosról írt életrajzának adatai alapján a tanítvány szeretetteljes viszonyát mentorához. Emellett viszont van mersze rákérdeznie a morális problémákra is. Cromwellt éri számonkérés háznépéből cselekedeteit illetően, egy ponton maga is felsóhajt, hogy reméli később is tükörbe tud majd nézni.

A trilógia Cromwell életregénye, de korántsem csak róla szól. Ahogyan Thomas More, úgy VIII. Henrik elé is tükröt tart, Cromwell folyamatosan figyeli uralkodóját: „Cromwell egyre jobban csodálja a királyt, aki néha gyámoltalannak tűnik, néha gyarlónak, néha gyermekien viselkedik, néha pedig mesterien bonyolítja uralkodása szálait.” (597. o.) Az egyik főkérdés mindvégig az, hogy mit jelent egy uralkodót szolgálni, milyen mértékig engedelmeskedik szolga urának/úrnőjének, milyen mértékig lehet a tanácsadónak saját szája íze szerint alakítani a politikát, és hogy lehet-e barátja a királynak?


Thomas Cromwell (Mark Rylance) és VIII. Henrik (Damian Lewis) a sorozat egy jelenetében
(Forrás. imdb.com)

Cromwell és a többi szereplő újszerű és sokrétű ábrázolása mellett Mantel sikeresen kapja lencsevégre az 1520-30-as évek Angliáját is. A rózsák háborúja után egy új dinasztia ül a trónon, amely még korántsem tartja elég szilárdan markában a hatalmat, és félelme a régi uralkodócsaládok leszármazottjaitól már-már paranoiába hajlik. Bemutatja a Habsburgok hatalma miatti aggodalmakat, hogy V. Károly esetleg lerohanja Angliát, hogy helyreállítsa nagynénje – Aragóniai Katalin – és a katolikus egyház tekintélyét. Látható, hogy az állam és a nemesség a franciák felett aratott régi győzelmek ízével a szájában, középkori lovagi eszméket dédelget, miközben a hadügyi forradalom küszöbén áll a világ: a lovagi ideálokat zsoldoshadseregek váltják fel, a nemesek hősiessége helyett az uralkodóknak pénzre lesz szüksége. Korábban megkérdőjelezhetetlen igazságok hirtelen kétségessé válnak. Kérdéseket tesznek fel arról, mi is áll a Bibliában, a vallási egység megbomlik, a pápa uralma megkérdőjeleződik. A könyv sokszor két világ összeütközése: háború és diplomácia, a már-már babonás vallásosság és a hit kérdéseinek gyakorlatias szemlélete; a hercegek becsülete és a könyvelés száraz tételei, igazságuk mellett végsőkig kitartó szentek és élni kívánó emberek. Ki uralkodik: a király vagy jobbkeze? Hol dől el a történelem: a csatamezőkön vagy bankárok és kereskedők kezeiben? Anglia mellett pedig fel-felbukkan egész Európa: az egymással háborúzó Habsburg és francia csapatok, a Rómát feldúló zsoldosok mellett ott van a látóhatáron a Nándorfehérvárat vagy épp Bécset ostromló török sereg is.

(Forrás: imdb.com)

Mantel regényét frappáns párbeszédek, ügyes mondatokba belesűrített történelem, a korabeli műveltségben való otthonos mozgás jellemzi. Aragóniai Katalin a többek között Boccaccio Dekameronjából ismert megaláztatásig hű hitves Griseldishez hasonlatos. Máskor Petrarca levelei kerülnek elő, hallhatja az olvasó Cromwell lesújtó véleményét Machiavelliről, Morus utópiája vicc tárgya, a Pastime with Good Company cinikusan cseng. Mantel természetes hangon ír, elkerülve minden archaizálást, mégsem hat anakronisztikusan. A történet elbeszéléséhez jelen időt választott a szerző, így is hangsúlyozva, hogy nem történelmi személyiségekként tekint karaktereire. A magyarra fordítás természetszerűleg nehéz munka. Elkerülhetetlen a két nyelvben a tegezés-magázás különbségeiből adódó nehézség, valamint az angol címek és megszólítások suta magyarra ültetései, de ezektől eltekintve sem nevezhető sikeresnek a fordítás. Kezdve a cím teljesen felesleges megváltoztatásával. Az eredeti, Wolf Hall, a Seymourok családi fészkének neve, a regény két utolsó szava. A Farkasbőrben címről előbb asszociál az ember egy vámpíros tinisorozatra, mint egy komoly történelmi regényre. Mantel egyes szám harmadik személyben ír, de folyamatosan az az érzése az olvasónak, hogy mindez valójában Cromwell egyes szám első személyű vallomása, aki sosincs néven nevezve a narrátor által, mindig csak egy egyszerű ’He’ utal rá. Az egyértelmű fogalmazás kedvéért a magyarban folyamatosan jelzik az alanyt. A 2010-es fordításban Thomas, a 2018-asban Cromwell, utóbbi különösen eltávolítóan hat olvasó és főszereplő között. A nevek kapcsán mindkét fordítás a magyarosítás mellett teszi le a voksát, amely VIII. Henrik esetében abszolút indokolható, Anne Boleyn és különösen Thomas More esetén viszont már nem biztos, hogy szerencsés döntés. Előbbi magyarosított neve furcsán hangzik nővére, Mary Boleyn mellett. Utóbbinál az angol név megtartása az autentikus hangzás mellett akár segíthetett volna a történelmi személyiség és a szent elválasztásában is.  Emellett Gázsity Mila fordítása korántsem olyan gördülékeny, mint Mantel regénye, előfordulnak mesterkélt, archaizáló szavak, a mondatok humora, éle helyenként eltompul, az eredeti varázsa elveszik.


A rendező, Peter Kosminsky instruál
(Forrás: imdb.com)

A trilógia első két részéből készült el a BBC hatrészes Wolf Hall sorozata, a harmadik regény feldolgozása pedig folyamatban van. Semmiképpen sem lehetett egyszerű feladat a több, mint ezer oldalt kitevő két regényt belesűríteni hat órába komoly veszteségek nélkül, de a forgatókönyvet író Peter Straughan sikerrel járt. A könyv által felkínált lehetőségekből kiválasztott egy vezérfonalat, amelyre felfűzték a történetet, így sikerült egy koherens ívet adni a sorozatnak, miközben a nézőnek nincs az az érzése, hogy elveszett volna valami a regényből. A rendező Peter Kosminsky hű maradt Mantel megközelítéséhez, Cromwell szemszögéből forgat, és megőriz egyfajta objektivitást is. Nem sulykol, csak csendben megfigyel, amiben segíthette dokumentumfilmes múltja. A sorozat érdeme, hogy a kosztümök, díszletek, helyszínek tekintetében megőrizték a hitelességet, hiszen ebben nem nyújtott támpontot a regény. Az atmoszféra megőrzéséhez hozzátartozik a filmzene is (Debbie Wiseman), amely tökéletesen illeszkedik az egyszerűséghez. Ugyanígy a hétköznapiság és emberközeliség eszköze sokszor a kézi kamera használata. A világításnál a készítők igyekeztek minél inkább a korabeli természetes fényviszonyokat visszahozni, semmit sem hozzáadni, ennek ellenére nem lesz a film zavaróan sötét egy-egy esti, gyertyafénynél játszódó jelenetnél sem. Mindehhez járul hozzá a rendkívül eltalált szereplőválogatás. Mark Rylance alkatában talán nem igazán felel meg a könyvben leírt robosztus, egészen durva megjelenésű Cromwellnek, vagy Holbein róla festett portréjának. Cromwell fizikai megjelenésének, erejének a könyvben szerepe van, viszont tökéletesen jeleníti meg a pragmatikus, környezete számára rejtélyes, kifürkészhetetlen politikust. Damian Lewis-on autentikusan hatnak VIII. Henrik jelmezei, testtartása, habár ugyancsak nem kiköpött mása a királyról készült portréknak. Claire Foy érdeme, hogy a sorozatban a könyvhöz képest Anne Boleyn karaktere jobban érvényesül. Az alakítások emlékezetesek, és nehéz lenne másokat elképzelni ezekben a szerepekben.


Vacsora gyertyafénynél (Forrás: imdb.com)

Mantel végre egy igényes, modern újragondolását adja az eseményeknek, és a minisorozatnak köszönhetően a képernyőkön is van a felszínes Tudorok sorozatnál és A másik Boleyn lány filmnél alaposabb adaptáció. A mára már több szempontból elavult A Man for All Seasons vagy az Anne of the Thousand Days után korszerű és a történeti kutatás eredményeinek is megfelelő mű született. A Wolf Hall esetében hihetetlenül kreatív a források és a szakirodalom mögé képzelt valóság. A források megszólaltatása révén Mantel és Kosminsky megrendítő hatást érnek el, hiszen jelen van a lehetőség, hogy nagyon hasonlóak lehettek az igazi emberek a könyv/sorozatbeli karaktereikhez, az egyes szavak valóban elhangozhattak. A történet lassan felépülő íve eleinte még nem feltétlenül kapja meg közönségét, de a végkifejlet elhozza a katarzist. Mantel trilógiája összességében egy minden ízében emberszagú és ritka intelligens feldolgozás VIII. Henrik uralkodásának legismertebb szeletéről, nem utolsósorban pedig újraértelmezése a sokszor elítélt Thomas Cromwell karakterének.

Kintli Dóra

A trilógia magyarul:

Farkasbőrben, 2010, Cartaphilus, Megyeri Anna fordítása; 2018, Libri, Gázsity Mila fordítása (az idézetek ez utóbbiból származnak).
Holtaknak menete, 2012, Cartaphilus, Gázsity Mila fordítása; 2018, Libri, Gázsity Mila fordítása.
Tükör és fény, 2021, Libri, Gázsity Mila fordítása.

Források:

George Cavendish: The Life of Cardinal Wolsey. Project Gutenberg (utolsó megtekintés: 2021. december 29.)
W. Ives: The Life and Death of Anne Boleyn. ’The most happy.’ Malden, 2004.
Diarmaid MacCulloch: Thomas Cromwell. A Revolutionary Life. New York, 2018.
Diarmaid MacCulloch on Thomas Cromwell, Cambridge Union, 2019. március 14. (utolsó megtekintés: 2021. december 29.)
Peter Kosminsky and Mark Rylance on Wolf Hall, BBC, 2015. febr. 15. (utolsó megtekintés: 2021. december 29.)
Mona Simpson: Hilary Mantel. Art of Fiction. The Paris Review, 2015 Spring (utolsó megtekintés: 2021. december 29.)
Talking Tudors, Thomas Cromwell and Anne Boleyn’s Downfall with Professor Diarmaid MacCulloch (episode 78) (utolsó megtekintés: 2021. december 29.)
Wolf Hall Q&A with Hilary Mantel, Claire Foy, Peter Kosminsky, Debbie Wiseman | BFI 2015. január 12. (utolsó megtekintés: 2021. december 29.)
Wolf Hall, BBC Two (utolsó megtekintés: 2021. december 29.)

Ezt olvastad?

János király halálával a trónharcok ideje véget ért, elvileg Ferdinánd maradt a Magyar Királyság törvényes uralkodója. Ez azonban közel sem