Feleséggyilkos vagy csak balszerencsés a szerelemben? VIII. Henrik feleségeinek története

VIII. Henrik az apja törekvéseinek megfelelően mindent elkövetett a Tudor-ház uralmának megszilárdítása érdekében. Neki könnyebb dolga volt VII. Henriknél: nem kellett megküzdenie újabb trónkövetelőkkel, hiszen ő már békés körülmények között, nem fegyveres harc árán került hatalomra. Mindazonáltal tisztában volt azzal, hogy ő egy újonnan trónra lépett dinasztia második uralkodója, ezért legitimációjának elengedhetetlen feltétele volt, hogy utódot nemzzen. Ez azonban nem volt olyan egyszerű, mint amilyennek a király gondolta. Legfőbb feladata így élete végéig az volt, hogy egy olyan nőt vegyen feleségül, aki képes megadni neki azt, amire a legnagyobb szüksége volt; vagyis egy fiúgyermeket.

Aragóniai Katalin

VIII. Henrik az apja halálát követően, tizenhét éves korában, 1509. június 24-én került Anglia trónjára. Az ifjú uralkodót a korabeli források egybehangzóan megnyerő, magas, sármos, intelligens férfiként ábrázolják, aki egyaránt tájékozott volt a művészetekben, a humántárgyakban és a teológiában is. Emellett kiváló énekhangja volt és számos hangszeren is játszott, valamint zenét is szerzett. Remekül vívott, teniszezett, birkózott és lovagolt. Több nyelven beszélt, értékelte a szép festményeket és épületeket. A hatalomra kerülése után nemsokkal megindított koncepciós perekből azonban arra lehet következtetni, hogy Henrik már uralkodása legelején is kegyetlen és gátlástalan volt.

VIII. Henrik trónra kerülésekor, 1509-ben (Meynnart Wewyck festménye, forrás: commons.wikimedia.org)

VIII. Henrik egyik legfontosabb feladata az volt, hogy meggátolja a trónkövetelők megjelenését. Ez egyértelműen azt jelentette, hogy megfelelő dinasztikus házasságot kellett kötnie és örököst kellett nemzenie. A kötelesség első felét gyorsan teljesíteni tudta; nem sokkal trónra kerülése után feleségül vette menyasszonyát, Aragóniai Katalint. Kettőjük frigye magában foglalta a szövetséget Aragóniai Ferdinánddal, aki felesége, Kasztíliai Izabella halála után sokkal ingatagabb és bizonytalanabb lett. Henrik megkapta a pápai felmentést, ami lehetővé tette számára, hogy elvegye bátyja özvegyét.

Katalin hiába volt hűséges, bátor és szerető felesége, szinte minden tekintetben tökéletes társa Henriknek, örökössel nem tudta megajándékozni férjét. Házasságuk első öt évében öt gyereket is a világra hozott, de közülük csak egy volt olyan, aki két hónapnál tovább élt. Feltételezhetően ekkor alakult ki VIII. Henrik görcsös vágya egy fiú utód iránt. 1516. február 18-án a királyné egy egészséges gyermeknek adott életet, a csecsemő azonban lány volt. Mária születését további vetélések követték, s minden év egyre valószínűbbé tette, hogy a királyné nem fog tudni trónörököst szülni. Egy örökös nélküli király azonban könnyen király nélküli királyságot eredményezhetett, ami bizonyosan örökösödési háborúhoz vezetett volna.

Aragóniai Katalin 1520 körül (forrás: en.wikipedia.org)

Angliában alapvető politikai problémának számított az egészséges fiú utód kérdése. A rózsák háborújának élménye ugyanis még tisztán élt az emberek tudatában. Henriknek pedig mindössze egyetlen örököse volt, a beteges Mária. Ezen a törékeny kislányon nem múlhatott a Tudor-dinasztia uralma, és ezzel együtt az ország stabilitása. Így Henrik mindent elkövetett annak érdekében, hogy fia szülessen. 1519. június 15-én, Aragóniai Katalin egyik udvarhölgyétől, Lady Elizabeth Blounttól fia született, akivel úgy bánt, mintha törvényes örököse lenne: Gartner lovagjának és Richmond hercegének nevezte ki, sőt még azt is elérte, hogy törvénytelen fia, Henry Fitzroy az elsőszülött lányát, Máriát is megelőzze az öröklés rendjében.

Boleyn Anna

Boleyn Anna 1521-ben került az udvarhoz a királyné, Aragóniai Katalin udvarhölgyeként. Ez azt is jelentette, hogy Anna rendszeres látogató volt a királyi udvarnál, ezért részt vehetett az ünnepségeken is. Az első feljegyzett alkalom, amin Anna részt vett, 1522 márciusában volt; Perseverance szerepében tűnt fel egy Londonban rendezett színdarabban. Az előadáson, a burgundi hagyományoknak megfelelően, egy csatajelenetet játszottak el, amit VIII. Henrik vezetett. A király győzelmet aratott, amit egy gondosan kidolgozott tánccal szimbolizáltak

Anna megjelenéséről megoszlanak a vélemények; előfordulnak olyanok, amelyben testi fogyatékosságról számolnak be, de ezeket nem árt megfelelő forráskritikával kezelni, hiszen Boleyn Annára a korban megvetéssel tekintettek. Azt viszont a legtöbb forrás alátámasztja, hogy a lány nem volt túlzottan csinos. A férfiakat ennek ellenére vonzotta külleme, s nem Anglia királya volt az egyetlen, akit el tudott bájolni. Kiemelendő két fiatal udvarló: Henry Percy és Sir Thomas Wyatt.

Boleyn Anna feltételezett portréja (forrás: hu.wikipedia.org)

Az ifjú Henry Percy annak köszönhetően ismerkedett meg Annával, hogy Thomas Wolsey bíboros udvartartásában szolgált, ugyanis amikor elkísérte a bíborost az udvarba, bejárt a királynő lakosztályába, hogy udvarhölgyei társaságában lehessen. A többiekhez képest, Boleyn Annával sokkal bensőségesebb volt a viszonya. A titkos szerelem annyira elmélyült, hogy elhatározták, hogy össze is házasodnak, amit azonban Anglia királya nem hagyott: megparancsolta Wolsey bíborosnak, hogy akadályozza meg a frigyet. Thomas Wolsey Lord Percy apjának segítségét kérte ennek érdekében, illetve megtiltotta Henry Percynek, hogy találkozzon Annával. Nem sokkal később felbontották az eljegyzést, Percy pedig feleségül vette Shrewsbury grófjának lányát.

Anna másik, Thomas Wyatt-tel folytatott viszonyáról sokkal kevesebbet tudunk. Annyi bizonyos, hogy a Wyattek otthona, Allington kastélya közel húsz mérföldre helyezkedett el a Boleynek tulajdonában lévő Hever kastélyától. A két család azonban nem csak szomszéd volt, de ugyanazokban az udvari körökben is mozogtak. Ennek ellenére az angol hagyomány úgy tartja, hogy Anna és Thomas csak azután találkozott egymással, miután a lány hazatért Franciaországból. Azt viszont egyik forrás sem írja le, hogy milyen volt a két fiatal közötti kapcsolat természete. Wyatt azonban, amikor beleszeretett Boleyn Annába, már házasember volt, bár feleségétől különélt. Ebből következik viszont, ami teljesen érthető okból gátat szabott annak, hogy több legyen köztük barátságnál: a költő nem volt abban a helyzetben, hogy többet ajánljon fel Annának szerelménél. A lány éppen ezért megkérte a királyt, hogy küldje el Thomast az udvartól, amit VIII. Henrik vonakodva bár, de teljesített. Az angol király azonban hamarosan meggyőzte Annát arról, hogy fogadja vissza kegyeibe a költőt, így Wyatt visszatérhetett az udvarhoz.

Anglia királya 1526-ban kezdett udvarolni Boleyn Annának, aki azonban tanult nővére hibájából, ezért kezdetben semmibe vette Henrik közeledését. Anna ugyanis sokkal többet akart holmi futó kalandnál; nem szerető, hanem királyné akart lenni. A lány taktikázásával el tudta érni, hogy maradéktalanul elvegye a király eszét: VIII. Henrik ugyanis teljesen meg volt arról győződve, hogy Aragóniai Katalinnal kötött házassága bűnös kapcsolat, amit a lehető leggyorsabban fel kell számolnia.

VIII. Henrik kézzel írt szerelmes levele Boleyn Annának (Biblioteca Apostolica Vaticana, Vat. Lat. 3731A, fol. 15r, forrás: commons.wikimedia.org)

VIII. Henrik diplomáciai pozícióját 1527-ben nemhogy megerősítette volna az tény, hogy Aragóniai Katalin utódjául Boleyn Annát választotta, hanem inkább pont az ellenkező hatást érte el. Thomas Wolsey abban reménykedett, hogy királya a válás után egy francia hercegnőt vesz el, így ugyanis biztosította volna a francia támogatást a szigetország számára. Anglia királyának eszét az Anna iránt érzett szerelme azonban tejesen elvette: olyan volt, mintha egy középkorú férfi kérte volna a pápát, hogy szentesítse a vele való viszonyát.

Anna további hátrányokat is szenvedett, amiért a királlyal való házasságát akadályozta a kánonjog. Az akadály Henrik Katalinnal való házasságában rejlett, méghozzá a „rokonság első foka” miatt, vagyis az a tény, hogy Aragóniai Katalin eredetileg VIII. Henrik bátyjának, Artúrnak a felesége volt. Ez azért számított rendkívüli jelentőségű körülménynek, s ami kizárhatta volna, hogy Anglia királya elvegye saját sógornőjét, mert Henrik azt állította, hogy Katalin elhálta korábbi házasságát. A király morális érveit Mózes III. könyvére alapozta, ami megtiltja a szexuális kapcsolatot a fivér feleségével, és amelyet, ha mégis megtesznek, azt gyermektelenséggel bünteti Isten.

Az angol király szerencsétlenségére azonban volt egy másik hasonló akadály is: egy házasság nélküli elhálás. Ez a „rokonság” akkor is akadályoz egy férfit, ha elveszi bármilyen nőrokonát annak, akivel viszonya volt; az pedig mindenki számára köztudott tény volt, hogy Henriknek testi kapcsolata volt Anna testvérével, Maryvel. A leendő királyné úgy próbálta elkendőzni ezt, hogy száműzte nővérét az udvarból. Amikor tehát VIII. Henrik arra kérte VII. Kelement, hogy mondja azt, hogy egy pápa sem mentheti fel őt az „első rokonsági fok” akadálya alól, azért, hogy elvegye Aragóniai Katalint, egyúttal egy olyan felmentést is kért a pápától, amivel felmenti az „első rokonsági fok” kapcsán felmerülő kifogással szemben annak érdekében, hogy elvehesse Boleyn Annát.

1533. május 23-án Thomas Cranmer ítéletet hozott arról, hogy Henrik Katalinnal való házassága érvénytelen. Öt nappal később pedig kihirdette a király és Boleyn Anna érvényes házasságát. Cranmer azonban nem állította, hogy Mária fattyú lenne, mivel a kánonjog megtartja a gyermek legitimitását, ha szülei a gyermek születésekor nem tudnak házasságuk érvénytelenségéről. Anglia királya házasságában való kétségei két évtizeddel elkéstek, így Cranmer valóban nem nyilváníthatta fattyúnak Henrik elsőszülött lányát, Máriát. Az öröklés szempontjából ez viszont nem sokat számított volna, ha Henrik következő gyermeke Anna méhében fiú lett volna. 1533 januárjában ugyanis, amikor Anna titokban hozzáment Henrikhez, feltételezhetően már várandós volt.

VIII. Henrik és Boleyn Anna Wolsey bíboros egyik bálján (Karl von Piloty festménye, forrás: commons.wikimedia.org)

Boleyn Annát, a király „legkedvesebb és legszeretettebb” feleségét 1533. június 1-jén koronázták meg. Az ünnepségek négy napig tartottak. A koronázási ceremónia akkora volt, mint V. Károlyé 1522-ben, és nagyobb, mint Aragóniai Kataliné 1501-ben. Három hónappal később 1533. szeptember 7-én viszont Anna egy lányt hozott a világra, akit Yorki nagyanyja után, Erzsébetnek neveztek el. Az angol király olyan csalódott volt a csecsemő neme[1] miatt, hogy nem jelent meg a keresztelőjén. Így azonban Erzsébet sem lett jobb jelölt az utódlásra, mint nővére, Mária volt, Annának viszont még mindig volt ideje arra, hogy fiút szüljön Henrik számára.

1536. január 8-án meghalt Aragóniai Katalin. A fiú örökös hiányától eltekintve Henrik biztonsággal elérte dinasztikus céljait: nyitva voltak számára az új dinasztikus lehetőségek. Katalin temetése napján, január 29-én azonban Boleyn Anna idő előtt hozta világra halva született fiú magzatát. Kétségtelenül ez okozta Anne bukását[2], mivel ez már legalább a második vetélése volt. VIII. Henrik szenvedélyes szerelme az új királyné iránt teljesen elmúlt, és mivel ebből a házasságából sem született fiúgyermeke, a király úgy vélte, hogy ez a frigy is éppen olyan bűnös, mint az előző volt.

Mivel addigra Henrik titokban már talált magának egy új szerelmet Lady Jane Seymour személyében, ezért elhatározta, hogy Katalinhoz hasonlóan Annát is félreállítja az útból.[3] Az ürügy az lett volna, hogy Boleyn Anna évekkel korábban, még mielőtt az udvarhoz került volna, házassági szerződést kötött Henry Percy-vel.  Ő azonban tagadta, hogy bármilyen szerződés lett volna köztük a fogadalomról, vagy esküről, és Thomas Cromwell kancellár tudtára is adta azt a szándékát, hogy bármikor képes megismételni ezt az állítást. A házassági szerződés vádja tehát bizonytalan talajon állt ahhoz, hogy érvényteleníthesse az angol király házasságát. Ezért valószínűbb, hogy Cranmer azzal az érvvel akarta érvényteleníttetni a király házasságát, hogy szexuális kapcsolata volt Anna nővérével, Maryvel. Amíg azonban a király tanácsadói az ügy részleteit dolgozták ki, Henrik arról értesült, hogy feleségét azzal vádolták meg, hogy szeretőket tartott.

Boleyn Anna a Tower fogságában (Édouard Cibot festménye, forrás: hu.wikipedia.org)

Anglia királya úgy határozott, hogy bírósági tárgyaláson hallgatják ki feleségét és az állítólagos szeretőit. Nyilvánvalóan azt akarta ezzel elérni, hogy Anna és az öt férfi tagadja meg bűneik beismerését. Így ugyanis tárgyaláson kell részt venniük, ahol bizonyítékokat lehet ellenük bemutatni, amik igazolni fogják bűnösségüket. Ez pedig nyilvános ítélethez vezet, ami gyakorlatilag lehetetlenné teszi, hogy bárki bebizonyítsa, hogy VIII. Henrik nemzette Boleyn Anna elvetélt magzatát.

1536 májusában így Boleyn Annát, öccsét, George-t, Rochford vikomtját, Henry Norrist, VIII. Henrik egyik legközelebbi szolgálóját, William Breretont és Sir Francis Westont, az udvar tagjait és Mark Smeatont, inast és udvari zenészt letartóztatták, majd állítólagos házasságtörés vádjával bíróság elé állították. Az abszurd vádak szerint Anna engedve a gyarló testi vágyaknak, rábírta és felbujtotta saját öccsét, hogy megrontsa őt.

Jane Seymour

Anna kivégzése után nem sokkal, 1536. május 30-án VIII. Henrik feleségül vette új szerelmét, Jane Seymourt, azzal a reménnyel, hogy ő lesz az a nő, aki végre fiút szül számára. A házassággal egy újabb ember került be a király kegyébe: Jane testvére, Edvárd, aki szintén szimpatizált a protestánsokkal. Edvárd Seymour Henrik halála után, mint Somerset hercege, lordprotektor lett.

Azzal, hogy VIII. Henrik kijelentette, hogy a Boleyn Annával való házassága érvénytelen, a király egyben törvénytelenítette második feleségétől született lányát, Erzsébetet; és így két fattyú lánygyermeke lett. Egyetlen törvénytelen fia, Richmond hercege pedig éppen abban az időszakban halt meg, amikor a legerősebbnek látszott, hogy ő követi majd Henriket halála után Anglia trónján. Így Henrik minden reménye legújabb házasságában volt. Az új királyné 1536 szeptemberére kitűzött koronázásának előkészületeit azonban, az időközben kitört súlyos pestisjárvány miatt le kellett mondani, magát a koronázást pedig el kellett halasztani. Henrik abban reménykedett, hogy amikor eljön a koronázás napja, Jane, Boleyn Annához hasonlóan már várandós lesz.

Jane Seymour (ifj. Hans Holbein festménye, forrás: hu.wikipedia.org)

Jane Seymour tehát tudta, hogy legfontosabb feladata egy fiú utód világra hozatala, ami úgy tűnt, nem sokkal később be is teljesedik: Jane 1537 februárjában állapotos lett. Henrik harmadik felesége 1537. október 12-én egy egészséges fiúgyermeknek adott életet, akit Edvárd hercegnek neveztek el. Latimer püspök jelentése a nagy örömről az egyházmegyéjében, Worcesterben kétségtelenül tükrözte az általános reakciót szerte Angliában. A herceg születése, oly sokévnyi várakozás után csodának tűnt, s a katolikusok, csakúgy, mint a protestánsok egyetértettek Latimerrel abban, hogy „Isten az angolok felé fordult”. A királyné azonban október 24-én gyermekágyi lázban meghalt. Megajándékozta viszont a királyt egy megkérdőjelezhetetlenül legitim fiú örökössel, és többé nem volt kétség Henrik férfiasságával kapcsolatban sem.

Klevei Anna

Jane Seymour 1537. október 24-én bekövetkezett halálát követően Anglia királyának ismét fontolóra kellett venni a házasságot. Egy fiú ugyanis még nem volt elég a dinasztikus biztonsághoz. A király ezért követeket küldött Európa országaiba, hogy Hans Holbein segítségével készíttessenek portrékat a lehetséges jelöltekről. A nagykövetek azonban hiába kezdték meg a tárgyalásokat, Henrik – a portrék ellenére – nem akart elvenni olyan nőt, akivel nem találkozott személyesen.

A feleségjelöltek közül az angol király egy ideig Oldenburgi Krisztina, dán hercegnőt találta a legmegfelelőbbnek. Ő azonban visszautasította ezt a megtiszteltetést, ráadásul állítólag azért, mivel „jobban szeretné a fejét a vállain tartani”. A Kleveiekkel való tárgyalását éppen ezért csak 1539 februárjában kezdték el. Henrik kancellárja, Thomas Cromwell szerette volna, ha az angol király ismét megházasodik, ezért mindent megtett annak érdekében, hogy létrejöjjön a megegyezés közte és Klevei Anna között.

Klevei Anna (ifj. Hans Holbein festménye, forrás: hu.wikipedia.org)

VIII. Henrik azonban kezdetben csak nagyon kevés érdeklődést mutatott Anna iránt. Hans Holbein festménye viszont úgy tűnik, meggyőzte Anglia uralkodóját Anna szépségéről, mivel 1539. október 4-én aláírták a házassági szerződést. Ám nem sokkal később kiderült, hogy Anna sok tekintetben rendkívül alkalmatlan hitves volt: nem volt se lutheránus, se csinos, majdnem teljesen tanulatlan volt, akit elzárva tartottak a családi kastélyban, egyedül német nyelven tudott beszélni, műveletlen volt ráadásul a zenében és csak saját hazája táncait ismerte. Mikor VIII. Henrik először találkozott vele, „katasztrófának” nevezte választottját, és meg is bánta, hogy végül engedett Cromwell nyomásának.

Feltételezhetően a házasságot emiatt végül nem hálták el, amivel a frigyet így könnyedén érvényteleníteni is lehetett. Henrik 1540. június végén rávette Thomas Cranmer canterbury-i érseket, hogy ezt titokban jelentse is ki. Június 24-én Klevei Anna Richmondba ment, ahol másnap a király megbízottjai meglátogatták, és közölték vele, hogy Henrikkel való házassága érvénytelen. Ez a döntés az újdonsült királyné számára eléggé megalázó lehetett. VIII. Henrik újabb válásához hozzájárulhatott azonban, hogy 1540-ben ismért szerelmes lett: ezúttal a tizenkilenc éves Catherine Howardba, aki Norfolk hercegének volt az unokahúga.

Catherine Howard

Henrik következő választottja is a királyné udvarhölgyei közül került ki. Indokoltnak tűnik az a feltételezés, hogy az ifjú Catherine Howard „sajátos” hátterének köszönhetően több szexuális tapasztalattal rendelkezett, mint Klevei Anna akármelyik másik udvarhölgye. Azonban valószínűsíthető, hogy éppen ez volt az a tulajdonsága, ami felkeltette iránta a király érdeklődését. Mivel Henriknek nem sikerült elhálnia Annával kötött házasságát, másnál keresett megnyugvást, és éppen ez a könnyűvérű kamaszlány volt az, akire az idősödő király vágyott. 1540 márciusában vagy áprilisában VIII. Henrik komoly érdeklődést kezdett mutatni a lány iránt, amiben egyesek, köztük Norfolk hercege politikai lehetőséget látott.

Alig egy hónnappal Henrik előző házasságának érvénytelenítése után, 1540. július 28-án a király feleségül vette Catherine-t. A többi angol származású hitvesével kötött házassághoz hasonlóan ezt is magánügyként kezelték; a drága nyilvános ünnepségeket ugyanis csak a külföldön született feleségeknek tartották fent. Augusztus 8-án, Hamptoncourtben Anglia királya már mint királynét mutatta be újdonsült hitvesét, augusztus 15-én pedig reggeli imádságot mondtak a templomokban VIII. Henrikért, Catherine Howardért, valamint Edvárd hercegért.

Catherine Howard feltételezett portréja (ifj. Hans Holbein festménye, forrás: hu.wikipedia.org)

A király egészségi állapota azonban 1541 kora tavaszán rohamosan megromlott: lázrohamok gyötörték, illetve a lábán lévő fekélyek sem úgy javultak, ahogy azt az orvosok várták. Ezeknek köszönhetően az ifjú Catherine 1541 márciusában legalább tíz-tizenkét napig nem találkozhatott beteg férjével. Elképzelhető, hogy éppen ebben az időszakban döntött úgy a királyné, hogy a lehetőségeihez mérten, visszatér korábbi életének „élvezeteihez”.

Ugyanebben az időszakban tűnt fel újra Francis Dereham is, aki valószínűleg megfenyegette az újdonsült királynét, hogy felfedi korábbi kapcsolatukat, ha nem segít neki a felemelkedésben, ezért Catherine kinevezte őt „titkárának”. A régi barát előléptetésén senki sem lepődött meg az udvarban, azt azonban szintén nem sejtette senki, hogy milyen természetű volt korábban a kettőjük kapcsolata.

Mivel Henrik teljesen biztos akart lenni abban, hogy halála után fia fogja őt követni Anglia trónján, ezért elhatározta, hogy csak abban az esetben fogja megkoronáztatni ötödik feleségét, amennyiben az megajándékozza őt egy második fiúgyermekkel. Lehetséges, hogy Jane-hez hasonlóan Catherine-t is Yorkban akarták megkoronázni, annak a bizonyos északi utazásnak a keretein belül, amit még Lady Jane terhessége miatt halasztottak el. Az mindenesetre valószínű, hogyha az utazás előtt vagy alatt esett volna teherbe Catherine Howard, akkor csakugyan Yorkban lett volna a koronázás. Ez azonban nem következett be, de július közepén bíztató hírek érkeztek arról, hogy a királyné „nem érezte jól magát”, amikor Grafton Regisben járt. Ebből arra következtethetünk, hogy a királyi családban lehetségesnek tartották egy újabb utód érkezését.

Csakhogy Catherine éppen ekkor keveredett szexuális kapcsolatba Thomas Culpeperrel, egy távoli unokatestvérével. Az északi út alatt ráadásul Culpeper és Dereham úgy jártak ki-be a királyné hálószobájába, mint egy szatírában. Catherine Howard viszont tudta, hogyan kell lefeküdnie szeretőivel anélkül, hogy abból ne szülessen gyermek. VIII. Henrik éppen ennek köszönhetően jó ideig nem is sejtette, hogy mit csinál háta mögött hőn szeretett[4] hitvese.

VIII. Henrik időskorában (ifj. Hans Holbein festménye, forrás: en.wikipedia.org)

1541 novemberében azonban John Lascelles mindent elmondott Cranmer érseknek a királyné múltjáról. A canterbury-i érsek többek között megtudta, hogy Catherine házassága előtt nem élt kifogástalan életet, valamint, hogy feltételezhetően az angol király előtt már valaki eljegyezte a királynét. Cranmer tudta, hogy nincs más választása: be kell számolnia Henriknek mindarról, amit Lascelles mondott neki Catherine Howardról, és amit november 2-án meg is tett.

Miután a király meghallotta, hogy mivel vádolják kedvesét, elrendelte, hogy vizsgálják ki az ügyet. Elsőként Derehamot hallgatták ki, aki a kínvallatás hatására mindent beismert, és bemártotta Thomas Culpepert is. Ezután őt is elfogták, és a Towerba vetették, ahol elismerte, hogy szexuális kapcsolata volt a királynéval házassága alatt. Mikor VIII. Henrik fülébe jutottak ezek az információk, olyan éktelen haragra gerjedt, hogy miután kardért kiáltott, kijelentette: „saját maga fogja kivégezni feleségét”.

1541. november 22-én Catherine Howard két szeretőjét bűnösnek találták az ellenük felhozott vádakban, ezért halálra ítélték őket. Katalint árulása miatt megfosztották királynéi címétől. Francis Derehamot és Thomas Culpepert 1541. december 10-én végezték ki, míg azonban az elsőt elevenen kibelezték, felakasztották, majd felnégyelték, addig utóbbit egyszerűen lefejezték. VIII. Henrik ötödik felesége ellen 1541. november 24-én emeltek vádat, és 1542 februárjában házasságtörés „erős vélelme” miatt halálra ítélték. A kivégzést másnap, február 13-án végre is hajtották.

Catherine Parr

1543. július 12-én Henrik ismét megnősült. Utolsó felesége a kétszeresen özvegy, harmincegy éves Catherine Parr volt. Az angol király más házasságaival ellentétben, ezt a szertartást nem tartották titokban, sőt elvárták, hogy VIII. Henrik mindkét lánya, Mária és Erzsébet is részt vegyen rajta. A két lány sorsa ugyanis nem sokkal korábban hatalmas fordulatot vett: a parlament 1543. június 14-én elfogadott törvényének értelmében hivatalosan is visszakapták jogaikat. A törvény továbbá kimondta, hogy Edvárd herceg, illetve a jövőben születendő közvetlen örökösei után ők következnek az öröklési sorrendben.

Az angol király ez alkalommal nem pusztán egy protestáns kapcsolatokkal rendelkező nőt vett el, hanem olyat, aki maga is buzgó protestánssá vált. Támogatta az egyházat, Biblia órákat tartott udvarhölgyeivel, és még egy értekezést is kiadott a hit általi megigazulásról Cecil előszavával. Jó viszonyban volt ráadásul az udvar vezető protestáns szimpatizánsaival is, Edvárd Seymourral, Herdford grófjával, Lisle-vel és testvérével, Northampton márkijával is. Tehetsége volt továbbá a békítésre is: 1543 karácsonya volt az első olyan alkalom, mikor Henrik gyermekei egy fedél alatt találkoztak. A tény azonban, hogy sok protestáns vette körül a királynét, természetesen aggasztotta Norfolk hercegét és Gardiner püspököt is.

Catherine Parr (forrás: en.wikipedia.org)

Az igaz hit nevében azonban 1546-ban a püspök eretnekséggel vádolta meg Catherine Parrt, továbbá figyelmeztette a királyt, hogy „milyen veszélyes dolog kígyót melengetni a keblén”. Gardiner azt is kifogásolta, hogy nő létére vélhetően oktatta az anglikán egyház fejét. A püspök végül felajánlotta, hogy cikkeket fogalmaz meg, amelyekben eretnekséggel és felségárulással vádolja meg a királynét. A terv, amit Henrik beleegyezésével készítettek, az volt, hogy átkutatják a királyné lakosztályát, majd a Towerba viszik.

Catherine azonban feltételezhetően hallott a változásokról, ezért az angol király kegyelmébe fogadtatta magát. Okosan választotta kulcsvádnak, hogy megcáfolja a feltételezést, hogy feltehetően oktatta az anglikán egyház fejét. Sikerült meggyőznie Henriket, hogy ő csak azért beszélt teológiáról, hogy elfoglalja őt betegségekor, valamint úgy gondolja, hogy „nevetséges, hogy egy feleség oktatni tudná férjét”. A király ekkor már elvesztette érdeklődését vallási nézetei részletei iránt, és azt mondta neki, hogy „mostantól megint tökéletes barátok, pont úgy, mint idáig bármikor”. Másnap, mikor a Thomas Wriothesley megérkezett, hogy megkezdje a letartóztatást, VIII. Henrik dühösen üvöltözni kezdett vele, gazfickónak, bestiának és bolondnak nevezte, majd elzavarta. Az incidens eredményképpen Catherine pozíciója megerősödött, míg Gardineré meggyengült.

VIII. Henrik 1547. január 28-án halt meg. Országát egyetlen fiára, a kilencéves Edvárdra hagyta. Azt kérte, hogy Jane Seymour mellé temessék el. Mária és Erzsébet – ebben a sorrendben – csak abban az esetben örökölhet, hogyha a Tanács jóváhagyásával házasodnak.

Kiss-Mikó Nikoletta

Felhasznált irodalom:

Bernard, G. W. (1991): The Fall of Anne Boleyn. English Historical Review CVI:CCCCXX, 584-610.

Bernard, G. W. (1992): The Fall of Anne Boleyn: A Rejoinder. English Historical Review CVII:CCCCXXIV, 665-674.

Bindoff, Stanley Thomas (1966): Tudor England. Penguin Books Ltd, Harmondsworth.

Dickens, A. G. (1959): Thomas Cromwell and the English Reformation. The English Universities Press LTD, London.

Fraser, Antonia (1996): VIII. Henrik hat felesége. Európa Könyvkiadó, Budapest.

Herman, Peter C. (2011): A Short History of Early Modern England. Wiley-Blackwell, West Sussex.

Ives, E. W. (1992): The Fall of Anne Boleyn Reconsidered. English Historical Review CVII:CCCCXXIV 651-664.

Ives, Eric (2005): The Life and Death of Anne Boleyn – ’The Most Happy’. Blackwell Publishing, Oxford.

Loades, David (2009): Tudor Queens of England. Continuum UK, London.

Norton, Elizabeth (2009): Jane Seymour: Henry VIII’s True Love. Amberley Publishing, sine loco.

Russell, Conrad (1971): The Crisis of Parliaments – English History 1509 – 1660. Oxford Unversity Press, Bungay.

Schofield, John (2009): Cromwell to Cromwell – Reformation to Civil War. The History Press, sine loco.

Szántó György Tibor (2000): Anglikán reformáció, angol forradalom. Európa Könyvkiadó, Budapest.

Warnicke, Retha M. (1993): Debate: The Fall of Anne Boleyn Revisited. English Historical Review CVIII:428, 653-665.

Warnicke, Retha M. (2012): Wicked Women of Tudor England – Queens, Aristocrats, Commoners. Palgrave Macmillan, sine loco.

[1] Henrik ugyanis a modern orvosi technikák hiányában fizikusokkal és asztrológusokkal tanácskozott leendő gyermeke neméről. Ők azonban mindnyájan megnyugtatták a királyt, hogy a gyermek fiú lesz. Ezután érthető, hogy az összes jós, beleértve az apát is, megdöbbentek, mikor Anna egy lány gyermeknek adott életet. (Schofield 2009: 44.)

[2] Egyes történészek azonban, mint például Dr. G. W. Bernard, úgy gondolják, hogy Boleyn Anna bukását valójában nem a többszöri vetélése, és az ebből fakadó összeesküvés, hanem az okozta, hogy véletlenül napvilágra kerültek szeretőivel folytatott viszonyai. (Bernard 1992: 673.)

[3] E. W. Ives professzor főként a birodalmi, míg Dr. G. W. Bernard a francia álláspontot fogadja el, bár gyakran hivatkozik Chapuys jelentésére is, hogy alá tudja támasztani nézeteit. Ezekkel az elméletekkel ellentétben, Retha Warnicke szerint Boleyn Anna egyértelműen az 1536 januárjában bekövetkezett vetélésének „köszönhette” azt, hogy végül koholt vádak alapján elítéljék, és kivégezzék. (Warnicke 1993: 653-654.)

[4] Egy kortárs spanyol krónikás feljegyezte, hogy a király egyik feleségére sem költött annyi pénzt, mint Catherine Howardra. A krónikás megfigyelése szerint, azonban Catherine ezt ki is érdemelte, hiszen VIII. Henrik ötödik hitvese volt mindközül a „legcsinosabb”, bár egyben a „legkönnyelműbb” is. (Herman 2011: 85)

Ezt olvastad?

A Digitális Legendárium Griffsider című podcast-sorozatának 47. részében Guitman Barnabással, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem adjunktusával beszélgetett Bayer Árpád. A