diplomácia
A Tanácsköztársaság és a párizsi békekonferencia
A magyarországi Tanácsköztársaság és a békekonferencia kapcsolatáról számos legenda terjedt el, ezért a Clio Intézet Tanácsköztársaság 100 év után című, a Budapest Főváros Levéltárával közösen rendezett előadás-sorozatának ötödik alkalmán ez
Diplomaták, akik írásaikkal is nyomot hagytak – Ismertető
A Diplomata írók – író diplomaták című tanulmánykötet olyan diplomaták, illetve külügyi tevékenységet végző személyek bemutatására vállalkozik, akik az írásban is jeleskedtek, azaz történelmi és akár irodalmi szempontból is értékes
Egy elfeledett szerződés: A német-lengyel megnemtámadási egyezmény
Amikor Lengyelország és a náci Németország kapcsolatára gondolunk, többségünknek azonnal a második világháború kitörése jut eszébe. A második világégés valóban Lengyelország német megtámadásával vette kezdetét az azonban már kevésbé ismert,
Heti Ajánló 2019/10.
Ezen a héten is gazdag tudományos programkínálatot ajánlunk figyelmükbe, amiben helyett kapott többek között kiállításmegnyitó, kerekasztal-beszélgetés, vitaest és egy sajtótájékoztató is. Március 5., kedd 10.00-kor Budapest Főváros Levéltára Egy száműzetés állomásai a
Monográfia a bécsi hivatalnokvilág magyarjairól
A 19. század végén és a 20. század elején az Osztrák-Magyar Monarchia nemzetközi kapcsolatai behálózták szinte az egész világot. A birodalom érdekeit konzulátusok és diplomáciai missziók képviselték Európában és a
Franco „nem harcoló országa” és a második világháború
A második világháború negyedik évében, 1942-ben Európa államai közül csupán Spanyolország, Portugália, az Ír Szabadállam, Svédország, Svájc és Törökország tudta tartani semleges pozícióját a világméretű konfliktus árnyékában. Spanyolország helyzete különösen
Afrika gyarmatosítása és a nagyhatalmak szembenállása
Afrika 19. századi történetének alakulása az európai történelemmel és fejlődéssel áll szoros összefüggésben. Elfogadottá vált az a nézet, miszerint az afrikai kontinens 19. századi történelme az alávetés története. A 18.
1956 – A hidegháború legforróbb éve
Peter Unwin brit diplomata 2006-ban írt könyve az évről, amely megrengette a háború után kialakult világpolitikai rendszert. Magyar fordítása 1956 ötvenedik évfordulóján, 2016-ban a Kossuth Kiadó gondozásában került a magyar
Konfliktusok minden mennyiségben
November 22-én rendezték meg az I. Tóth Zoltán Kör immár hagyományosnak számító Paletta címet viselő konferenciáját az ELTE BTK Történeti Intézetének Szekfű Gyula Könyvtárában, amely során a nagyszámú közönség tizenkét
Békéltetőkből bűnbakok – Magyarok az 1410-es grünwaldi csatában
A Német Lovagrend és a lengyel-litván unió között zajló „Nagy háború” (1409–1411) a késő középkori hadtörténelem legnagyobb ütközetéről, a grünwaldi (tannenbergi) csatáról lett híres. Az évek óta szünetelő háborúskodás újbóli