Konfliktusok minden mennyiségben

November 22-én rendezték meg az I. Tóth Zoltán Kör immár hagyományosnak számító Paletta címet viselő konferenciáját az ELTE BTK Történeti Intézetének Szekfű Gyula Könyvtárában, amely során a nagyszámú közönség tizenkét konfliktusokkal kapcsolatos előadást hallgathatott meg.

Az ELTE Történeti Intézetének tudományos diákköre, az I. Tóth Zoltán Kör 2011-ben indította el a Paletta konferenciát, amelyen az egyetem végzős alapszakos és mesterszakos történészhallgatói, valamint osztatlan tanárszakos diákjai adhatják elő saját kutatásainkon alapuló eredményeiket szakmai közegben. A korábbi évek konferenciái egy-egy korszak köré csoportosultak: először a kora újkor, majd az új- és jelenkor ifjú kutatói kaptak lehetőséget. Az idén ötödik alkalommal megrendezett konferencia ezúttal a Konfliktusok témaköréhez tartozó előadásokat foglalt magába, ami lehetőséget adott a különböző korszakokban – az ókortól a jelenkorig bezárólag – érdekelt hallgatóknak kutatásuk prezentálására. Az eképpen összeálló rendkívül változatos programot három szekcióban hallgathatta meg a közönség. Külön öröm volt a szervezők számára, hogy felkért hozzászóló feladatát és a moderációt az első konferencia ötletgazdája, az diákkör egykori elnöke, az azóta az ELTE tanársegédeként dolgozó Virovecz Nándor vállalta magára.

A konferencia plakátja

Az első, Nagy Balázs által vezetett szekcióban a birodalmi érdekek és a diplomáciai konfliktusok kaptak fő szerepet. Rudolf Veronika az 1197-ben Sváb Fülöp (1197–1208) és IV. Ottó (1197–1218) párhuzamos megválasztásával kirobbant és a lényegében az 1214-es bouvines-i csatával lezáruló német trónviszályt elemezte a Cseh és a Magyar Királyság, valamint az Osztrák-Stájer Hercegség részvételének szemszögéből. A konfliktusban mindhárom ország részt vett, bár eltérő intenzitással: I. Ottokár cseh király (1197–1198–1230) számára a birodalmi belviszály jelentette az elsődleges próbatételt, egyéb komolyabb külpolitikai akciót nem is indított ezekben az években, míg VI. Lipót osztrák-stájer herceg (1198–230) főként diplomáciai fogásokkal és a szimbolikus politika eszközeivel élt, csak viszonylag későn kapcsolódva be katonailag is a trónviszályba. A Magyar Királyság külpolitikájába foglalta el a legkisebb helyet a birodalom konfliktus, hiszen a fő külpolitikai csapásirány Imre (1196–1204) uralkodása alatt Szerbia, II. András (1205–1235) alatt pedig Halics volt. Az előadó rámutatott, hogy a Cseh és a Magyar Királyág, gyakori pártváltásaik ellenére, a konfliktus egésze alatt együtt mozgott, kölcsönösen befolyásolva egymás lépéseit, azonban a cseh félnek egyértelműen húzószerepe volt, amit az is bizonyít, hogy a magyar királyok sosem vettek részt személyesen a hadjáratokon, illetve hogy csak segédnépekből álló, kisebb alakulatokat küldtek el a cseh király parancsnoksága alatt Türingiába vagy éppen Szászországba. Az előadás rávilágított továbbá, hogy a régió országainak egymás közötti kapcsolatai csak közvetve vezethetőek vissza a trónviszályra, a 13. század első felének kapcsolatrendszerét viszont alapjaiban befolyásolta az ekkor létesült cseh-magyar dinasztikus kapcsolat, valamint a szintén ekkor kezdődő osztrák-cseh ellenségeskedés is.

A következő előadás az Anjou-korba kalauzolta a hallgatóságot, I. (Nagy) Lajos magyar király (1342–1382) tragikus sorsú öccsének, András calabriai hercegnek az életútját és meggyilkolásának körülményeit mutatva be. Az 1327-ben I. Károly magyar király (1301–1342) és Lokietek Erzsébet házasságából született András herceget 1333-ban, tehát mindössze hat évesen, jegyezték el Johanna nápolyi hercegnővel I. Károly örökösödési jogainak érvényesítése céljából. Patthy Loránd hangsúlyozta, hogy a nápolyi Anjouk tarantói, illetve durazzói ága kezdettől fogva a frigy ellen volt, komoly intrikák és áskálódások zajlottak le a nápolyi udvarban a magyar jelenlét miatt, amit az ott tartózkodó magyarok nem tudtak megfelelően kezelni. A gondokat tetézte, hogy Róbert nápolyi király végrendeletében kizárta András herceget az örökösödésből, amit VI. Kelemen pápa egy látszatkoronázással kívánt enyhíteni, a magyar udvar megalázottságán azonban ez nem segített. A Villani Krónika szerint András herceg sem kezelte megfelelően a helyzetet, ugyanis több utalást is tett arra, hogy hogyan fog leszámolni ellenfeleivel a koronázást követően. Ekkor egy igen széles körű összeesküvés szerveződött ellene Johanna tudtával, mely 1345. szeptember 18-án végül a herceg meggyilkolásához vezetett Aversában.

Az első szekció (Fotó: Fekete Bálint)

Tovább haladva az időben, Molnár Attila az Oszmán Birodalom előrenyomulásának logisztikai hátterét vette górcső alá I. (Törvényhozó) Szulejmán szultán hadinaplói alapján. A naplók 1521., 1526., 1529., valamint az 1532. évi oszmán hadjáratra vonatkozó részeiből megállapítható, hogy az igen nagy létszámú oszmán hadsereg legnagyobb ellensége a kedvezőtlen időjárás volt, több bejegyzés említ ugyanis sárba ragadt málhát, ágyút, villámcsapás okozta haláleseteket, megáradt folyókat vagy éppen októberi havazást. Az egyre nagyobb mértékben terjeszkedő keleti hatalom másik nagy problémája a megfelelő mennyiségű élelem biztosítása volt, melyet a szárazföldön magukkal vontatva vagy vízi úton maguk után úsztatva, illetve rekvirálásokkal igyekeztek biztosítani. Az elegendő mennyiség meghatározása, valamint beszerzése azonban nem ment mindig könnyen, többször több napos éhezést kellett kiállniuk a katonáknak, sőt Bécs 1529-es ostromát is az élelmiszer elfogyása miatt kényszerültek megszakítani. A 16. század eleji hadjáratok esetében ráadásul a terep ismeretlensége is komoly gondokat okozott, 1529-ben például háromszor is eltévedt az oszmán fősereg. Az előadó emellett felhívta a figyelmet Perjés Géza ún. akciórádiusz elméletére, mely szerint az oszmán logisztika és hadsereg hatótávolsága nem volt képes, illetve nem volt elegendő ideje a tavasz és a tél beállta közötti időben elérni Bécset.

A szekció utolsó előadásában Dénes Lóránt Basil Davidson brit kém budapesti működését taglalta. Davidson a brit Különleges Műveleti Parancsnokság (eredeti nevén: Special Opertaions Executive, SOE) tagjaként érkezett 1940 végén fővárosunkba, hogy feltérképezze a belpolitikai helyzetet. A SOE egy nem hagyományos fegyvernemet képviselt a brit hírszerzésen belül, hiszen a propaganda és a különböző szabotázsakciók tartoztak hatáskörébe, célja pedig a németek által megszállt vagy német szövetséges országokban a nácik működésének ellehetetlenítése, illetve a bomlasztás volt. Davidson Magyarországon újságírónak kiadva magát vett részt több társasági eseményen, illetve épített ki egy több neves személyiséget magába foglaló kapcsolati hálót. Az előadó hangsúlyozta, hogy bár a brit-magyar diplomáciai kapcsolatok 1941 tavaszán megszakadtak, 1943-ban ismét beindult egyfajta közeledés, nem hivatalos kapcsolatfelvétel, amelyben Davidsonnak és az általa beszervezett Pálóczi-Horváth Györgynek kulcsfontosságú szerepe volt.

A konferencia második, Szilágyi Adrienn vezette szekciójában az új- és jelenkoré, illetve a háborúké és a lázadásoké volt a főszerep. Misák Bianka az 1848–1849-es magyar szabadságharc tábornokai között fellépő konfliktusok fontosságára mutatott rá, melyek nagyban befolyásolták a hadi események alakulását is. A vezérkar összetételét tekintve igen vegyes képet mutatott mind nemzetiségi, mind felekezeti szempontból, ám utóbbi meghatározósága erősen kérdéses volt. Általánosan jellemző volt a szakmai és a személyes konfliktusok keveredése. Az előadó a kápolnai vereséget követően, 1849. március 3-án lezajlott tiszafüredi zendülést hozta fel példaként, mely során Görgei Artúr, Klapka György és Répásy Mihály szállt szembe a magyar fősereg parancsnokával, Henryk Dembiǹskivel. Maga a konfliktus a rossz kommunikációra, az eltérő katonai tervekre és a korkülönbségből fakadó eltérő habitusra vezethető vissza, és végül csak Kossuth Lajos, Szemere Bertalan, továbbá Mészáros Lázár beavatkozásával nyert megoldást. A konfliktus legfontosabb forrásai az egyes tábornokok emlékiratai, valamint az emigráns naplók, melyeket szubjektív voltuk miatt fokozott kritikával kell kezelni, mutatott rá az előadó.

A második szekció (Fotó: Fekete Bálint)

Kántor Zsolt az 1848 őszén, Zólyom és Bars megye területén megszervezett és eredetileg 17-es számmal ellátott 64. honvédzászlóaljjal kapcsolatos konfliktusokat mutatta be. Forrásául a zászlóalj korábban magántulajdonban állt, tehát a történeti kutatás számára eddig hozzáférhetetlen parancskönyve szolgált, pontosabban ennek az 1849-es év januártól június végéig terjedő parancsbejegyzései. A Komáromba vezényelt egységnél kezdetben az őrhely engedély nélküli elhagyása, bizonyos személyek ellenőrzés nélküli átengedése, valamint létszámhiány merült fel problémaként, február 20-án azonban egy érdekesebb esetre is sor került. A Komáromi Értesítőben egy cikk jelent meg a honvédzászlóalj nevében, ami a szólásszabadság korlátozását sérelmezte. Az ügy hátterének felderítése még további kutatást igényel, azonban egyértelműen kuriózumnak számít. 1849 őszén már a Komárom körüli osztrák ostromgyűrű bezáródása okozott megosztottságot a vár védői között, felmerült a hogyan tovább kérdése: az utolsó vérig való harc mellett kardoskodók és a tárgyalások fontolóra vételét támogatók tábora közötti komoly ellentétet bizonyítja, hogy ezen ügy miatt egy halálos kimenetelű párbajra is sor került.

A következő előadás egy merőben más témához kalauzolta a hallgatóságot. Balogh Ádám a brazil haditengerészet 1893–1894-es lázadását, illetve az Osztrák–Magyar Monarchia ebben való érintettségét mutatta be. A kutatás tárgyául szolgáló lázadás a 19. század végi brazil történelem több belső konfliktussal fémjelzett periódusába illeszkedett, és alapvetően a flotta és a hadsereg összecsapását jelentette. A kidolgozott politikai programmal tulajdonképpen nem rendelkező haditengerészet a kormány gyors lemondását remélte, ám ehelyett egy elhúzódó polgárháború vette kezdetét az országban. Az események közül kiemelkedett Rio de Janeiro ostroma, a város ugyanis a távolsági kereskedelem egyik fő központja volt Latin-Amerikában, területén ennek megfelelően az európai hatalmak több lerakata és konzulátusa is helyet kapott, az ott tartózkodó külföldi állampolgárokról nem is beszélve. A nagyhatalmak számára természetesen kellemetlen volt az áruforgalom akadozása, ezért szemmel tartották az eseményeket. Így tett az Osztrák–Magyar Monarchia is, amely az Őfelsége „Zrínyi” Korvettjét küldte a térségbe a kereskedelmi érdekek védelme céljából. A Monarchia Brazíliában lévő érdekeltségeinek fontosságát jól mutatja, hogy az ország részvételét és az egész konfliktust napról napra nyomon követte a magyar és az osztrák sajtó.

Kántor Zsolt előadása és a közönség (Fotó: Fekete Bálint)

Szintén a brazil történelem egyik viharos időszakába nyújtott betekintést Bereznay István, a gazdasági válság, a latin-amerikai forradalmi hullám, valamint a belső viszonyok következtében kirobban 1930-as forradalom történetét ismertetve. A Sao Paolo és Minas Gerais államok megállapodásán – miszerint a két tartomány felváltva ad Brazíliának elnököt – alapuló politikai élet 1930-ban komoly kihívással nézett szembe, a Sao Paolóból származó Washington Luis ugyanis a szintén Sao Paolóhoz köthető Júlio Prestist jelölte utódjául az elnöki székbe. Az ellenzékből összekovácsolt Liberális Szövetség jelöltje Getulio Vargas és alelnökjelöltje, João Pessoa elbukott a választási csalásoktól egyik oldalon sem mentes választásokon, azonban Pessoa nem sokkal későbbi meggyilkolása megerősítette a radikálisokat formálódó szándékukban, miszerint akár fegyveres úton is meg kell dönteni a fennálló kormányt. Az október 30-án kitörő forradalom gyors eredményt hozott, november 3-án már Getulió Vargas vezetésével alakult meg az Ideiglenes Kormány. Az ezek után berendezkedő tekintélyuralmi rendszer, az Estada Nuovo éles belpolitikai váltást, a központi hatalom erősödését, gazdasági modernizációt és a szociális szolgáltatások kiszélesedését hozta el.

Az utolsó szekcióban az egyén és a hatalom konfrontálódását taglaló előadások hangzottak el, Várkonyi Gábor elnöklete alatt. Magdus Tamás az ókori Róma egy rendkívül fontos időszakát, Augustus uralmának kezdetét vette górcső alá a princeps feleségének, Liviának, illetve nővérének, Octaviának a szembenállásán keresztül. Az Octavianushoz fűződő családi szálak, valamint az Antoniushoz fűződő hitvesi kötelék miatt az i. e. 30-as évek elején Octavia látszott nagyobb befolyást gyakorolni a politikára, egyfajta hidat képezve az egymástól egyre inkább eltávolodó triumvírek között, míg Livia – ismeretlensége folytán – alig került az események sűrűjébe. A források alapján feltehető, hogy Octavianus nem volt teljesen megelégedve felesége személyiségével, múltjával, ezért tudatos imázsépítésbe kezdett, az otthon melegét megteremtő, szövő-fonó asszonynak állítva be Liviát. Antonius actiumi veresége a korábban Kleopátráért elhagyott Octavia megerősödését hozta el, amit csak fokozott, hogy Livia nem volt képes fiút szülni Augustunak, így utóbbi egyetlen lányát, Juliát Octavia fiával, Marcellussal kényszerült összeházasítani az öröklés biztosítása érekében. Utóbbi i. e. 23-ban bekövetkezett váratlan halála azonban megfosztotta Octaviát egyetlen ütőkártyájától és Livia felülkerekedését hozta, aki egészen i. sz. 29-ig meghatározó szereplője maradt a római közéletnek.

A harmadik szekció (Fotó: Fekete Bálint)

Berta András a Mohács utáni magyar főúri elit lehetőségeit, útkereséseit vizsgálta, mely során megállapítást nyert, hogy a vizsgált csoport tagjai előtt több lehetőség is állt. A Szapolyai-táborhoz való csatlakozás elsősorban egy nemzeti király támogatását jelentett, de az oszmán támogatást is biztosította, azonban a Szapolyai Jánoshoz, Izabellához vagy János Zsigmondhoz való lojalitás megosztotta a tábort. A Habsburg-orientáció a Német-római Birodalom támogatása, a várható országos főméltóságok ígérete, valamint az egységesség miatt lehetett vonzó. Bármelyik tábort is választották a főurak a diplomáciai szolgálatnál ekkoriban egyértelműen a katonai karrier kecsegtette őket a nagyobb jutalommal. Az előadó a Perényi család példáján mutatta be a lehetséges stratégiákat, oldalváltásokat, melyek a források alapján nagyobb veszteségeket okoztak a főúri családoknak, mint maga az oszmánokkal vívott háború.

Erdős András Patrik Karinthy Frigyes 1910-es, a történeti kutatás számára eddig teljesen ismeretlen, de a korabeli sajtóban is visszhang nélkül maradt sajtóperének hátterét osztotta meg a közönséggel, melyre Mihail Artsybashev orosz író Sanin című, 1907-ben megjelent, a következő évben azonban be is tiltott regényének paródiája adott okot. A mű a Fidibusz című lapban jelent meg Sanyi. Orosz regény. Egy kezdő író vázlatkönyvéből címmel, célja Karinthy saját bevallása szerint a Sanin vallásellenes filozófiájának kigúnyolása volt, a királyi ügyész azonban a vallás megcsúfolásaként értelmezte és ezért istengyalázással elkövetett közbotrányokozásáért fogta perbe és ítéltette el. A kiszabott pénzbüntetés Karinthy büntetlen előéletére, fiatal korára és alapvetően jó szándékára való tekintettel mérsékeltnek mondható. Az ügy elfeledettségéből arra lehet következtetni, hogy Karinthy örült, hogy ennyivel megúszhatta. A perből világosan kitűnik a bíróság által közvetíteni kívánt üzenet: az istengyalázás semmilyen céllal sem megengedett, mely elv a társadalom széles körében egyetértésre talált a korszakban.

A konferencia záró előadásában Haragos Patrik Krisztián a második világháború alatt fasiszta nézeteket valló, a nyilas mozgalomban esetleg szerepet vivő, majd az összeomlás után börtönbüntetésre ítélt, szabadulásukat követően mégis Magyarországon maradt szélsőjobboldaliak későbbi sorsával foglalkozott. A szocialista érában az államvédelem természetszerűleg fenyegetést, illetve veszélyt látott bennük, ezért megfigyelés alá helyezte őket, illetve igyekezett beépített ügynökök segítségével minél többet megtudni aktuális nézeteikről. Az előadó három ilyen személyről, Dr. Böszörményi Zoltánról, Hellebronth Vilmosról és Kiszely Alajosról készült jelentések alapján villantotta fel a témát. A „Bácskai” fedőnevű ügynök beszámolói alapján nézeteik nem változtak, alapvetően rendszerellenesek voltak és igen nagy érdeklődést mutattak a világpolitika iránt. Értelemszerűen a Szovjetunió bukását várták és ellenfeleivel szimpatizáltak, az arab–izraeli háborúban például meglepő módon a NATO által támogatott zsidó állammal.

A konferencia előadói és szervezői (Fotó: Fekete Bálint)

A konferencia sokszínű előadásai jól rámutattak, hogy konfliktusok mindig voltak és feltehetően mindig lesznek, mind egyéni, mind állami, mind pedig nemzetközi szinten. Az előadások a tervek és a szokás szerint hamarosan megjelennek, és online elérhetőek lesznek egy tanulmánykötet formájában, így a rendezvényen részt venni nem tudott érdeklődők is kielégíthetik majd kíváncsiságukat.

Rudolf Veronika

Ezt olvastad?

A mohácsi csatavesztés örök téma, erről jelent meg a csata (1526. augusztus 29.) 490. évfordulójára, több neves kutató és szakember
Támogasson minket