feminizmus
A függetlenségnek nincs neme – Vita és Virginia
2018-ban a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon debütált Clanya Button rendezőnő Vita és Virginia – Szerelmünk története című filmje. A film alapjául Eileen Atkins drámája szolgált, amelyhez a forrásanyagot Vita Sackville-West és
Árnyékban – Rajk Júlia élete
A Rajk név hallatán vagy láttán a legtöbb embernek az a Rajk László jut az eszébe, aki a hazai kommunista mozgalom egyik fő alakja volt, mindemellett belügyminiszterként is jelentős szerepet
“A félelem nem állíthat meg” – A Mrs. America sorozatról
Napjainkban nagy népszerűségnek örvendenek a történelmi sorozatok. A színes paletta izgalmas színfoltját jelenti az 1970-es Amerikájában újra felvirágzó feminista mozgalom legjelentősebb eseményeit és kulcsfiguráit bemutató Mrs. America minisorozat. Mrs. America
A háború költészete – Az ifjúság végrendelete című filmről
2015-ben mutatták be a Londoni Filmfesztiválon Az ifjúság végrendelete című, az első világháború időszakát feldolgozó filmdrámát, amely Vera Brittain azonos című memoárjából készült. A memoár filmre vitele egy különleges, formabontó
A Time Square-en túl. A két világháború közti magyarországi feminizmus forrásai New Yorkban
Tényleg elengedhetetlen a New York-i Schwimmer-hagyaték áttekintése ahhoz, hogy plasztikus képet kapjunk a magyarországi feminista mozgalom születéséről, 1918 előtti fejlődéséről, valamint az azt ért kihívásokról a két világháború közti évtizedekben?
Unorthodox – Mérlegen a tradíciók
Még nem olvastam Deborah Feldman Unorthodox: The Scandalous Rejection of My Hasidic Roots című önéletrajzi regényét, viszont láttam a Netflix Unorthodox címmel március 26-án debütált négyrészes minisorozatát Maria Schrader rendezésében,
A társadalmi nemek (gender) tudománya és a történetírás
A társadalmi nemek tudománya az utóbbi időkben a közéleti viták középpontjába került, s számos politikus, újságíró, tudós, „influenszer” fejtette ki véleményét arról, hogy egyáltalán beszélhetünk-e tudományról a gender esetében. Ennek
Ambivalencia és hibriditás – Avagy modern, diplomás nő a Horthy-korban
A Modern, diplomás nő a Horthy-korban című könyv hiánypótló műnek tekinthető egyrészt abban az értelemben, hogy bár számos kutató foglalkozik nőtörténeti témákkal, ám nagy, egész korszakot vizsgáló művek nem születtek
Mit tanít(s)unk az iszlámról?
„Globális faluként” aposztrofált világunkban a különféle identitású egyének folyamatos érintkezése megkerülhetetlenül a mindennapok részévé vált. A globalizáció nem visszafordítható, sőt egyre inkább utat tör magának. Éppen ezért fontos, hogy a
„Nem akarok ebbe a mocsárba beragadni” – a megkésett svájci szüfrazsettek
Svájc volt az utolsó nyugati demokrácia, ahol törvénybe iktatták a női választójogot 1971. február 7-én. Az ország tavalyi Oscar-jelöltje, Petra Volpe The Göttliche Ordnung (Az isteni rend) című filmje a