“A félelem nem állíthat meg” – A Mrs. America sorozatról

Napjainkban nagy népszerűségnek örvendenek a történelmi sorozatok. A színes paletta izgalmas színfoltját jelenti az 1970-es Amerikájában újra felvirágzó feminista mozgalom legjelentősebb eseményeit és kulcsfiguráit bemutató Mrs. America minisorozat.

Mrs. America (2020) – Art of the Title (Forrás: pinterest.com)

Az Amerikai Egyesült Államokban és Magyarországon egyaránt 2020 áprilisában került a képernyőkre az FX Mrs. America című, valós eseményeken alapuló drámai minisorozata. A forgatókönyvet Dahvi Waller készítette (Mad Men – Reklámőrültek) és olyan neves színésznők alakítják a főbb karaktereket, mint az Oscar-díjas Cate Blanchett (Elizabeth, Elizabeth: Az aranykor, Blue Jasmine) vagy Elizabeth Banks (Az éhezők viadala, Tökéletes hang).

A Mrs. America központi témája az 1972-ben a Szenátus által jóváhagyott Equal Rights Amendment (ERA), vagyis az Egyenlő Jogok Módosításának (centrumában az állt, hogy a nők és férfiak jogait nem a nemük határozza meg), ratifikálásáért folytatott harcok története és az abban résztvevő nők tevékenysége. Kilenc részen át ismerhetjük meg, mi zajlott az 1970-es évek elejétől egészen 1980-ig. Olyan fontos epizódokba tekinthetünk be, mint az 1977-es Nemzeti Nőkonferencia Houstonban, vagy az 1979-ben megtartott ERA-bolondjai Gála. A sorozat részben dokumentarista jellegét a készítők korabeli felvételek bevágásaival valósították meg. Az egyes részek az eseményeket befolyásoló kiemelkedő női személyek szemszögéből mutatják be a történteket, minden alkalommal feltüntetve a ratifikálás aktuális eredményeit. Az egyik oldalon találjuk azokat a feministákat, akik minden erejükkel azon voltak, hogy az ERA ratifikálásra kerüljön. A másik oldalon ennek női ellenzői tömörültek, akik mindent megmozdítottak annak érdekében, hogy az alkotmánymódosításra ne kerüljön sor.

A karakterek, akiket megismerhetünk: Phyllis Schlafly (Cate Blanchett), a STOP ERA, a Sas Fórum, vagyis az antifeministák szószólója; Gloria Steinem (Rose Byrne), a női feminista mozgalmak arca; a magyar gyökerekkel is rendelkező Betty Friedan (Tracey Ullman), a The Feminine Mystique (Női misztikum) írója; Shirley Chisolm (Uzo Aduba), az első afroamerikai nő a Kongresszusban; Bella Abzug (Margo Martindale), a Kongresszus tagja (1971-1977 között) és a National Advisory Committee on Women (Nők Nemzeti Tanácsadó Bizottsága) elnöke; Jill Ruckelshaus (Elizabeth Banks) a Fehér Ház Női Programiroda vezetőjének. Betekintést nyerhetünk abba, hogy milyen érvek mentén, miként viszonyulnak az egyenjogúsításhoz, továbbá mindez mennyire volt meghatározott saját személyiségük, élettörténetük, az aktuális problémáik által. Bár az egyes epizódok egy-egy személyre koncentrálnak, de a többiek is folyamatosan jelen vannak.

Cate Blanchett, Phyllis Schlafly, Rose Byrne, Gloria Steinem, Uzo Aduba, Shirley Chisolm (Forrás: graziadaily.co.uk)

Célkitűzésem bemutatni a két irányzatot, mozgatóerőit és érveit, valamint azt, hogy hogyan látták egymást, miként építették fel retorikájukat. Rámutatok arra, hogy az antifeministák által képviselt nézetekben milyen ellentmondások találhatóak, különös tekintettel Phyllis Schlafly személyére vonatkozóan.

Az 1970-es évek elejét a feministák második aranykorának szokták nevezni Amerikában, amikor az alkotmánymódosítás a lehető legjobb úton haladt, ugyanis egyetértésben támogatták a republikánusok és a demokraták. Céljaik között szerepelt egyebek mellett a nők egyenlő védelmének törvényi biztosítása, a test feletti szabad rendelkezés joga, vagyis az abortusz legalizálása, a marginalizált csoportok megsegítése, az egyenlő bér garantálása és a nők elleni erőszak nyilvános számonkérése, a homoszexuálisok érdekeinek képviselete. Ki kell emelnem, hogy ezek a pontok nem egyenlő súllyal szerepeltek a különböző feministák elképzeléseiben, ugyanis egymás között megosztottak voltak, ugyanúgy mint az antifeministák de mégis összekapcsolta őket az ERA ügye. Elképzeléseiket olyan különböző fórumokon jelenítették meg, mint az 1971-ben alapított Ms. című újság, könyvek és vitafórumok, ahol azon túl, hogy az antifeminista irányzattal szálltak részben szembe, folyamatosan járták az országot és hallatták hangjukat a nők érdekében. Szervezetük elsősorban az 1966-ban létrehozott és napjainkban is működő National Organization for Women, röviden NOW (Nemzeti Szervezet a Nőkért), valamint az 1971-ben megalakított National Women’s Political Caucus, rövidítve NWPC (Nemzeti Női Politikai Jelölőgyűlés). A mozgalom arca, pedig Gloria Steinem lett.

Ms. The new magazine for women (Forrás: Msmagazine.com)

Elképzeléseik megvalósulása hiába haladt előre, ugyanis megjelent a Phyllis Schlafly vezényelte antifeministák szövetsége által 1972-ben megalapított STOP ERA, (STOP jelentése: Stop Taking Our Privileges), majd 1975-ben a Sas Fórum, aminek célja a feministák által képviselt irányelvek, az ERA ratifikálásnak meghiúsítása volt. Mi indokolta, hogy egy nő álljon egy ilyen típusú szervezkedés élére? Nyilvánvaló, hogy ha egy férfi kerülne a mozgalom vezetői posztjára, az teljesen elfogadhatatlan lenne, és könnyen támadhatóvá válna, mialatt egy nő bizonyíthatja, hogy mégsem jó mindenki számára a teljes egyenlőség. A háborút Phyllis Schlafly Report című hírlevele indította el, amelyben leírta, hogy szerinte milyen veszélyekkel járhat a módosítás végrehajtása: többek között a női privilégiumok elveszítésével, a munkába állás kötelezettségével és a sorkatonaságba való bevonással. Ezekhez a gondolatokhoz társult még, hogy szerintük az ERA eltörölne mindent, tehát magát a nemiséget is. Érveléseikben gyakran szerepelt, hogy a hagyományos család intézményének fennállását veszélyeztetik. Ha felbomlik a család, ha „megszabadulnak” a férfiaktól, az egyenlő Amerika halálával. A háziasszonyok nem érzik az anyaságot rabszolgaságnak, hiszen „a szabadság otthon várja őket.” Nem akarják feláldozni kiváltságaikat egy álegyenlőségért és el akarják kerülni, hogy „mire feleszmélnek egy feminista totalitárius rémálomba csöppenjenek.” Schlafly a nézetek terjesztésének és az emberek meggyőzésének eszközeivé tette a vitafórumokat, a körtelefonjait és a hírlevelét, amihez szorosan hozzátartozott egy hihetetlen mennyiségű befolyásos személy címjegyzéke, ami biztosította a későbbiekben a levélíró kampányának és az emberek mobilizálásának sikerességét.

Az antifeminista tábor ezekben a médiumokban próbálta bizonyítani igazát, ugyanakkor részben ezekből ismerhetjük meg, hogyan látták ők a feministákat. Nem fukarkodtak a negatív jelzőkben. Véleményük szerint a feministákat maguk a liberálisok sem szeretik, mert túl savanyúak, folyton hazudnak és nincsenek érveik, intoleránsok és zabolátlanok, szánalmasak és frusztráltak, mert nem találnak maguknak férfit. Ha mindez nem lenne elegendő, mind radikális kommunisták, leszbikus imádók és perverz gyilkosok.

Phyllis Schlafly szerepében Cate Blanchett (Forrás: vox.com)

Mi volt erre a feministák reakciója? Kezdetben nem vették komolyan a fenyegetést, amit jól ábrázolt a sorozatban az alábbi kérdés: „Ki a franc az a Phyllis Schlafly?” Betty Friedan azt gondolta mindegy is, mert úgy sem hallja többet a nevét. Tévedett. Egyre láthatóbbá vált a probléma, amit számukra generált Schlafly. Egyre inkább visszaszorultak és akadozott intézkedéseik végrehajtása. Legnagyobb hibájuknak azt tarthatták, hogy az anti-ERA fórum érvei gyakran megalapozatlanok voltak, ugyanakkor nem hagyták szó nélkül ők sem a támadásokat. Az antifeministák vádjait folyamatosan igyekeztek megcáfolni, minthogy megalapozatlan az a félelmük, hogy a nőknek kötelező munkába állniuk (ha szeretnének, otthon maradhatnak), valamint nem utasítják el a család intézményét sem, erre jó példa, hogy többen is férjnél vannak, vagy van gyerekük. Az egyik legnagyobb gondjuk magával Schlafly ellentmondásos személyével volt, hiszen „hazug, pánikkeltő és egyszerű csaló, és ami a legrosszabb átkozott feminista, talán ő Amerika egyik legszabadabb nője.” Ugyanis hiába volt hat gyermekes édesanya, gyerekei nevelésében és a háztartás vezetésében segítségére volt testvére és személyzete, miközben ő járta az országot és dolgozott, ráadásul még jogi egyetemre is járt, és ezek hiteltelenítették az általa képviselt irányvonalat. Itt kell megjegyezni, hogy önmaga is tudta milyen nehéz az életben boldogulni, hiszen hiába akart bekerülni a kongresszusba, mint politikus nem sikerült neki, annak ellenére, hogy tanult és intelligens nő volt, akinek határozott elképzelése volt a politikai folyamatokról és annak vezetőiről, de mégsem tudott nőként érvényesülni. Miután ezt fel kellett ismernie, csak azután kezdte el az ERA-elleni szervezkedés megindítását. Ráadásul ő tanította meg a háziasszonyokat arra, hogyan kell politikai erőt kifejteni, felszólalni, mind ezzel pedig belőlük is dolgozó nőt faragott. Kritikusnak és felháborítónak találták az antifeministák azon kijelentéseit, miszerint a nők azon részét érinti a szexuális zaklatás, akik erkölcstelenek.

Mindenesetre a Sasok célba értek, az ERA ratifikálása meghiúsult annak ellenére, hogy a határidőt meghosszabbították 1982. június 30-ig. Csak harmincöt állam hagyta jóvá a szükséges harmincnyolc helyett. 2020-ban Virginia végül harmincnyolcadik államként ratifikálta a módosítást, a demokrata vezetésű képviselőház határozatot hozott az ERA ratifikálási határidejének eltörléséről, de a republikánus vezetésű szenátus jelezte, hogy az intézkedés életbe lépése valószínűtlen.

A sorozat fogadtatása összességében pozitívnak mondható, számos elismerő kritikát kapott, amely méltányolta, hogy az elmesélt történetek a valósághoz igen csak közel állnak. Szakmai sikerét az mutatja, hogy több szereplőt Emmy-díjra jelöltek, közülük Uzo Aduba, Shirley Chisholm megformálásért elnyerte a legjobb női mellékszereplőnek járó szobrot. Természetesen akadtak, akik kritikával illették a művet. Például maga Gloria Steinem, aki a feminista megmozdulások arca volt. Véleménye szerint „nem túl jó a sorozat” annak ellenére, hogy a színészek jók. A történetszövéssel volt elégedetlen. Szerinte a film úgy állította be Phyllis Schlafly tevékenységét, mintha ő lett volna az egyedüli akadálya annak, hogy az ERA ratifikálásra kerüljön. Szerinte Schlafly személye egy célt szolgált, még pedig magát a látszatét, mintha lennének nők, akik nem értenek egyet az ERA-val, miközben a túlnyomó többség mellette tette le voksát. Másrészt a film a nézőben azt a érzést kelt(het)i, hogy „mi” vagyunk önmagunk legnagyobb ellenségei és ennek következménye, hogy „nem vesszük észre” ki az igazi. Sajnos az antifeminista oldal képviselőjének filmről alkotott véleményét már nem tudjuk megkérdezni (2016-ban meghalt), de családtagjaiban keltett negatív érzéseket a mű. Schlafly gyerekei szerint édesapjuk támogatta feleségét karrierjében, tisztelte elért sikereiért, de kétségtelenül szeretett gúnyolódni is. Édesanyjuk pedig sokkal érzelmesebb és vallásosabb volt, mint ahogy azt mi láthatjuk.

Gloria Steinem egy ERA demonstráción 1981-ben (Forrás: britannica.com)

Úgy gondolom, hogy mindenképpen örvendetes, hogy elkészült ez a sorozat. Egy az amerikai és egyetemes történelemben jelentős időszakot és témát érintő alkotásról van szó, amelynek megtekintését egyaránt ajánlom azoknak, akik érdeklődnek általában a nők története, az emancipációs mozgalom és az 1970-es évek Amerikája iránt.

Ismertetésemet a következő gondolatébresztő idézettel zárnám Gloria Steinemtől, ami véleményem szerint kitűnően összefoglalja a múltat és jelent a nők helyzetéről:

Generációm legnagyszerűbb nőivel dolgozhattam, mégis még ma is mellőzzük a nőket vezetőink választásakor és a kisebbségeket és a kevésbé tanult rétegeket. Hosszú idő lesz ezt megváltoztatni, hisz 10 ezer év patriarchátusa és rasszizmusa ellen küzdünk, de akkor is tovább kell harcolnunk. Ösztönözzön az, mi minden lehet belőlünk és a körülöttünk élőkből, ha soha többé nem ütközünk falakba és rácsokba. Most kezdjük csak felfedezni mindnyájan kik lehetünk és bármeddig tartson is ez a forradalom, akkor sem fordulunk vissza.

Tóth Nikolett

Ajánlott film és irodalom

The Glorias 2020.
Betty Friedan: The Feminine Mystique. 1963.
Betty Friedan: Life So Far. 2000.
Gloria Steinem: My Life on the Road. 2015.
Marjorie J. Spruill: Divided We Stand: The Battle Over Women’s Rights and Family Values That Polarized American Politics. 2017.
Phyllis Schlafly: Power of the Positive Woman. 1977.

Ezt olvastad?

Heti tudományos programkínálatunkban a dualizmustól Eötvös Lorándon és a Tanácsköztársaság összeomlásán át az 1970-es évek mindennapjaiig számos érdekes téma szerepel,