„Nem akarok ebbe a mocsárba beragadni” – a megkésett svájci szüfrazsettek

Svájc volt az utolsó nyugati demokrácia, ahol törvénybe iktatták a női választójogot 1971. február 7-én. Az ország tavalyi Oscar-jelöltje, Petra Volpe The Göttliche Ordnung (Az isteni rend) című filmje a kapcsolódó népszavazás előtti néhány hétben zajlik egy hegyvidéki faluban. A magyarul (kevéssé szerencsés módon) A nőkért címet viselő alkotás 2017 tavaszán került a mozikba, és azóta több filmfesztiválon is díjakkal jutalmazták.

A bonyodalmat az okozza, hogy Nora részmunkaidős munkát szeretne vállalni, mert unalmasnak tartja, hogy egész nap csak házimunkát kell végeznie. Jelentkezni szeretne a hirdetésre, amelyben egy utazási iroda titkárnőt keres. Az aktuális svájci házassági törvény értelmében azonban a nő nem vállalhat munkát a férje beleegyezése nélkül. Hans pedig nem érti, hogy miért unatkozik, és miért vágyik többre. „Ha unatkozol, jobb, ha teherbe ejtelek és akkor lesz mit tenned.” – zárta a családi kupaktanácsot. Később megismerhetjük az érvrendszert, amellyel a férj indokolja az engedély megadását. Ha Nora dolgozna, nem tudná ellátni a háztartást, apósát, elhanyagolná a gyerekeket, konzerven kellene élniük, nem beszélve arról, hogy a munkahelyen idegen férfiakkal érintkezne. Egyúttal Hans joggal félt attól, hogy férfitársai ellenvetésével is számolnia kell. Úgy vélték, hogy a férfi nem teljesíti kötelességét, ha felesége munkavállalásra szorul.

Ezt megelőzően elszökött a „falu macájának” csúfolt unokahúg egy (horribile dictu!) hosszú hajú fiúval Zürichbe, amiért apja döntése értelmében nevelőintézetbe, majd szökését követően börtönbe került. Éppen a szökés napján találkozik Nora Zürichben a női választójogért küzdő mozgalom agitációs tevékenységével, amely keretében több kiadványhoz is hozzájut. Ekkor olvassa Betty Friedan The Feminine Mystique (1963) című könyvét, amelyet a feminista irodalom egyik mérföldköveként tartanak számon. Mikor a falu legbefolyásosabb asszonya, aki egyben a Politikaellenes Nők Bizottsága elnöke, adományt gyűjt, Nora egyedüliként nemet mond, mert nem ért egyet nézeteivel. Színvallásának következménye, hogy lelkesen csatlakozik hozzá Vroni asszony, aki már 1959-ben (abban az évben bocsátották először népszavazásra az ügyet) is lelkes támogatója volt (elvben) a női választójognak. Az ő története is hatott Norára, hiszen férje pazarló életvitelének okán elvesztette a kocsmát, amelynek felvirágoztatása neki volt köszönhető.

Nora és Vroni belefognak egy a női választójoggal kapcsolatos tájékoztató est szervezésébe, amelynek nehezen találnak csak helyszínt. Mikor a nagyterem tulajdonosa megismeri céljaikat, a Bibliából idéz: „a nők hallgassanak a gyülekezetben.” Miközben plakátokat helyeznek ki, rájuk kiabálnak az utcán: „Menj haza a gyerekeidhez!” Mindezek nem bizonytalanítják el egy percig sem Norát, azonban mikor kiderül, hogy kisebbik fiát kiközösítik és csúfolják az iskolába, amiért az édesanyja „olyan nő, aki férfi akar lenni”, majdnem visszakozik. Ekkor azonban sógornője hatalmas fejsérüléssel érkezik hozzájuk, amelyet egy a férjével folytatott vita hevében szerzett.

A maroknyi helyi szüfrazsettcsoport elutazik, hogy részt vegyen a zürichi tüntetésen, amelynek jelszava „a nő joga emberjog” volt. Egyenlő fizetésért, az abortusz lehetőségéért, új házassági törvény megalkotásáért szólaltak fel. Kísérőrendezvényként pedig részt vettek egy „yoni power” elnevezésű programon, ahol megismerhették saját testüket és újragondolhatták házaséletük minőségét.

Miután saját választójogi tájékoztatójuk csúfos kudarcba fulladt, dacolva azzal, hogy az „isteni rend” hívei érvelésüket sem voltak hajlandóak meghallgatni a helyi nőközösség olasz mintára sztrájkba kezdett, amely keretében háztartásaikat elhagyva egy épületbe költöztek össze. Nora férje elkezd beletanulni a korábban asszonyi teendőkbe és együttműködésre szorítja apósát, valamint fiait is. Apósa dohog: „én nem hagynám, hogy a feleségem ezt megússza”. A film végén azonban kötényben mosogat. A közösség más férfi tagjai kevéssé kompromisszum-készek, ráveszik Hanst, hogy beszéljen feleségével, majd annak eredménytelenségét látva, betörik a „szüfrazsettbázis” ablakát, és erőszakkal vonszolják haza feleségeiket. Az élet látszólag visszatért a régi kerékvágásba.

A bemutatott nők, azonban nem adták fel, hogy kiálljanak érdekeikért. Nora megkapta az áhított állást. Férje pedig belátva, hogy fiainak sem használ felesége boldogtalansága, engedélyezte azt. Therese elhagyta bántalmazó férjét és hosszas procedúra eredményeként kiszabadította lányát a börtönből.

A záró képsorok bizonyítják, hogy a történtek a férfiakra is hatással volt, hiszen a szigorú tekintetű női sorfal között az urnákhoz járulva megszavazták a női választójog törvénybe iktatását (1971. február 7.). Appenzell Innerrhodent volt az utolsó kanton, amely ugyancsak megtette ezt. Utóbbira csak 1991-ben került sor.

Az Isteni rend című alkotás bepillantást enged abba, hogy milyen tényezők vezették az egyszerű svájci háziasszonyokat arra, hogy nyitottá váljanak az addig már több, mint egy évszázada működő társadalmi forradalom, a feminizmus vívmányaira. Láttatja azt is, hogy milyen megrögzött elképzelésekkel kellett szembemenniük és milyen konfliktusokkal jártak önérvényesítő törekvéseik.

Árvai Tünde

Ezt olvastad?

A függetlenségnek nincs neme – Vita és Virginia

2018-ban a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon debütált Clanya Button rendezőnő Vita és Virginia – Szerelmünk története című filmje. A film alapjául

X