Habsburg Birodalom
Berlin felett az ég(és), avagy Hadik András leglátványosabb haditette
Lázár Balázs munkásságának egy fontos darabját tarthatja kézben a olvasó. A most megjelent kötet a magyar hadtörténet egy nemzetközileg is ismert eseményét és egy jeles alakját mutatja be. Ezek a
Fegyvertár, „Asszonyvár” és trónörökösi rezidencia – Adalékok a bécsi Hofburg Amáliavárának közép- és kora-újkori történetéhez
Hogyha látogatást teszünk Bécsbe, s a 18. század, azon belül is inkább a mária-tereziánus korszak építészet-, illetve művészettörténeti emlékeinek nyomaiba szeretnénk eredni, Schönbrunnt követően vagy azt megelőzően utunknak kétséget kizáróan
Főhercegek a frontvonalban – I. Habsburg Ferdinánd fiai a schmalkaldeni háborúban
A mohácsi csatavesztést követően a magyar trónt elfoglaló I. Habsburg Ferdinándnak és feleségének, Jagelló Annának tizenhárom gyermeke érte meg a felnőttkort. A nagyobb fiúgyermekek, Miksa trónörökös és Ferdinánd főherceg az
„Rólunk, de nélkülünk” – A karlócai békéről és annak megítéléséről
A karlócai béke helye a történelemben 1699. január 27-e az európai és magyar történelem egyik meghatározó állomása. Több, mint egy évvel korábban, a kilencéves háborút lezáró rijswijki békekongresszus óta csend
Az uralkodói reprezentáció utolsó felvonása: a Habsburg-dinasztia funerális ceremóniája
A közismert maxima szerint semmi sem állandó, csupán a változás maga – kivéve az emberi élet végessége. A halál olyan változatlan – megváltoztathatatlan – természeti, élettani tényező, mely az emberi
„Halassza el a csatát!” – Mohács özvegye megért(et)i a közös múltat
„Alig múlt húszéves II. Lajos, amikor meghalt Mohácsnál. Felesége, a királyné, egyetlen szerelmét gyászolta haláláig. Mária nem tudhatta, és egész életében azt kutatta, hol nyugszik a négyszer eltemetett király teste,
Az első lengyel felosztás angol sajtóvisszhangja – Folytatódott a PTE Személyes történelem kurzusa
A PTE BTK Történettudományi Intézet Középkori és Koraújkori Történeti Tanszéke által szervezett Személyes történelem – Kalandozások a középkor és a kora újkor világában kurzus idei, immár harmadik szemeszterének nyitóelőadásán Janus
„A dísztermek még ma is a mária-tereziánus korszak báját suttogják” – a Magyar Nagykövetség épülete Bécsben
A bécsi Magyar Nagykövetségnek napjainkban otthont adó, s korábban a Magyar Királyi Udvari Kancelláriaként funkcionáló Strattmann-Windischgrätz palota vitathatatlanul az osztrák főváros egyik legszebb külképviseleti komplexuma, Magyarország alighanem legfényűzőbb nagykövetsége. Bár
„Legnagyobb díszére vált a fejedelmeknek”? – II. József megítélése halálakor
Felvilágosult zsarnok/diktátor, kalapos király, népcsászár, a „császár-forradalmár”. Számos névvel illették már a múltban azt a személyt, aki nem csupán a 18. századi közép- és kelet-közép-európai, hanem az egész magyar történelem
„A szerencsétlen Lengyel Királyság kapzsi és hitvány feldarabolása” – A kortárs brit közvélemény Lengyelország második és harmadik felosztásáról
Lengyelország első, 1772. évi felosztását követően a lengyel uralkodó, II. Szaniszló Ágost (1764–1795) hiába bízott a nyugat-európai államok támogatásában. Többek között sem Franciaország, sem Nagy-Britannia nem kívánt katonai konfliktusba kerülni