A Habsburg Birodalom újabb kutatási távlatai? – John Connelly professzor előadása a Habsburg Birodalom új- és modernkori szerepének változó megítéléséről

2022. szeptember 9-én online formában került megrendezésre John Connelly Was the Habsburg Empire an Empire? („Birodalom volt-e a Habsburg Birodalom?”) című előadása, melyet a Minnesota-i Egyetemen működő Osztrák Tanulmányok Központja (Center of Austrian Studies) szervezett az évente, idén immár 38. alkalommal megrendezett Robert A. Kann emlékkonferencia keretében.

Az előadás plakátja (Forrás: umn.edu)

John Connelly neve – aki a világ legjobb egyetemei közé tartozó Kaliforniai Egyetem (Berkeley) történészprofesszora – ismerősen csenghet azok számára, akik politikatörténettel foglalkoznak, hasonlóan Kann nevéhez, aki pedig a Habsburg történelmet újraértelmező – a szakirodalomban csak „revizionistának” nevezett – európai tudósok generációit inspirálta műveivel. Utóbbi szerzők sorába tartozik Pieter M. Judson, Charles W. Ingrao és Steven Beller, illetve azok a történészek, akik a nemzeti történetírói hagyományok határain túllépve, egységes következtetéseket kívántak levonni a Habsburg Birodalom múltjáról. Ezek a munkák sokszor azt a célt szolgálták, hogy a birodalom atavisztikus, sokak számára nehezen érthető történeti képét megismerhetőbbé tegyék, illetve a későbbi Osztrák–Magyar Monarchiához társított tévképzeteket (például „népek börtöne”, „Kákánia”) eloszlassák.

Connelly azonban előadásában meg kívánta haladni a Habsburg Birodalom örökségét átértékelő, a birodalom civilizációs misszióját előtérbe helyező elbeszéléseket.

Pieter M. Judson 2019-es előadása a Habsburg Birodalomról és az Európai Unió által hasznosítható múlt tanulságairól

Connelly a birodalmi lét kritériumainak ismertetésével kezdte előadását, majd a birodalom fogalmának változásával folytatta bevezetőjét. A Reich, azaz „birodalom” gondolata már az olyan gondolkodókat is foglalkoztatta a 19. század fordulóján, mint a német filozófus, Johann Gottlieb Fichte, illetve mindazokat, akik a Német-római Birodalom (vagy Szent Római Birodalom) 1806-os szerepvesztésével a birodalom, valamint Európa további sorsáról elmélkedtek. Connelly bevezetőjében – etimologikus elemzésre építve – a Heim, Österreich és Reich szavak vizsgálatával igyekezett rávilágítani a 13. század óta a Habsburgok által irányított birodalom, és az 1804-től meghonosodó Osztrák Császárság (Kaisertum) közötti eltérésekre. Kiemelte, hogy utóbbi esetében kétségbeesett próbálkozásról beszélhetünk, amely révén Ferenc császár (aki I. Ferenc néven uralkodott osztrák császárként, illetve II. Ferenc néven német-római császárként) igyekezett megmenteni birodalmát Napóleon vazallusállammá szervező kísérleteitől. Az előadó négy érvet fejtett ki a birodalmi lét bizonyítására, amellyel meg kívánja haladni a revizionista történészek idilli Habsburg-képét.

Első érvként Connelly szerint az 1815. év választóvonalat jelentett, mivel a jozefinizmus szellemében cselekvő Klemens von Metternich kancellár igyekezett ismét feléleszteni a Reich ideáját az Osztrák Császárságon belül.

A birodalom gondolata ekkor már kifejezetten egy adott terület uralmát jelentette, mely gondolatnak II. József ágyazott meg, aki egy forrásban már szintén „A Birodalomként” számolt be a Német-római Birodalom területeiről, és „Saját Birodalomként” jellemezte a későbbi Osztrák Császárság területeit. Az előadó szerint II. József örököseként cselekedett Metternich, amikor a bürokratikus elitre támaszkodott befolyásának kiterjesztésében, és egy 1812-es belső iratban az „örökös tartományok” (Erblande) helyett a „Birodalmunk” szót (Unser Reich) használta. Ez különös jelentőséggel bírt, hiszen a Német-római Birodalom friss emléke miatt a Császárságban általában véve tartózkodtak a birodalom szó használatától. Úgy tűnt tehát, hogy Metternich már egy új Németországban gondolkodott, amit azonban nem a nemzeti alapokra helyezett volna. Erős birodalmat akart, melyet a német elit vezet, azonban négyféle „szlávizmustól” féltette a jövőt; mindenekelőtt a lengyel szlavizmustól.

Egy Connelly által feltárt, 1847-es dokumentum szerint Metternich azt gondolta, hogy a német hegemóniát a kultúrintézmények (iskolák, színházak stb.) tudják biztosítani, s így otthagyva nemzeti identitásukat a lakosok regionális birodalmi alattvalókká (a lengyelek például galíciaivá) válhatnak. Mivel a német kultúra ügye a 19. század hajnalától a kis nemzetekénél előrehaladottabbnak tűnt, a kortársakban félelmet keltett ez a gondolatmenet. Másodsorban Connelly szerint az olyan gondolkodók, mint az ausztroszlavista František Palacký nem birodalmi keretekben gondolkodtak, hanem a Kaiserstaatot, azaz a császári államot tartották szükségszerűnek, s inkább akartak egyfajta – a későbbi Kossuth-féle koncepciókhoz hasonló – föderációt, semmint Metternich elképzeléseit.

Harmad- és negyedrészt pedig az Osztrák–Magyar Monarchia problémáját említette a történészprofesszor.

A porosz–osztrák háborúban vereséget szenvedő Osztrák Császárság számára 1866-tól ugyanis megszűnt a birodalmi keret, amennyiben Európában a kortársak, ha Reichről beszéltek, akkor a Német Birodalmat, Vilmos és Bismarck államát értették alatta, s ugyanúgy a Császárság is a Német Császárságot jelentette.

John Connelly

Az Osztrák–Magyar Monarchia azonban igyekezett ismét belsőleg orvosolni e problémát. A polgárok és bürokraták „birodalmi felekről” (Reichshalben) beszéltek, később (1867-től) pedig a Habsburgok Birodalmát emlegették, tehát ismét gyökeret eresztett a birodalmi gondolat. Connelly szerint Judsonnak tökéletesen igaza van abban, hogy az emberek fejében ismét élt a birodalom, s így a döntéshozók és az alattvalók mind birodalomban gondolkodtak. E gondolkodás azonban egyre inkább a demokrácia és a nemzeti ébredés hanyatlását hordozta magában. A nemzeti törésvonalak így leginkább olyan politikai vitákban nyilvánulhattak meg, mint például a költségvetési viták. Továbbá a birodalom – külső mutatóit és európai szerepét tekintve – nem bírt már birodalmi jelleggel; ezt a szerepet már tökéletesen betöltötték az olyan közepes méretű államok, mint Magyarország vagy a Lajtán túli területek, azaz a birodalmi felek. A birodalmi lét így leginkább abban nyilvánult meg, és azt a célt szolgálta, hogy I. Ferenc József császárnak nevezhette magát.

John Connelly előadásának teljes felvétele

Connelly szerint tehát a Habsburg Birodalom – az újabb szakirodalom szemléletével szemben – birodalomnak számított, hiszen a Metternichtől idézett források szerint megpróbálta asszimilálni alattvalóit. A birodalom valóban soknyelvű embertömegből állt, akik bár birodalom-szerte rendelkeztek egyfajta birodalmi tudattal, e tudat azonban semlegesebb volt, mint a nemzeti erőké. Utóbbiak politikája nyelvekhez kötött volt, s ezáltal jobban is érvényesültek. Az előadó kiemelte azonban, hogy a korábbi nemzeti történetírói munkák tévedtek abban, hogy elsősorban valamiféle ősiség vagy a távoli múlthoz való ragaszkodás motiválta volna a nemzeti erőket, semmint inkább a saját nyelv által való érvényesülés és az igazság iránti küzdelem ígérete egy új, saját nemzetállam kereteiben. Connelly előadásának eredményeit tekintve érdekes kísérletnek lehetünk szemtanúi, hiszen elméletével kismértékben újra teret enged a nemzeti történetírói műhelyeknek, a nyugat-európai történetírók számára is rehabilitálva a nemzeti történetírók elbeszéléseit és eredményeit.

Bordás Bertalan

Ezt olvastad?

Lengyelország első, 1772. évi felosztását követően a lengyel uralkodó, II. Szaniszló Ágost (1764–1795) hiába bízott a nyugat-európai államok támogatásában. Többek