Kleopátra
Róma: A félsikerek sorozata
Habár két évad után törölték az eredetileg öt évadosra tervezett, a BBC és az HBO (és részben RAI) együttműködésében készült Róma sorozatot (2005–2007), a projekt nem mondható sikertelennek. Az imdb
Kleopátra – BBC History 2018/4.
“Milyen volt Kleopátra? Nem tudom már.” Orra pisze, tömpe, esetleg klasszikus görög? Netán római. Pascal szerint, ha Kleopátrának kicsit nagyobb az orra, másképp alakul a világtörténelem. Vajon valóban megérkezett-e a szépség
Konfliktusok minden mennyiségben
November 22-én rendezték meg az I. Tóth Zoltán Kör immár hagyományosnak számító Paletta címet viselő konferenciáját az ELTE BTK Történeti Intézetének Szekfű Gyula Könyvtárában, amely során a nagyszámú közönség tizenkét