Lánchíd
Tündérsakk – A trianoni döntés hatása a magyar közlekedésre
„A tündérsakk a játékon belüli játék. Olyan szabályai vannak, amelyek eltérnek a ténylegesen játszott sakk szabályaitól, csak feladványai vannak, tehát nem egy partnerrel játszható játék. Ez is a teljes izolációra
“Nézz le a Lánchídról a vén Dunára”
1842. augusztus 24-én délután került sor a Lánchíd első alapkőletételére. Barabás Miklós festményen örökítette meg a pesti hídfő zárgátjának feldíszített belsejében ünneplő tömeget. 2002-ben Bereményi Géza 1,8 milliárdos költségvetésből vitte
„Bárki mit mond is, az architectura törvényi csupa önkényen alapulnak” – Széchenyi István építészeti érdeklődése
Gróf Széchenyi István életművéről, beleértve egyes építészeti alkotásait is, már jó néhány munka született. Különösen Pesttel kapcsolatos működése keltette fel a kutatók érdeklődését, köztük is leginkább a Lánchíd, amely szinte
Buda ostromai
2019. május 24-én a Hadtörténeti Intézet és Múzeum Márványtermében rendezték meg az V. Hadtörténész Sörestet, mely a Magyar Honvédelem napjához kapcsolódóan az 1849. május 21-én lezajlott eseményekről kívánt megemlékezni. Külön
Történelmi évfordulók 2019 minden hónapjára
Az évfordulók iránt rendkívül sokan érdeklődnek. Az Újkor.hu ezért immár évek óta összegyűjti az újév első napjaiban a történelmi évfordulókat, melyeket az adott esztendőben felidézhetünk, s melyekről különös figyelemmel megemlékezhetünk.
A Lánchíd újjáépítésének ideológiai háttere
A második világháború véres küzdelmei nem kímélték meg a fővárost sem. 1945 tavaszán, amikor a Vörös Hadsereg győztes alakulatai bevonultak az elfoglalt Budapestre, a sokat szenvedett főváros meglehetősen siralmas képet