“Nézz le a Lánchídról a vén Dunára”

1842. augusztus 24-én délután került sor a Lánchíd első alapkőletételére. Barabás Miklós festményen örökítette meg a pesti hídfő zárgátjának feldíszített belsejében ünneplő tömeget. 2002-ben Bereményi Géza 1,8 milliárdos költségvetésből vitte filmre a híd atyjának, Széchenyi Istvánnak életét (Hídember). Jelen írásunkban bemutatunk néhány epizódot a híd korai történetéből és kiemelünk olyan részeket a filmből, amelyek alkalmasak lehetnek arra, hogy mintegy reformkori tablóként illusztrálják, kiegészítsék a történelemkönyvek hasábjain olvashatókat.

Emberek és hidak

Már a rómaiak felismerték egy dunai híd építésének szükségességét, így 102 és 105 között Traianus jóvoltából épült meg az első kőboltozatú híd, amely átívelt a folyón. Mindez annak alsó szakaszán, Szörényvárnál (Turnu Severin) történt.

A híres Duna-híd Traianus császár oszlopán,
amelyen két daciai hadjáratának eseményei láthatóak (Forrás: wikipedia)

Antonio Bonfinitől tudjuk, hogy Luxemburgi Zsigmond („a Duna parton, palotájával szemben nagy tornyot építtetett. Szándéka volt a Dunán keresztül óriási láncot húzni, mely a folyamot elzárta volna …”) és Hunyadi Mátyás („Abban is töri vala fejét, hogy Trajánus császár módjára kőhidat csináltatna a Dunára”) tervei között egyaránt szerepelt híddal összekötni a Duna két partját, immáron Budánál.

Evlia Cselebi emlékezett meg arról, hogy a 16. század második felében egy mintegy 70 tömlőhajóból álló hajóhíd szelte át a folyót. A 18. században is csak repülő(mozgó)hidak és 1767-től hajóhíd szolgálta az átkelést. Ezek alkalmatlanok voltak arra, hogy nagyobb áradás, jégmozgás esetén is biztonságos átjutást tegyenek lehetővé.

Buda és Pest látképe a török kori hajóhíddal a 16. század végén,
Georg Hoefnagel képe alapján. (Forrás: wikipedia)

Az ember és a híd

1820. december 29-én az édesapja temetésére igyekvő gróf Széchenyi István az erős jégzajlás miatt nem tudott átkelni Pestről Budára, s így hosszú hetekre barátjánál, Brudern bárónál ragadt. 1822-ben ugyancsak egy veszélyes dunai átkelés nyomán jegyezte le naplójába, hogy „egy évi jövedelmemet adnám, ha Buda és Pest közt híd létesülne.” (Úgy látszik, ez már jóval az 1825-ös országgyűlés előtt szava járása volt.) A társadalom is felismerte a híd szükségességét, de az árvíztől való félelem és a pénzhiány megakadályozta a megvalósítást. A finanszírozás biztosításán túl Széchenyinek meg kellett oldania a jogi háttér rendezését (Ki építteti? Kinek a birtokában áll? Ki üzemelteti? Ki használhatja? Milyen feltételek mellett használhatja?) és a technikai megvalósítás mikéntjét.

Carl Vasquez Pinos: A hajóhíd pesti hídfője a Vigadónál, 1837. (Forrás: wikipedia)

Széchenyi tisztában volt azzal, hogy az ország és a főváros költségvetése nem teszi lehetővé ekkora tehertétel vállalását. A tervezett 3,5 millió helyett 6,2 milliós költségkeretből megvalósuló építkezés az ország éves adóbevételének több, mint a felét emésztette volna fel. Sina György bécsi magyar bankár és földbirtokos volt az, aki részvénytársaságot hozott létre a hídépítés költségeinek fedezése érdekében. A részvényesek, a főváros és az országgyűlés 1838. szeptember 27-én 23 pontos szerződésben rögzítette az együttműködés részleteit. Ezek között szerepelt az, hogy a részvénytársaság 97 esztendőre vámszedési jogot nyert, illetve kizárólagosságot a Duna két partja közötti összeköttetés biztosítására.

1831-ben a Világ hasábjain Széchenyi már megfogalmazta a gondolatot, miszerint a közteherviselés jegyében mindenki egyenlően fizessen majd vámot az átkelésért. Beletelt néhány esztendőbe, mire az adó– és vámmentességet élvező nemesség megbarátkozott a „híddíj” gondolatával. Az 1836. évi XXVI. törvénycikk rendelkezett „Egy állandó hídnak Buda és Pest közötti építéséről”, amelyben leszögezték a hídvám fizetésének alapelveit.

A Lánchídon való átkelés első díjtáblázata

gyalogos: 1 krajcár
juh, kecske, sertés: 2 krajcár
lovas: 4 krajcár
parasztszekér: 5-8 krajcár
négylovas hintó: 14 krajcár

1829-re Széchenyi megbízásából, Sir Marc Isambard Brunel angol mérnök elkészítette a híd modelljét, és azt közösen bemutatták a nádornak. Lelkes fogadtatásra találtak és egy újabb támogatót nyertek ügyüknek. 1832-ben Széchenyi István Wesselényi Miklós társaságában Angliába utazott, ahol tanulmányozták a legmodernebb technikai vívmányokat. Sikerült megnyerni a magyar híd ügyének William Tierney Clarkot, akinek Temzén átívelő hammersmith-i függőhídja (1827) vált a Lánchíd modelljévé. A tervező nem kívánt a kivitelezés idejére Magyarországra költözni, ezért a munkálatokat névrokona, Adam Clark felügyelte. Mintegy 500–600 ember (angol, magyar, olasz) vett részt a híd felépítésében (még ennyien az alapanyagok és alkatrészek előállításában).

A Lánchíd pilléreinek alapozása. Theodor Glatz tollrajza 1842 körül (Forrás: Élet és Tudomány 1961/1. 271.)

Először a zárógátak létrehozására volt szükség, hogy vízmentes munkaterületet tudjanak biztosítani. 1839-ben zajlott az első cölöpverési próba, majd 1840. július 28-án került helyére az első zárógát első cölöpje. Széchenyi szívesen látogatta a hídudvart, ami a nyilvánosság elől elzárt építési terület volt. A pesti alapkő letételére tehát 1842. augusztus 24-én, a budai hídfő alapkövének letételére pedig 1845. augusztus 11-én került sor.

Így zajlott az 1842. évi hídavató ünnepség:

“A meghívottak elfoglalták helyüket, majd Tasner Antal — Széchenyi Istvánnak és egyúttal a Hídegyesületnek is titkára — vázolta a híd keletkezésének a történetét, majd ennek írott szövegét arany- és ezüstpénzek-kel együtt tokba helyezve az alapkőben levő üregbe tették. Ezután Károly főherceg egy Londonban készült, elefántcsontnyelű ezüstkanállal a kőre habarcsot ragasztott, egy diófakalapáccsal háromszor ráütött, majd ugyanezt tette a herceg-prímás, az országbíró, a tárnokmester, Sina György, végül W. T. Clark és Clark Ádám. Minden ütés alkalmával a közönség magyar és angol összetételének megfelelően harsány „Éljen”, illetőleg „Hurrah” hangzott, hiszen az építkezési munkálatoknál több száz angol is dolgozott. Közben odafent a téren ágyúdörgés jelezte a nagy eseményt. Fél hét volt, mire az ünnepség véget ért.”

Az avatáskor egyetlenegyszer használt vakolókanál. (Forrás: Magyar Nemzet 2011. február 12. 36. oldal)

1848 nyarára már majdnem készen állt a híd, amit mi sem bizonyít jobban, hogy a forradalom idején előszeretettel vonultak rajta magyar és császári seregek egyaránt. 1849. május 21-én Alois Alnoch von Edelstadt ezredes lőporos hordók segítségével megkísérelte felrobbantani a hidat. Nem tudott kárt tenni a fémszerkezetben, nem úgy a merénylő Edelstadt testében, aki a helyszínen szörnyethalt.

Szinte elárvult, mostoha gyermekként érte a hidat az 1849. november 20-án lezajlott átadás. Tervezője William Clark nem utazott ide a rendezvényre. Szellemi atyja, akkor már több, mint egy éve a döblingi elmegyógyintézetnek volt lakója. Aki elsőként lovagolt át rajta, nem volt más, mint Haynau a bresciai hiéna.

A Hídember

Bereményi Géza 2002-es filmeposza nem kis feladatot vállalt magára, amikor témájául a „legnagyobb magyar” gróf életművének bemutatását választotta. Nagy érdeklődés övezte megjelenését, már csak hatalmas költségvetése okán is. Recepciója meglehetősen vegyes, de talán többségben vannak a negatív szólamok. Hiába a 140 perces játékidő, képtelenség egy ennyire kiterjedt gyakorlati és elméleti tevékenységgel, nem mellesleg összetett személyiséggel rendelkező magyar arisztokrata életút megismertetése. Az alkotók célkitűzése sem a Széchenyi István elméleti és gyakorlati munkássága, valamint a Széchenyi István és Kossuth Lajos ellentéte történelem érettségi tételek szolgai felmondása lehetett.

A film egy plakátja. Széchenyit Eperjes Károly alakította (Forrás: port.hu)

A történet keretét Széchenyi döblingi tartózkodása adja. A felütés 1848. szeptember 7-én játszódik, amikor a gróf bekerül a magántébolydába. A szemünk előtt kibontakozó történet egyrészt egy az elmegyógyintézetben ágyhoz kötözött férfi visszaemlékezése, másrészt Döblingben töltött utolsó éveinek pillanatképei. Látjuk a főúri fiúcskát, akit édesapja Isten, a király és a jobbágyok szeretetére nevel. Látjuk a bohém grófot, akit olykor prostituáltak idomain ér a reggel. Megjelenik a lelkes utazó, aki issza magába az újdonságokat és családtagjaival megismerteti a külhoni technikai vívmányokat (angol vécé, gázégő). A 10. perc előtt elhangzik a mondat, miszerint: „lehetetlenség, hogy Magyarországnak egyetlen állandó hídja sincs” és előtűnik egy függőhíd makettje.

A film narratívája szerint Széchenyi katonai pályája azért nem ívelt magasabbra, mert az udvari kémek jelentettek róla, hogy Londonban azt állította: „A Habsburg Monarchiának csak száz éve van hátra.” Byron-i életvitelében („derűs, egykedvű és nőtlen leszek”) egykori szeretőjének és édesapjának halála jelentett fordulópontot. Apja búcsúlevelében az Isten kegyelméből való megújulást kívánta neki.

A Hídemberben nagy súly helyeződik a gróf szerelmi életének taglalására. Bájos széltolóként emlegetik a legifjabb Széchenyi fiút, akinek fivére felesége a szeretője és a neki felkínált lány kezét barátjának „passzolja”. A film részben Zichy Károly gróf feleségével, majd özvegyével, Seilern Crescentiával első látásba szárba szökkenő, szenvedélyes szerelmének históriája.

Az esküvő (Forrás: port.hu)

A film kritikusai hiányolták a magyar forradalom ábrázolását. Mások védelmében hozzák fel, hogy jogosan maradt ki, hiszen Széchenyi nem értett egyet vele. Az általa vállalt Hídember szerep egyaránt jelentette a nyugat-európai, értékesnek, hasznosnak gondolt találmányok, intézmények meghonosítását Magyarországon és a Habsburg udvar, valamint a magyar országgyűlés közötti villámhárító funkciót. Míg sok polgári vívmány importja sikeresnek bizonyult, az utóbbi miatt érzett felelősségbe, a kudarc miatti bűntudatba beleroppant, akárcsak a 12. lánc leggyengébb szeme.

A Hídember, mint forrás

A helyszínválasztásnak, a korhű ruházatnak és a gondosan komponált tárgyi környezetnek köszönhetően több olyan epizód is van a filmben, amely alkalmas arra, hogy történelemórán egy-egy 19. századi egyetemes vagy magyar jelenség bemutatására szolgáljon. (Zárójelben jelzem, hogy a film hányadik percében kezdődik az adott jelenet.)

1. Főúri vadászat

Kutyafalka üldöz egy gyönyörű szarvast (16:11). A történet szerint az erdőben kéri meg Széchenyi fivére feleségét, hogy hagyjon fel István zaklatásával: „Egy fivérnek meg lehet bocsátani, ami történt, de egy feleségnek soha.”

2. Pesti Német Színház

Két alkalommal is feltűnik a filmben. Először (20:41) a főúri páholyban lesz bizonyos, hogy Széchenyi és Zichy Károlyné vonzalma kölcsönös. A második alkalommal a már nagy népszerűségnek örvendő Kossuth Lajos és Széchenyi csörtéjének lehetünk szemtanúi (1:06:24).

3. Császári hadsereg

A felvonulás rendje és a különböző színű egyenruhák jól megfigyelhetőek a jelenetben (26:06).

4. Országgyűlés

A diéta üléstermének hangulata, az alsó– és felsőház tagjainak ülésrendje, a karzatról szemlélődő hölgyek koszorúja, a latinul skandált jogi nyelvezet egyaránt jól ábrázolt. Az 1825. évi országgyűlést idéző jelenetben Wesselényi Miklóst hallhatjuk vehemensen felszólalni és a magyar nyelvet kevésbé bíró Széchenyit, aki megteszi felajánlását a magyar nyelv ügye érdekében (30:50).

5. Angliai tanulmányút

A jelenetből megtudjuk, hogy miért az alkotmányt, a lótenyésztést és a gépeket tartotta Széchenyi István az angliai siker hármas kulcsának (40:25).

6. Főúri bál

A főúri kastélyok szalonjai, báltermei időről-időre megteltek elegáns vendégekkel, akik az etikett legszigorúbb előírása szerint állították össze toalettjüket. Minden mozdulat és tekintet külön jelentéssel bírt (44:00).

7. Nemzeti Casino

Feltűnik Batthány Lajos karaktere. A vele folytatott párbeszédben Széchenyi összefoglalja, hogy mit jelent számára az életre hívott közösség, és ezzel összefüggésben miért tartja fontosnak, hogy Kossuth Lajos ne tartozzon tagságába (53:10).

8. A Lánchíd építése

Mint említettem egy függőhíd makettje már megjelenik a film elején (9:44), de azt szétveri lovaglópálcájával a féltékeny szerető. Látjuk a Széchenyi család hintójának ablakából az épülő Lánchidat (01:05:00). Az udvar és a magyarok közötti viszony elmérgesedése feletti aggodalmában Széchenyi az alábbiakat jegyzi naplójába a 12. lánc behelyezésének előestélyén: „ha rendben beemelik a híd utolsó láncát, a 12. láncot, még minden jóra fordulhat. Ez a 11. óra. Vajon mit hoz az ütése ennek az órának? Tudom, érzem, hogy felsőbb hatalmak kezében vagyok. Mennyország vagy pokol?” (01:29:00) Mindezek után magát a kitörni készülő forradalmat szimbolizálja a lánc betételének kudarca (01:31:00). A technikai eljárás bemutatása nagyon monumentális.

Az alapkőletétel (Forrás: Pesti Hírlap 1942. 537.)

9. Batthány Lajos kivégzése

Halljuk az első felelős magyar kormány miniszterelnökének halálos ítéletét és megtudjuk, hogy akasztás helyett azért kerül sor golyó általi halálra, mert a felesége által becsempészett tőrrel sebet ejtett nyakán. (01:45:00)

10. Öngyilkosság vagy tisztogatás?

A film nyitva hagyja a kérdést, hogy a császári titkosrendőrség megbízottja vagy a gróf önmaga vetett–e véget életének, hiszen a pisztoly zárt ajtók mögött dördül, de a fotelban ülő holttest bal kezénél hever a fegyver (02:08:36), míg naplóit korábban jobb kezével körmölte (01:29:00).

Árvai Tünde

Ezt olvastad?

Buda, Pest, Óbuda és a városegyesítés gondolata

Ha a reformkori előzményekből vagy Szemere Bertalan belügyminiszter 1849. június 24-i rendeletéből indulunk ki, szinte magától értetődőnek tűnik, hogy megvalósult

X