Oscar-díj
Formai elegancia, melodrámák és szerelmi történetek – 100 éve született Franco Zeffirelli
A firenzei származású Franco Zeffirelli a 20. századi filmművészet egyik legjelentősebb filmrendezője volt. Olyan klasszikusok fűződnek a nevéhez, mint A makrancos hölgy (1967), a Rómeó és Júlia (1968), Napfivér, Holdnővér
Clint Eastwood Amerikája
Clint Eastwood kilencven éves és még mindig alkot. Több mint hatvanöt éve van a pályán és legalább ugyanennyi filmben szerepelt, rendezőként pedig mintegy negyven filmet jegyez, valamint tucatnyi filmzenét írt.
“A véletlen általában egy esélyt ad” – Luis Buñuel portréja
Ha nem lenne világjárvány, a hét eleje óta javában zajlana a 73. Cannes-i Filmfesztivál. 59 éve is épp ekkortájt zajlott, egy kellemes májusi napon, 19-én mutatták be a Luis Buñuel
Gene Deitch – egy amerikai animátor sikerei a vasfüggöny mögött
2020. április 16-án prágai otthonában elhunyt Gene Deitch Oscar-díjas amerikai animációs filmrendező, aki meghatározó szerepet játszott a közép-európai animációs filmgyártás és az ún. harmadik filmipar történetében. Leginkább a Tom és
„Álmomban se képzeltem volna, hogy rendező lesz belőlem” – Fellini 100
1920. január 20-án, vagyis idén 100 éve született a világhírű olasz filmrendező, Federico Fellini, akihez olyan kiváló filmalkotások köthetők, mint az Országúton, az Édes élet vagy a Cabiria éjszakái. Munkássága
A háborúról művészien – 1917
Az 1917 című filmet az elmúlt évtized egyik legjobb alkotásának kiáltották ki, amelyet igazol a tény, hogy a film bezsebelt két Golden Globe-díjat, tarolt a Brit Film– és Televíziós Művészeti
Történelmi filmek Andy Vajna életművében
2019. január 20-én életének 75. évében elhunyt Andrew Vajna, filmproducer, a magyar és a nemzetközi filmipar meghatározó alakja. 2011 óta a nemzeti filmipar fejlesztéséért felelős kormánybiztosként tevékenykedett. Producerként és a Magyar
40 mozaik az Oscar-díj történetéből
1929. május 16-án 15 perces ceremónia keretében, mintegy 270 fő jelenlétében zajlott az első díjátadó gála. Azóta 90 alkalommal sereglett össze a filmvilág színe-java, hogy azért izguljon, vajon mely teljesítmények