Erzsébet királyné és a magyarok – Tudományos konferencia Pécsen

A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara (PTE BTK) és Egyetemi Levéltára, valamint a Magyar Tudományos Akadémia Pécsi Akadémiai Bizottsága (MTA PAB) 2023. április 27-én és 28-án közös szervezésben rendezte meg az Erzsébet királyné és a magyarok című tudományos konferenciát, melyre az MTA PAB Székházában került sor.

A konferencia meghívója. Fotó: PTE / Csortos Szabolcs

Pilkhoffer Mónika, a PTE BTK egyetemi docense a konferencia megnyitóján a szervezők nevében köszöntötte a közönséget, kiemelve, hogy a rendezvény a PTE Centenáriumi Programsorozatának keretében valósul meg. A megnyitón köszöntőt mondott Miseta Attila, a PTE rektora, aki beszédében hangsúlyozta, hogy a múltban és a jelenben egyaránt kiemelten fontos, hogy felkarolják és támogassák az országot. Ilyen segítő kéz volt Erzsébet királyné, Sisi is. A rektori beszéd végén felcsendült az általános igazságnak számító mondat: „Aki a múltját nem ismeri, az nem értheti a jövőjét sem.” Ha megnézzük a történelemben megtalálható ciklikus mozzanatokat, minden alkalommal rájöhetünk, hogy nem ártana tanulni a múltból.

A szervezők nevében Pilkhoffer Mónika köszönti a megjelenteket. Balról jobbra: Miseta Attila, Lénárd László, Fedeles Tamás, Bene Krisztián és Pilkhoffer Mónika. Fotó: pte.hu

Ezt követően Fedeles Tamás rektorhelyettes, a Centenáriumi Programirányító Bizottság elnöke megnyitó beszédében rámutatott arra, hogy a konferencia hűen tükrözi a PTE szándékait:

„Múltból a jövő felé” – hangzik a centenáriumi ünnepségsorozat mottója.

A modern világban az oktatás elképzelhetetlen innovációk nélkül, a PTE pedig ezek mellett mindvégig kitart, mindemellett ápolva a hagyományokat és a múltat. Ezért számít különleges eseménynek mind a Klebelsberg Kunoról és koráról szóló legutóbbi, mind pedig az Erzsébet királynét középpontba állító jelen konferencia, hiszen mindketten sokat tettek a magyarságért, illetve a pécsi egyetemért.

Miseta Attila, a Pécsi Tudományegyetem rektorának köszöntője. Mellette balról jobbra: Lénárd László, Fedeles Tamás, Bene Krisztián. Fotó: PTE / Csortos Szabolcs

Bene Krisztián, a PTE BTK jelenlegi dékánhelyettese, megválasztott dékánja az előző gondolatmenet mentén folytatta: „Sokszor újultunk meg, és sokszor meg is fogunk újulni.” Ahogy arra rámutatott, voltak lejtmenetek, de mindezek mellett dicsőséges időszakok is, melyekből erőt kell merítenünk. Végezetül Lénárd László, az MTA PAB elnöke köszöntötte a konferencián megjelenteket. Lénárd professzor emlékeztetett mindenkit, hogy milyen eredete is van a Pécsi Tudományegyetemnek, illetve elődjének, az Erzsébet Tudományegyetemnek. Beszédében felvillantott pár mozzanatot arra vonatkozóan, hogy Erzsébet királynénak milyen kalandos, ám tragikus élet jutott, ennek következtében sok színes előadást hallhatnak a megjelentek.

A konferencia tematikus szekciók keretében járta körbe az Erzsébet királyné életével, megítélésével, illetve a körülötte kialakult kultusszal kapcsolatos témákat, annak apropóján, hogy idén 100 éve kezdett el a gyakorlatban is Pécsett működni a pozsonyi Magyar Királyi Erzsébet Tudományegyetem. Ezzel a korábbi névadó előtt is tisztelegtek.

Az első szekció Erzsébet királyné életútjával foglalkozott, levezető elnöke Fedeles Tamás, a PTE rektorhelyettese és egyetemi tanára volt. A szekció első előadását Soós István, az ELKH BTK Történettudományi Intézet nyugalmazott tudományos főmunkatársa tartotta Erzsébet királyné és családja címmel. Soós az előadásban Erzsébet ismert mentalitását és életstílusát járta körbe. Bemutatásra került a Wittelsbach-család – köztük a királyné szülei, Miksa József bajor herceg és Ludovika bajor királyi hercegnő – sokszor viharos és szövevényes kapcsolata. A Wittelsbach-ok tradicionális német előkelő család, akik tudatosan távol maradtak a politikától és nem arisztokraták módjára éltek, ami a későbbiekben sok nehézséget okozott Erzsébet számára.

Soós kitért rá, hogy az Ernst Marischka osztrák filmrendező által rendezett Sissi-filmek idilli családképéből semmi nem igaz, pláne nem a családi viszonyok harmóniája. Erzsébet a természet és az állatok szeretetét apjától örökölte, bár nem voltak túl jó viszonyban. Számos párhuzam megtalálható Erzsébet és édesapja élete között, ezek közül a legszembetűnőbb a narcisztikus személyiségvonás: szerették, ha mindig ők vannak a középpontban. Szülei rossz házasságának (Ludovika saját esküvője napján is átkozódott) apja halála vetett véget, mely után már nyugodtabb körülmények között éltek. Ugyanúgy, ahogy Miksa és Ludovika, Ferenc József és Sisi sem illettek egymáshoz. Mindezek ellenére Erzsébetnek alapvetően boldog gyermekkora volt, testvéreivel jól megértették egymást. Ludovika vitte el Heléne nővérével együtt Ischlbe, mely találkozónak az volt a célja, hogy nővérét Ferenc Józseffel, Erzsébetet pedig Ferenc Károllyal „boronálja össze”. Ferenc József első látásra beleszeretett a még csak 15 és fél éves Erzsébet hercegnőbe. „Nené”, ahogy családja hívta Helénét, sokkal határozottabb volt, mint Erzsébet, ez taszíthatta a fiatal császárt. Esküvőjükre egy évvel később került sor. Soós szavai szerint ekkor kezdődtek számára az igazi megpróbáltatások.

Soós István. Fotó: PTE / Csortos Szabolcs

Schwarczwölder Ádám, a VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár tudományos munkatársa Két háborgó lélek találkozása Genfben – Erzsébet halála címmel tartott előadásából kiderült, hogy az Erzsébet elleni merénylet kifejezetten jól dokumentált esemény; többek között például Sztáray Irmának is ismertek a korabeli feljegyzései, aki Erzsébet szolgálatában állt a merénylet idején. Az is ismert, hogy léteztek különféle periratok, de ezeket az udvar a tárgyalás után tudatosan megsemmisítette. A merénylet indíttatásának és hátterének azonban a mai napig vannak nyitott kérdései. A korabeli sajtó egyhangúan „bestiális tettnek” minősítette a gyilkosságot. A merénylő egy olasz anarchista, Luigi Lucheni volt, aki a merénylet előtt megfordult Magyarországon is. Schwarczwölder feltárta az előadásban Lucheni hányattatott életét, aki árvaházban nőtt fel, és akinek kapcsolata is volt az „elittel”, ám ellenszenve sokáig nem mutatkozott meg.

Erzsébet életének utolsó szakaszában depresszióval küzdött, amit gyakori utazásokkal próbált enyhíteni. Ahogy arra Schwarczwölder kitért, „mondhatjuk, hogy Erzsébet királyné tudatosan kereste a halált”. Utolsó Genfi utazásán, ahogy már korábban többször is, álnéven (Hohenembs grófnő) utazott; 1898. szeptember 10-én indult hajóútra Sztáray Irma grófnő kíséretében. A merénylet ekkor, körülbelül 13 óra 30 és 40 perc között történt: Lucheni a királynéhoz szaladt a genfi Mont Blanc rakparton és megszúrta. A királynét ért szúrást a szoros fűző miatt csak a hajón vették észre, miután már elájult.

Erzsébet még meg is kérdezte a merénylet után Sztáray grófnőtől: „Mit akart ez az udvariatlan fiatalember?”

A szállodába visszaérkezve vérveszteségben elhunyt a királyné, a helyszínre érkező orvosok már csak a halál beálltát tudták megállapítani, 14 órakor. A hír villámgyorsan söpört végig az egész kontinensen. Az egész Monarchiában gyászt rendeltek el és azonnal meg is kezdődött a nyomozás az ügyben. Azonban azt, hogy Lucheni miért pont Erzsébetet választotta célpontjának, vagy azt, hogy voltak-e tettestársai, a mai napig nem sikerült egyértelműen tisztázni. Az is nyitott kérdés, hogy Lucheninek tudatosan Erzsébet volt-e a célpontja.

Bene Krisztián, Fedeles Tamás, Schwarczwölder Ádám és Csibi Norbert. Fotó: PTE / Csortos Szabolcs

A konferencia második, A királyné című szekciójának levezető elnöke Lengvári István, a PTE Egyetemi Levéltárának igazgatója volt. A szekció első előadója, Kaján Marianna, a Gödöllői Királyi Kastély Múzeum muzeológus-történésze „Itt nyugta van az embernek…” – Erzsébet királyné gödöllői kastélya című előadásában elmondta, hogy Erzsébet királyné előszeretettel töltött időt Gödöllőn. Először 1857 májusában járt a településen, majd élete során összesen több mint kétezer napot töltött el a gödöllői kastélyban. A kastélyt 1867. március 20-án vásárolta meg a magyar állam, majd adta koronázási ajándékként a királyi párnak, mint a mindenkori uralkodópár rezidenciáját. A kastélyról kiváló forrásértékkel bír Erzsébet és Ferenc József magánlevelezése, melyből sok fontos mozzanata kiderül az itt-tartózkodásuknak. A kastélyt az 1870-es években felújították, külön lakosztályt kaptak a gyermekek. A királyné a legtöbb időt az 1870-es években töltötte itt; összesen nyolc alkalommal ünnepelte Gödöllőn a születésnapját. Az utolsó gödöllői látogatása 1895 őszén volt. Erzsébet imádta a sportokat: sokat lovagolt és vadászott itt, később, egészségi állapota romlásával pedig inkább gyalogtúrákat tett a környező erdőkben.

Sokszor mutatkozott szabadidő eltöltésére alkalmas öltözékben is, Magyar Elek visszaemlékezései szerint „Erzsébet hozta divatba a lovaglóöltözéket”.

Ezen vadászatoknak és lovaglásoknak gyakori vendégei voltak a Habsburg- és Wittelsbach-családok, valamint a magyar nemesség prominens tagjai. A díszvacsorák, fogadások elengedhetetlen eleme volt a cigányzene, melyért rajongott a királyi pár. Többször is megfordult a kastélyban a híres cigányprímás, Rácz Pali is.

Osztrák és magyar nőmozgalmak Erzsébet korában címmel tartotta meg a következő előadást Fedeles-Czeferner Dóra, az ELKH BTK Történettudományi Intézet tudományos segédmunkatársa. Prezentációjának első felében a 19. század második felének nőmozgalmait vázolta fel, kiemelve a női emancipáció fontosabb mérföldköveit az említett korszakban, például az oktatás folyamatos megnyitását a nők előtt. A 19. században számos társadalmi változás ment végbe, ennek egyik mozzanata volt a nők kezdődő emancipációja. Európában az 1873-as válság után egyre több nő jelent meg a munka világában, felértékelődött a nők oktatása és a különböző női szervezetek jelentősége. Erzsébet királynénak közvetlen kapcsolatai voltak a különböző nőegyletekkel. Több egylet is felkérte fővédnökének, mely feladatot Fedeles-Czeferner szerint a királyné örömmel teljesítette. Erzsébet rendszeresen járta az árvaházakat, óvodákat. Az 1881-es Országos Nőipari Kiállítást anyagilag is támogatta, 25 darab szövőszéket ajánlott fel a kiállítás számára, hisz a szakoktatást kiemelten fontosnak tartotta.

A halála – mint mindenkit – a nőegyletek tagjait is sokkolta, melyek az egész országban aktívan részt vettek a különböző Erzsébet-emlékművek felállítására irányuló gyűjtésekben. A Nemzeti Nőnevelés című folyóirat a királyné halálának évfordulóin hosszas cikkekben emlékezett meg Erzsébetről, méltatva a nőkért végzett munkáját.

Kollár Csilla, a Magyar Nemzeti Múzeum művészettörténész-szakmuzeológusa Önreprezentáció és divat. Erzsébet, az ikon címmel tartotta meg előadását. Kiemelte, hogy a Magyar Nemzeti Múzeum újkori textilgyűjteménye több olyan darabot is őriz – mint például svájci öveket –, melyek a királyné személyes ruhatárából származnak. Az öveket számos filmalkotás is megörökítette, mint például a már említett Sissi-filmek. Ezen övek személyre lettek szabva a királyné karcsú, 50–52 cm-es derékbőségére, melynek megtartására élete végéig nagy figyelmet fordított.

A korszakban vajon mindenki az aktuális divatnak megfelelő testalkattal rendelkezett? Minden bizonnyal nem, de mindenki törekedett annak elérésére. Kollár szerint már akkoriban is számos eszközük volt ehhez: „Az alakformáló fehérnemű, az előnyös szabású felsőruházat és a „fotoshop”, vagyis a retusálás már a királyné korában is elérhető volt”.

A királyné és császárné az 1860-as évek végétől felismerte, hogy szépségével sok mindent elérhet. Kevés ékszert hordott, inkább a természetes szépségének kihangsúlyozását tartotta fontosnak. Szintén a ’60-as évektől tudatosan nem fényképeztette magát, hisz az öregedést, esetleges vélt szépséghibáit igyekezett eltitkolni. Erzsébet hajviselete – ruházata mellett – szintén nagy hatást gyakorolt a korszak magyar divatjára. Azok, akik nem rendelkeztek olyan hosszú hajjal, mint a királyné, már akkor is a póthaj eszközéhez nyúltak. A korabeli női fényképek áttekintésénél gyakran találkozhatunk ezzel a hajviselettel.

Az első nap utolsó, Erzsébet királyné reprezentációi a művészetekben című szekciójának levezető elnöke Pilkhoffer Mónika, a PTE BTK egyetemi docense volt. A szekció első előadója, Borovi Dániel művészettörténész Erzsébet királyné magyarországi portréiról beszélt. Előadásában az elmúlt 20 év kutatási eredményeit foglalta össze, melyből kiderült, hogy már az 1840-es évektől találkozhatunk Erzsébet-ábrázolásokkal, leginkább a sokszorosított grafika technikájával. Az Erzsébet-portréknak nagy lendületet adott a kiegyezés és a koronázás. Ezeken a képeken a királyi párt a koronázási díszmagyar ruhában ábrázolták, aminek leginkább a reprezentáció volt a célja.

Emil Rabending koronázási fotósorozata a legfontosabb forrás ebben a tekintetben. Az osztrák sajtóra alapozott újabb kutatások szerint ezek a képek valószínűleg 1866-ban készülhettek. A kiegyezést követő Erzsébet-ábrázolások mind ezt a fotósorozatot vették alapul, mely a királyné arcképére hatványozottan vonatkozik. Erzsébet ugyanis, ahogyan idősödött, nem engedte, hogy fotózzák, így nem is ismerjük időskori arcképét. Ezért a festők és fényképészek kénytelenek voltak a Rabending-képekig visszanyúlni.

Ez olyan furcsa szituációkat is eredményezett Borovi szerint, hogy „a millenniumra készült páros portrékon, a majdnem 70 éves uralkodó mellett, legfeljebb egy érett asszony foglal helyet”.

A királyné halála után emelt különböző emlékművek is jellemzően a koronázási portrékat vették mintának. Benczúr Gyula öt ajándékképet készített, melyhez megkapta Erzsébet egyik ruháját is. Borovi előadása végén kiemelte, hogy a „fiktív” Erzsébet-képeket olyan emberek kapták, akik pontosan tudták, hogyan nézett ki a királyné idős korában, mint például Sztáray Irma grófnő.

Borovi Dániel. Fotó: pte.hu

A következő előadást Erzsébet királyné – emlékműtrendek címmel Pótó János, az ELKH BTK Történettudományi Intézet nyugalmazott tudományos főmunkatársa tartotta, aki az Erzsébet-szobrok ábrázolási trendjeiről, készítési idejéről és területi eloszlásáról beszélt.

A királynénak több mint 60 szobrot emeltek: az Osztrák–Magyar Monarchia idején évenként kettőt, a Horthy-korszakban összesen négyet, az államszocializmus időszakában egyet sem, míg a rendszerváltás óta eltelt bő 30 évben pedig 17-et.

A trianoni Magyarország területén maradt 44 szoborból 15 a fővárosban található. Az 1945 utáni időszakban több szobor is „eltűnt” vagy más helyre lett áthelyezve. Egyébként Európa-szerte találkozhatunk Erzsébet-szobrokkal, Hollandiától Olaszországon át egészen Erdélyig. A köztéri szobrok azon alapkövetelménye, hogy egyediek legyenek, az Erzsébetet ábrázolóknál nem mindig érvényesültek. Zala György és Stróbl Alajos munkáit például többször is kiöntötték.  

A konferencia első napját Hahner Péter, a Rubicon Intézet főigazgatójának Szép volt és boldogtalan. A Sisi-filmek című előadása zárta. Hahner előadásában kiemelte, hogy nem egyedi eset, hogy egy szép, de boldogtalannak titulált nő körül kultusz alakul ki a történelemben – gondoljunk csak Lady Diana Spencerre. A Sisi-filmek origója, az Ernst Marischka által rendezett háromrészes filmsorozat kapcsán Hahner szóvá tette, hogy a film címét nem túl szerencsésen fordították magyarra, ugyanis az első rész címe Sissi – A magyarok királynéja, azonban a filmben a koronázásra csak a végén kerül sor, a cselekmény egésze a koronázás előtti eseményekkel foglalkozik.

„A szépség és a szeretet mindent megold” – legalábbis a filmsorozat ezt sugallja. Amiben az élet már „túl szép”, és gyakran túl nagy hangsúlyt tanúsít Erzsébetnek, azok bizonyos politikai vagy családi események – jegyezte meg Hahner.

A film sajátosan játszik a történelmi idővel, ami nem feltétlenül pontos – bár ez egy ilyen alkotástól nem is feltétlenül elvárt. Hahner véleménye szerint a Rudolf, Sissi egyetlen fia című film mutatja be talán az összes közül a leghitelesebben Erzsébetet; nincsenek különösebb művészi üzenetei, inkább a realitások talaján mozog. Ebben a feldolgozásban Erzsébet minden maga körül lévő nőt lenézett, ami a valóságban is így volt. A teljesség kedvéért azonban meg kell jegyezni, hogy a királyné ebben a filmben csak egy mellékszereplő, ám kapcsolatát fiával csaknem hitelesen ábrázolják.

A Die Kaiserin című sorozat, amely a Netflix gyártásában jelent meg, azt üzeni, hogy az embertelen bécsi udvar elnyomja a szerelemre és szabadságra vágyó Erzsébetet. Ferenc Károly karaktere nem az Ernst Marischka-féle vidám, kedélyes öregúr, hanem egy nőfaló, Ferenc József pedig a kötelességtudat gyáva bábjaként tűnik fel. Hahner szerint a sorozat túl sok valóságelemet nem tartalmaz, valamint a képi világ és a jelmezek sem állják meg a helyüket Erzsébet korában. A fűző című film Hahner szerint szándékosan anakronisztikus, ennek a feldolgozásnak a cselekménye áll legmesszebb a valóságtól. Egy lázadó nő figuráját próbálja megformálni, melyben Erzsébet inkább boldogtalan, mint szép Hahner szerint, aki az előadás végén megjegyezte, hogy ez az Ernst Marischka-féle „túl szép világ” teljes ellentéte, hiszen ezt is fontos láttatni, nem csak a szépet.

Hahner Péter. Fotó: pte.hu

 A második nap első szekciója az Erzsébet-kultuszt járta körbe. A szekciót, melynek levezető elnöke Csibi Norbert, a PTE BTK egyetemi adjunktusa volt, Szilágyi Márton előadása nyitotta meg. Az ELTE BTK egyetemi tanára Arany János és az Erzsébet című opera 1857-ben című prezentációjából megtudhattuk, hogy a Ferenc József és Erzsébet 1857-es magyarországi látogatásának egyik fontos állomása volt az Erzsébet című opera megtekintése az akkori Nemzeti Színházban. Az operát Erkel Ferenc és a Doppler-fivérek komponálták, és Arany Jánost kérték fel, hogy az operához egy betétverset (bordalt) írjon.

A megjelent szövegkönyvben Arany verse nem szerepelt, amiben így a korszak politikai légköre tükröződött, hiszen a vers politikailag kifogásolható volt. Egyik sora például rájátszik Petőfi Nemzeti Dalára: „Harcra magyar!” A másik kifogásolható elem az volt, hogy előbb a hazát éltette, és csak ezt követően az uralkodót. Az előadásból kiderült, hogy a súgópéldányokon látható korrektúrázás jelezte, hogy mindennek ellenére Arany verse fontos, itt próbálták Erzsébet relatív népszerűségét kihasználni; ezt jelzi az „Éljen a királyné, és vele együtt a haza!” javítás. Az Arany János által írt vers végül nem került bele a darabba, valószínűleg a színház belső cenzúrája miatt. Arany viszont saját életműve szempontjából fontosnak tartotta a művet, 1867-es kötetében már megjelent Köszöntődal címen.

Ezt követően Klestenitz Tibor, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és az OSZK Lipták Dorottya Sajtótörténeti Kutatócsoport tudományos munkatársa Erzsébet királyné alakja a magyar sajtó tükrében címmel tartott előadást. Klestenitz elsősorban a Vasárnapi Újság hasábjain vizsgálta Erzsébet alakjának megjelenítését. Regnálásának elején nem igazán keltette fel a sajtó érdeklődését; nem is a személye, inkább csupán a hivatala iránti tisztelet miatt jelent meg az újságokban. Az 1866-os év azonban komoly fordulópont volt e téren is. 1866. február 11-én Erzsébet egy magyar nyelvű beszédet mondott, mégpedig fejből, ezzel pedig azonnal a magyar újságok címlapjára került. Az igazi érdekesség azonban a cikk zárása volt, ugyanis az utolsó öt sorban a szerző egy rövid ismertetőt adott Erzsébetről – tehát, ahogy arra Klestenitz felhívta a figyelmet, 1866-ban úgy érezte e szerző, hogy az olvasóközönség nincs tisztában Erzsébet személyével.

A koronázás után azonban állandósulni kezdett az Erzsébet iránti rajongás és szimpátia. Az újságok szerint „Erzsébet meglágyította Ferenc József szívét”.

Rendkívül népszerű volt a „gödöllői idillről” szóló beszámoló is. Erzsébetnek és családjának a gödöllői kastélyban töltött szabadidejéről, de akár magánnyaralásairól is részletes leírásokkal találkozhatunk a korszak újságjaiban. A Vasárnapi Újság a legtöbbször azonban egy idealizált képet vázolt fel Erzsébetről – akárcsak portréi – és ezzel már életében megkezdődött kultuszának megalapozása. Halála után több megemlékező szám is megjelent, melyek tetteit, anyaságát, valamint a magyarok iránti szeretetét méltatták.

Landgraf Ildikó, az ELKH BTK Néprajztudományi Intézet tudományos főmunkatársa Erzsébet királyné mint a magyarok oltalmazója a populáris olvasmányokban és a folklórban címmel tartott előadását azzal kezdte, hogy a populáris olvasmányok gyakran merítenek a szájhagyományból, a folklórból, de kapcsolatban állnak a magas irodalommal is, és jelentős szerepük van a nemzeti tudat kiépülésében is. Ilyen populáris olvasmánynak tekinthetőek az iskolai könyvek, emlékalbumok, kalendáriumok, ponyvák és különböző sajtótermékek. Ezek vizsgálatát sokáig kerülték a néprajzi kutatások, leginkább politikai kényességük miatt, melyben főként a rendszerváltás hozott változást.

A kutatók kifejezetten az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc emlékére voltak kíváncsiak egy 600 településre kiterjedő kutatásban, azonban egészen más eredményeket kaptak: sok Habsburg személy került említésre, például Ferenc József is (gyakran párhuzamba állítva Kossuthhal), melyből kiderült, hogy a Habsburg család jelentőssé vált a magyar folklórban. Ahogy arra Landgraf felhívta a figyelmet, a kiegyezést követően azonban egyre inkább Erzsébet-központúvá válik a magyar népi emlékezet, Ferenc József is már csak „Ferenc Jóska”.

Rengeteg legenda és monda állította, hogy Erzsébetnek jelentős szerepe volt a kiegyezésben és Ferenc József politikai döntéseiben. Megfigyelhető a „késett kegyelem” mondatípus is, mely szerint az uralkodó megkegyelmezett az aradi tizenháromnak, csak későn érkezett a hír Magyarországra. A botozás és vesszőfutás eltörlése mögött pedig egyenesen Erzsébet közbenjárását vélte felfedezni a nép.

Németh Andrásné Farkas Gabriella előadása Erzsébet királyné kultuszának neveléstörténeti megközelítését tekintette át. A PTE Neveléstudományi Doktori Iskola PhD-hallgatója elmondta, hogy az Erzsébet-kultusz több tényezőt is magába foglalt. Egyrészt Erzsébet volt a „közvetítő” az uralkodó és a magyar nép között, másrészt Rudolf halálával a gyermekét sirató anyával, Szűz Máriával került párhuzamba. Ezek mentén a királynéval kapcsolatos jeles napokat az iskolákban is megünnepelték. Erzsébet névnapjára, a koronázás emléknapjára, valamint a millennium eseményeire az iskolák ünnepségekkel, megemlékezésekkel készültek. Ezeken a szokásokon a királyné 1898-ban bekövetkezett halála változtatott.

Ettől kezdve gyászünnepségeket, megemlékezéseket tartottak az óvodáktól egészen a főiskolákig, melyeknek kötelező eleme volt egy gyászmise, egy gyászbeszéd, valamint a Himnusz eléneklése. Ezen rendezvényeknek kitűnő forrásai az iskolai értesítők, az emlékbeszédek és a pedagógiai folyóiratok, melyek komplett utasításokat és ajánlásokat közöltek e rendezvények lebonyolításához.

Az előadó kiemelte, hogy Erzsébet nyilvános jótékony szerepléseivel összhangban nevét több gyermeknevelő intézet is felvette. Ilyen volt például az Erzsébet Kisdedóvó-intézet. Az óvodás korú gyerekekkel mesés elemeken keresztül ismertették meg a királyné személyét és tetteit. A gyerekekkel rendszeresen kerestek fel Erzsébet-emlékhelyeket is, ahová az évenkénti megemlékezések is lassan áthelyeződtek.

A konferencia záró, Erzsébet királyné és a pécsi egyetem című szekcióját Schwarczwölder Ádám, a VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár tudományos munkatársa vezette le. A szekciót Nagy Imre Gábor, az MNL Baranya Vármegyei Levéltár igazgatóhelyettes-főlevéltárosa nyitotta meg Erzsébet királyné emlékezete Pécsett című előadásával. Az előadó elmondta, hogy a királyné halálhíre hamar elérte Pécs városát. Az országos intézkedésekhez igazodva itt is fél éves gyászt rendeltek el, és betiltották a mulatságokat. 1898. szeptember 14-15-én gyászközgyűlést tartottak, és részvétnyilvánító feliratot intéztek az uralkodóhoz, szeptember 19–23. között pedig felekezetekként gyászmiséket tartottak.

A központi Erzsébet-emlékszoborhoz Pécs városa és Baranya vármegye 1000–1000 forinttal, a másik két legnagyobb település, Mohács és Siklós nagyközségek pedig 100–100 forinttal járultak hozzá. Pécsett is sor került szobrok felállítására. A Ferenc József és a Frigyes laktanyák udvarára is került egy-egy szobor, aminek az a jelentősége, hogy az országban csak Szabadkán és Nagyváradon találkozhatunk még laktanyaudvaron lévő Erzsébet-szobrokkal. Az előadásból kiderült, hogy az emlékfaültetés is igen népszerűnek számított, a város vezetése, a nagyobb szervezetek és jeles magánszemélyek is sorra ültették az emlékfákat, aminek az lett az eredménye, hogy 1899 első felére a pécsi díszfaiskolák kifogytak a díszfákból a nagy emlékfaállítási kedvnek köszönhetően.

A szekció következő előadását A név politikája. Erzsébet, az egyetem névadója címmel Polyák Petra, az MNL Baranya Vármegyei Levéltár főlevéltárosa tartotta. Polyák előadásának elején elmondta, hogy nem túl gyakori az ilyen névválasztás, hiszen az egyetemeket, ha nem az alapítás helyéről, akkor általában olyan személyről nevezik el, aki valamilyen módon kapcsolódik az egyetemhez, és ez Erzsébetről nem feltétlenül volt elmondható.

Mit jelent a névadó az egyetem életében? Egyrészt értékítéletet jelenthet, másrészt egy példaképet a közösségnek, valamint azzal a személlyel is azonosítja magát a nyilvánosság előtt. A névválasztásnál meg kell említeni azt is, hogy nem Erzsébet volt az egyetlen jelölt az ország harmadik egyetemének elnevezésére; felmerült Deák Ferenc és József főherceg neve is. 1911-re kezdett biztossá válni a pozsonyi alapítás, majd ezután kezdődött meg a „lobbi” Erzsébet mellett. A város (Pozsony) egyhangúlag elfogadta, majd felterjesztették az uralkodóhoz engedélyeztetésre, aki 1912 novemberére engedélyezte a névválasztást. A trianoni békeszerződést követően az egyetem Pestre, majd Pécs 1921-es szerb megszállás alóli felszabadulása után a baranyai vármegyeszékhelyre költözött. 1923-től kezdődött meg itt az oktatás. A két világháború között zavartalanul működött a Magyar Királyi Erzsébet Tudományegyetem, de a második világháború után már problémássá vált az elnevezése.

1947-ben miniszteri utasítás érkezett az egyetemek elnevezéséről, mely kimondta, hogy csak az otthont adó városról lehet őket elnevezni. Ekkor már nem feltétlenül a néhai királyné személye miatt, hanem a névváltoztatás módja miatt volt vita a kérdésben. Csekey István szerint egyetemet csak törvénnyel lehet szabályozni, de az ellenállási próbálkozások kudarcba fulladtak, majd az egyetem folyamatosan elhagyta az „Erzsébet” megnevezést. Felmerültek más alternatív nevek is (mint például az Orvosi Karon a Semmelweis név), de ezek nem arattak túl nagy sikert.

Polyák Petra a konferenciát követő kiállítás megnyitóján. Fotó: PTE / Csortos Szabolcs

A szekciót, egyben a konferencia második napját és a teljes tudományos tanácskozást Varga Krisztina, a PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont Történeti Gyűjtemények Osztályának könyvtáros-muzeológusa zárta Az „Erzsébet királyné, egyetemünk egykori névadója” című kiállítás tárgyi emlékei című előadásával. Varga elmondta, hogy a címben szereplő kiállítás célja az, hogy bemutassa, hogyan élt tovább a királyné emlékezete Pécsett, egészen az egyetem 1947-es átnevezéséig. A kiállításnak a pécsi Klimó Könyvtár nyújt helyszínt. A kiállítás tárgyi anyagát meghívók, képek, személyes iratok és újságcikkek képezik, felépítése pedig tematikus és kronologikus. A kiállításhoz tartozik egy virtuális tárlat is, ami több szempontból is gazdagabb, hangsúlyozta Varga.

A kiállítás megnyitója a konferencia előadóinak és érdeklődőinek részvételével. Fotó: PTE / Csortos Szabolcs

A kiállítás legértékesebb darabjai közül az 1920-as években készült rektori láncot, rajta Pozsony címerével, az 1938-as budapesti Eucharisztikus Kongresszus egyetemi küldötteinek készített díszruhát, valamint az úgynevezett Erzsébet-serleget emelhetjük ki. Utóbbit az 1921-ben alapított, majd 1938-ban újjáélesztett Erzsébet Egyetem Barátainak Egyesülete készíttette. A rendkívül színvonalas esemény zárásaként a kiállítás is megnyitásra került.

Vörös Zsolt – Vágvölgyi Péter

A PTE Centenáriumi Programsorozatának keretében megvalósult Klebelsberg és kora című, 2022. október 5. és 7. között megrendezett konferenciáról Várdai Levente portálunkon megjelent beszámolója ide kattintva érhető el.

Ezt olvastad?

2024. március 11-én kerekasztal-beszélgetést tartottak az ELTE Társadalomtudományi Karán abból az alkalomból, hogy Magyarország negyed évszázada tag a NATO-ban. A
Támogasson minket