A Középkori magyar egyházi archontológia 1000–1387 Kutatócsoport két és fél éve

Félidejéhez érkezett a korábban a Magyar Tudományos Akadémia, jelenleg pedig az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat kereteiben működő, a Pécsi Tudományegyetemen és az Eötvös Loránd Tudományegyetemen tevékenykedő Középkori magyar egyházi archontológia 1000–1387 Kutatócsoport, amely egy sikeres pályázatot követően 2019. július 1-jével kezdte meg munkáját. A kutatócsoporti pályázatot Font Márta, a PTE egyetemi tanára, a németországi Mainzi Tudományos Akadémia levelező tagjának vezetésével adták be, Bagi Dániel (korábban a PTE tanszékvezető egyetemi tanára, jelenleg az ELTE Kelet-, Közép-Európa Története és Történeti Ruszisztikai Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára) 2020 nyarától vette át a kutatócsoport irányítását, illetve irányítja a Pécsi Tudományegyetemen folyó munkát. A munka ELTE-n folyó részét Thoroczkay Gábor egyetemi docens és Dreska Gábor adjunktus irányítják. A Kutatócsoport indulásakor öt fiatal kapott lehetőséget arra, hogy a projekt keretében teljesített feladataik felhasználásával elkészítsék PhD-disszertációjukat, azóta többen is megvédték értekezésüket: név szerint: Ribi András, Báling Péter és Farkas Csaba. A kutatócsoporthoz 2021-ben csatlakozott Galambosi Péter, az ELTE doktorandusza.

A kutatócsoport célkitűzése, hogy elkészüljön egy 1000–1387 közötti, de a gyér 10. századi előzményekre is tekintettel levő, teljeskörű, a magyar egyházi tisztségek viselőinek adatait időrendben tartalmazó lista (archontológia). A gyűjtés térbeli határát a két magyarországi egyháztartomány, az esztergomi és a kalocsai érsekek egyháztartományi (metropolitai) joghatósága alá tartozó területek jelentik. Ennek elkészítését illetően komoly előképekre támaszkodhattak (a teljesség igénye nélkül: Engel Pál, Zsoldos Attila és C. Tóth Norbert munkássága).

 Ami a kutatócsoportot illeti, a 11–14. századi püspökök archontológiáján kívül a magyar egyház további vezetőinek (székes- és társaskáptalani vezetők, szerzetesi elöljárók), valamint középrétegének (kanonokok, főesperesek, szerzetesi intézmények középszintű vezetői, városi plébánosok) adatait kívánja feltárni, archontológiai sorokba rendezni. Az adatgyűjtés publikálását illetően, a kutatócsoport két megkötést tett: az egyik, hogy az ún. székesegyházi alsópapság összegyűjtése a székes- és társasegyházaknál meg fog történni, de teljeskörű feltüntetésük (nyomtatott formában) még kérdéses. Ugyanakkor első megjelenésük minden érintett egyházban megtörténik, ennek művelődéstörténeti és szociológiai jelentősége eltagadhatatlan. A másik, hogy a készülő 11–14. századi egyháztörténeti archontológia figyelemmel lesz a plebanus – rector ecclesiae fogalom elkülönítésére, és arra is, hogy a hazai városok korai történetében a funkcionalitás és a jogi helyzet gyakran elvált egymástól. További eltérés lesz a korábban megjelent világi archontológia kötetektől, hogy az egyes egyházi intézményeknél először egy rövid történeti áttekintést nyújtanak (ebben a könyv a német Germania Sacra-sorozatra hasonlítana). Ami a készülő adatgyűjtést illeti, az adott egyházi személyek minden – esetlegesen feltüntetett – vonatkozó adatát (apja nevének megjelenése, testvéreinek felsorolása, nemzetségnevének feltüntetése egy-egy adott oklevélben) kigyűjtő kutatás alapján – az Árpád-kor mostoha forrásviszonyai ellenére is – segíthet, például eddig még nem ismert leszármazási összefüggések kimutatásában, eddig azonosnak hitt egyházi személyekre vonatkozó adatok szétválasztásában.

A feladat megvalósításához szükséges forrásfeltárás az Anjou-kor első kétharmadára vonatkozóan az Anjou-kori Oklevéltárnak köszönhetően kiválónak tekinthető, a rendelkezésre álló forráskiadványok bősége miatt az Árpád-kor esetében is jól áttekinthetőek a kútfők. A nyomtatott források feldolgozása mellett indult meg a még nem publikált levéltári anyag feltárása. Nagyobb számú kiadatlan oklevél feltárása csupán a késő Anjou-kor vonatkozásában szükséges, ennek irányítását Dreska Gábor, a kutatócsoport külső tagja végzi, aki elsőként adta közre teljes egészében (in extenso szövegközlésben), négy kötetben a pannonhalmi bencés főmonostor teljes középkori okleveles anyagát. A kutatócsoport tagjai a magyar nyelvű regesztákat minden esetben szembesítik a latin nyelvű, teljes terjedelmében közölt forrásszöveggel, a régebbi, vagy kevésbé megbízhatónak ítélt szövegkiadásokat, vagy ahol bizonytalan az olvasat, vagy hiányosnak, hibásnak tűnik a közölt szöveg, lehetőség szerint magával az eredeti oklevéllel. Az oklevelesforrások feldolgozását a vizsgált időszakra vonatkozó elbeszélő források áttekintése követi.

Az Árpád- és Anjou-kori egyházi elit és középréteg szisztematikus feltárása pedig számos előnnyel járhat. Közelebb vihet korai történetünk olyan kérdéseinek végleges megoldásához, mint a közelmúltban újratárgyalt, de véglegesen még nem lezárt magister-titulus problematikjája. (A székeskáptalanoknak, így a kanonokoknak a magisztrátus-joga alá tartozó másik egyház jövedelméből bizonyos rész járt. A magisztrális részt a kápolna papja fizette magisterének, akit a püspök nevezett ki a székeskáptalan kanonokjai közül. Ezt a réteget értelmezte tévesen Mályusz Elemér egyetemi fokozattal rendelkező, tanult egyházi személyek csoportjaként. Ezt az értelmezést többen elvetették, de csak Solymosi László adott új értelmezést 1989-ben. Álláspontja szerint a magisteri cím azokat a kanonokokat illette meg, akik nem viseltek káptalani méltóságot, vagy hivatallal járó tisztséget. 2010-ben Rácz György tett kísérletet a kérdés megválaszolására, melyet a történészi szakma jelenleg mérvadónak fogad el, a kérdés áttekintését C. Tóth Norbert végezte el a közelmúltban. Ugyanakkor, ahogy arra Mezey László rávilágított a magister címet minden esetben egyedileg kell értékelni, a szó a forrásokban több mindent is jelölhet.) Továbbá a széles körű adatgyűjtés lehetővé teszi olyan életpályák megrajzolását is, amelyeket célzott kutatással hosszabb idő lett volna feltárni, ráadásul az egyenként nehezen értelmezhető szórványadatok egységes szempontú rögzítése és egymás mellé állítása akár újabb, eddig még meg nem fogalmazott kérdések felvetésének is teret enged. Minden egyes egyházi intézmény rövid történeti bevezetővel is rendelkezni fog, amely kitér művészettörténeti-régészeti kérdésekre is. A kutatócsoport ötéves munkájának eredményeképpen egy nagyszabású kézikönyvet terveznek, valamint egy ennél bővebb digitális adatbázist.

A kutatócsoport tagjai részt vettek a 2019. november 6-i Studia Mediaevalia II. workshop-on, ahol az egyháztörténeti kutatások hazai szereplőivel közösen vitatták meg a készülő adatbázis problémáit, a buktatók elkerülésének módját. A kutatócsoport tagjai részéről elhangzott előadások írott változata 2020 elején jelent meg könyvsorozatuk nyitányaként, Font Márta sorozatszerkesztői közreműködésével. A sorozat címe: Az Árpád- és Anjou-kor magyar egyházi archontológiájának kérdései. Az első kötet Püspökök, káptalanok, tizedek címet viseli, szerkesztője Thoroczkay Gábor.

Az első nagyobb részben a kutatócsoport indulásának körülményit mutatják be. Font Márta egy 2019. évi bajor középkortörténeti fórumról és annak kapcsolatairól számol be. Bagi Dániel és Dreska Gábor írásaiban a kutatócsoport előzményeit, céljait és módszereit mutatják be, valamint rávilágítanak a kutatócsoport által készített adatbázisban rejlő lehetőségekre.

A második nagyobb fejezet a magyar egyháztörténet napirenden lévő témáit járja körül. Thoroczkay Gábor azokat a kutatási területeket veszi sorra, amelyek megoldásához a kutatócsoport munkája is hozzájárulhat. Ribi András tanulmánya a kutatócsoport várható eredeményeit, az adatfeldolgozás várható megjelenési formáját szemlélteti a budai káptalan archontológiájának példáján. Buják Gábor írása a 20. századi szlovák egyháztörténeti kutatást tekinti át, valamint az 1990 után megjelent művek válogatott bibliográfiáját adja közre.

Az első könyvet három esettanulmány zárja, Báling Péter Könyves Kálmán korának főbb kérdéseit, Lados Tamás a tizedszedés intézményét és magyarországi működését, Farkas Csaba  tanulmánya az egri püspökök és a székeskáptalan konfliktusát feldolgozó tanulmánya zárja.

A kutatócsoport második kötete az 1949-ben Esztergomban pappá szentelt, 1956-ot követően emigráló, fiatalon elhunyt Szentirmai Sándor nyugaton megjelent, eddig csak idegen nyelven elérhető, a középkori magyar egyháztörténet kánonjogi vonatkozásairól írt tanulmányainak magyar fordítását teszi közzé. A kötet címe: A középkori magyar egyház (Válogatott kánonjogtörténeti tanulmányok). A szerző jelentőségét a kötet Előszavában Erdő Péter bíboros, prímás, esztergomi-budapesti érsek méltatja. Szentirmai könyvében a magyar egyháztörténet számos problémájáról olvashatunk. Írásaiban az egyes egyháztörténeti jelenségek (például a bizánci egyházjogi elemek) hasonlóságai mellett a magyar törvényhozásban megfigyelhető jelenségek közötti különbségekre is felhívja a figyelmet. Alaposságát mutatja, hogy nem áll meg az általa kutatott kérdés megválaszolásánál, a Szent István apostoli követségét taglaló tanulmányában például sorra veszi a Hartvik-féle Szent István-legenda belső ellentmondásait is. Munkásságának fontosságát mutatja, hogy több tanulmánya (A főesperesek jogállása Magyarországon a középkor folyamán; A magyar egyházmegyei hatóság a késő középkorban) a mai napig a kérdés mérvadó szakirodalmának számít, csak a részletkérdéseket megvilágító publikációk foglalkoznak a témával.

2021 végén jelent meg a kutatócsoport harmadik kötete Prépostok, apátok, vikáriusok címmel Ribi András szerkesztésében. Az I. részben közölt írásokban Font Márta a közép-európai kereszténység mérföldköveit járja körül, Kovács Mihai pedig Buják Gábor írásához hasonlóan a román történetírás egyháztörténeti kutatásait az első világháborút követő időszaktól napjainkig.

A II. és III. részben közölt írások szigorúan véve egyházi intézménytörténetek. Buják Gábor a Szepességben működő plébánosi testvérületek működését mutatja be, Farkas Csaba az Anjou-kori szentszéki bíróságok forrásokban leggazdagabb egyházmegyéjét, az egri püspökséget és vikáriusainak működését vizsgálja. Ribi András pedig az Anjou-kori udvari hiteleshely funkcióját betöltő kápolnaispáni irodát mutatja be. Bagi Dániel  a bozóki bencés prépostság birtokösszeíró levelét vizsgálja, Galambosi Péter a csatári bencés apátságra vonatkozó ismereteinket tekinti át, míg Thoroczkay Gábor írása az aradi társaskáptalanra vonatkozó ismeretink vizsgálata mellett a társaskáptalanok 11–14. századi történetét feltáró munkásságára támaszkodva az aradi prépostság történetén túlmutató egyháztörténeti megállapításokat is tesz.

A kutatócsoport könyveit olvasva és tevékenységét követve nem kétséges, hogy munkásságuk mérföldkő lehet a korszakkal foglalkozó egyháztörténeti kutatás számára. A kutatócsoport működését tekintve szerencsének tartom, hogy egy olyan kiadót választottak, amelynek kötetei gyorsan megjelennek az online térben (szaktars.hu), így lehetővé téve, hogy azok minél több emberhez eljuthassanak. A kutatócsoport továbbiakban további tanulmánykötetek megjelentetése mellett egy egyháztörténeti kézikönyv megjelentetését tervezi, amely minden bizonnyal a hazai egyháztörténeti kutatások egyik legértékesebb műve lesz, valamint a megjelenő kézikönyvnél bővebb online adattárt.

Hunyadi Sándor

A kutatócsoport eddig megjelent kötetei:

• Püspökök, káptalanok, tizedek. Szerk. Thoroczkay Gábor. Pécs, Kronosz Kiadó, 2020. (Az Árpád- és Anjou-kor magyar egyházi archontológiájának kérdései 1.) 220 p.
• Szentirmai Sándor: A középkori magyar egyház. Válogatott kánonjogtörténeti tanulmányok. Szerk. Thoroczkay Gábor. Pécs, Kronosz Kiadó, 2020. (Az Árpád- és Anjou-kor magyar egyházi archontológiájának kérdései 2.) 216 p.
• Prépostok, apátok, vikáriusok. Szerk. Ribi András. Pécs, Kronosz Kiadó, 2021. (Az Árpád- és Anjou-kor magyar egyházi archontológiájának kérdései 3.) 312 p.

Ezt olvastad?

A középkori egyháztörténeti kutatás legújabb gyöngyszemei

Értékes művekkel gyarapodott a hazai egyháztörténeti kutatás a Középkori magyar egyházi archontológia 1000–1387  kutatócsoport gondozásában megjelent három tanulmánykötettel. A 2019

X