Kossuth Lajos a Világ ellen

A reformkor politikai eszmecseréi közül kevésbé ismert az a politikai vita, ami a konzervatív Gróf Dessewffy Aurél (1808–1842) és a liberális Kossuth Lajos (1802–1894) között zajlott le 1841-ben. A fő töréspontot egy több százéves kérdés jelentette mely Magyarország és a Habsburg Birodalom kapcsolatrendszerére irányult, azaz Magyarország egy önálló állam vagy egy birodalom része. A konzervatív álláspont az volt, hogy egy birodalom része és ehhez kell a szükséges reformokat igazítani, valamint a királyi hatalomra kell helyezni a politikai súlypontot, míg a liberális álláspont szerint Magyarország egy nemzetállam és ebből kifolyólag nem kell tekintettel lenni az örökös tartományokra a modernizáció során, illetve a politikai súlypontot az országgyűlés alsótáblájára kell helyezni.

Dessewffy Aurél 1808-ban született, szocializációjának szempontjából már nem volt meghatározó a felvilágosodás, illetve a klasszicizmus. Apja ugyan taníttatta ókori műveltségre, illetve görög nyelvre, de Aurél érvelés világában nem jelenik meg olyan meghatározó jelleggel, mint apjánál. Kevésbé Tehetséges szónok, de koherensen gondolkodó, illetve kiváló stílusú publicista volt. Jó érvelés technikája első sorban az X.Y.Z. könyv című könyvében mutatkozik meg, de felső házi beszédeiben is fellelhető. Premisszája az alkotmány védelme, illetve a birodalom egysége.

Kossuth Lajos 1802-ben született, azaz 6 évvel volt idősebb ellenfelénél. Köznemesi származású volt és igen tehetséges szónok, aminek köszönhetően hamar meghatározó személyisége lett a liberális reform ellenzéknek. 1841 januárjától a Pesti Hírlap szerkesztője lett. A lehetőséget Landerer Lajos (1800 – 1854) pesti nyomdatulajdonos, a titkosrendőrség egy embere ajánlotta fel neki. A kormányzat úgy vélte, hogy a cenzúra és az anyagi érdekeltség és a lap kis példányszáma okán nem jelent majd fenyegetést. Kossuth azonban a legjelentősebb politikai hírlappá tette az addig jelentéktelen kis sajtóorgánumot. Programja a Wesselényi Miklós (1796–1850) által kidolgozott reformpárti ellenzékiség és érdekegyesítés hagyományait folytatja. Kossuth nemzetállamot akart a birodalmon belül, de felismerte, hogy a nemesség nem önmagában nemképes a reformok keresztül vitelére, ezért törekedett társadalmi támogatottság megszerzésére, részben érdekegyesítés, részben a sajtó révén.

A vita kezdete

A harmincas évekre kialakult a hagyományos sérelmi ellenzék mellett a liberális reform ellenzék. Az évtized végére pedig megjelent az újkonzervatív irányzat Dessewffy Aurél vezetésével, akiknek célkitűzése a modernizáció összehangolása a birodalom érdekeivel és a királyi hatalommal. Ezen irányzatokból nőtt ki a liberális-konzervatív oppozíció, mely a reformok miensége körül forgott. Ebben az időszakban az udvar defenzívába vonult és a konzervatívokat támogatta, valamint az erőviszonyokra veszélyes reformokat igyekezett gátolni, de önálló modernizációs programmal nem lépett fel.  A Pesti Hirlap és a Világ egyidőben (1841 elején) indult el és kezdetben mind a két sajtóorgánum liberális nézeteket közvetített, de legkésőbb 1841 augusztus 25-től a Világ a konzervatív Dessewffy lapjaként kezdett működni. A lap célja a Pesti Hirlap ellensúlyozása volt a nyilvánosság terén, amíg élt Dessewffy addig nem is sikertelenül.

1841 nyarán liberális táboron belül kibontakozó vita adott alkalmat, Dessewffy Aurél számára az intervencióra. A gróf két részre osztotta a vitázókat, részben az alkotmányos haladás híveire (reformerek), részben pedig a radikálisokra. Kossuth Lajos szerkesztette Pesti Hirlapot a radikálisokhoz sorolta, mivel szerinte a sajtóorgánum más célokat fogalmazott meg, mint amiket hivatalosan felvállalt. Cikke során kifejtette, hogy a modernizáció csak a birodalmi integritás megőrzése mellett kivitelezhető, a közvélemény ingerlése nélkül, békés úton. A Pesti Hirlapot agitációval vádolta Dessewffy „Pesti Hirlap és kelet népe közti vitály” című cikk sorozatában.  Magát a szerkesztőt (Kossuth Lajost) is figyelmeztette

S ha talán ma illy színben tünteti fel Kossuth Lajos másoknak állását, ne hízelegjen magának szebb jövendővel; szükségkép el fog következni reá nézve is, ugy mint minden agitátorra, az időpont: mikor fejére nő a gondolat,- fejére az indulatok, melyeket ébresztett; s mikor fagyosan forduland el tőle a sokaság, mely most tömjénez:[…] de ezt fel nem teszük; mert Kossuth Lajost is a becsületes agitatorok közé szeretjük számitani.” (Dessewffy: X.Y.Z. könyv, 45.)

Utóbbi kiegészítésével Dessewffy taktikai megfontolásból kerülte el a nyílt vádaskodást, ugyanakkor érzékelhető a negatív attitűdje ellenfele iránt. Széchenyi István és Kossuth Lajos vitája kapcsán a konzervatív publicista nem mulasztotta el annak stílusát kritizálni. Ahogy írta „Távol van tőlünk Kossuth Lajos ezen vagdalkozó polémiáját helyeselni.” illetve

Mi ugyan elejétől fogva sajnáltuk, hogy gróf Széchenyi olly sok epét öntött a Kelet népébe,…” (Dessewffy: X.Y.Z. könyv, 46.)

A vitában Dessewffy Széchenyinek adott igazat, mivel szerinte az a stílus mely ellen Széchenyi agitált, káros és elitélendő. Itt fogalmazta meg hogy a Pesti Hirlap elismert és „valós” célja közti különbség mutatkozott. Ebből kifolyólag rótta meg a vitában szintén részt vállaló Eötvös Józsefet, amiért nem vette észre a különbséget. Dessewffy interpretációjában Kossuth féle Hirlap a „törvényszerű haladást” fogalmazta meg célként, de valójában a törvények megsértésére agitált a szabadföld eszméje nevében, a megyéket olyanokra szólította fel melyek nem tartoztak a hatásköreikbe, ezzel gyengítve a törvényes rendet és a kormányt.

Dessewffy Kossuth azon ellenvetésére miszerint a 1839 és ’40 közötti országgyűlésen a „…karzatok viselete nem igazolta azon félelmet: hogy ma holnap a franczia convent jelenetei fognak megújulni.” (Dessewffy: X.Y.Z. könyv, 56.) Elutasítóan reagált, ellenvetésében kifejtette, hogy a forradalomhoz a közvélemény ingerlése vezet, tehát az Ő nézőpontja szerint a forradalom nem fizikai erőszakkal kezdődik, hanem az indulatok gerjesztésével a közbeszédben, márpedig Kossuth a Gróf értékelése szerint pont az érzelmek felkorbácsolására törekedett a Hirlapban

A cikksorozat negyedik (utolsó) részében fejtette ki Dessewffy azon nézetét miszerint Széchenyi és Kossuth mindketten a centralizáció hívei voltak. Széchenyi Budapestből szellemi és „anyagi” központot akart csinálni a modernizáció által, ezzel szemben Kossuth a központosítás egy egész más típusát kívánta meghonosítani. Ugyanis Kossuth két hatalmat ismert az ifjúkonzervatív zsurnaliszta szerint. Az egyik a megye, a másik a sajtó. Központosító törekvései alapját ezek adták, ugyanis a sajtó (közvélemény) irányította volna a megyéket, márpedig a közvéleményt pedig Kossuth vezette volna a sajtó segítségével. A gróf vádja mögött – bár egy kommunikációs stratégia része volt az érvelés – valós tartalom is meghúzódott, mivel a legnépszerűbb politikai témájú sajtóorgánum a Pesti Hirlap volt, így volt alapja a gróf érvelésének. Dessewffy kritikát is fűzött eszmefuttatásához, ami Kossuth koncepcióját illetően így fogalmazott meg:

Kossuth theoriája ellenben a főhatalom szerepét kivétel nélkül mindenben a benevolus spectator szerepére kárhoztatja.” (Dessewffy: X.Y.Z. könyv, 75.)

Erre alapozva egyenesen föderalizmusnak nevezte ezt a koncepciót, márpedig ez a struktúra a főhatalmat gyengítené, amit elfogadhatatlannak tartott. Bár a konzervatív publicista normatív érveket hozott fel, azaz, hogy a főhatalomnak kéne a törvényeket betartatni etc., (Dessewffy: X.Y.Z. könyv, 76.) de valójában a konzervatív tábor pozícióinak gyengülésétől tartott, hiszen a közvélemény uralása nélkül leginkább csak a királyi hatalom (bécsi udvar) támogatására alapozhatták törekvéseiket, illetve a felsőházéra.

A Világ első száma (Médiatörténet)

Kossuth felelete

Kossuth Lajos a Pesti Hirlap 1841 október 16-kai cikkében felelt a Világ támadásaira. Ahogy írta

„Mióta a Világ más kezekbe menvén át, színét változtatá, vagyis — mikint a „nominális“ szerkesztő mondá — megfordult: minden száma teli van stereotyp oppositióval, nem annyira a Pesti Hir1ap ellen, mint az Athenaeum állitja; hanem inkább, mikint azótai számainak legtöbbjei mutatják, a P. Hírlap szerkesztőjének személye ellen…” (Kossuth: Polémia. 697.)

Majd Kossuth emlékeztetette ellenfeleit, hogy a Pesti Hirlap egyik fő célkitűzése a közvélemény színesítése azaz, lehetőséget teremteni az eltérő nézetek ütköztetésére. Ehhez a princípiumhoz hűen Kossuth szerint a Hirlap is kivette a részét a hazai zsurnalisztikában végbemenő versenyből, mely szerinte jótékonyan hatott a közvéleményre. Ezen logika mentén továbbá kifejtette, hogy minden csoportosulásnak, irányzatnak kívánatosnak tartja, hogy legyen saját sajtó orgánuma. Legyen az liberális, kormánypárti vagy ahogy a Világra vonatkoztatva megfogalmazta:

„…legyen orgánuma a haladási eszmék elleni feudális oppositiónak [is]” (Kossuth: Polémia. 697.)

Ezek után ellentámadást intézett a Világ ellen, megvádolva a feudális oppozíció és maradiság képviseletével. Szemére vetette a lapnak, hogy csak rombolni tud, mivel érvelése szerint csak negligál és semmi féle konstruktív javaslatot nem tesz. Kifogásolta a Világ stílusát is, melyet gorombának, személyeskedőnek talált, ezzel kapcsolatban kijelentette:

„…a piszkolódás, daróczos személyeskedés, csürőcsavaró gyanusitgatás epesáros fonala.  És ebben áll, uraim! a kulcs, miért nem tartjuk magunkhoz, ügyünkhöz’s elvbarátainkhoz méltónak illy emberekkel a polémiát.” (Kossuth: Polémia. 697.)

Bár a Világ cikkei közt talált igényes, elgondolkodtató cikkeket is, ennek ellenére túl sok az agresszív, támadó hangvételű írás.

Egy valakire viszont utalt, mint méltó partner. Nem nevezte meg az illetőt, mivel Ő sem kívánta megnevezni magát, de valószínűleg az ekkor XYZ álnéven író Gróf Dessewffy Aurélra gondolt, aki a valódi irányítója volt a lapnak, ebben az időben helytartótanácsi tanácsosi pozíciót töltött be. Ezzel a lépésével Kossuth gyakorlatilag elismerte Dessewffyt, mint „méltó” vitapartnert.  Később Kossuth a Viszonozás című cikkében reagált Dessewffy Aurél Megyék állása című cikkére, ekkorra már felfedte kilétét a gróf.

Kossuth a cikk azon állítását vitatta, ami szerint a Fejér megyei közgyűlés nem engedve teret a „radikalizmusnak”, erőszakmentesen, állt ki a haladás mellett Kossuth vitatta, hogy „corteskedésnélkül” sikerült győzelmet aratni, szerinte ennek megcáfolására a Hírlap is elegendő bizonyítékkal rendelkezik. Majd cáfolta ellenfele által kreált pártprogramot, melyet a Pesti Hirlap programjaként mutatott be a konzervatív publicista. Kossuth szerint programpontok között nem egy van, ami ellen a Hirlap is állást foglalt.  Az egyik pontra külön is kitért, mégpedig azért, mert itt Dessewffy Eszterházy Pál mögé bújt Kossuth szerint. Cikkében idézte is az előbb említett pontot.

„…hogy ne legyen titok, kik és mikép fogják az adót kivetni és felosztani, a Pesti Hirlap pártja azon elvet állítja föl, hogy hg Esterházy Pálnak, mig Londonban királyát ’s hazáját szolgálja, ne legyen meg azon befolyása Bihar megye dolgaira, melly a szalontai nemes 18 esztendős fiának megadatik, bárha olvasni és irni nem tudna is.” (Kossuth: Viszonozás. 761.)

Kossuth kitért a Bihar megyében történt választási csalásra, mikor a helyi arisztokraták a szavazatok megvásárlásával megváltoztatták a megye korábbi álláspontját, emiatt érvelt úgy, hogy pont ennek elkerülése érdekében vezették be azt a rendszabályt, hogy választások alkalmával megbízó levelet nem fogadnak el. Kossuth nem elégedett meg a cáfolattal, hanem ellen támadásba is lendült és egyenese Dessewffyt vádolta a nemesség megosztásával, illetve a király és a nemzet közti feszültség szításával, utóbbi állítás azért is kifejezetten érdekes, mivel alapvetően a konzervatív tábor retorikai fogásai közé tartozott a liberális táborra vonatkoztatva.

Kossuth Lajos Barabás Miklós festményén. (Wikipedia)

Dessewffy reakciója

Időszaki sajtó hivatása című írásában a gróf válaszól Kossuth vádjaira. Kossuth a Világot a feudális oppozíció szócsövének nevezte korábban. Erre Dessewffy Voltaire-t utánozva visszakérdezett a cikkben:

miben feudalis? miben oppositio?” (Dessewffy: X.Y.Z. könyv, 120)

Majd a cikk későbbi szakaszában a tespedés vádjának megcáfolása érdekében kijelenti, hogy az aktuális reformkérdésekről részletesen fog értekezni a Világ hasábjain. (Ebben korai halála akadályozta meg végül, de Széchenyi által közölt töredékes írásokban ott vannak azok a témák, amikről írt volna.)

Ezt követően rátért az addig megvalósult reformokra és megállapítása szerint több olyan van köztük, ami nem hozta meg a kívánt eredményt vagy nem úgy működött ahogy kellett volna, ezzel is igyekezett alátámasztani a „fontolva haladás” szükségességét. Épp emiatt tartotta lapja fő céljának a haladás kellő kerékvágásba terelését és ebből kifolyólag utasította el haladás ellenes nézeteket, ugyanakkor a „tévtanok” terjesztőivel is opponálni kíván. Ezzel is az említett fontolva haladás képviselőjének kívánta pozícionálni magát. Cikkében elutasított minden apellációt az érzelmekre, minden „ochlokrata” törekvést, miden ellenállást az általa hathatósnak és törvényesnek tartott kormányzással szemben, de támogatott minden olyan törekvést mely szerinte „mi arra vezet, hogy ezen országban erős monarchia, szilárd aristocratia, gazdag polgárság s erőteljes földmívelő osztály” jöjjön létre. (Dessewffy: X.Y.Z. könyv, 128.) Lényegében itt is azt a politikai felállást támogatta, ami kedvezőbb a konzervatívok számára, míg Kossuth érthetően pont ezt a felállást támadta, mivel számára hátrányos volt.

Dessewffy ellentámadása

Megyék állása címet viselő cikkében ragadta meg az alkalmat azon nézetének ismertetésére, miszerint a pártok programja kontextusban értelmezhető. Ebből kiindulva a Pesti Hirlap körül szerveződő liberális „párt” programját vázolta fel, természetesen propagandisztikus céllal. 7 pontban foglalta össze, természetesen konzervatív szempontból interpretálva, azaz igyekezett rossz színben feltüntetni a liberálisokat. A pontok között szerepelt többek közt például az adóemelés, a papi jószágok elvétele és a megyei szavazásokon a megbízólevél eltörlése. Összesen a 7 pontot magába foglaló „programot” Dessewffy szerint „vox populi vox dei” mottó mellett az igazság nevében kívánták megvalósítani, amit Ő jogtiprásnak minősített.

Kossuth Viszonozás című cikkének vádjait triviálisnak minősítette és nem is foglalkozott velük igazán, kivéve egyet. A személyeskedés kapcsán kijelentette, nem volt célja bárkit is „megbecsteleníteni” cikkében. Szerinte nem lépte át a határt, mivel ellenfeleit véleményeikben támadta meg és nem azért, mert véleményük volt. Ő maga is elítélte írásában a személyeskedést. Ezt követően pedig ellentámadásba lendült és kijelentette, hogy Kossuth

„...a köztünk fennforgó valóságos kérdésről még csak nem is szólt.” (Dessewffy: X.Y.Z. könyv, 151.)

Azaz nem cáfolta meg a „túlzó párt” létezését, ehelyett megvádolta Őt, hogy bizalmatlanságot szít a kormány és a nemzet között, illetve viszályt szít a köznemesek és az arisztokraták között. Majd Dessewffy rátért arra, hogy a Pesti Hirlap a nemzettel azonosítja magát, különben mint írja:

„….mikép függnének össze a vádak, miket hallok,- az állításokkal, mikkel felléptem?” (Dessewffy: X.Y.Z. könyv, 152.)

A gróf ezen gondolatmenetét lezárva áttért az európai modernizáció 2 modelljének felvázolásához. Az egyik Anglia mely a fekvő birtok által stabilan végig tudta vinni a modernizációt a másik Franciaország, mely destabilizálódott és emiatt gyakran váláságban van. Szerinte a két út tanulsága, hogy a modernizáció során kerülni kell a radikalizmust és nem szabad a fekvő birtokot felszámolni. Dessewffy véleménye szerint a magyar birtokosság kész segíteni a népen erkölcsileg és anyagilag egyaránt, ugyanakkor a birtoktalan nemesek egy része fenyegetéssel akarja rávenni a birtokos nemességet arra, mire már tettekben is hajlandóság mutatkozott. Ez a rendbontó társadalmi csoport Dessewffy szerint kevés veszteni valóval rendelkezik, de sokat nyerhet. A cikk végén Kossuth azon vádjára reagálva, miszerint békebontó visszakérdezett, hogy mitől lenne az? Illetve hosszan taglalta, hogy a Pesti Hirlap izgató tevékenységet végez és Ő csak mérsékelni kívánja ezen tevékenységet.  A cikket az alábbi sokat idézett kijelentésével zárta.

Ismerem az állás töviseit, miknek kitéve vagyok, midőn az itt kimondott nézetek organumává tettem magamat. Jobbrul s balrul, mögöttem s előttem hallom zúgni a szörnyű szót, hogy „kormányember” vagyok. Én pedig egyenesen kimondom, hogy „kormányember” vagyok. Vagyok pedig kormány embere a szónak azon értelmében, hogy kárhoztatok minden működést, minden elvet, melyek törvényes és hathatós kormányzást lehetlenítnek….” (Dessewffy: X.Y.Z. könyv, 170.)

Dessewffy Aurél portréja Barabás Miklós festményén (Wikipedia)

Kossuth reakciója

 Elsősorban ellenfele által kreált pártprogramot igyekezett megcáfolni, melyet a Pesti Hirlap programjaként mutatott be a konzervatív publicista. Kossuth szerint programpontok között nem egy van, ami ellen a Hirlap is állást foglalt.  Az egyik pontra külön is kitért, mégpedig azért, mert itt Dessewffy Eszterházy Pál mögé bújt Kossuth szerint. Cikkében idézte is az előbb említett pontot.

„…hogy ne legyen titok, kik és mikép fogják az adót kivetni és felosztani, a Pesti Hirlap pártja azon elvet állítja föl, hogy hg Esterházy Pálnak, mig Londonban királyát ’s hazáját szolgálja, ne legyen meg azon befolyása Bihar megye dolgaira, melly a szalontai nemes 18 esztendős fiának megadatik, bárha olvasni és irni nem tudna is.” (Kossuth: Viszonozás. 761.)

Kossuth kitért a Bihar megyében történt választási csalásra, mikor a helyi arisztokraták a szavazatok megvásárlásával megváltoztatták a megye korábbi álláspontját, emiatt érvelt úgy, hogy pont ennek elkerülése érdekében vezették be azt a rendszabályt, hogy választások alkalmával megbízó levelet nem fogadnak el. Kossuth nem elégedett meg a cáfolattal, hanem ellen támadásba is lendült és egyenese Dessewffyt vádolta a nemesség megosztásával, illetve a király és a nemzet közti feszültség szításával, utóbbi állítás azért is kifejezetten érdekes, mivel alapvetően a konzervatív tábor retorikai fogásai közé tartozott a liberális táborra vonatkoztatva.

A korábban kezdett polémiát folytatva Kossuth reagált Dessewffy feleletére.  Dessewffy azon feltett kérdésére miszerint:

„…és a kérdés az valljon szabad e s illő e, hogy imezek, (Madarász László, Somogyi Antal, Mezőssy László, Puky Miklós) kik a hazát még semmi hálára nem kötelezték kiket a nép képviselőinek soha sem vallott, alkotmányt és sajátsági jogot rontó indítványaik létrehozását a fenyegetés szemtelen hangján akarják tőlünk kicsikarni?” (Kossuth: Viszonozás II. 771.)

Kossuth kijelentette, hogy „nem, nem és nem háromszor, de örökre nem”. (Kossuth: Viszonozás II. 771.) Majd megvádolta  Dessewffyt, hogy el akarta a nemzetet terelni a „discussio stádiumáról” ezzel is szolgálva a feudális oppozíciót. Kossuth egy taktikai fogást is felfedezett a gróf támadásai mögött. Ugyanis helyesen érzékelte, hogy a gróf célja radikálisok megnevezésével megosztani a liberális tábort ugyanis, ha kiállnak mellettük egy táborba kerülnek és együtt bírálja el őket a közvélemény, de ha megtagadják a radikálisokat, akkor szakadás következik be a „haladás pártiak” között. Kossuth úgy oldotta meg a problémát, hogy hitet tett a liberális tábor elvi egységessége mellett, de határozottan elzárkózott a közös program vagy stratégia elől és ebből levezette, hogy az individuumok tetteiért a liberális közösség nem vonható felelősségre.

Kossuth általános nézeteit az arisztokráciáról Birtok-aristocratia című írásában fogalmazta meg. Ebben fejtette ki, hogy a középrendek is ugyanúgy lehet igaza, mint a főnemeseknek, sőt nézetei szerint ez a társadalmi réteg az, ami leginkább képviseli a nemzeti érdeket. Gyakorlatilag a köznemesség vezető szerepét ideologizálta meg Kossuth, sőt tovább ment és egyenesen ellenfele legitimációját támadta meg, ugyanis kijelentette, hogy a „birtok-aristocratia” nem más, mint a „pénz-aristocratia” megfelelője, márpedig Dessewffy Aurél azzal indokolta az arisztokrácia vezető szerepének szükségességét, hogy a stabilitás alapja a fekvő birtokban rejlik, tehát a forradalom elkerülése érdekében a birtok-arisztokráciának kell vezető szerepet vinnie.

Utolsó cikkében (Külföldi példák) Kossuth Dessewffy által modellnek tekintet két külföldi példát elemezte, ami szerint Anglia a fekvőbirtok okán az organikusan modernizáló sikeres állam, míg Franciaország a forradalmi radikális modell, mely kerülendő. Kossuth válaszában kiemelte a modell redukcionista voltát és felhívta a figyelmet az ír kérdésre. Franciaország esetében pedig rámutatott, hogy a forradalmak okozta veszteségek után, mekkora gazdasági növekedés ment végbe az országban. Ugyanakkor leszögezte, hogy az angol út számára is elfogadhatóbb, de azért jelezte, hogy a figyelmet Angliában is vannak társadalmi feszültségek. Kossuth bár igyekezett cáfolni Dessewffy ellentétes fejlődési utakat bemutató modelljét, mégis elkötelezte magát az angol modell felé, mivel a politikai elit jelentős része – változó mértékben ugyan – egészen a 20. század második feléig „anglomán” volt, hiszen Anglia volt a világ vezető nagyhatalma.

A Pesti Hírlap 1841. évi 98. száma.

Dessewffy reakciója

Kiegészítő észrevételek című írásában Dessewffy a Pesti Hirlap 96. és 98. számában ellene intézett támadásokra reagál, illetve maga is ellen támadásba lendül. Az ellene felhozott vádak kapcsán tagadta, hogy az arisztokráciát védte volna a haladás ellenében, szerinte sokkal inkább a haladás ügyét kívánta biztosítani ballépések nélkül. Anglia esetében pedig kijelentette, hogy Ő nem a fekvő birtokot jelölte meg, mint az angol prosperitás egyetlen oka, hanem inkább, mint ellensúly, egyfajta stabilizálóként van jelen az arisztokrácia. Elutasította Kossuth azon állítását miszerint Dessewffy a köznemességet politikai kiskorúságra kívánta kárhoztatni, majd a gróf kijelentette:

Senki sem barátja tehát inkább a középrendű nemességnek, mint én…” (Dessewffy: X.Y.Z. könyv, 178)

Ezt követően az ifjúkonzervatív publicista kifejtette, hogy a köznemesség száma és helyismerete okán fölényben van a megyegyűlésen, ezért nagyon veszélyes, ha visszaél ezzel, mert ezáltal az arisztokrácia ostromállapotba kerül és ellenreakciókén vissza veszi az irányítást, ami a köznemességet illetné meg.

A cikk végén Dessewffy Aurél le kívánta zárnia vitát, ugyanis szerinte:

Elég van mondva egy s más részről arra, hogy a közönség magának független véleményt képezhessen a kérdés felől; a sajtó hivatása ennek eszközlésén tovább nem megy.” (Dessewffy: X.Y.Z. könyv, 182.)

Továbbá befejezés képen hangot adott azon félelmének, hogy egyes balfogások a haladás elleneseket táplálják és épen emiatt a modernizációt a művelt társadalmi rétegeknek kell kivitelezniük.

Vita értelmezése

A liberálisok meghatározó vezéralakja Kossuth Lajos és az ifjúkonzervatívok vezére Gróf Dessewffy Aurél sajtó polémiája kevésbé kapott rivalda fényt a magyar történettudományba. Ennek oka a reformkori konzervatívizmus kutatásának alacsony intenzitásában keresendő. A birodalmi modernizációs programmal rendelkező konzervatívok nem voltak népszerűek a függetlenségi hagyományokkal rendelkező Magyarországon.

Maga a konzervatív tábor igen heterogén volt, a szellemi tömörülés „baloldalán” helyezkedett Dessewffy Aurél, Dessewffy Emil (1814–1866), Vay Miklós (1802–1894) míg a „jobboldalon” Sztáray Albert (1785–1843), Szécsen Antal (1819–1896). Utóbbiak az általam tradicionalistának nevezett irányvonalat követték. A tradicionalisták és a konzervatívok között a különbség a reformok milyenségében keresendő, a konzervatívok támogatták a paradigmatikus reformokat, míg a tradicionalisták a parametrikus reformokat támogatták.

A liberális tábor is tagolt volt, legnevesebb képviselője Gróf Széchenyi István egy sajátos liberális programmal jelentkezett, mely a ’40-es években elszigetelődését idézte elő. Deák Ferenc (1803–1876) és a hozzá közel álló Csengery Antal (1822–1880) képviselték legmarkánsabban a mérsékelt liberális tábort, ez a tábor a konzervatívok számára is elfogadható volt. Egy másik szegmenst képzett a centralisták tömörülése Eötvös József (1813–1871), Szalay László (1823–1864), Kemény Zsigmond (1814–1875). Ők a közigazgatási struktúra centralizálásával és erős ideologizáló attribútumukkal tűntek ki kortásaik közül. Egyaránt harcban álltak a konzervatív municipialistákkal és a liberális municipialistákkal. A liberális tábor radikális (de nem szélsőséges) erőcentrumát Kossut Lajos vezette, aki az akkori politikai elit legtehetségesebb politikusa volt, egy igazi „homo politicus”, ahogy Schlett István fogalmaz vele kapcsolatban.

Kossuth és Dessewffy modernizációs programja antagonizmusban volt egymáshoz viszonyítva, mivel Kossuth nemzetállamból, iparra épülő gazdaságból és egy miniszteriális, demokratikus politikai felépítményű programból indult ki. Dessewffy egy összbirodalmi, agrár alapú, arisztokratikus struktúrát preferált inkább. Eltérő társadalmi beágyazottságuk okán Kossuth erősen épít a megyei közvélemény uralására, ahol helyzeti előnyt élvez az arisztokráciával szemben, ezért kritizálja Dessewffy a Hirlap szerkesztőjét olyan hevesen a megyék törvénytelenségekre buzdítása kapcsán. Dessewffy pedig megfogalmazza a két tábla egy test teóriáját egyik felsőházi beszédében, ugyanis növelni szerette volna az arisztokrácia befolyását, akik a konzervatívok fő társadalmi bázisát alkották.

Kettejük között meghatározó törésvonal volt a forradalomhoz való hozzáállás. Mivel Dessewffy annak elkerülésén fáradozott addig Kossuth számára, ha nem is, mint cél, de mint eszköz elfogadható volt. Dessewffy kritikáinak jelentős része vonatkozik Kossuth modorára (Ahogy egyébként Széchenyi is emiatt kerül konfliktusba Kossuthhal a kelet népe vitában.), mivel azt túlságosan lázítónak, emocionálisnak tartja és az úrbéri kérdésben demagógnak. Itt egyébként vázlatosan kifejti saját elképzeléseit is a megváltás kapcsán, mely fokozatos megváltáson nyugszik. Kossut fő kritikai csapásiránya az ifjúkonzervatív vezér reformpártiságát érinti. Kossuth többször hangot ad annak, hogy szerinte a világ a „tespedés” lapja.

Kettejük közti különbséget ragozni nincs értelme, hiszen a két program egészen más célkitűzéseket fogalmaz meg. Kossuth az agrár modernizációval sokkal kevesebbet foglalkozik, míg az ipari modernizációval sokkal inkább. Politikai felépítmény terén egy modern liberális nemzetállamot tett ideája központjába. Ezzel szemben Dessewffy nem sokat írt az ipari modernizációról, ezzel kapcsolatban nem volt mondanivalója, ugyanakkor megfogalmazta a kötelező jobbágyfelszabadítás azon veszélyét, hogy így egy kiterjedt birtoknélküli társadalmi réteg fog megjelenni. Dessewffy programját leginkább a Metternichnek szánt memorandum tartalmazza. Politikai reformjai pedig arra épültek, hogy a modernizáció által növelni Magyarország erőforrásait és ezáltal informális befolyását erősíteni az Osztrák császárságban.

A vitát végül Dessewffy zárta le „Kiegészítő észrevételek” című cikkében. Ennek oka, hogy a vita új fórumra tevődött át (büntetőjogi választmány), illetve Pest megye gyűléseire, de a liberálisok belső konfliktusának (A kelet népe vita) megszűnése is közrejátszott. Dessewffy Aurél, mint a kancelláriai poszt várományosa nem érezte szükségességét a vita folytatására, de nem is tudta volna mivel 1842. február 9-én „ideglázban” életét vesztette. Kettejük összecsapásából Kossuth került ki győztesen, hiszen a liberálisok megosztása nem sikerült és a konzervatívok továbbra se bírták a közvélemény többségének bizalmát. De nem maradt nyom nélkül a vita, a Világ Magyarország második legolvasottabb politikai lapja lett, előfizetőinek száma megötszöröződött és ezzel zászlót bontott a fontolva haladás eszméje, melyet Aurél testvére Dessewffy Emil visz majd tovább. 

Kurucz Benjamin

Felhasznált irodalom:

Dénes Iván Zoltán: Liberális kihívásra adott konzervatív válasz. (Eszmetörténeti könyvtár 11.) Argumentum, Budapest, 2008.

Dessewffy Aurél: X.Y.Z. könyv. Históriaantik Könyvesház, Budapest, 2017.

Gróf Dessewffy Aurél összes művei: Sajtó alá rendezte, életrajzzal és jegyzetekkel kisérte Ferenczy József. Méhner, Budapest, 1887.

Dessewffy Emil (szerk.): Néhány nevezetesebb darab gróf Dessewffy Aurélnak hátrahagyott eredeti magyar munkáiból és országgyűlési beszédeiből. Historiantik kiadó, Budapest, 2012.

Dobszay Tamás: A rendi országgyűlés utolsó évtizedei (1790–1848). Országház Könyvkiadó, Budapest, 2019.

Kossuth Lajos: Birtok-aristocratia. Pesti Hirlap.1. évf. (1841). 96. sz. 

Kossuth Lajos: Külföldi példák. Pesti Hirlap. 1. évf. (1841). 98. sz. 

Kossuth Lajos: Viszonozás. Pesti Hirlap. 1. évf. (1841) 91. sz. 

Kossuth Lajos: Viszonozás II.Pesti Hirlap. 1. évf. (1841). 92. sz. 

Kossuth Lajos: Polémia. Pesti Hirlap, 1. évf. (1841.) 83. sz. 

Schlett István: A politikai gondolkodástörténete Magyarországon I. Századvég, Budapest, 2018.

Kókay György (szerk.): A magyar sajtó története 1705–1848 I.Budapest, Akadémiai Kiadó, 1979.

Vaderna Gábor: Dessewffyek. A konzervativizmus három útja, Századok, 151. évf. (2017) 3. sz.

Ezt olvastad?

1867. május 15-én a magyarországi történész közösség megalakította a Magyar Történelmi Társulatot, aminek első elnökeként később hídvégi gróf Mikó Imrét