A „shikartól” az „antikrisztusig” – Ünnepi kötet Bodnár Erzsébet 70. születésnapjára

Bodnár Erzsébet, a Debreceni Egyetem oktatója, tehetséggondozója, a Kelet-Európa-tanulmányok, diplomáciatörténet jeles kutatója 2023. január 22-én töltötte be 70. életévét. Ezen ünnep alkalmából kollégái, tanítványai kötettel köszöntötték őt. A Schrek Katalin és Demeter Gábor szerkesztésében napvilágot látott Az eszmetörténettől a nemzetközi kapcsolatokig. Ünnepi kötet Bodnár Erzsébet 70. születésnapjára című kötetben 20 szerző tanulmánya olvasható négy kategóriában (Oroszország a 18. században; A Balkán és a Mediterráneum a 19. században; Társadalmi változások – külpolitikai fordulatok; Kelet-Európai történetírás és az Európán kívüli világ története). Terjedelmi keretek miatt nem célunk részletesen bemutatni valamennyi írást, csupán kategóriánként néhányat ismertetünk, amelyek szemléltetik, hogy a kutatási témáknak milyen széles skálája érhető tetten a könyvben. Emellett elsősorban nem a kötet kritikai értékelésére törekszünk, hanem arra, hogy az egyes tanulmányok fő kérdéseinek körbejárásával felkeltsük az olvasó érdeklődését egy olyan tanulmánykötet iránt, amely a történelmi adatok, ismeretek igen széles, sokrétű palettáját mutatják, és amely méltó egy olyan személy köszöntésére, aki sokat tett le az asztalra a történettudomány területén.

Az Oroszország a 18. században című részben olvashatunk többek között Gebei Sándortól Oroszországnak a Szent Liga törökellenes háborújában (1679–1700) való részvételéről és Varga Beátától II. (Nagy) Katalin (1762–1796) cárnő uralkodása idején, az ukrajnai kozákság helyzetében történt változásokról. Sashalmi Endre Nagy Péter alakja a rossz cárról alkotott népi elképzelésekben: „Péter a kicserélt cár”, „Péter az Antikrisztus” című írásában a két legendát veszi górcső alá. Vizsgálja, hogy egyes történészek miként látják őket – egy legenda két variációjaként vagy két teljesen eltérő variánsként –, emellett elemzi azok eredetét is. Annak kérdése is kutatása részét képezi, hogy mire épültek a Péterről (1689–1725) kialakult legendák, azokat milyen elméletek színezték – 1. még születésekor/gyermekkorában kicserélték, hiszen Alekszej cárnak második házasságából valójában lánya született, nem pedig fia; 2. a születésekor édesanyja kicserélte egy német gyermekre; 3. a csere külföldön történt stb. Sashalmi Endre mindazonáltal úgy véli, hogy ez az elképzelés „jól megfért azzal, hogy az igazi Péter helyett az Antikrisztus van hatalmon Oroszországban, ezért is támadja intézkedéseivel az igaz hitet, az Antikrisztus pedig ilyeténképpen csakis egy idegen hitű lehet.” (31.) Ezután a szerző rátér a cár-Antikrisztus legenda előzményeire, az Antikrisztus típusokra és asszociációkra, valamint a Péter cár halála utáni Péter-Antikrisztus képre.

V. Molnár László Az „orosz Turenne marsall”. Pjotr Alekszandrovics Rumjancev-Zadunajszkij tábornagy című tanulmányában bemutatja a címben is említett Rumjancev (1725–1796) származását, életét és katonai pályafutását. V. Molnár már az elején kiemeli, hogy amikor 1744-ben a cárnő Alekszandr Ivanovics Rumjancevet utódaival együtt grófi rangra emelte, újabb lehetőségeket hozott a fiatal Rumjancev számára a társadalmi ranglétrán való emelkedésre. A szerző több olyan hadjáratban és háborúban való részvételére, köztük a hétéves háborúban betöltött szerepére tér ki, amely komoly hatással volt katonai karrierjére, hiszen innentől kezdve a legsikeresebb és legeredményesebb parancsnokok közé tartozott. V. Molnár bemutatja Rumjancev katonai értékrendjét, a hadviselésről alkotott nézeteit, a taktikai újításait. Ahogy a tanulmány írója megfogalmazza, Rumjancev „személyében a katonai elmélet és gyakorlat sikeresen párosult, kortársai ezért tekintették eredeti gondolkodású és legyőzhetetlen parancsnoknak. (…) elvetette az „állóháborúk” elméletét és helyette a meglepetésszerű, kiszámíthatatlan manőverek ésszerű kombinálását javasolta. Stratégiai elgondolásainál mindig figyelembe vette a terepviszonyokat, a fegyver- és csapatnemek összehangolt támadását, a hátország helyzetét, a katonák egészségéről, valamint ellátásáról való gondoskodást.” (44.) A szerző kitér arra is, hogy Rumjancevnek nemcsak a katonai életben tett lépései jelentősek, hanem a nevéhez kötődő Ukrajnáról szóló országleírás is, amely felmérte a terület lakosságát, népessége ingó- és ingatlan vagyonát, természeti kincseit, a beszedhető adók nagyságát.

Dinnyés Patrik Gyermek vagy unoka? Alekszandr Pavlovics nagyherceg fiatalkori évei című tanulmányában a leendő I. Sándor cár (1801–1825) fiatal kori évei, neveltetése – II. Katalin által összeállított oktatási program – kerül a középpontba. Dinnyés kiemeli, hogy Sándort elválasztották anyjától, ugyanúgy, ahogy korábban apjával, Pállal (1796–1801) is tették, akit az akkori uralkodó, I. Erzsébet (1741–1762) elképzelései szerint neveltek. Dinnyés Patrik hangsúlyozza, hogy „ez a szétválasztottság tovább rontotta II. Katalin és Pál esélyeit, hogy valamikor bensőséges viszony alakulhasson ki közöttük. Sőt, megállapítható, hogy gyakorlatilag riválisként tekintettek egymásra.” (64.) A szerző írásában kitér arra az időintervallumra is, amikor Sándor a gatcsinai birtokon töltötte el ideje egy részét és intenzívebb kapcsolatba került szüleivel. Bodnár Erzsébet és Hélѐne Carrѐre d’Encausse kutatásai alapján úgy véli, hogy gatcsina nemcsak katonai tábor volt – ahol katonai ismeretekre és vak fegyelemre tett szert az ifjú –, hanem ott Pál saját könyvtárral rendelkezett, kápolnát, iskolát és kórházat építtetett. Dinnyés úgy véli, hogy a cárnő hiába is várta, hogy Sándor saját apja ellen forduljon annak szemmel látható, uralkodásra való alkalmatlansága miatt, Pál túlkapásai ellenére is fokozatosan elnyerte fia megbecsülését. Egyetért A. B. Kamenszkij azon megállapításával, miszerint a 18. század második felében az orosz uralkodók elődjük uralkodását igyekeztek rossz fényben feltüntetni, Dinnyés mindazonáltal úgy véli, hogy ez elsősorban „államügy” volt, tehát nem zárta ki annak lehetőségét, hogy Sándor kötődni kezdjen édesapjához.

A Balkán és a Mediterráneum a 19. században című második etapban olvashatunk a modern szerb államiság kezdeteiről Bíró László, Federico De Roberto Az alkirályok című regényéről Madarász Imre, Adam Czartoryski Balkán-koncepcióiról a szerkesztők közös tanulmányában, valamint a brigantaggióban részt vevő nőkről, amelyről Pete László írt. Schrek Katalin és Demeter Gábor Adam Czartoryski Balkán-koncepciói című írásuk fókuszában az az Adam Czartoryski (1770–1861) áll, aki ahogy írják „(…) a 19. századi diplomáciatörténet egyik prominens és ambivalens alakja, akinek személyét általában a lengyel nemzeti önállóság újrateremtéséért tett erőfeszítésekhez szokás társítani, noha emigrációs tevékenysége alapján az informális (…) diplomácia egyik megalapítójának is tekinthető.” (85.) A szerzők úgy vélik, hogy a Balkán-koncepciók nem „klasszikus” felosztási tervek voltak, nem célozták az Oszmán Birodalom teljes felbomlását, ugyanis szem előtt tartották a balkáni népek önállósági törekvéseit és a nemzeti önrendelkezés elvét. Hozzáteszik, hogy tervezetei 1803–1806 között az orosz birodalmi érdekek mentén születtek, később viszont már az addigi frankofób és orosz-orientált szemlélet eltűnt, és nélkülözhetetlennek tartotta a párizsi kormányzat informális, kulturális jelenlétét a Balkánon, de óva intett a túl erős orosz protektorátus kialakulásától. Ugyanakkor mindvégig voltak állandó elemek Czartoryski koncepcióiban – balkáni népek szupranacionális együttműködésnek javallata, alkotmányosság, liberalizmus.

Pete László Brigantesse, Nők a brigantaggióban című tanulmányában azt írja, hogy véleménye szerint a brigantaggio háborúja idején a nők története különböző jogcímen és módokon lezajlott visszaélések és erőszak története. A „(…) brigantessák története a családi egyensúly megbomlása okozta személyes dráma, az elkeseredett nők drámája, akik reménytelen helyzetbe kerülve kiléptek a belenyugvás és az alávetettség évszázados béklyói közül és megmutatták, hogy a férfiakkal egyenrangú tettekre képesek. Amikor összeomlott a család, amely köré sikerült felépíteniük valamilyen egzisztenciát, még ha nyomorúságosat is, a nők bosszúja kíméletlenebb és vadabb volt, mint a férfiaké.” (116.) Mindazonáltal a brigantessa útja kivétel, a norma a tűrés köré helyeződött. A szerző úgy látja, hogy bár a brigantessa saját útját járó nőnek tűnhet, valójában a vidéki nyomor, a helyi hatalmasságok, az új állam áldozata volt, és bármely okból kerültek ezek a nők a hegyekbe, a maszkulin briganték közé, már nem volt visszaút számukra a társadalomba – vagy a brigantékkal együtt elestek a harcban vagy börtönbe/kényszermunkára kerültek.

A Társadalmi változások – külpolitikai fordulatok című harmadik egységben is a korábbiakhoz hasonló izgalmas kérdésekkel, témákkal találkozhat az olvasó, mint például Filippov Szergej Mire jó a terror? című írása vagy Váradi Katalin tanulmánya, amely Ferdinand von Langenau báró oldaláról mutatja be az orosz külpolitika fordulatait, de megemlíthető még egy, Kronstadtnál megjelenő francia hajóraj is, amelynek hátterét Majoros István tárta fel. Az orosz Állami Duma felállításának történetét Lakatos Judit és Szergej J. Vittének az orosz vasút terén való szerepét pedig Bebesi György értekezéséből ismerhetjük meg. Váradi Katalin Az orosz külpolitika fordulatai a szentétervári osztrák-magyar nagykövet, Ferdinand von Langenau báró beszámolói alapján (1871–1879) című írásában a szentpétervári osztrák-magyar nagykövet, Ferdinand von Langenau báró feljegyzései alapján kívánja körbejárni az 1870-es évek orosz külpolitikájának fordulatait, a Pontus-kérdés utáni időszaktól egészen a kettős szövetség megkötéséig. Váradi kiemeli, hogy von Langenau anyagaiban az orosz belpolitikai fejlemények bemutatása, a nemzetközi eseményekre adott válaszok mellett a német-orosz reláció figyelemmel kísérése is hangsúlyozottan jelen van, hiszen az Osztrák-Magyar Monarchia számára kulcsfontosságú tényező volt a Német- és Oroszország közötti szövetség kérdése. Váradi Katalin úgy gondolja, hogy a báró jelentései lelkiismeretességet, a viszonyok és helyzetek helyes felismerését tükrözik, von Langenau érzékelte a változásokat, felismerte a sajtó szerepét.

Egy másik szerző, Bebesi György munkájában egy olyan személyt vett górcső alá, aki – ahogy a szerző megfogalmazza – a 19–20. század fordulójának igencsak szignifikáns politikusai közé tartozott, ám sem a magyar, sem az orosz, sem a nemzetközi történetírásban nem jelenik meg érdeméhez méltóan. Egyet kell értenünk a szerzővel abban, hogy bár Vitte volt az, aki kidolgozta és bevezette az első orosz alkotmányt, aki aranyalapra helyezte a rubelt – ezáltal értékálló pénzt alkotva –, aki megépíttette a transzszibériai vasutat, aki kísérletet tett az alkoholizmus visszaszorítására – csakhogy néhány fontos elemet kiemeljünk munkásságából és eredményeiből –, nem kap kellően hangsúlyos szerepet a történetírásban. Bebesi György Szergej Juljevics Vitte és az orosz vasút című írásában éppen ezért Vitte életének egy olyan szeletét mutatja be, melynek későbbi politikusi karrierjét köszönhette, így betekintést enged Vittének az orosz vasútnál töltött éveibe és az orosz vasút érdekében végzett munkásságába. A szerző nem a „tökéletes Vitte” személyének bemutatására törekszik, hiszen ahogy ő is megfogalmazza, tanulmányában rámutat Sz. Vitte „egyéniségének olyan vonásaira is, mint az arrogancia, a túlzott magabiztosság és szókimondás – amely miatt a kortársak jelentős része nem kedvelte – és talán ez is hozzájárult ahhoz, hogy emlékét kevésbé őrizték meg az utókor számára.” (168.)

Az utolsó, Kelet-Európai történetírás és az Európán kívüli világ története részben az olvasó képet kaphat Kossuth Lajosnak az amerikai és a magyar forradalomról tett összehasonlításáról Lévai Csaba, a brit indiai vadászatról és diplomáciáról Kovács Márta, valamint a búr háborúnak és az orosz-japán háborúnak a kortárs magyar közvéleményben való megjelenéséről Szabó-Zsoldos Gábor elemzésében, míg Barta Róbert C. A. Macartney Ruténiáról tett előadásáról, Prepuk Anikó pedig a magyar zsidóság történetéhez kapcsolódó kutatási irányokról írt. Lévai Csaba Washington sírjánál: Kossuth Lajos az amerikai és a magyar forradalom összehasonlításáról című tanulmányában célja bemutatni, hogy Kossuth Mount Vermon-i látogatása hogyan illeszkedik amerikai körútjának kontextusába, hogy az ott szerzett tapasztalatok és élmények milyen jellegű gondolatok megfogalmazására serkentették, és hogy ezekre 1884-ben hogyan emlékezett vissza. Ahogy a szerző írja, Kossuthnak utólag megfogalmazott gondolatai tartalmi elemzésére fókuszál, és nem kívánja megvizsgálni annak kérdését, hogy Kossuth emlékezési mechanizmusaira milyen USA-beli és magyarországi ingerek gyakoroltak hatást. Ahogy Lévai megfogalmazza, „Kossuth óriási kontrasztot teremtett a mosolygó Amerika s az elbukott, ezer sebből vérző Magyarország között. A két ország végzete közötti különbséget pedig valahogy meg kellett magyaráznia. Ezt úgy oldotta meg, hogy az amerikaiakat ért sérelmeket jelentéktelenebbeknek, a magyarok előtt tornyosuló akadályokat pedig súlyosabbnak ábrázolta. (…) arra a következtetésre jutott, hogy »(…) az amerikai gyarmatok sérelmei, melyek miatt fegyvert fogtanak, minő elenyésző csekélységek azon jogsértéshez, azon eskü- és szerződésszegéshez, azon nemzeti-lét-írtó támadáshoz képest, mely minket gyanútlanokat, a béke után sóvárgás álmából élet-halál harcra riasztott fel.«” (183.) A szerző kiemeli, hogy Kossuth különbséget látott például a két terület geopolitikai helyzetében, forradalmuk külpolitikai környezetében, és úgy véli, hogy a függetlenség kivívásával az amerikaiak olyat akartak megszerezni, amilyük nem volt meg, a magyarok pedig azt akarták megtartani, ami tulajdonuk volt.

Kovács Márta tanulmányának a központi témája a shikar – a nagyvadak űzésére, a vadászat, mint sport megélésére rendezett esemény –, amely már a britek térhódítása előtt is megfigyelhető volt az indiai szubkontinensen és amelynek hagyományát a britek a második világháborúig fenntartották. A vadászat nemcsak szabadidős tevékenységként funkcionált, hiszen megannyi egyéb társadalmi, katonai, politikai, diplomáciai szegmense is volt, felkészítette a fiatalokat a háborúra – jellemfejlődés, hidegvérűség kialakítása, káros szenvedélyektől való távoltartás –, fejlesztette a harci készségeket. A nagyvadak elejtését egyébként gyakorta azonosították az ellenfelek legyőzésével. A szerző tanulmányában – Vadászat és diplomácia a 19. századi Brit Indiában. A vadászat társadalmi és diplomáciai szerepének bemutatása az 1870-es években – Albert Eduárd 1875–1876-os indiai utazásán keresztül veszi vizsgálat alá a shikar témáját brit újságcikkek, az utazásról szóló útleírások alapján. Kovács Márta bemutatja, hogy a britek milyen hagyományokra építettek az indiai vadászatban, az 1870-es években milyen változások mentek végbe a shikar terén, milyen kategóriák szerint lehet csoportosítani a 19. századi brit indiai vadászatot, Albert Eduárd utazásának milyen állomásai, célja és visszhangja volt. A szerző hangsúlyozza, hogy a témában íródott korabeli sajtó és a később megjelent kötetek jól dokumentálták Albert Eduárd indiai utazását, különösen, ami a vadászatot illeti. Ugyanakkor ezek az írások alig orientálódtak a helyi politikai helyzetre, a problémákra, inkább India természeti és kulturális értékeire, a trónörökös találkozóira helyezték a hangsúlyt. A brit olvasóközönség felé elsősorban India értékeit, természeti gazdagságát, előnyösnek vélt tulajdonságait akarták közölni.

Szabó-Zsoldos Gábor „Csodás búr harczosok” és „Éljen a japán!” A búr háború és az orosz-japán háború a kortárs magyar közvéleményben: mítoszok és nemzetkarakterológia című írásában vizsgálja, hogy a két háború milyen hatással volt a magyar közvéleményre, hogy ezek magyarországi fogadtatását illetően milyen hasonlóságok és különbségek figyelhetők meg, és hogy a magyar politikai és közéleti szereplők miként igyekeztek kihasználni ezeket a konfliktusokat. Miként a szerző írja, a magyar közvéleményben a japán- és búrbarát narratíva jelenik meg, a búrok és japánok oldalán látják a morális felsőbbrendűséget, mert mindkét népet csupán a velük szemben álló birodalom kényszerítette a fegyverfogásra – Dávid képében a kis, öntudatos, szabad nemzetek szállnak szembe a nagy és erős birodalmakat jelképező Góliáttal. „A hazai interpretációk ezeket az elemeket egészítik ki sajátos vonásokkal, mint például a dél-afrikai, vagy távol-keleti hadieseményeknek az 1848–1849-es keretrendszerben történő értelmezése. A kortárs hazai közvélemény egy meghatározó része a magyar történelem és kultúra kontextusába illesztette be ezeket a háborúkat, mindezt aktuális politikai célokra, vagy identitások megerősítésére felhasználva.” (209.) Mindkét háború résztvevői kapcsán elhangzanak pozitív és negatív jelzők, például a japán tanulékony, patrióta, hősies, a búr erős vallású és „pásztor-” földműves nép, a britek velük szemben kapzsik és harácsolók, az oroszok szívósak, bátrak, kitartóak és hősiesek – a briteknél csupán egyes alakulatokat és katonákat illetnek pozitív jelzővel –, de megjelenik mellettük az a vélemény is, hogy az orosz katonák a despota cáratyuska által rabként frontra küldött katonák, akik a háború, sőt a cárizmus ártatlan áldozatai.

Barta Róbert Carlile Aylmer Macartney előadása Ruténiáról című munkájában közli Macartney előadásának szövegét, amely 1936-ban hangzott el a londoni Royal Institute of International Affairs (Chatham House) székházában. Barta Róbert úgy véli, hogy az előadás Macartneynak a térség és a tágabb kelet-európai régió új- és modernkori történetében, illetve az ott élő népek etnikai, vallási viszonyairól való beható ismeretéről tanúskodik. Hozzáteszi, hogy „a térség népeinek történeti konfliktusait, a vallási, etnikai jellemzőket és feszültségeket Macartney helyes súlypontozással és jó érzékkel kötötte korának aktuális viszonyaihoz. Ez a korszakban ritkaságszámba ment és a brit külpolitika számára még akkor is hasznosnak bizonyult, hogyha tudjuk, Macartney véleményét nem mindig és nem mindenben vették figyelembe a brit Foreign Office döntéshozói.” (224.)

Összegzésként elmondható, hogy aki – akár szakmabeli, akár laikus érdeklődő – Az eszmetörténettől a nemzetközi kapcsolatokig. Ünnepi kötet Bodnár Erzsébet 70. születésnapjára című kötetet a kezébe veszi, az egy rendkívül sokrétű, szerteágazó tematikájú, izgalmas alkotással találja szemben magát, melynek köszönhetően lebilincselő szövegkörnyezetben szerezhet új, vagy mélyíthet már meglévő ismereteket. Amellett pedig, hogy a könyvben elsősorban az orosz történelemre, vonatkozásokra helyeződött a hangsúly, ahogy az alábbi ismertőtőből-recenzióból is kiderül, nemcsak az orosz történelem iránt érdeklődők mélyülhetnek el a tanulmányok olvasásában, hanem azok is, akik például a nemzetközi kapcsolatok, Kossuth Lajos, India vagy a magyar zsidóság kutatását, megismerését tartják magukhoz közel állóbbnak.

A bemutatott könyv adatai: Demeter Gábor – Schrek Katalin: Az eszmetörténettől a nemzetközi kapcsolatokig. Ünnepi kötet Bodnár Erzsébet 70. születésnapjára. Kapitális Kft., Debrecen, 2023. 242 o.

Pomázi-Bárdonicsek Dominika

Ezt olvastad?

Leónidasz a végvidéken – Zrínyi Miklós élete és tevékenysége

A Kronosz Kiadó gondozásában, a Sziluett. Korszerű történelmi életrajzok sorozat részeként,  Szigetvár elestének és Zrínyi Miklós halálának 450. évfordulója alkalmából

X