A Stájer rímes krónika magyar fordításának bemutatója

Vajon mi vette rá a stájer nemesi famíliából származó, énekmondói tehetséggel megáldott Ottokár lovagot, hogy 200 ezer rímes sorban megénekelje az osztrák történelem egyik legzavarosabb időszakának, a Babenberg dinasztia kihalását (1246) követő bő fél évszázadnak a történetét? Hogyan lehetséges, hogy e 200 ezer sornyi politika-, kultúr-, mentalitás és hadtörténeti információt – s nem utolsó sorban, szórakoztató történeteket – tartalmazó munkának máig nincsen modern német fordítása, s napjaink beszélt nyelvei közül – 2023 tavasza óta – egyedül magyarul olvashatók belőle terjedelmesebb részletek?

Ezek és a fentiekhez hasonló kérdések hangzottak el a Stájer rímes krónika Bagi Dániel által – Orsós Julianna közreműködésével – készített magyar nyelvű fordításának bemutatóján, amelyre a HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetében (HUN-REN BTK TTI) került sor 2023. szeptember 12-én. A számos érdeklődő jelenlétében tartott rendezvény nem a könyvbemutatók hagyományos forgatókönyve szerint, hanem izgalmas és gondolatébresztő kerekasztalbeszélgetésként zajlott le. Az eszmecsere moderátora a magyar vonatkozású középfelnémet nyelvű forrásokat alaposan ismerő Skorka Renáta (HUN-REN BTK TTI), résztvevői pedig a fordítást és a bevezető tanulmányt jegyző Bagi Dániel (HUN-REN BTK TTI, ELTE BTK), valamint a középkori hadtörténet és historiográfia jeles szakértője, Veszprémy László (PPKE BTK) voltak.

Skorka Renáta rögtön felvezetője elején felhívta a figyelmet a vállalkozás egyedülállóságára. A rímes krónika ugyanis, amely a 13–14. századi osztrák, cseh és magyar történelem elsőrendű, ha nem is minden tekintetben megbízható forrása, máig csak azon kevesek számára tárja fel titkait, akik elsajátították a középfelnémet nyelvet. A moderátor azon kérdésére, hogy a művet vajon miért nem ültették át modern világnyelvre, Bagi Dániel kiemelte a fordítás nehézségét, amelynek egyik oka a szöveg által támasztott rendkívüli kihívás (a többféleképpen is értelmezhető forrás egyes helyeinek megfejtésén maguk a német germanisták is hetekig gondolkodnak), valamint a krónika hosszúsága. Veszprémy László hozzátette, hogy a sokáig csak a politikatörténetre összpontosító kutatás úgy tekintett a forrásra, mint amelynek adatait már a 19. században kiaknázta a történetírás, ez azonban távolról sincs így. Noha a magyar érdeklődők Vízkelety András és Valaczkai László szemelvényes fordításainak köszönhetően jól ismerik az osztrák-magyar határon lezajlott 1264. évi esküvői ünnepség – és az azt kísérő botrány –, valamint a második morvamezei csata magyar vonatkozású eseményeinek részletes leírását, mégis jellemző, hogy a III. András koronázási esküjét érintő, gyakran hivatkozott, de sosem szó szerint idézett részletnek korábban nem volt magyar fordítása, nem beszélve számos egyéb epizódról.

A beszélgetés második részében a kerekasztal résztvevői a szerzőről és motivációiról vitatkoztak. A fordító felhívta a figyelmet arra a tényre, hogy Stájer Ottokár – akit a kutatás egészen az 1960-as évekig hibásan azonosított Hornecki Ottokárral, akinek a nevét Bécsben utca is viseli – egy jól körvonalazható közönség, a tekintélyes és verselő hajlamáról is ismert stájer nemesúr, Ulrich von Lichtenstein és köre, valamint utódaik számára írta művét, akik bizonyára szívesen felidézték elődeik hősi és kevésbé dicső tetteit. Veszprémy László hozzátette, hogy a történeti mű valójában egy dinasztia kihalásának krónikája, amely jól érzékelhetően megrendítette a szerzőt, aki a hatalmát megszilárdító új dinasztia, a Habsburgok trónra jutását is megénekelte. Skorka Renáta egyenesen a „sváb grófocskák” uralmának jogszerűségét támogató műnek tekinti Stájer Ottokár hatalmas művét, amelynek szórakoztató formája hathatósan szolgálta az uralkodócsalád propagandájának céljait. A fordító alapvetően egyetértett ezzel a magyarázattal, ám felhívta a figyelmet, hogy a szerző nem spórolta meg a kritikát a Habsburgoktól és az idegennek tekintett sváb lovagoktól sem, ha azok a stájer nemesség érdekeit fenyegették.

A beszélgetés résztvevői ezután a fordítói elveket, a válogatási szempontokat és a kötet felépítését tárgyalták. Skorka Renáta kiemelte, hogy az eredeti szöveg verses formáját nem érzékeltető prózafordítás hasznos erénye a kötetnek, ugyanis a fordítónak nem kellett feláldoznia a történeti információkat a poézis kedvéért. Bagi Dániel a válogatás szempontjairól elmondta, hogy a magyar tudományosság által jól ismert szemelvénygyűjtemény, Gombos Albin Catalogus Fontiuma számos magyar vonatkozású epizódot nem tartalmaz, s nem találjuk meg benne azokat a kulcsfontosságú részleteket sem, amelyek elengedhetetlenek a mű egészének megértéséhez. A friss fordítás a korábban nem regisztrált magyar vonatkozású részleteket, a szerző motivációiról árulkodó előszót, és olyan szemelvényeket is magában foglal, amelyek a közép-európai régió sorsfordító – bár nem közvetlenül magyar vonatkozású – eseményeit érintik. Veszprémy László azonban hiányolta a morvamezei csatára vonatkozó beszámoló teljességének fordítását, míg Skorka Renáta megjegyezte, hogy a kötetben helyet kapó alapos mutató mellett egy tematikus tartalomjegyzék tovább könnyítette volna a gyors tájékozódásra törekvő olvasók dolgát.

Skorka Renáta utolsó kérdése a szerző megbízhatóságát firtatta. Beszélgetőpartnerei elismerték, hogy Stájer Ottokár, aki a magyar történelem számos eseményére nézve egyedüli forrásunk, finoman szólva sem tévedhetetlen szerző, aki alkalmanként hajlandó volt a történeti tényeket feláldozni a dramaturgia oltárán. A műből áradó korszellem azonban hamisítatlanul jellemzi a 13–14. század fordulóját, s így felbecsülhetetlen értékű forrása a rímes krónikához mérhető kútfőkben szegény hazai mentalitástörténetnek.

A Stájer rímes krónika az Árpád-kori történelemhez kapcsolódó kiadványokat tartalmazó, Zsoldos Attila által szerkesztett Arpadiana sorozat gyorsan gyarapodó köteteinek 11. darabjaként jelent meg.

Bácsatyai Dániel

Ezt olvastad?

Az egyháztörténet-írás új horizontjai ­– véget ért a VIII. Fraknói Nyári Akadémia

2022. augusztus 5-én és 6-án Piliscsaba, az Avicenna Közel-Kelet Kutatások Intézete és – egyfajta visszatérésként a gyökerekhez – a Pázmány

X