A történelem sorsfordító pillanata a középkori Oroszországban. A Kalka menti csata 800. évfordulója

A Kalka menti ütközet a 13. század első negyedében, a kelet-európai régió legnagyobb csatáihoz tartozott. A kunok és a Kijevi Rusz fejedelmei együttesen szenvedtek vereséget az immár nyugatra terjeszkedő mongol seregektől, amely azt eredményezte, hogy a mongol–tatár[1] uralom az 1240-es évektől állandósult a térségben. A Kijevi Rusz felbomlása is erre az időszakra tehető: a 12. és 13. század fordulóján már megkezdődött a részfejedelemségek kialakulása, ami majd a mongol jelenléttel és uralommal ténylegesen ki is alakult. A Kalka folyó menti csata tehát jelentősen hozzájárult, hogy később egy újabb nagy erejű támadással a mongolok megvessék lábukat a délorosz sztyeppén és uralmukkal beleszólhassanak az orosz fejedelemségek életébe.

A csata előzményei

A 13. század elején Belső-Ázsiában a Mongol Birodalom intenzív terjeszkedésbe kezdett, Dzsingisz nagykánná választását követően. Ez mind a keleti, mind a nyugati hódításokat magába foglalta. Dzsingisz hódító hadjáratai következtében Kína is célponttá vált a mongolok szemében, amely rövidesen, még e században összeomlott és 1279-ben a Yuan (Jüan) dinasztiával a mongolok irányítása alá került, Kubiláj nagykán idején. Ezzel szemben a nyugati területeken is sikereket ért el a birodalom, mely először a Khwarezmi Birodalmat, a Bagdadi Kalifátust és Grúziát pusztította el. A sikeres hadjáratok után, egészen a Fekete-tengerig jutottak el, a kunokkal találkozva többször is csatába keveredtek, ám komolyabb ellenállásra nem számíthattak. A kunok területe (Cumania) a Don vidékétől az Al-Duna vonaláig terjedt, akik viszonylag békés kapcsolatot ápoltak a Rusz fejedelmeivel. Az így kialakult modus vivendi vezetett ahhoz, hogy a Kalka menti csatában egy oldalon harcoljanak a Rusz csapatai és a kunok seregei. A mongol győzelmeknek köszönhetően a kunok és vezetőjük, Kotyan[2] a Rusz területére menekült és vejétől, Msztyiszlav Msztyiszlavicstól kért segítséget.

„A 6732. évben hallatlanul [nagy] sereg jött a kunok földjére, a tatároknak nevezett istentelen Moabitáké. A kunok felálltak [ellenük], de Jurij Koncsakovics, aki a kunok legnagyobbika volt, nem tudott szembeszegülni velük, és megfutamodott előlük a Dnyeperig, és sokakat megöltek [közülük]. A tatárok pedig visszafordultak és a sátraikhoz [ti. a szállásaikra] mentek. Miután a kunok a Rusz földjére futottak, azt mondták a fejedelmeknek: ’Ha nem segítetek, ahogy most bennünket lemészároltak, holnap benneteket fognak.’”[3]

Harcmező zenéje – Egy csata dallamaiból

A mongol fenyegetés hatására Msztyiszlav Msztyiszlavics halicsi fejedelem tanácskozást hívott össze, aki arra kérte a többi  orosz fejedelmet, hogy egyesítsék erőiket a kunokkal és védjék meg földjeiket. A kijevi gyűlésen többen is megjelentek, köztük Msztyiszlav Romanovics szmolenszki fejedelem, majd később (1212) kijevi nagyfejedelem, Msztyiszlav Szvjatoszlavics csernyigovi fejedelem, Danyiil Romanovics, Mihail Vszevologyics és Vszevolod Msztyiszlavics, a nagyfejedelem fia. A találkozón egyhangú döntés született a katonai segítségnyújtásról, valamint megállapodtak a csata előtti gyülekezési helyszínről és időpontról is.

„Minden fejedelem Kijevben volt, és ilyen tanácsot tartottak: ’Jobb nekünk idegen földön fogadni őket, mint a sajátunkon.’ Akkor Msztyiszlav Romanovics volt Kijevben, Msztyiszlav Kozelszkben és Csemyigovban, Msztyiszlav Msztyiszlavics Halicsban – akkor ők voltak a legidősebbek a Rusz földjén. Jurij szuzdali nagyfejedelem nem volt a tanácskozáson, de [ott voltak] fiatalabb fejedelmek: Danyiil Romanovics, Mihail Vszevolodovics, a kijevi Vszevolod Msztyiszlavics és sok más fejedelem.” [4]

Az orosz fejedelmek legfőbb célja az egész Rusz seregének az összefogása volt, mellyel megsemmisítő csapást mérhettek a mongolokra. A tanácskozás után az egyesült seregek Zarubnál, a Varég-szigetnél találkoztak, ugyanis itt lehetett a legkönnyebben átkelni a Dnyeperen. 1223 áprilisának végén álltak fel a Dnyeper partján, mivel a nagy seregeknek időbe telt, mire egyesülni tudtak az adott területen. A korszakban korábban még nem fogható létszám gyűlt össze, mintegy 80.000 fős sereg nézett szembe Dzsebe és Szübötej mongoljaival. Problémát jelentett, hogy a csapatok nagyrésze nem volt harcedzett, tehát csak töredékük volt hivatásos katona, emellett nem volt egységes parancsnokság sem.

Az összecsapás előtt a mongolok követeket küldtek az orosz táborba, mivel nem állt szándékukban megütközni velük, csupán a kunokkal szerették volna rendezni vitájukat. Az első követeket kivégezték, majd a később küldött követeket elengedték. Vajon miért nem akartak megegyezni a mongolokkal a Rusz fejedelmei? Valószínűleg a korábban még sosem látott nagy sereg látványa lehetett ennek a legfőbb oka. Mindennek hatására Msztyiszlav Msztyiszlavics egy sereggel átkelt a Dnyeperen és legyőzte a mongolok előretolt seregeit. Ez a mozzanat azt mutatja, hogy a Rusz fejedelmei között nem volt meg a koordináció, ami később a csatavesztés okaihoz sorolható.

„Akkor látták a tatárok, hogy a rusz fejedelmek ellenük jönnek, és követeket küldtek a rusz fejedelmekhez: ’Azt halljuk, hogy ellenünk jöttök a kunokra hallgatva, de mi a ti földeteket nem foglaltuk el, sem városaitokat, sem falvaitokat, és ellenetek sem jöttünk. Mi az Isten által küldve jöttünk a szolgáitok, a lovászaitok, a pogány kunok ellen. Kössetek békét velünk, és [akik] hozzátok menekültek, kergessétek el őket onnan, javaikat vegyétek magatokhoz. mivel hallottuk, hogy sok rosszat tettek ellenetek. Ez okból is harcolunk.’ Nem hallgattak erre a rusz fejedelmek, a követeket megölték, és ők maguk ellenük indultak. Még nem jutottak Olesjáig és álltak a Dnyeper mellett, amikor megérkeztek hozzájuk a második tatár követek, így szólván: ’A kunokra hallgattatok, a követeinket megöltétek, ha ellenünk jöttök, gyertek. Mi nem fogtunk el benneteket, adja mindannyiunknak Isten [ahogy akarja].’ És elengedték a követeket. Akkor Msztyiszlav átkelt a Dnyeperen, és ezer harcossal megtámadta a tatár őröket, és legyőzte őket.”[5]

Msztyiszlav Msztyiszlavics győzelme után a Rusz fejedelmei átkeltek a folyón, a forrásokból pedig egyértelműen látszik, hogy kilenc napig tartott az út a Dnyepertől a Kalkáig. Ebből eredően, mivel a csata május 31-re esett, a Dnyeperen való átkelés napja valószínűleg április 23-a lehetett.

Ahogy a Dnyeperen, a Kalka folyón sem történt meg egyszerre a csapatok átkelése, ami szintén csak az összehangolás hiányát mutatja. A halicsi fejedelem és a kunok előbb keltek át a folyón, mint a többi orosz fejedelem, így csupán a Rusz seregének egy kisebb része indította meg támadását a mongolok ellen. Mindeközben a Kalka folyó túlpartján a kunokat és a ruszokat már egy jól felkészült mongol sereg várta. A kun felderítők, élükön Jarunttal, bonyolódtak először csetepatéba, melyről a Novgorodi Első Évkönyv (NPL) be is számol. Jarunt öntörvényűen kezdett bele a csatába, amely végül megfutamodásával a vereséget idézte elő. A mongol előőrsöt vette üldözőbe, amikor belefutott a főseregbe. A megfutamodó kunokat üldöző tatár lovasság a még rendezetlen Rusz seregeken rajtaütöttek, ám Msztyiszlav Msztyiszlavics még ellen tudott állni, majd Msztyiszlav Szvjatoszlavics segítségével visszaverték a mongolok első támadását. A csatát a mongol íjászok erősítése döntötte el, akik főként Msztyiszlav Msztiszlavics és Msztiyszlav Szvjatoszlavics seregeit támadták. Az oldalról támadó mongolok, a kedvező földrajzi helyzetnek köszönhetően Msztyiszlav Romanovicstól elvágták a menekülő Rusz seregeket, így azok nem tudtak egyesülni. Az egyedül maradt kijevi nagyfejedelem a Kalka feletti magaslaton egy szekerekkel megerősített erődítményt hozott létre, amivel három napig kibírta a mongolok nyílzáporát. A brodnyikok[6] közvetítésével Msztyiszlav Romanovics megadta magát a mongoloknak, akik ígéretet tettek arra, hogy nem lesz vérontás. Az ígéretet betartották, mivel a fejedelmeket csupán deszkák alá helyezték, ahol megfulladtak.

„A kunok hátrálva menekültek, letaposták a rusz fejedelmek állásait, akik nem tudtak csatasorba állni [a tatárok] ellen. Összekeveredtek, és nagy és gonosz öldöklés volt. Msztyiszlav pedig a kijevi fejedelem látva ezt a rosszat, nem mozdult el a helyéről, és másoknak sem [engedte]. Ott állt a hegyen a Kalka folyó felett, ez egy köves hely volt, és erődítést készített maga körül, és a megerősített helyről harcolt velük három napig. […] Csak két fejedelem maradt Msztyiszlawal. Ott pedig a brodnyikok a tatárokkal voltak. És a hadvezérük, az átkozott Ploszkina megesküdött Msztyiszlavnak és a két fejedelemnek, hogy nem bántják [szemüket nem verik ki], és váltság fejében elengedik őket. De hazudott az átkozott: elárulta őket, és a tatárok mellé állt. Az erődöt bevették, az embereket lemészárolták, és csontjaikat összedobálták. A fejedelmeket elfogták, megkínozták: egy deszka alá fektették, ők maguk felül ráültek, hogy ott ebédeljenek. Így fejezték be életüket.”[7]

A csata következményei

A csata végeztével megkezdődött a menekülő csapatok üldözése egészen a Dnyeperig. A fejedelmek közül csupán a halicsi Msztyiszlav menekült meg, mivel ő volt az, aki hajón hagyta el a területet. Seregének nagyrésze odaveszett, köztük az összes előkelőt lemészárolták. Msztyiszlav Romanovics halála június 16-ra ért el Kijevbe, ekkor unokatestvére foglalta el a trónt, Vlagyimir Rurikovics. A koalíció vesztesége mintegy 60–70 ezer fő lehetett, mely 80%-os áldozatarányt mutat, köztük Msztyiszlav Romanoviccsal és Msztyiszlav Szvjatoszlaviccsal. A csatavesztés okaihoz sok mindent fel lehetne sorolni. A legfontosabb talán az, hogy a fejedelmek között nem volt meg a koordináció, így nem tudtak egységesen előidézni egy megsemmisítő erejű támadást a nagy létszám ellenére. Továbbá ide sorolható a sereg összetételének vegyessége, ami minőségben nem ért fel a mongolokhoz. A Lavrentyij Évkönyv (PSZRL I.) is leírja, hogy a legyőzöttek közül csupán azok maradtak életben, akik elmenekültek.

„A rusz fejedelmek elmentek és megütköztek velük és legyőzettek általuk, és közülük kevesen kerülték el a halált. Az maradt életben, aki elmenekült, a többieket lekaszabolták.”[8]

A személyi veszteségen túl, hatalmi pozíciók is megrendültek a Rusz déli fejedelemségeiben. A vereség után Msztyiszlav Msztyiszlavics halicsi fejedelem ugyan megmenekült, de halicsi bojárjai körében hatalma megingott, ami ahhoz vezetett, hogy a következő évben András herceg megkapta Peremyslt. Ezt tovább fokozta, hogy 1227-ben András egy magyar sereg élén egész Halicsot megszerezte.

A kunok hatalmi pozíciói is meggyengültek, mivel 1223 után szállásterületük egyre közelebb került a Kárpátok vonalához. Az itt élő kipcsakok körében felmerült az igény, hogy felveszik a kereszténységet, ami által szorosabb viszonyuk alakult ki az európai államokkal, köztük a Magyar Királysággal is. A térítő munkát a domonkosok végezték, majd 1226/1227-ben az első püspökséget állították fel Moldva és Havasalföld határán.

Összegzés

A Kalka menti csata az orosz történelem egyik legnagyobb veresége volt, amely jelentős hatással volt az oroszországi politikai és társadalmi fejleményekre. A csata során a mongol sereg megsemmisítette a Rusz hadseregét, és ezt követően elkezdte az ország pusztítását. 1237-ben Batu kán vezetésével a mongolok benyomultak a Rusz területére és 1240-ig az orosz területek nagy részét elfoglalták, majd a Mongol Birodalom részévé tették. Ekkor már nem beszélhetünk akkora összefogásról, mint a Kalka menti csatánál. A hódítók a Rusz fejedelemségeket a hatalmuk alatt tartották, és különféle adókat és járadékokat szedtek be tőlük.

Az orosz fejedelemségek hosszú ideig alá voltak vetve a mongolok hatalmának, és ez alatt az idő alatt az oroszok kultúrája, társadalma és gazdasága szignifikáns változásokon ment át. Az oroszok az általuk használt katonai technológiák, valamint a kormányzati és gazdasági rendszerük jelentős átalakításába kezdtek, hogy alkalmazkodni tudjanak a mongolok rendszeréhez. Mindeközben egy ideig képesek voltak megőrizni az egyházi és a kulturális hagyományaikat, de a mongol jelenlét hatására a nyugati kultúrához való közeledés jelentős mértékben lelassult.

A mongol-tatár hódítás azonban nem pusztán csak az orosz területeket érintette, hanem a középkori Európára is jelentős hatást gyakorolt, mivel a mongol invázió Európa számára is komoly fenyegetést jelentett.

Dencs Bálint

Források

Lavrentyij Évkönyv (PSZRL I. 445-447.) in: Font Márta: Dinasztikus érdekek nyomában, Pécs, Kronosz Kiadó, 2018. 136-141.

Ipatyij Évkönyv (PSZRL II. 740-745.) in: Font Márta: Dinasztikus érdekek nyomában, Pécs, Kronosz Kiadó, 2018. 136-141.

Novgorodi Első Évkönyv (NPL 61-63.) in: Font Márta: Dinasztikus érdekek nyomában, Pécs, Kronosz Kiadó, 2018. 136-141.

Felhasznált irodalom

Csiky Gergely: Kalka (1223). in: B. Szabó János – Uhrin Dorottya, Mongol invázió Európa ellen (1236-1242). Budapest, Corvina Kiadó, 2022. 203- 206.

Font Márta: A Rusz régiói. in: Font Márta ‒ Szvák Gyula ‒ Niederhauser Emil ‒Krausz Tamás: Oroszország története. szerk. Szvák Gyula, Budapest, Maecenas, 1997. 65-123.

Font Márta: A Rusz régiói és a sztyeppe. in: Font Márta – Varga Beáta: Ukrajna története. Szeged, JATEPress Szegedi Egyetemi Kiadó, 2013. 65-78.

Font Márta: A Kalka menti csata (1223). in: Elfeledett háborúk, középkori csaták és várostromok (6-16. század). szerk. Pósán László és Veszprémy László, Budapest, Zrínyi Kiadó, 2016. 45-64.

Font Márta – Barabás Gábor: Kálmán (1208-1241). Halics királya – Szlavónia hercege. Pécs, 2017. 72-73.

Font Márta: Dinasztikus érdekek nyomában, Pécs, Kronosz Kiadó, 2018. 119-143.

Font Márta: A Kijevi Rusz és régiói (882-1240). in: Fedinec Csilla – Font Márta – Szakál Ferenc – Varga Beáta: Ukrajna története: régiók, identitás, államiság. Budapest, Gondolat Kiadó, 2021. (Társadalomtudományi Kutatóközpont) 13-62.

Font Márta: Az Arany Horda (1240-1502). in: Fedinec Csilla – Font Márta – Szakál Ferenc – Varga Beáta: Ukrajna története: régiók, identitás, államiság. Budapest, Gondolat Kiadó, 2021. (Társadalomtudományi Kutatóközpont) 63-98.

Font Márta: A Kijevi Rusz. in: B. Szabó János – Uhrin Dorottya, Mongol invázió Európa ellen (1236-1242). Budapest, Corvina Kiadó, 2022. 196-202.

Heller, Mihail: Az Orosz Birodalom története. I. kötet. Budapest, Osiris Kiadó, 1996.

Ioan Ferenţ: A kunok és püspökségük. (ford. Domokos Pál Péter), Szent István Társulat, Budapest, 1981.

Katus László: Európa története a középkorban, Pécs, Kronosz Kiadó, 2021. 457-464.

Kovács Szilvia: A kunok története a mongol hódításig. Budapest, Magyar Őstörténeti Könyvtár, 2014.

Nicolle, David – Szpakowski, Wiaczesław: Kalka 1223. Oxford, 2001.

Vásáry István: Az Arany Horda. Budapest, Kossuth Könyvkiadó, 1986.

Vásáry István: A régi Belső-Ázsia története. Budapest, Magyar Őstörténeti Könyvtár, 2003.

[1] Vásáry István munkásságából tudjuk, hogy a mongol és a tatár két rokonnép volt, így a két megjelölést egyenértékű elnevezésként használhatjuk.

[2] A magyar történelemből is ismert személy, aki azonos Kötönnyel.

[3] Ipatyij Évkönyv (PSZRL II. 740-745.) in: Font Márta: Dinasztikus érdekek nyomában, Pécs, Kronosz Kiadó, 2018. 136-137.

[4] Ipatyij Évkönyv (PSZRL II. 740-745.) in: Font Márta: Dinasztikus érdekek nyomában, Pécs, Kronosz Kiadó, 2018. 137.

[5] Novgorodi Első Évkönyv (NPL 61-63.) in: Font Márta: Dinasztikus érdekek nyomában, Pécs, Kronosz Kiadó, 2018. 138-139.

[6] A 12. században megjelenő népcsoport. Valószínűleg szlávok voltak, de egyes történészek vegyes etnikumú népeknek tartják őket.

[7] Novgorodi Első Évkönyv (NPL 61-63.) in: Font Márta: Dinasztikus érdekek nyomában, Pécs, Kronosz Kiadó, 2018. 140-141.

[8] Lavrentyij Évkönyv (PSZRL I. 445-447.) in: Font Márta: Dinasztikus érdekek nyomában, Pécs, Kronosz Kiadó, 2018. 138.

Ezt olvastad?

Régen minden rosszabb volt? – Steven Pinker: Az erőszak alkonya

Hét év késéssel, 2018-ban magyarul is napvilágot látott Steven Pinker jelentős médiareklámmal megtámogatott műve, Az erőszak alkonya. A könyv fele

X